Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix S200EXR teszt

0

Képminőség

Szoftver

A FinePix S200EXR mellé kapott CD-ROM-ról a kötelező driverek mellett a FinePix Viewer nevű képnézegető és szerkesztő szoftver települ számítógépünkre. Ez a szoftver felelős a RAW (.RAF) képek konvertálásáért is. Ehhez az ugyanitt megnyitható FinePix Studio programot használhatjuk, melynek 1.0.1.5 verziója található a CD-n. Sajnos ez a verzió még nem támogatta az S200EXR által készített RAF fájlokat.

A FinePix Studioban egyébként különböző színeffekteket használhatunk, melyek mellett a tónusgörbék, az élesség, színek, fehéregyensúly, képdinamika, és a zajszűrés befolyásolható, többnyire előre mentett, gyári beállításokkal. Ezen felül természetesen vághatjuk, forgathatjuk, átméretezhetjük a képeket.

A FinePix Viewer nagyon kevés szerkesztő szolgáltatást kínál, inkább a képek rendszerezésére, megosztására, valamint diavetítések készítésére használható.

FinePix Viewer

FinePix Studio

Képzaj

Bevallom az általam legutóbb tesztelt FinePix F200EXR-től – már csak népszerű elődei okán is – többet vártam, de nem igazán azt nyújtotta, amit az új generációs szenzortól reméltem. A szintén EXR érzékelővel szerelt nagytestvér viszont kiköszörülte a csorbát, hiszen az S200EXR kiválóan teljesít kategóriájához mérten. Utóbbi kitételt azért hangsúlyoznom kell, hiszen nem hasonlíthatjuk a DSLR-ekeben használt 8-10x ekkora felületű szenzorokhoz. De nem is kell, mert a kompakt kategóriában talán ez most a jelenlegi legjobb gép zaj terén, még a viszonylag nagy felbontása és az elődtől kisebb szenzora ellenére is. Már az is sejtet valamit, hogy az érzékenységi tartomány ISO12800-ig állítható. Persze láttunk már ilyesmit. A gyártók szeretik elbízni magukat ezen a téren és persze az S200EXR sem tökéletes a magasabb érzékenységeken, de talán egy fokkal használhatóbb, mint kompakt testvérei. De kezdjük az elejétől.

Kissé megdöbbentő volt, hogy az ugyanekkora felbontású, és EXR szenzort használó F200-nál már ISO100-on kb. 35%-kal alacsonyabb zajszintet produkált. Ez a szint egyébként kb. fele a szintén 12 megapixeles Nikon Coolpix P90-nek, vagy Panasonic Lumix DMC-FZ38-nak, és szó sincs durva zajszűrésről. Természetesen a szűrés nyomai, mint minden kompaktnál, már itt is láthatók, de kevésbé mint azt a 12 megapixeles gépeknél megszoktuk.

ISO200-on még mindig alacsonyabb a zaj mint kategóriájában ISO80 és 100 körül. Testvérmodelljénél az F200EXR-nél átlagban 1,5 fényértékkel jobb a teljes ISO tartományban, tehát nagyjából olyan zajszintet kapunk ISO400-on, mint az F-modellnél ISO150-160 körül kapnánk.

Kategóriatársaihoz viszonyítva kb 2 fényérték az előnye az alacsonyabb érzékenységeken, így ISO400 körül kezdi hozni a többiek ISO100-as teljesítményét. Persze ebben a beállításban már jelentősebb a szűrés és a kép kezd festményszerűen elnagyolttá válni.

ISO800-nál szintén inkább a szűrés erősödik, a zajszint alig. A mintaképeket elnézve nagyjából ISO400 lehet az a pont amíg „szinte” nyugodt lelkiismerettel emelhetünk az érzékenységen. Efölött már a szűrő szoftver veszi át a főszerepet.

A következő fokozat jelenti az első komolyabb emelkedést zaj szempontjából. Míg a korábbi lépcsőfokoknál kb. 30-30%-kall nőtt a zaj, itt több mint 50%-os az emelkedés. Ezt a beállítást már csak kisebb nyomatméretekhez, vagy webgalériához ajánljuk.

Teljes felbontásban a legmagasabb fokozat ISO3200 és ha az előző beállításban nagy volt a zaj ugrás, akkor itt óriási, ugyanis közel duplájára nő a szint.

Az ISO6400-as beállítás legfeljebb 6 megapixeles felbontásban érhető el, így a gépnek könnyebb a dolga, mivel a csökkentett méretű képen kevésbé szembetűnő a zaj jelenléte. Ennek köszönhetően ISO3200-hoz képest viszonylag elhanyagolható az emelkedés, 20% alatt marad. Ezzel szemben a szűrés itt már nagyon erős, beleértve a színzaj eltüntetését is, ami vízfestményszerű, foltos hatást, összefolyt színhatárokat eredményez. 800×600 pixeles felbontás környékén a kép még egészen használható.

Ha ISO12800-ig merészkedünk, azt remélhetőleg két okból tesszük. Kíváncsiságból, hogy milyen minőséget kapunk ezen a beállításon egy kompakttól, vagy webre tervezünk egy sötétben készült kisebb fotót. Mondanom sem kell, hogy a szűrés brutális mértékű, a zaj viszont nem annyira, sőt alacsonyabb, mint ISO3200-on. Igaz, ez a kép már csak legfeljebb 3 megapixeles lehet. Úgy könnyű.

Azért mindent egybevetve, a tipikusan erős magas érzékenységű szűrés ellenére az elején hangoztatott állításom maximálisan igaz. A FinePix S200EXR a kompakt átlag fölött teljesít zajszintben. És a „fölött” itt alattat jelent, akár 1,5-2 fényértéknyi előnnyel.



ISO100; F5,6; 1/7 mp


ISO200; F5,6; 1/15 mp


ISO400; F5,6; 1/27 mp


ISO800; F5,6; 1/56 mp



ISO1600; F5,6; 1/116 mp


ISO3200; F5,6; 1/237 mp



ISO6400; F5,6; 1/480 mp


ISO12800; F5,6; 1/950 mp


ISO100; F5,6; 1/7 mp


ISO200; F5,6; 1/15 mp


ISO400; F5,6; 1/27 mp


ISO800; F5,6; 1/56 mp



ISO1600; F5,6; 1/116 mp


ISO3200; F5,6; 1/237 mp



ISO6400; F5,6; 1/480 mp


ISO12800; F5,6; 1/950 mp


ISO100; F5,6; 1/7 mp


ISO200; F5,6; 1/15 mp


ISO400; F5,6; 1/27 mp


ISO800; F5,6; 1/56 mp


ISO1600; F5,6; 1/116 mp


ISO3200; F5,6; 1/237 mp


ISO6400; F5,6; 1/480 mp


ISO12800; F5,6; 1/950 mp


ISO100; F5,6; 1/7 mp


ISO200; F5,6; 1/15 mp


ISO400; F5,6; 1/27 mp


ISO800; F5,6; 1/56 mp



ISO1600; F5,6; 1/116 mp


ISO3200; F5,6; 1/237 mp



ISO6400; F5,6; 1/480 mp


ISO12800; F5,6; 1/950 mp

A fotók 22 °C hőmérséklet mellett készültek.

Zajszűrés

A Fujifilm FinePix S200EXR egyik újdonsága az állítható magas érzékenységű zajszűrés. Három fokozatban használhatjuk. A gyári beállítás a középső (Általános), melytől egy-egy lépésben eltérhetünk a kevésbé, illetve erősebben szűrt fokozatok felé. A szűrés hatásfokát a két legerősebb, még teljes felbontást használó érzékenységi szinten, ISO1600-ban és 3200-ban próbáltuk ki. A legerősebb és leggyengébb fokozat között átlagosan 65-70%-os a zajszint különbség. Legnagyobb az alacsony és a normál fokozat között, ahol kb. 35-40%-os, míg a szűrést erősítve, a normál álláshoz képest kb. 25-30%-os zajcsökkenést kapunk.



ISO1600 (Zajszűrés: alacsony)


ISO1600 (Zajszűrés: általános)


ISO1600 (Zajszűrés: magas)


ISO3200 (Zajszűrés: alacsony)



ISO3200 (Zajszűrés: általános)


ISO3200 (Zajszűrés: magas)


ISO1600 (Zajszűrés: alacsony)


ISO1600 (Zajszűrés: általános)


ISO1600 (Zajszűrés: magas)


ISO3200 (Zajszűrés: alacsony)



ISO3200 (Zajszűrés: általános)


ISO3200 (Zajszűrés: magas)


ISO1600 (Zajszűrés: alacsony)


ISO1600 (Zajszűrés: általános)


ISO1600 (Zajszűrés: magas)


ISO3200 (Zajszűrés: alacsony)



ISO3200 (Zajszűrés: általános)


ISO3200 (Zajszűrés: magas)


ISO1600 (Zajszűrés: alacsony)


ISO1600 (Zajszűrés: általános)


ISO1600 (Zajszűrés: magas)


ISO3200 (Zajszűrés: alacsony)



ISO3200 (Zajszűrés: általános)


ISO3200 (Zajszűrés: magas)

A fotók 22 °C hőmérséklet mellett készültek.

Általános képminőség

A fényképezőgép kategóriájához mérten jó képminőséget ad. A sarkokban ugyan felfedezhetünk némi lágyulást, de a képközép kellően részletes. A kontraszt minden tartományban kiváló, még tele állásban sem tapasztaltunk zavaró fátyolosodást. Színek tekintetében is szinte kiválóan teljesít a gép. Általános (normál) színbeállításnál is enyhe túlszaturáltságot kapunk. A gép nagyon pontosan adja vissza a sárga, narancs és sárgászöld árnyalatokat, valamint a kék színeket és a lombzöldet. Pontos a bőrszínek tekintetében is, ahogy a szürkeárnyalatok is a helyükön vannak. Enyhe túlszaturáltság jellemzi a középzöld tartományt és némileg túlzó a bíbor és piros árnyalatoknál, melyek mindegyike kissé sárgás és erősebb telítettségű a kelleténél. Összességében azonban szép, pontos és telített színeket kapunk végeredményül.

Sajnos megfelelő RAW konverter hiányában a JPEG és RAW felvételek minőségét nem sikerült összevetnünk, de a 12 megapixeles felbontás, a viszonylag alacsony zajszint és az EXR szenzor együtt nagyon jó eredményt produkálnak JPEG-ben is. Egyetlen dologba köthetünk bele, ez pedig az átlós élek leképezése. Bizonyos esetekben, a halványabb haránt élek „csipkeszerűen” megvastagodnak, vagy recések. A jelenség viszont nem túlzottan szembetűnő.