Felépítés II.
Ergonómia
Míg az Olympus E-510 és E-520 kis méretük ellenére kényelmesen megfogható markolatot kaptak, az E-410-re és az E-420-ra igazi markolat nem került. Markolat gyanánt a gépre csupán egy néhány milliméteres kiemelkedést alakítottak ki. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy a gépet egy kézzel is kényelmesen meg lehessen fogni. Bár a helyzet kis mértékben javult, hiszen az E-420 további néhány milliméterrel előrébb nyúló, a középső és gyűrűsujjunk megtámasztását segítő kidudorodást kapott. Valójában ezeket a gépeket nem is úgy fogjuk meg, mint a legtöbb nagyobb méretű tükörreflexest, hanem itt is inkább a kompaktgépek fogásához hasonló érzésünk támad. További kényelmetlenséget okoz a váz elejére szerelt nyakpánt tartó hurok, amely középső ujjunktól veszi el a helyet, és a gép fogásakor kellemetlenül nyomja a középső ujjunkat.
A hátlapon hüvelykujjunknak viszont igen kényelmes mélyedést alakítottak ki. A mélyedés fölé tett vezérlőtárcsa akkor is könnyen elforgatható, ha a gépet mégis egy kézzel szeretnénk tartani. A hüvelykujjunk helyét és a „markolat-utánzatot” bőr hatású gumival vonták be, amely izzadt kézzel is csúszásmentes fogást biztosít.
Ahogy már az E-410-hez, úgy az E-420-hoz sem kapható portrémarkolat.
LCD és kereső
A fényképezőgépre az E-410-hez képest kissé nagyobb, 2,7″ képátlójú, 6,8 cm-es hasznos képméretű LCD került. Mivel külön státusz kijelző nincs a gépen, ennek funkcióját is a hátsó, folyadékkristályos megjelenítő végzi, ahogy azt már az E-410-ben megismertük.
Az állapotkijelzés az E-410-éhez hasonló felosztású, amely azon túl, hogy nagyon látványos, könnyen áttekinthető és minden egyes beállítása a képernyőn lépkedve módosítható. Ezt a módszert már korábban is megdicsértük, de itt is feltétlenül meg kell említeni, hogy nem nagyon lehet ennél jobb, könnyebben módosítható paraméterezést és annak kijelzését kitalálni (ezt a lehetőséget már a Nikon is alkalmazza pl. a D60-as gépében). A módosításhoz mindössze az OK gombot kell megnyomnunk és a vezérlőnyilak segítségével kiválasztani a módosítandó értéket. Majd ismét egy OK gomb következik és az új érték megadása után a változatosság kedvéért megint az OK gombbal nyugtázhatjuk. Nem probléma tehát, ha a gép kis méretű és nem fér rá sok dedikált gomb, mint láthatjuk, egy jól kitalált rendszer már az első pillanatban is könnyebben és egyszerűbben használható, mint egy túlzsúfolt, kezelőszervekkel ellátott gép. No persze ennek a megoldásnak is vannak hátrányai, pl. a nagyobb energiafogyasztás, de összességében úgy érzem, hogy itt már több lett az előny, mint amit elvesztettünk.
Ha nem nyúlunk a géphez, a státusz kijelzés háttérvilágítása bizonyos idő elteltével kikapcsol, amely csökkenti a fogyasztást. Ennek időzítése a SetUp-ban beállítható. A kiváló LCD miatt napsütésben még így, háttérvilágítás nélkül is remekül láthatók a kijelzett adatok. A Sony Alpha háttérvilágítás lekapcsolásának megoldása persze ennél kifinomultabb, ott ugyanis ha a gépet szemünkhöz emeljük, a háttérvilágítás automatikusan kikapcsol. (Sokszor jutott már eszembe, hogy milyen kiváló gépeket lehetne készíteni, ha az egyes gyártók saját innovációikat megosztanák a piac többi versenyzőjével, no persze ez nekik nem áll érdekükben, így érthető, hogy mi, vásárlók csak álmodozunk egy ilyen igazi „all-in-one very best of” gépről.
Az egyik legfontosabb fejlesztés a LiveView élőkép módjában történő automatikus élességállítás kiterjesztése volt, amelynek köszönhetően most már az exponáló gomb félig lenyomása indítja el az élességállítást. Az automatikus élességállítás módja fáziskülönbség-érzékelésen alapuló, hibrid vagy a képérzékelő segítségével kontrasztérzékelésű lehet (akár arcfelismeréssel kombinálva). Ha hibrid AF módot választunk, az exponáló gomb félig lenyomása kontraszt érzékelésen alapuló élességállítást, míg az AEL/AFL gomb használata a tükör lecsapása után fáziskülönbség elvén működő élességállítást indít.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy minden LiveView módba lépéskor, vagy onnan kilépéskor a SuperSonic Wave Filter szenzortisztítást hajt végre.
LiveView módban ugyanazokat az információkat láthatjuk, mint egy komolyabb kompakt gépnél, az élőképre ráírva jelennek meg a különböző paraméterek. A LiveView mód során élő hisztogram is kérhető, valamint a kézi élességállítás megkönnyítésére a kép szinte bármely része kinagyítható 7×-es vagy 10×-es mértékben. Ez tökéletes kézi élességállítást tesz lehetővé, bár az erős nagyítás miatt ezt elsősorban állványról való fotózásnál tudjuk kihasználni. Mindenesetre ezt a szolgáltatást én igen hasznosnak érzem, hiszen bármilyen nagy is egy tükörreflexes gép keresője, soha nem látunk majd ennyire erős nagyítást a kézi élességállításhoz. Persze ennek a módszernek is megvan a hátránya, méghozzá az, hogy az exponáló gomb lenyomásától számítva kb. fél másodperccel később készül csak a kép, mivel először a tükör lecsapódik, a szenzor elektromosan semlegesítődik (kiürítés), majd csak ezután indul a valódi expozíció.
Az LCD erős napsütésben is tökéletesen látható marad, köszönhető ez a kijelző alatt elhelyezett reflektív rétegnek. A transzflektív kijelző működése egyszerű: az erős napfény a reflektív rétegről visszaverődik, így nem csökken a láthatóság (a színek persze kissé eltorzulnak, mintha fémesebbé válnának).
Az LCD-n a betekintési szöget sikerült jó nagyra feltornászni, a gyár 176 fokos betekintési szögről számol be, bár azt nem közli, hogy ez milyen mértékű kontrasztvesztésen belül értendő. A kijelzett kép egyébként tényleg remekül látható, 30 fokos szögtől kezdődően érezhető csak minimális kontraszt csökkenés, de az olcsó, gyenge TN+film kijelzőkhöz képest határozottan jobb és „inverz”-hatástól mentes.
Lejátszáskor a képekbe max. 14x-es mértékig nagyíthatunk. A teljesen kinagyított képen általában ellenőrizhető az élesség, elmosódottság közepes mértékben jelentkezik. Érdekes, hogy a teljesen kinagyított képeken JPEG tömörítés nyomait és blokkosodást vélhetünk felfedezni, ami alapján azt hihetnénk, hogy a SuperFine képek is erősen tömörítettek. Számítógépen kinagyítva a képeket viszont nem látható blokkosodás vagy JPEG kompresszió nyoma.
Hogy mégis mi okozza ezt a jelenséget, azt sajnos pontosan nem sikerült kideríteni: a kijelzőn látható kép sokkal részletgazdagabb ahhoz, hogy az EXIF bélyegkép nagyított mása legyen, viszont sokkal nagyobb veszteségűnek tűnik, mint a kártyára mentett végleges kép. Talán a JPEG dekódolási algoritmussal lehet valami probléma, hiszen csak akkor jelentkezik, ha sok részletet láthatunk a nagyított képen. Mindenesetre ettől függetlenül a képélesség még ellenőrizhető, legalábbis általában. 14×-es nagyításnál azért arra számítani kell, hogy a kép lágyabbnak fog látszani, mint valójában.
Nagyított nézetben ha az Info gombot megnyomjuk, a képek között lépkedhetünk úgy, hogy a nagyítás megmarad. Így hasonló képeken jól ellenőrizhető, melyiknél sikerült leginkább eltalálni a fókuszt.
A kereső által létrehozott kép sajnos a kis szenzorméretnek, a 4:3 oldalaránynak és a viszonylag alacsony nagyítási faktornak köszönhetően meglehetősen kicsi. A specifikációk 95%-os lefedettségről és 0,92×-es nagyításról mesélnek nekünk, a betekintési távolság 14 mm. Ezen adatokból és a 2×-es fókuszszorzóból 17 fokos, ill. 44%-os (egy 1×-es nagyítású, 100% lefedettségű keresővel ellátott kisfilmes géphez képest) keresőkép számítható.
A számításokat megerősítik a mért értékek, a kereső által adott kép valóban 17 fok alatt látszik (55 cm-es TV látványa 140 cm-ről vagy 17″-os LCD 113 cm-ről), a relatív nagyítás 44%-os. A lefedettség is 95%-nak adódott a tesztképek alapján. A kicsiny keresőkép komponáláshoz elegendő méretű, de kézi élességállításhoz már nem elég, tekintve hogy a gép felbontása is igen nagy, könnyen kaphatunk életlen képet. Az opcionális ME-1 1,2×-esével növeli meg a keresőkép méretét.
A szemüveget viselők közül elsősorban a rövidlátók használhatják szemüveg nélkül a keresőt, a dioptria-korrekció ugyanis -3..+1 dioptriáig állítható. A keresőt műanyag kupakkal zárhatjuk le, ha olyan helyzetben fotózunk, amikor a keresőn keresztül fény juthatna a gépbe. Ilyenkor érdemes is ezt megtenni, ellenkező esetben a hosszú záridőknél kellemetlen hatással lenne a beszűrődő fény a fénymérésre és/vagy a kész képre.
A keresőben, a keresőkép mellett jobbról látható a státusz sor, melyből a legtöbb fotózási paraméter leolvasható: rekeszérték, zársebesség, fókusz megerősítés, vakuhasználat, fehéregyensúly jelzés, fénymérés- rögzítés, expozíció-kompenzáció (számszerűen), fénymérés módja, akku állapot, üzemmód (P, A, S, M). Az itt lévő számok ill. szimbólumok színe zöld, fényereje a környezeti megvilágítástól függően lehet világosabb vagy sötétebb. A fényképezőgépben lévő mattüveg megegyezik az E-1 FS-1 jelű mattüvegével, bár itt ez nem cserélhető. A mattüvegen a három fókuszpont és a középre súlyozott fénymérés köre látható.
Vaku
A vázra felpattanó vakut építettek, amely kinyitott állapotban az optikai tengelytől 7 cm-re emelkedik ki. A vakut a gép automatikusan is felpattinthatja, de egy gomb megnyomásával általunk is felnyitható. Természetesen külső vakut is használhatunk, erre a gép tetején lévő vakupapucs szolgál, ahova Olympus rendszervakut vagy középpontos érintkezőjű, nem TTL vakut helyezhetünk.
A használható legrövidebb szinkronidő: 1/180 mp.
A beépített, felpattintható vakuval lehetőségünk van Olympus rendszervakuk vezeték nélküli vezérlésére is.
A vörös szemek kialakulását elővillantással csökkenthetjük. Ha esetleg mégis nyusziszemeket kaptunk a fotónkon, azokat akár a gépen belül is korrigálhatjuk (csak JPEG formátumnál). Erről képeket a „Különlegességek” oldalon publikálunk.
Élességállítás
Az élességállítás fáziskülönbség elven 3 pont valamelyikén, LiveView élőkép során kontraszt érzékelést választva 11 AF területen történhet, melyek közül a fotós is kiválaszthatja a használni kívántat, de megadható, hogy a gép mindhárom fókuszpontot használja. A hagyományos fókuszpontok sajnos meglehetősen közel találhatók egymáshoz, a 11 pontos AF területek jobban lefedik a kép területét (persze ennek sebessége kompromisszumos).
A kontraszt alapú érzékelés sajnos meglehetősen lassú. A kompakt gépeknél is alkalmazott módszer tudvalévőleg nem a gyorsaságáról híres, de az E-420-nál (vélhetőleg a kis mélységélesség miatti nagyobb preicizitás miatt) még lassabb, mint a kompaktoknál. 1 mp alatti idővel nem nagyon találkoztunk.
Ahogy már az E-410-nél is, úgy itt is van lehetőség többféle élességállítási módra. Az alapvető egyszeri élességállításon kívül választhatunk folyamatost, vagy kézit is, sőt az egyszeri és a folyamatos után használhatunk finomhangolás gyanánt kézi beállítást (egyszeri+kézi ill. folyamatos+kézi).
Kevés fény esetén a vaku elővillantásai szolgálnak AF segédfényként. A fénymérés digitális ESP (Electro-Selective Pattern), középre súlyozott átlagolt, vagy szpot elven (a kép 2%-án) történhet. Lehetőség van a HighKey és LowKey fotók készítésekor kifejezetten ehhez létrehozott szpot fénymérést használni.
Memóriakártya, akku, csatlakozók
A fém állványmenet az optikai tengely és a LiveMOS szenzor alatt található. Állványra helyezett gépnél mind a memóriakártyák, mind az akkumulátor cserélhető marad, bár ez utóbbi egy szélesebb talppal (pl. Manfrotto komolyabb állványfejei) már akadozhat.
A hátlapon egy gumilap mögé helyezték a váz egyetlen csatlakozóját, a kombinált USB és videó kimenetet.
A kártyafoglalatot szokás szerint a gép jobb oldalán találjuk, a kártya ajtaja teljes egészében műanyag, csak a tengely készült fémből. Az ajtóra érdemes vigyázni, hiszen a kártyafoglalatot biztonsági mikrokapcsolóval is ellátták, így nyitott ajtóval a fényképezőgép nem használható. A kártyafoglalatba xD vagy CF kártyát tehetünk, de saját tapasztalataink szerint a CompactFlash kártyák jóval gyorsabbak az xD modelleknél.
Az akkumulátor fedlapját egy rugós kapcsoló elhúzásával és az ajtó jobbra tolásával nyithatjuk ki. Ekkor az akkumulátor még nem esik ki, azt egy rugós retesz védi. A PS-BLS1 típusú Li-ion akkumulátor 7,2 V feszültségű, kapacitása 1150 mAh. Feltöltése külső akkumulátor töltőben (BCS1) történik. A teljesen lemerült gyári akkut a kezelési útmutató alapján kb. 3,5 óra alatt tölthetjük fel, saját mérés alapján ez az érték 3 óra.
