Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix S100FS teszt

0

Optika II.

Optikai stabilizátor

A Fujifilm történetében először készült olyan fényképezőgép, amelybe optikai stabilizátor került. Ugyan voltak már korábban is stabilizált modellek, de azok a CCD eltolásán alapuló módszert használták.

A FinePix S100FS tehát optikailag stabilizált. Hogy ez a jobb módszer, vagy a CCD eltolásos, arról megoszlanak a vélemények. Az eddigi tesztek alapján azonban úgy tűnik, hogy az optikai nagyobb biztonsággal stabilizál, mígy a CCD eltolásos módszernél be-be csúszhatnak berázott képek, főleg nagyobb gyújtótávolságoknál.

Az F100FS stabilizátor tesztje 400mm-nek megfelelő gyújtótávolságon készült. A kézből fotózott felvételek során folyamatosan csökkentettük a zársebességet, s alkalmanként 10-10 képet készítettünk stabilizátor nélkül és stabilizátorral. A teszt végén a képek kiértékelése következett, amelynek eredményeként egy grafikon készülhetett el, amely a berázott fotók arányát mutatja az összes fotóhoz képest (az adott zársebességen) stabilizátorral illetve anélkül.

A lenti grafikonon jól látszik, hogy az optikai stabilizátor ügyesen csökkenti a berázott fotók arányát, hatékonysága azonban alig több, mint 1 Fé-nyi. Ezen teszt alapján a biztosan berázás mentes képekhez 1/200 mp-re volt szükség, szemben a stabilizátor nélküli 1/400 mp-cel. Ez pontosan 1 Fé-et jelent. Ha úgy gondoljuk, hogy sorozat módot készítünk, s majd a 7 (vagy RAW-nál 3) képből választjuk ki a legjobban sikerültet, akkor egy kis hibaszázalékot is megengedhetünk, 30%-nyi berázott képnél szintén 1 Fé-hez közeli eltérést tapasztalunk a berázott és éles képek zárideje között.

berázott fotók aránya különböző zársebességeknél

400mm, 1/160 mp
stabilizátorral

400mm, 1/160 mp
stabilizátor nélkül

A teszt eredménye kissé meglepő, ugyanis a kicsiny és könnyű kompaktok CCD eltolásos stabilizálásában is van legalább 1,5 Fé-nyi előny, hogy a komolyabb optikai stabilizátorok 2-2,5 Fé-es hatékonyságáról ne is beszéljünk.
Valamiért itt csak 1 Fé-nyi előnyt sikerült prezentálni, ami nem feltétlenül csak a gép hibája, hiszen nagyon szubjektív tesztről van szó. Érdekes az is, hogy pl. 1/200 mp-nél sincs igazán berázott kép stabilizátor nélkül. Lehet csak azért, mert az EVF használata során a fejnek támasztott gép eleve stabilabb, mint a kitartott, LCD-s élőképet nézett módszernél.
Az mindenesetre bizonyosra vehető, hogy bár a ma jónak számító 2 Fé-es előnyt nem fogja hozni az F100FS stabilizátora, de mégis jó segítség lehet, ha a reciprok szabály betartásához szükséges záridőt nem sikerül elérnünk a gyenge fény miatt.

Geometriai torzítás

Az optika torzítását ügyesen korrigálták, ezt szoftveresen és optikailag érték el.

A belső képfeldolgozás a nagylátószögű hordótorzítást is korrigálja. A nem Fujifilm szoftverrel konvertált RAW képek itt emiatt nagyobb torzításúak lesznek. Tele állásban ilyen korrekció nem tapasztalható, ott már az optikailag önmagától is kiváló eredményt hoz.

A nagylátószög torzítását optikailag is jól korrigálták, bár enyhe “visszarúgás” észrevehető a képsarkokban (a vonalak íve nem görbe formájú, hanem M alakú), tele állásban viszont tökéletesen egyenes vonalakat kapunk. A korrekciónak köszönhetően nagylátószögnél is 1%- alatti marad a hordótorzítás mértéke (optikailag nagyjából 0,8%, a szoftveresen is korrigált képeknél 0,6%).

Torzítások a gyújtótávolság függvényében

nagylátószögnél (f=28 mm ekv.)
hordótorzítás: ~0,6%

tele állásban (f=400 mm ekv.)
nincs torzítás

Közelfényképezés, makró

A Fuji új bridge gépe nem túl jól teljesít makróban.
Nagylátószögnél 3 cm-es legkisebb munkatávolság áll rendelkezésünkre. Ekkor a teljes képet kb. 80 mm széles képpel tölthetjük ki. Ez kissé elmarad az átlagos 50 mm-től, a jobb makróképességek pedig inkább 35-40 mm-es képszélességet szoktak eredményezni. Ráadásul ilyenkor a torzítás is elég jelentős, közel 2%-os.

Tele állásban a torzítás jelentéktelen, de a lefedett terület is kissé megnőtt, itt 105 mm szélet témával tudjuk kitölteni a teljes képet. A munkatávolságunk ekkor 85 cm-es. Bár ez a 105 mm messze elmarad az átlagtól, szép makrókat mégis itt tudunk készíteni. A nagyítás persze le fogja korlátozni a lehetőségeinket.

Makró képességek

nagylátószögnél (f=28 mm ekv.)
legkisebb szélesség: 80 mm;
hordótorzítás: ~1,8%

tele állásban (f=400 mm ekv.)
legkisebb szélesség: 105 mm;
hordótorzítás: ~0,2%

Ugyan van a gépnek szupermakró módja is, amely akár 1cm-es munkatávolságot is lehetővé tesz, de ennek képminősége meglehetősen kompromiszumos: a kép közvetlen középpontján kívül mindenhol homályosodás látszik, a torzítás nagyon nagy, ráadásul a nagylátószög miatt (28 és 30 mm között használhatjuk) a mélységélesség sem olyan, ami az igazán szép makrókfelvételekhez kellene. A természetben készített tesztképen az is jól látszik, hogy olyan a kép, mintha egy gyenge minőségű nagyítóval néznénk a virágot.
Kár ezért a funkcióért, mert biztos vagyok benne, hogy sokaknak ez számít és fontos lenne. Így viszont lehet, hogy egy másik gyártó másik modellje alkalmasabb lesz a makrófotózás kedvelőinek.

Szupermakró

szupermakró (f=30 mm ekv.)
legkisebb szélesség: 42 mm;
hordótorzítás: ~2,7%

szupermakró (f=30 mm ekv.)
jól látható optikai hibák
 

Peremsötétedés

A jelentős nagylátószögre alkalmas gépeknél és a nagy zoomátfogású modelleknél többnyire jobban tetten érhető a vignettálás jelensége. A Fujifilm FinePix S100FS sem kivétel ezalól.
A sarkok sötétedése elsősorban nyitott fényrekesznél, azon túl is inkább nagylátószögre jellemző. Legrosszabb esetben is a még elfogadható 11%-os vignettálás tapasztalható. F8-as rekesznél pedig 5%-nál rosszabb értéket nem kapunk, ráadásul tele állásban szinte nincs is peremsötétedés.

Peremsötétedés

F2,8 ; f=28 mm ekv.
sarkok fényerőcsökkenése: ~11%

F8 ; f=28 mm ekv.
sarkok fényerőcsökkenése: ~3%

F5,3 ; f=400 mm ekv.
sarkok fényerőcsökkenése: ~5%

F8 ; f=400 mm ekv.
sarkok fényerőcsökkenése: ~1%