Kipróbáltuk: Nikon D40 teszt

0

Értékelés

A Nikon D40 számomra többszörös meglepetés volt.
Meglepett akkor, amikor megtudtam, hogy nem ragaszkodott a cég a felbontás növeléshez. Nem megrökönyödtem, hanem jó érzéssel töltött el. Hisz’ véleményem szerint nincs is nagy szüksége a célközönségnek ennél nagyobb felbontás használatára.
Meglepett akkor, amikor a kézhez kapott modellről kiderült: végleges változat (milyen gyorsan dolgoznak a Nikonnál, no persze nekem is gyorsnak kellett lennem, mert nyakamon volt a bejelentés: perpillanat 4 óra múlva bejelentik a D40-et, mikor ezt a sort írom).
S meglepett akkor is, amikor a fotózások soron pozitív élményeim voltak. Bár az automatikus expozíció sorozat nekem hiányzott, a kész képek ellenőrzése a gyönyörű LCD-n, az igen csendes tükörhang, a jól átlátható és kezelhető státuszkijelzés mind jó érzéssel töltöttek el. Azt már nem is kell említenem, hogy otthon jobban szemügyre véve a képeket még inkább elégedett voltam. Érdekes módon az egész három nap alatt egyfolytában csak az járt a fejemben: jaj de jó kis gép ez.
Csak azt sajnálom, hogy az optikákkal kicsit válogatós.

Ezek alapján kiknek is lehet ajánlani ezt a gépet? Nos, mindazoknak, akik már csalódtak a kompaktok mosott vagy zajos képeiben, a lassú fókuszrendszerükben, vagy éppen a portrézáshoz nem ideális mélységélességükben. A Nikon D40 ideális társa lehet azoknak, akik nem óhajtanak sok-sok objektívet vásárolni, megelégszenek a kitobjektív nyújtotta lehetőségekkel, amit esetleg kiegészítenek egy közép-tele zoommal. A casládi-, hobbi-, és kezdő amatőr fotósoknak biztosan jó társuk lesz, s képminőségükre sem lesz majd panasz.

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Gyors bekapcsolás
  • Kis méret, de elégséges méretű markolat
  • Elenyésző sötétzaj a hosszú expozíciós idejű felvételeken
  • Gyors memóriakártya kezelés
  • Akár 100 képig tartó sorozat
  • Szép részletgazdag képek
  • Igen alacsony képzaj
  • Vaku teljesítmény kompenzáció
  • Erős AF segédfény
  • Remek státusz kijelzés, a képernyőn könnyen módosítató paraméterekkel
  • Választható színtér (AdobeRGB, sRGB)
  • Tömörített, kis méretű RAW
  • Kiégett részek villogtatása, hisztogram kijelzés
  • Fehéregyensúly értékek finomhangolhatók
  • Digitális képkorrekciók: remek vörösszem retusálás, színegyensúly javítás, képkivágás, átfedés
  • Igazán felhasználóbarát felület, súgó rendszer
  • Nagyított képen tökéletesen ellenőrizhető élesség, kétféle görgetési sebesség
  • Nagy sebességű Hi-Speed USB 2.0 csatlakozás
  • Csak AF-S és AF-I objektívekkel működik az automatikus élességállítás
  • Nincsenek automatikus sorozatok
  • Néha problémát okozó moiré és IR hibák
  • Csak 3 fókuszpont, de ezek kellően távol egymástól
  • Színhőmérséklet nem adható meg Kelvinben
  • Nincs előzetes tükörfelcsapás lehetősége
  • Magas kezdő érzékenység: ISO200

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereken kívül a következőket kapjuk:

  • bajonettvédő kupak
  • EN-EL9 Li-ion akku akkumulátor
  • külső akkumulátor töltő
  • USB- és videó kábel
  • nyakpánt
  • keresőzáró kupak

A fényképezőgép megvásárolható kit kiszerelésben is, ez esetben Nikkor DX 18-55mm/F3,5-5,6 ED G II objektívet, hátsó kupakot és objektívsapkát kapjuk a váz mellé.

A gép kipróbálását a Nikon Kft. tette lehetővé számunkra.
A Nikon D40 várhatóan december elején kerül a boltokba, ára kit objektívvel előreláthatóan bruttó 160e Ft lesz.

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az egyes képekre, a képekről expozíciós adatok is leolvashatók. A fotók új ablakban nyílnak meg.
A tesztfotók a kit objektívvel készültek. A megadott fókusztávolságok fizikai értékek, nem a gép 1,5x-es képkivágás faktorához korrigáltak!
A RAW végződésű fájlokat a gyári RAW konverterben alakítottam JPEG-gé az alapbeállításokat használva.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!