Kipróbáltuk: Nikon D7500 – teszt

0

Bevezetés, különbségek

A Nikon tavaly egy kis csalódást okozhatott a tükörreflexes gépek kedvelőinek, hiszen igazán nagy újdonságot nem sikerült bemutatnia. A D3300 frissítéseként megjelent D3400, valamint a D5500 utódaként beharangozott D5600 nem hoztak komoly előrelépéseket. Izgalmas volt emiatt a felső-középkategória frissítése, amit idén év elején vártunk.

A várva várt bejelentés azonban elmaradt, így tovább izgulhattunk, vajon mikör jön el a D7200 utódmodellje. Szerencsére túl sokat nem kellett várniuk a nikonos fotósoknak, így április közepén végül megjelent a D7500, amely ugyan mérföldkőnek nem nevezhető a Nikon DSLR-ek evolúciójában, de kapott néhány olyan szolgáltatást, amely jelentős előrelépésnek tekinthető, illetve megkapta a profi APS-C szenzoros D500 érzékelőjét is.

Első ránézésre kis visszalépésnek fogható fel a D7500 új szenzora, hiszen a D7200 még 24 Mpixeles érzékelőt használt, ezzel szemben az utódmodell 20,9 Mpixelre lépett vissza. A D500-ból átemelt szenzor azonban a legmodernebb az eddigi APS-C-sek közül, amit vélhetően egyébként a Sony készít a Nikonnak.
Szintén visszalépésnek érezhető és a D500 piaci pozíciójának védelmén kívül mással nem is magyrázható, hogy a D7200 dupla memóriakártya foglalata után a D7500-ba már csak egy SD kártyafoglalat került.

A felső-középkategóriás D7500-nál ezen kívül is akad néhány olyan pont, ahol a Nikon érezteti velünk, hogy nem ez a csúcs APS-C szenzoros modellje. Ezek azonban többnyire csak a profi felhasználóknak okozhatnak komolyabb kellemetlenségeket, a megcélzott haladó amatőr fotósok számára nem nagy érvágás, csupán egyféle megkötés, hogy a közel fele árért ne kaphassuk meg mindazt a képességet, amit a D500 kínál.

A D7500 tehát a D7200 remek utódja, jó fejlesztésekkel, de imitt-amott egy-két megszorítással.

Mielőtt belemélyednénk a gép részletes boncolgatásába, elsőként nézzük meg nagy vonalakban, mit is kínál számunkra az új modell.

A Nikon D7500 főbb tulajdonságai:

  • 20,9 megapixeles, aluláteresztő szűrő nélküli DX (APS-C) formátumú CMOS szenzor
  • Expeed 5 képfeldolgozó processzor
  • ISO100-51200 érzékenység 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO50-1640000-re
  • Ultra HD videófelvétel 30 kép/mp frissítéssel, 144 Mbps sávszélességgel, Full HD videóknál max. 60 kép/mp frissítés és 3 tengelyes digitális stabilizátor
  • 51 pontos AF rendszer, -3 Fé érzékenység
  • automatikus AF kalibrálás lehetősége
  • 8 kép/mp sorozat sebesség, 50 képes RAW puffer
  • 3,2″-os fel-le dönthető LCD, 922 ezer képponttal, érintésérzékeny felülettel
  • pentaprizmás, 100% lefedettségű, 0,94×-es nagyítású kereső
  • gépen belüli RAW konvertálás, akár több kép egyszerre
  • beépített Wi-Fi és Bluetooth adapter, SnapBridge
  • Lítium-ion akkumulátor (950 kép)
  • SD kártyafoglalat

A részletesebb specifikáció a Nikon D7500 adatlapján található.

Most pedig nézzük, mi is változott az elődhöz képest.
Külsőre sok különbséget nem találunk a két gép között, hacsak nem a hátul árulkodó lehajtható LCD-t, aminek kerete kicsit más, mint a fixen beépített LCD-vel rendelkező D7200-nál. Nem látszik elsőre, de a felső státusz LCD tartalma is bővült.

Balra: Nikon D7200, Jobbra: Nikon D7500

Kisebb változások érték a kezelőszerveket, pl. a gép felső részén korábban lévő fénymérés módválasztó gomb megszűnt, ez átkerült a hátsó gombsorra, cserébe viszont a korábban csak hátsó gombsoron lévő érzékenység beállítás immár közvetlenül elérhető az exponáló gomb mögötti új gombbal. Hátul felcserélték a státuszképernyőt megjelenítő info és a helyi menüt megjelenítő i gombot, illetve kicsit lentebb került az élőkép és videorögzítés módok kapcsolója.
Apró eltérés, de a szemfüles olvasóinknak feltűnhet, hogy a D7500 keresője felett egy infravörös betekintés érzékelő is helyet kapott.

A Nikon D7200 és D7500 közötti főbb különbségek
Nikon D7200 Nikon D7500
Szenzor teljes felbontása 24,72 Mpixel 21,5 Mpixel
Legnagyobb képméret 6000×4000 pixel 5568×3712 pixel
Érzékenység tartomány ISO100-25600, 1/3 Fé lépésekben
kiterjeszthető ISO102400-ig
ISO100-51200, 1/3 Fé lépésekben
kiterjeszthető ISO50-ISO1640000-re
Kereső 100% lefedettségű,
0,94×-es nagyítású pentaprizmás,
19,5mm betekintési távolság
100% lefedettségű,
0,94×-es nagyítású pentaprizmás,
18,5mm betekintési távolság
AI gyűrű az objektív bajonettnél van nincs
Hátsó LCD 3,2″-os,
fixen beépített,
640×480 pixeles felbontású,
RGBW (1,228 millió képpont)
3,2″-os,
fel-le dönthető
640×480 pixeles felbontású,
RGB (922 ezer képpont)
érintésérzékeny
Sorozatfényképezés 1-7 kép/mp, 18 RAW képig 1-8 kép/mp, 50 RAW képig
Villódzás mentesítés (villódzó megvilágításnál csúcsnál exponálás) nincs van
Elektronikus első redőny (berázódás esélyének csökkentése) nincs van
Videofelvétel Full HD, max. 60 fps, választható 1,3×-es képkivágás Ultra HD, max. 30 fps, 1,5×-es képkivágás, Full HD-ben max. 60 fps és 3 tengelyes digitális stabilizátor
Fénymérés videofelvételnél mátrix vagy középre súlyozott mátrix, középre súlyozott, vagy csúcsfényre súlyozott
Kártyafoglalat Dupla SD (UHS-I) SD (UHS-I)
Akkumulátor EN-EL15 EN-EL15a
Méretek 135,5 x 106,5 x 76 mm 135,5 x 104 x 72,5 mm
Tömeg (akkuval és kártyával) 765 gramm 720 gramm
Egyéb -AF finomhangolás LiveView módban
-„flat” színprofil videofelvételnél
-zebraminta videofelvételnél
-aktív D-Lighting HD videofelvételnél

Az is érdekes kérdés, hogy miről kell lemondanunk, ha nem a drágább D500-at választjuk, hanem az új D7500-at. Bár a szolgáltatások pontos összevetéséhez kézbe kellene vennünk mindkét gépet és a menürendszereket is össze kellene hasonlítanunk, azért nagyjából az eddig rendelkezésre álló információkból is összeszedhető, hogy miben egyszerűbb a D7500.

A Nikon D500 és D7500 közötti főbb különbségek
Nikon D500 Nikon D7500
Fókuszrendszer 153 pontos
-4 Fé érzékenységgel
51 pontos
-3 Fé érzékenységgel
Zárszerkezet 200 ezer expozícióval tesztelt 150 ezer expozícióval tesztelt
Kereső 100% lefedettségű,
1×-es nagyítású pentaprizmás,
16mm betekintési távolság
100% lefedettségű,
0,94×-es nagyítású pentaprizmás,
18,5mm betekintési távolság
Hátsó LCD 3,2″-os,
-80..+120 fokban dönthető,
2,359 millió képpont
érintésérzékeny
3,2″-os,
-45..+110 fokban dönthető
922 ezer képpont
érintésérzékeny
Háttérvilágításos hátsó kezelőszervek igen nem
Sorozatfényképezés 1-10 kép/mp
79 RAW képig
1-8 kép/mp
50 RAW képig
Kártyafoglalat SD (UHS-II)
XQD
SD (UHS-I)
Csatlakozás számítógéphez Super-Speed USB 3.0 Hi-Speed USB 2.0
Méretek 147 x 115 x 81 mm 135,5 x 104 x 72,5 mm
Tömeg (akkuval és kártyával) 860 gramm 720 gramm
Egyéb szinkron kimenet