Kipróbáltuk: Huawei P30 Pro teszt

0
1 050

Soron következő tesztalanyomat kvázi régi ismerősként köszöntöttem, mivel elődjét jól ismertem, egy Huawei P20 Pro-t 2018 tavaszi megjelenésétől kezdve bő egy éven át használtam – vegyes érzelmekkel: a kamerája egészen lenyűgözött, telefonként viszont nem tudtam megszeretni. Kíváncsi voltam, a kamera terén merre fejlődött a Huawei Leica branddel fémjelzett, kimondottan a fotós képességekre kihegyezett aktuális csúcstelefonja; melyet a DxOMark listájának csúcsáról csak nemrég taszított le a Samsung Galaxy Note 10+ 5G-je.

Első benyomások

Egy újabb szép, ám használhatóságát tekintve cseppet sem praktikus telefon a kezemben. Sikamlóssága miatt tok (amit nem adnak hozzá) nélkül használva minden kézbevételkor komoly kockázata van a leejtésnek; a széleken ívelt kijelző pedig – a fénytörés szabályainak engedelmeskedve – rendesen torzít, illetve a pereménél el is sötétül, ráadásul az eddig általam kipróbált jó néhány telefon közül a széleken a legtöbb véletlen érintést produkálva. A telefon a hátlapjára fektetve extrém módon billeg a jócskán kiemelkedő kameraszigeten – soha nem értetem, miért nem „töltik fel” az optikák által megkívánt vastagságot akkumulátorral? Elismerem, ezt a legkevésbé lehet épp a Huawei szemére vetni, hisz a P30 Pro 4200 mAh-s akkumulátora cseppet sem kicsi, de azért nem lenne olyan nagy szégyen egy 5000 mAh-s akkumulátor sem, cserébe néhány tized milliméteres vastagság növekményért – elegánsan a hátlapba simuló optikákkal (ahogyan például a Nokia 9 PureView esetében). A kijelzőbe felül, középen szerencsére csak egy apró szelfikamera sziget harap bele – ez sokkal könnyebben megszokható, mint a Samsung Galaxy S10-esek kameralyukai.

Külön dicséret illeti még az ujjlenyomat olvasót, melyet a kijelző alá építettek be, de annak használatához nem kell semmilyen módon (megemelve vagy koppintással) aktiválni a kijelzőt – az ujjlenyomat olvasó ugyanis érzékelve a közeledő olvasnivalót, automatikusan bekapcsol.

És akkor térjünk is a lényegre: a P30 Pro egyik legfontosabb újítása az 5× zoomot kínáló periszkóp-szerűen elrendezett kamera egység.

Így a következő (35 mm ekvivalens) fókusztávolságokkal gazdálkodhatunk (legalábbis amennyiben nem kérünk a köztes értékeknél szoftveres tuningolással előállított fotókból – melyek minősége egyébként ahhoz képest meglepően jó): 16, 27 és 125 mm. Lássuk, mit tud a ToF kamerával kiegészített kamera-négyes.

1. Hétköznapok

Zsebből előrántva, telefonon visszanézve többnyire csodás az eredmény, a Huaweitől (is) megszokott túlszaturáltság, és a néhol túlzásokba eső HDR hatás mellett. Nézzük, milyen a kép számítógépre töltve, 100 %-os nagyításban?

Erre a fotóra először azt hittem, RAW fotó. Elképesztően részletgazdag, a JPG-re szinte minden mobilnál általánosan jellemző túlélesítés nélkül. Ráadásul mindezt napnyugta előtt 43 perccel, árnyas helyen, kézből fotózva.

A fenti kép készítésekor már csak 40 perccel voltunk napnyugta előtt; 5× zoom, 1/50 másodperces expozíció – természetesen kézből. A túlzásba vitt kontrasztot leszámítva, figyelembe véve a körülményeket, és a mobilfotózás korlátait, nem igazán lehet belekötni – ha mobilfotózásról van szó, a Huawei nagyon tud valamit!

Bringázás közben, nagy fény-árnyék ellentétben, kézből – sehol egy kiégett, vagy bebukott részlet.

Azért a HDR-en mindig van mit fejleszteni: igaz, hogy az asztalos mesterem nem egy fehér bőrű skandináv, de azért nem is néger.

2. Kevés fénynél

A teraszon ücsörögve, a hegy mögött már rég eltűnt Nap kevéske maradék fényében (egyébként 33 perccel napnyugta után), úgy hogy a kezemben levő sajtos doboz alja szabad szemmel már csak egy sötétszürke korongnak látszik, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mennyi a tömege e finomságnak? A kérdés megválaszolásához kezembe veszem a Huawei P30 Pro-t, és exponálok. Nem túl hosszút, nem éjszakai módban, csak egy 1/4 másodpercest. És lőn világosság: a kijelzőről nem csak a nagyobb karakterekkel szedett tömeget, de még a többi apóbetűst is el tudom olvasni. Le vagyok nyűgözve!

Árpi bácsi – egy pálinka reményében – lányomat egészen hazáig kíséri lóháton. Egy ló a házam előtt – ezt meg kell örökítenem! Felkapcsolom a kinti villanyt (egy szem kb. 60 W-os izzó), és lövök egy 5 másodpercest Este módban. A ló kicsit besötétült, Cimbi kutya se látszik fehérnek, a kép zajos, és persze nem tűéles, de egy értékelhető emlékmorzsa született, állvány és macerás állítgatások nélkül.

A Huawei P30 Pro egy pincebuliról hazafelé menet, este fél 11-kor se hagy cserben. A fotózás szerelmeseként számomra ez a szabadság érzése: szinte határtalan lehetőségek egyetlen, zsebemben lapuló mobiltelefonnal.

3. Futó kaland

Az elmaradhatatlan futó kalandom során tovább erősödött bennem az érzés: hiányzik a 3-szoros zoom. Túl nagy az ugrás az 1× és az 5× között – legalábbis, ha kizárólag optikai zoomban gondolkodom (és így teszek). Az 5× zoom sokszor már túl közelre hozza a táj részleteit, kénytelen vagyok több képből egy panorámát készíteni, ha azt akarom, hogy minden beleférjen, amit szeretnék, hogy a fotón legyen.

Fenti és alábbi fotók 5× zoommal, több kép összeolvasztásával születtek, egyéb korrekciót (a vágáson kívül) nem végeztem rajtuk (ahogy a cikkben szereplő többi képen sem).

Szerencsére a Huawei nem követte el azt a hibát, amit például a Samsung, hogy kihagyja az élességállítást a nagylátószögűjéből, így akár makrózhatunk is 16 mm-es (35 mm ekvivalens) fókusztávolságnál.

Az 5× zoom eredménye makrónál viszont csak a mobilon mutat jól, ilyen közelről „telézni” nem lehet, a finom részleteket a szoftveres nagyítás elmossa.

4. RAW formátum és egyéb érdekességek

Rendhagyó módon ez egy képmentes fejezet lesz – de mindent meg tudok magyarázni. A RAW formátumot természetesen kipróbáltam, majd miután letöltöttem a képanyagot a számítógépemre, megállapítottam, hogy a helyzet semmit nem változott a P20 Pro-hoz képest (hatalmas vignettálás), és mint haszontalan helyfoglalókat, rögtön ki is töröltem azokat. Majd mikor már visszaadtam a tesztkészüléket, jutott eszembe, hogy nem lesz mit megmutatni a cikkben. A RAW formátum használatát egyedül a 40 MP-es felbontás esetleges igénye indokolja; kiváló fényviszonyok mellett meglehetősen részletgazdag képet ad, a már említett nagy mértékű vignettálás (és a hatalmas fájlméret) kompromisszumával.

És tartozom még egy vallomással: nem néztem meg, mit dugtak a kamera módválasztójának Továbbiak szövegezésű füle alá, és itt bizony nem csak a szokásos „egyszer-kétszer érdekes haszontalanságok” vannak, hanem két zseniális lehetőség kapcsolója is. De semmi nincs veszve, szerencsére nálam maradt még egy Huawei P30-as, melyben felfedeztem a Szuper macro és a Fénnyel festés nagyszerű lehetőségeit – ezekről a következő cikkemben lesz majd szó.

A kamera szoftvere

  • A kamera gyors indítása a hangerő le gomb dupla megnyomásával lehetséges – sokkal inkább kézre állna, ha (más gyártókhoz hasonlóan) ez a bekapcsoló gombbal történhetne, és mindig működne, a telefon bekapcsolt állapotában, egyéb alkalmazások futtatása közben, valamint a kijelző felső részét letakarva is (nagyon bosszantó, hogy fényképezőgépként, fekvő helyzetben használva a telefont sokszor azért nem működik a kamera gyors indítása, mert bal kézzel takarásba kerül a telefon tetején levő szenzor).
  • Nagyszerű, hogy a kijelzőre bökés (fókuszálás) után fel-le húzgálással az expozíció +-4 fényérték között korrigálható!
  • Oldalra viszont jól jönne egy HDR kapcsoló – ami számomra érthetetlen módon hiányzik.
  • A módok között (melyek sorrendjét és tartalmát sajnálatos módon nem változtathatjuk meg) csak a módválasztó szövegsávot húzgálva válthatunk, a keresőképen alaphelyzetben fel-le húzásra semmi nem történik – ezt luxus volt kihagyni.
  • Szerintem óriási hiba a már említett Szuper macro és Fénnyel festés módok elrejtése.
  • Sorozatban (az exponálógombot nyomva tartva) legfeljebb 100 fotót készíthetünk – ez épp elég.

Összegzés

A Huawei-t telefonként továbbra se szeretem, nagyon erőszakosan rám akarja erőltetni a saját „ökoszisztémáját”, és önkényesen letiltja egyes alkalmazások értesítéseit. Fotós képességeit tekintve viszont vitathatatlanul egy tündöklő etalon!

Ami nagyon tetszett:

  • Automatikusan bekapcsoló ujjlenyomat olvasó.
  • Túlélesítés mentes, részletgazdag JPG-k.
  • A kamerák lenyűgöző használhatósága egészen kevés fénynél is.

Ami nem tetszett:

  • A Huawei, mint telefon (lásd fentebb).
  • A 3× optikai zoom hiánya (az 1× és az 5× között túl nagy a szakadék).
  • A kamera szoftveres hiányosságai (szintén lásd feljebb).