Kipróbáltuk: Nikon D4 teszt

0

Értékelés

Ajánló

Nos, mit is mondhatnék így nem sokkal a D800 után? Azt, hogy ez a gép rosszabb mint a kistestvér, semmiképp. Azt ugye mindenki tudja, hogy jelentős a felbontáskülönbség a két modell között az olcsóbb javára, de nem egészen ugyanarra feladatra szánták őket. A D800-at főleg a fotóstúdiók biztonságában tudjuk elképzelni. Egy lassabb, kevésbé strapabíró (kevesebb expóra tervezett zár), de azért munkára szánt gépről van szó. Vele szemben – vagy inkább mellett – a D4 a fotóriporteri munka friss ásza lehet. Komolyabb igénybevételre tervezték, elsősorban riport-, és sportfotósoknak.

A Nikon D4-ben csak néhány apróság zavar az olcsóbb, de nagyobb felbontású testvérével szemben. Mindössze négy héttel korábban jelentették be, de az ott kapott szolgáltatások közül, a kényelmesebb meghajtás mód tárcsa, vagy az USB 3.0 kimenet lemaradt erről a modellről. Ezek azonban csak apró hiányosságok, és kizárólag a fele annyiba kerülő testvérmodell mellett szúrnak szemet.

A D4 egy kiváló gép, így akinek a sebességre, a hihetetlen érzékenység tartományra, a nagy, masszív váz plusz szolgáltatásaira, még több testre szabható beállításra, és egy kitartó, terepen is tökéletes munkaeszközre van szüksége, mindenképp jól jár vele. Akinek viszont az ár és a felbontás számít, nem hiszem, hogy tovább kéne keresnie a D800-nál.

A Nikon D4 váz, cikkünk írásának idején kb. 1 700 000 forintért kapható a hazai boltokban.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Kiváló képminőség
  • Magas érzékenységen is alacsony zajszint
  • ISO50-204800 érzékenység tartomány
  • Masszív, időjárásálló fémváz
  • 400ezer expozícióra tervezett zár
  • Háttérvilágítású gombok
  • 100%-os lefedettségű kereső
  • Részletes információk és horizont jelző a keresőben is
  • A korábbihoz képest érzékenyebb AF-rendszer
  • 11 kép/mp sorozat, akár 200 képig
  • Max. 24 kép/mp sorozat, 5 mp-ig (Full HD felbontásban)
  • Kéttengelyes virtuális horizont
  • A korábbinál kényelmesebb kezelőszervek
  • Full HD mozgókép felvétel
  • 60 fps sebességű HD videó
  • FX és DX videó lehetőség, teljes felbontásban
  • 2,7x-es videó képkivágás
  • Szteró mikrofon bemenet és hangkimenet
  • Hangjegyzet
  • Dupla kártyafoglalat, több kártyakezelési opcióval
  • XQD kártyák támogatása
  • Villámgyors mentési idők
  • Fénymérés finomhangolás
  • AF finomhangolás
  • Kétféle AUTO fehéregyensúly, és részletesebb finomhangolás
  • HDR mód
  • Többlépcsős aktív dinamika korrekció
  • Automatikus torzítás csökkentés
  • Vignettálás csökkentés
  • Egyszerűsített élőkép mód váltás
  • Csendes zárkioldás mód
  • Quiet és Silent élőkép funkciók
  • Több önkioldó beállítás
  • Time-lapse videó
  • Videó módban külön funkcióval ellátható gombok
  • Videóvágás
  • Gépen belüli RAW szerkesztés
  • Rengeteg Retouch opció (belső képszerkesztés)
  • Opcionális GPS és Wi-Fi lehetőség
  • Beépített Ethernet port
  • HDMI kimenet, veszteségmentes videó továbbítással
  • Lassú és bizonytalan élőkép/videó AF
  • Autofókusz segédfény csak külső vakuról
  • Némely funkció (USB, felső tárcsa) az olcsóbb D800-ban jobb
  • A nagy navigációs iránygomb kicsit kényelmetlen és pontatlan

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereket tartalmazó CD-n kívül, a következőket kapjuk:

  • EN-EL18 lítium-ion akkumulátor
  • MH-26 akkutöltő, hálózati kábellel
  • Műanyag bajonettzáró sapka
  • Vállpánt
  • USB kábel (biztonsági csatlakozóadapterrel)
  • BS-2 vakupapucs védő

A fényképezőgépet a Nikon hazai képviseletétől kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A Nikon D4 fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. A fényképek elnevezésében jelöltök az ekvivalens gyújtótávolságot és az érzékenységet. A fájlok EXIF adatokat is tartalmaznak, és minden tekintetben módosítatlanok. A képek Nikkor 28-300mm F3,5-5,6G AF-S ED VR(3-6. kép; 17-35. kép), Nikkor 35mm f/1.4G AF-S ED(1-2 kép; 7-16. kép), valamint Nikkor AF-S 85mm F1,4 G(36-28. kép, ISO tesztábra) objektívvel készültek.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, és tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok! A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!