Kipróbáltuk: Olympus E-420 teszt

Felépítés I.

Kompaktosodó tükörreflexesek

A digitális fényképezőgépek fejlődését figyelemmel kísérők biztosan észrevették már, hogy a tükörreflexes gépek némelyike (főként a belépőszintű modellek) egyre inkább hasonlítani akarnak a kompaktokra. Ez egyrészt méretük csökkentésében, másrészt több olyan szolgáltatás beépítésében mutatkozik, amelyek eddig csak a kompaktoknál voltak elérhetők. Ilyen volt annak idején a JPEG képek belső zajszűrése, az élőkép (LiveView), a különböző képfeldolgozási módok és az új gépekben az élőképen való élességállítás, valamint az arcfelismerés.

Ezek a szolgáltatások persze viszonylag ritkán kerülnek előtérbe, a legfontosabb még mindig a jó kezelhetőség, a gyors működés és a nekünk tetsző képminőség.

Az Olympus nem is erőlteti a felbontás további növelését, bár gyanítom, előbb-utóbb azért a FourThirds rendszer belépőszintű modelljeiben is meg fog jelenni a 12 vagy 14 Mpixeles felbontás. Az új gépei inkább a már piacon futó termékek finomításai, okos ötletekkel való felbővítései, amellett, hogy a már jól bevált funkciókat meghagyják.
Ilyen gondolatmenet során jöhetett létre az E-420, amelyet ha az E-410 mellé teszünk, akkor olyanok, mint két tojás.

Külsőleg is könnyen észrevehető változás alig történt, az LCD méretének növelése nem túl szembetűnő, a markolat módosítását is csak a szemfülesebbek veszik észre.

A legtöbb finomítás és bővítés viszont bent, a gép szoftverében, funkcióiban található.
Nézzük át ezeket röviden:

Ezeken túl még akad pár apróság, amelyeket főként a Setup menü első oldalának beállításai között találhatunk, amelyet immár betűkre bontva tálalnak. Érdemes tehát megnézni a menürendszer oldalt is, az egyedi beállítások lehetőségei miatt.

Mivel az E-420 igen sok részében megegyezik az E-410-zel, jelen tesztünk tartalmában is sok átfedés lesz az E-410-et bemutató cikkel. Ezeket dőlt betűvel különböztettük meg az aktuális, csak az E-420-ra vonatkozó megállapításoktól.

Képérzékelő

A képérzékelő a 4/3” típusú szenzorok között jelenleg a legnagyobb felbontású. Mérete 17,3×13,0 mm, ekkora felületre 11,8 millió képpontot helyeztek el. Ebből a képalkotáshoz 10,0 millió pixelt használ fel a gép.
A szenzornak legfőbb vonzereje a LiveView üzemmód támogatása, melyről később részletesebben is írunk.

szenzor

tükör és mattüveg

A NégyHarmados rendszer egyik jellemző tulajdonsága, hogy a képérzékelő negyedakkora területű, mint egy kisfilmes képkocka. Ebből kifolyólag az objektívek gyújtótávolságát 2-vel kell fejben felszoroznunk, hogy az azonos látószöghöz tartozó kisfilmes fókusztávolság értéket megkapjuk. Egy 50 mm-es objektív tehát itt már telének számít, míg egy 24 mm-es még nem ad igazán nagy látószöget.

Az érzékenységet ISO100 és ISO1600 között állíthatjuk, a lépésköz 1 Fé. Lehetőségünk van arra is, hogy a szükséges érzékenységet a fényképezőgép állítsa be, amely akár M (teljes kézi) módban is használható. Az ISO Auto beállításánál megadhatjuk, hogy milyen maximális érzékenységet engedélyezünk a gépnek (fura módon itt az ISO100 is kiválasztható, aminek igazából nincs értelme, hiszen ISO100 és ISO100 közül nem sok választása lehet a gépnek).

Legnagyobb felbontásban 3648×2736 képpontból álló fotókat készíthetünk, ezeket RAW (.orf) vagy JPEG formátumban menthetjük el, de van lehetőség a RAW+JPEG módszer alkalmazására is. Ennek során a veszteségmentes és tökéletesen utófeldolgozható RAW kép mellé gyorsan és egyszerűen kezelhető JPEG kép is kerül.
Ez főként akkor hasznos, amikor egy eseményről igen sok képet készítünk, biztonsági céllal, s a végén csak a legjobbakat szeretnénk meghagyni. Ilyenkor a JPEG képeket gyorsan átnézhetjük és az eleve hibás felvételeket rögtön törölhetjük is, s csak azokkal a RAW fájlokkal kell foglalkozni, amelyek JPEG ikertestvére is már jó minőségű.

A JPEG képek tömörítési fokát négy lépésben állíthatjuk, amely az E-420-nál már a legnagyobb felbontásra is igaz. A korábbi SQ, HQ és SHQ bonyolult elnevezések helyett itt már az elterjedtebb Basic, Normal, Fine és SuperFine jelöléseket találjuk. A rengeteg sok választható felbontás közül egyszerre hármat tudunk könnyedén elérni, ezeket az L, M és S jelzésekkel illették. A L mód mindig a legnagyobb felbontást jelenti, az M mérethez választhatunk 3200×2400, 2560×1920, 1600×1200 értékek közül, míg az S méret 1280×960, 1024×768 vagy 640×480 pixeles lehet. Az egyes méretekhez beállíthatjuk a használni kívánt tömörítési fokot, amely a korábban említett nevekhez kapcsolódóan 1/12, 1/8, 1/4 vagy 1/2,7 értékű lehet.

Optika

Ahogy azt már sokszor leírtam, véleményem szerint egy tükörreflexes fényképezőgép vásárlásánál nem szabad csak az adott váz képességeit és árát nézni. Bizony nagyon oda kell figyelni a rendszerre is, mert hiába olcsó a váz, ha ahhoz csak speciális vagy drágább változatú objektív csatlakoztatható (lásd Nikon D60). Nézzük meg tehát az adott rendszer jellemzőit, keresgéljünk az objektívkínálat között, hogy a számunkra fontos területeket milyen árú és milyen minőségű optikákkal tudjuk lefedni, esetleg az is érdekes lehet, hogy milyen az adott rendszer használtpiaca (az Olympus gépekhez kapható Zuiko Digital optikák nem nagyon vásárolhatók meg használtan, aki megveszi, az nem igazán akarja eladni – nyilván ez is jelent valamit).

Mindazonáltal fontos tudnunk azt is, hogy a FourThirds rendszerhez egyelőre csak néhány Leica gyártmányú optika vásárolható, amely képstabilizáló lencsetagot is tartalmaz. Ez más rendszerekhez képest talán kis mértékű hátrányt jelent, hiszen a Canon és Nikon sok stabilizált objektívet kínál, a Pentax és Sony CCD eltoláson alapuló képstabilizálást használ a vázaiban. Az Olympus elsőként ezt az E-510-be építette be, de az E-4xx sorozat ezzel a szolgáltatással nem rendelkezik (ez az olcsóbb változat). Így ha valakinek fontos, hogy stabilizált gépet használjon, az E-420-szal egyelőre nehéz helyzetbe fog kerülni.
Azt szerencsére már kilátásba helyezhetjük, hogy ha később vázat cserélünk, vásárolhatunk már stabilizált CCD-s változatot is, mint pl. a nemrég megjelent E-520. Feltéve, ha ez fontos, hiszen nem szeretném túlmisztifikálni ezt a dolgot, vagy azt éreztetni, hogy ez nagy hiányosság (jómagam – bár rendelkezem stabilizált objektívvel – igen ritkán használom az IS-t, de persze ez lehet azért is, mert nincs nagy telém).

Az Olympus E-420-ra tehát FT bajonettes Olympus Zuiko Digital, vagy más gyártók (Sigma, Leica) optikáit tekerhetünk fel. Napjainkban már a FourThirds rendszer a gyújtótávolságok igen széles tartományát fedi le, a diagonális fisheye-tól kezdve az ultanagylátószögű zoomoptikákon és a makró objektíveken keresztül a nagy fényerejű telékig sokféle modellel találkozhatunk. Persze a két szélső tartomány ára egyelőre még drága, de itt is érezhető, hogy az Olympus próbál olcsóbb modelleket is kínálni, hiszen megfizethető áron lesz kapható a Zuiko Digital termékcsalád Zuiko Digital ED 9-18mm f/4-5,6 ED-es nagylátószögű zoomobjektívje.

Ha a fényképezőgépet kit kiszerelésben vásároljuk meg, akkor a Zuiko Digital ED 14-42mm f/3,5-5,6 objektívet kapjuk hozzá (melyet az E-400 tesztje során röviden már kipróbáltunk). Ennek külső kialakítása teljesen műanyag, beleértve a bajonettet is, de használat során nem tűnik „műanyag gagyinak”, még teljes zoomnál sem lötyög. A teljes zoomtartomány hajszálnyival kevesebb, mint 45 fok eltekeréssel bejárható, akadást az elforgatás során nem tapasztaltam. Az élességállító gyűrű – ahogy az összes nem SWD meghajtású ZD optikánál – elektronikus működésű, vagyis csak akkor fogja mozgatni a belső lencsetagokat, ha a gép MF módban van. Az elektronikus élességállító gyűrű használatát kicsit nehéz megszokni, már csak azért is, mert nem érezzük a két végállást, ill. túl gyorsan nem is forgathatjuk el, hiszen azt az optika nem tudja lekövetni.

Dupla kit-et vásárolva a fent említett alapobjektíven kívül Zuiko Digital 40-150mm f/4,0-5,6 telezoomot is kapunk a váz mellé.

Tesztünk során a Zuiko Digital ED 14-42mm f/3,5-5,6 objektívjét használtuk, valamint felkerült a gépre az Zuiko Digital 50-200mm f/2,8-3,5 teleobjektív is.

Sorozat fényképezés, sebesség

JPEG sorozat hangfelvétele
Kattintson a képre!

RAW sorozat hangfelvétele
Kattintson a képre!

A Olympus E-420 sorozatfelvételét kis mértékben feljavították az elődmodellhez képest, a sebességét 3-ról 3,5 kép/mp-re, a puffer kapacitását 6-ról 8 RAW képre növelték. Változatlan maradt azonban a sorozatok módja, vagyis normál és automatikus expozíció-sorozatokon kívül más nem áll rendelkezésre (az E-510 és E-520 modellekben fehéregyensúly- és vakuteljesítmény-sorozat is használható).

JPEG tömörítést választva 8 képnél hosszabb sorozat is készíthető, kártyasebességtől függően ez akár 20-30 kép is lehet egyhuzamban. Ha a puffer betelik, a sorozatkészítés nem áll le teljesen, hanem folytatódik, de a következő kép elkészültéig meg kell várnunk, míg a pufferben legalább egy képhez szükséges hely felszabadul. RAW formátum esetén ez természetesen hosszabb időt vesz igénybe, mint JPEG-nél. A fenti képeken Lexar 80×WA 2GB-os CompactFlash kártyára készült RAW és SuperFine JPEG formátumú sorozatfelvétel hangmintája látható, a képekre kattintva a hangfelvétel meg is hallgatható. A sorozat sebességét kategóriájában megfelelőnek találom, az egy sorozatban elkészíthető képek száma is napjaink elvárásainak megfelelő.

Az Olympus E-420 jól hozza a specifikációkban megadott sorozat sebességet, ettől minimális eltérést szinte csak RAW formátumot használva, 1/100 mp-es záridőnél tapasztalhatunk, nagyobb záridőknél, illetve JPEG formátumnál a megadottól való eltérés mérési hibán belüli.
A zajszűrés bekapcsolása ennél a fényképezőgépnél nincs hatással a sorozat sebességére (nem úgy, mint a Nikon D60-nál).

A kártyára írás sebességét ezúttal csak CompactFlash kártyával vizsgáltuk, a mért értékek alapján az E-410-hez képest a maximális sebességben kis mértékű gyorsulás tapasztalható.

Jó lett volna kipróbálni az Olympus új, M+ xD kártyáját is, de sajnos a tesztcsomag memóriakártyát nem tartalmazott, mi pedig egyelőre nem rendelkezünk ilyennel. Aki a nagyobb sebességet preferálja, annak úgyis inkább a CompactFlash kártyákat javasoljuk, hiszen ezek már igen nagy sebességgel is képesek a képek írására és áruk is mérsékeltebb, mint az xD formátumé.

Ha automatikus expozíció-sorozatot választunk, akkor 3 képet készíthetünk ±0,3..1 Fé lépésközzel. Ez az üzemmód azonban nem jelenti a sorozatmód használatát, azt nekünk külön be kell állítani.

A kioldást 2 vagy 12 mp-es időzítővel, illetve vezeték nélküli távkioldóval (azonnali vagy 2 mp-es időzítő) végezhetjük. Ennek vevőegysége ill. vörös színű visszajelző LED-je a gép elején, a „markolat” mellett található.
Ezen kívül használhatunk expozíció előtti, időzített tükörfelcsapást is a nemkívánatos rezgések elkerülése érdekében. Az előzetes tükörfelcsapás időzítése a menüben állítható be.