Kipróbáltuk: Panasonic Lumix GX880 (teszt)

0

Felépítés

Ergonómia, kezelés

Az apró fényképezőgépeknél általában kevésbé jellemző, hogy nagyon a kényelemre, vagy a jól kezelhetőségre mennének rá a fejlesztésekor. A Panasonic GX880-nál is tetten érhetők a kis méret hátrányai, mint a nem túl méretes markolat, a kevés kezelőszerv, vagy éppen az elektronikus kereső hiánya. Jóllehet, pont a Panasonic az a gyártó, aki kis méretű MILC-re is tud „hegeszteni” EVF-et, lásd GX9.

A kis méret ellenére egyébként a 12-60mm-es kitobjektívvel nincs gond a fogással, kvázi „ultrakompaktosan” tarthatjuk a kezünkben, azaz gyűrűs és kisujjunk gyakorlatilag nem vesz részt a gép tartásában.

A kezelőszerveket viszont igyekeztek jól megválasztani és jól pozícionálni, amely egyébként szinte tökéletesre is sikerült. A gép bekapcsolására az exponáló gomb előtti (körüli) kar szolgál, amely véleményem szerint a legpraktikusabb megoldás. Az üzemmódok közötti váltáshoz üzemmódtárcsa is került a gép tetejére. Mivel a tárcsa kicsi és elég keményen jár, így nem jelent komoly hátrányt, hogy nincs rajta rögzítő gomb.

A paraméterek módosítására vezérlőtárcsát használhatunk, igaz, ebből csak egy van: a gép hátulján.
Ezt viszont egybeépítették a négy irányú navigáló gombokkal, így sajnos előfordul, hogy valamely iránygomb megnyomása közben véletlenül a tárcsán is forgatunk, vagy épp fordítva, a tárcsa forgatása közben valamely iránygombot is benyomjuk. Kicsit keményebbre hagyva a tárcsa forgását ezt azért el lehetett volna kerülni.

A navigáló gombokkal az expozíció-korrekció, a fehéregyensúly, a fókusz terület és az önkioldó/sorozat módok állíthatók közvetlenül. Persze felhasználónként változó, hogy ki milyen funkciót használ a legsűrűbben, így nem állíthatja senki, hogy a ezek a legideálisabbak. Kicsit érthetetlen, hogy 2019-ben még van olyan gép, ahol ezek a funkciók nem programozhatók át szabadon.
Van azért programozható gomb is, méghozzá három, ebből kettő a gép felső részén. A választható lehetőségek a menürendszert bemutató videónkban tekinthetők meg.

A hátsó kijelzőn gyorsmenü is megjeleníthető a Q.Menu gomb megnyomásával, ahol összesen maximum 15 paraméter közül választhatunk. A megjelenítendő paraméterek testreszabhatók:

Nyilván sokat segítenek a testre szabható gombok, de emellett az is fontos, hogy jól átlátható, egyszerűen használható menürendszert kapjunk, hiszen nem mindent állíthatunk közvetlenül gombokkal. A Panasonic gépekben általában 5-6 főmenü áll rendelkezésünkre, de belépőszintű fényképezőgépről lévén szó, itt most az egyszerűség volt a fő szempont, ezért itt a felvétel, videó, egyedi beállítások, beállítás és lejátszás menük használhatók. Az egyes főmenükön belül a különböző menüpontok több lapon helyezkednek el, amelyeket lefelé lapozással, vagy a kijelző oldalán lévő gombok érintésével érhetünk el.

A teljes menürendszer itt tekinthető meg (ha túl gyors lenne, a fogaskerék ikonra kattintva a lejátszási sebesség módosítható):

Egyéni menüt ebben a gépben nem készíthetünk, hacsak nem számítjuk ide az előbb bemutatott programozható Q.Menu-t.

A gép rendelkezik beépített Wi-Fi vezérlővel (Bluetooth-szal nem), így van lehetőség arra, hogy a GX880-at okostelefonnal vezéreljük, vagy a JPEG képeket áttöltsük.
Az app-ról készült képeket a GX9 tesztelése során készítettük!

Wi-Fi-n kapcsolódva a Panasonic Image App segítségével rengeteg beállítás elvégezhető:

  • ISO
  • Fehéregyensúly (finomhangolás nem)
  • üzemmódtól függően rekesz és/vagy zársebesség
  • fókusz terület
  • MF állásban kézi fókusz (nagyított képterülettel)
  • expozíció kompenzáció
  • kép felbontás
  • kép oldalarány
  • tömörítés/formátum (RAW)
  • videó formátum/minőség
  • fotóstílus
  • digitális effekt szűrő
  • fénymérés
  • 4K mód
  • automatikus sorozat (expozíció, rekesz, fókusz)

A vázon fém állványmenet található pontosan az optikai tengely alatt, de a szenzor kicsivel ez előtt található (ennek a precíz panorámáknál lehetne jelentősége, de tény, hogy ez a gép nem kifejezetten a profi panorámások modellje).
Az akkumulátort és a memóriakártyákat állványra helyezett fényképőgépből csak akkor vehetjük ki, ha annak állványtalpa igazán kis méretű. Egy átlagos utazó állványnál nem lesz gond a kártya cseréje, de egy méretesebb talppal rendelkező, akár alsó-középkategóriás fejnél már igen.

Képérzékelő

A Panasonic GX880-ban még a 2011-ben debütált 16 Mpixeles felbontás érhető el, jóllehet, a szenzor nyilvánvalóan nem ilyen régi. Az aluláteresztő (AA – Anti Aliasing) szűrő nélküli Live MOS szenzor kellően jó felbontást kínál akár A/3 méretű nyomatokhoz is (300 dpi-vel 38 cm széles printeket kapunk).

Mikro NégyHarmados rendszer tagjaként ezúttal is 4:3 oldalarányú a szenzor, így a maximális felbontás ilyen oldalarányú képeknél érhető el. Ha a kisfilmes gépek 3:2 oldalarányát preferáljuk, akkor ilyen oldalaránnyal is fotózhatunk, ekkor enyhe vágás lesz a kép alján és tetején (tájkép orientációnál), a felbontás ez esetben 14 Mpixel lesz.

A JPEG tömörítés kétféle erősségű lehet. A veszteséges JPEG mellett RAW formátum is választható, illetve ezek kombinációja is, a JPEG bármilyen tömörítési fokával.

Az érzékenység alapértéke ISO200, ezt harmad fényértékenként emelhetjük egészen ISO25600-ig. Lefelé az érzékenység kiterjesztésével ISO100-ig juthatunk, szintén 1/3 blendénként.

Használhatunk automatikus érzékenységet is, de sem a maximum értéket, sem a minimális zársebességet nem adhatjuk meg, tehát minden esetben a gép saját maga dönt a szerinte ideális érzékenységről.

A szenzor elé, attól viszonylag távolra egy szűrőt építettek, amelyet a szennyeződések lerakódása ellen a gép képes nagy frekvencián megrezegtetni. A szenzortisztítás minden kikapcsoláskor automatikusan elindul, de kézzel is beindíthatjuk a menüből. Szoftveres portérkép készítésére és utólagos korrekcióra a gép viszont nem kínál lehetőséget.

A gép mechanikus és elektronikus zárral is rendelkezik, alapesetben a redőnyzárat használja a GX880, de csak 1/500 mp-ig, efelett elektronikus zárra tér át, illetve csendes módra átváltva teljes elektronikus zárunk lesz.
Érdekes egyébként, hogy ettől a beállítástól függetlenül a GX880 minden egyes bekapcsoláskor lefuttatja és visszaengedi a mechanikus zárat, vélhetőleg teszt jelleggel.

Objektív

A mikro NégyHarmados fényképezőgépekre jellemző módon mFT bajonettes objektíveket használhatunk a GX880-nal, s nem csak Panasonic, de az Olympus által készítetteket is. Ritka esetben nem kapunk 100%-os kompatibilitást, így pl. néhány Olympus objektívvel nem működik a Full HD 24 kép/mp üzemmódban a automatikus fókusz videofelvétel során, vagy az AF témakövetés lassabb, mint a Panasonic HD objektívjeinél.

A gyártó a dobozban a Lumix G Vario 12-32mm f/3,5-5,6 Asph Mega O.I.S. objektívet mellékeli, amely összecsukható kialakításával igazán illeszkedik az aprócska GX880-hoz. Tömege is igen csekély, mindössze 70 gramm.

LCD és kereső

A GX880 hátuljára 3″ képátlójú 3:2 oldalarányú, 1,04 millió képpontos kapacitív multitouch LCD került, hagyományos in-line R,G,B képpont elrendezéssel, amelynek köszönhetően kiváló részletgazdagságú kép jelenik meg, zavaró recézettség, vagy pixelesség nélkül. A kijelző lefelé nem, csak felfelé hajtható, így ez inkább csak talaj közeli fényképezést, vagy a szelfizést segíti, mintsem a fej fölüli fotózást. Szerencsére a betekintési szög jó, így a lefelé dönthetőség nélkül is van esélyünk fej fölül képeket készíteni az LCD-s élőképpel együtt, viszont ilyen esetben a kültéren a bal tenyerünkkel mindenképp gondoskodnunk kell a kijelző leárnyékolásáról.

Az LCD-nél a háttérvilágítás fényerejét három érték valamelyikére állíthatjuk, illetve van lehetőség automatikus (környezeti fénytől függő) fényerőre is. A részletes testreszabásnál állítható a fényerő (bár ez inkább kontrasztot vesz el, nem egyezik meg a háttérvilágítás módosításával), a kontraszt, a színtelítettség, valamint a színezet is, ±6 lépésben.

Az érintésérzékeny felületének köszönhetően az LCD-nek a gép kezelésében is komoly szerepe van, főképp a fókuszterület választásnál, de egyébként az egyes menüpontok vagy funkciók kiválasztására is használható (lásd Q.menü). Érdekes viszont, hogy aktív státuszkijelzés nem érhető el (sőt, passzív sem). Persze ezt is betudhatjuk a gép besorolásának: belépőszint.

Az LCD jobb oldalán a fotóstílusnak, az értintésre kioldásnak (vagy csak fókuszkeret mozgatásnak), az élkiemelésnek, illetve 5 virtuális Fn gombnak alakítottak ki fület. Utóbbiak tartalma szintén saját magunk által kiválasztható.

Az LCD-n felvételkor megjeleníthető segédrács, élő hisztogram, zebra minta a túlexpós részek jelzéséhez, élkiemelés a fókusz helyesség látványosáabbá tételéhez, elektronikus horizont (elfordulás és döntés is), valamint láthatók a különböző paraméterek. Lejátszáskor részletes adatok, illetve a túlexponált részek villogtatása is megjeleníthető.

A képekbe kb. 16×-es mértékig nagyíthatunk bele, a vezérlőtárcsával 2×, 4×, 8× köztes értékekkel, de az LCD-n az okostelefonoknál megszokott két ujjas módszerrel tizedes lépésenként is. Az érintésérzékeny felületen a görgetés is működik. Nagyított nézetben viszont nem válthatunk képet.

Vaku

A gépre került egy kis méretű felpattintható villanó is.

Ezt minden esetben, még intelligens automata módban is a fotósnak kell nyitnia a hátlapon lévő vakunyitó gomb segítségével. A vaku kialakítása egyébként lehetővé teszi, hogy indirekt, felfelé is villanthassunk, ehhez ujjunkkal kell hátra húznunk a villanót. Persze ez nem tekinthető a gép tipikus használatának, vélhetően a gyártó nem is azért hagyta így a vaku kialakítását, hogy indirekt vakuzzunk, de ha már így adódott, használhatjuk ebben a módban is. Igaz, teljesítménye elég visszafogott (ISO100-on méterben 4,2-es a kulcsszáma, ISO200-on értelemszerűen 6-os), így csak magasabb érzékenységnél érdemes indirekt vakuval próbálkozni (de ISO800-tól már jól használható).

A szinkronidő a lassú redőnyzár miatt csupán 1/50 mp, így ennél rövidebb záridőt nem is használhatunk vakuzás során. Elektronikus zárnál szokás szerint a vaku nem használható.

A beépített vakun kívül más opciónk nincs, így sem vakupapucs, sem vakuszinkron kimenet nincs ezen a modellen.

Csatlakozók, memóriakártya, akku

A csatlakozókat a gép jobb oldalán találjuk, egy kis méretű műaynag ajtó mögött. Ide helyezték a micro HDMI és a micro USB 2.0 aljzatokat. Más csatlakozó a gépen nem található.

Memóriakártyából microSD, microSDHC és microSDXC-t is kezel a fényképezőgép, amelyekből az UHS-I típustúakat is támogatja. Időjárásállóságot adó szigetelés erre a gépre nem került.

A fényképezőgéphez egy kis méretű, DMW-BLH7E típusú lítium-ion akkumulátort mellékelnek, amely 7,2V feszültéségű, 780 mAh kapacitású, azaz 4,9 Wh energiát képes tárolni. Ez nem sok, így érdemes a beállítás menüben az alvó üzemmódba lépéshez a legrövidebb, 1 perces időt beállítani.

Az akkumulátort a gépen belül tölthetjük, ha micro USB kábellel csatlakoztatjuk akár a mellékelt adapterhez, akár más, töltést adó USB porthoz, pl. egy Power Bankhoz, amivel biztosan több napot is kihúzhatunk. Tölteni azonban csak kikapcsolt állapotban lehet az akkut, vagyis külső tápról nem működtethető a gép (csak tölthető).
Külső töltőt opcionálisan kínál a gyártó.

Az akku töltöttsége négy szegmenses ikonon ellenőrizhető. Százalék pontosságú visszajelzést sem a kijelzőkön, sem a menüben nem érhetünk el.