Felépítés
Ergonómia, kezelés
A Panasonic eddig a m4/3 rendszerében kínált kis méretű cserélhető objektíves gépeket, de itt volt az ideje, hogy a full-frame szenzoros MILC-ek között is kihozzanak egy kisebb és könnyebb modellt. Arra azonban senki sem számított, hogy ez a gép még a mikro NégyHarmados Lumix GH5-nél is kisebb lesz pár mm-rel. Pedig így lett!
Persze egy dolog a váz mérete, egy másik pedig az objektívek, márpedig kisfilmes képkocka méretű szenzorhoz elég nehéz olyan kicsi objektíveket fejleszteni, mint az mFT bajonettes gépekhez.
A gyártó mégis megpróbált egy kicsi és könnyű objektívvel kedveskedni azoknak, akiknek tényleg a méret (is) fontos. Erről később, az „objektív” bekezdésnél írunk részletesebben.
Mivel a gép eléggé kis méretű, így nyilvánvalóan nem lehet olyan kényelmes a fogása, mint egy nagyobb markolattal rendelkező vázé. Ha hasonlítgatni kellene, akkor azt mondanám, hogy az S5 fogása nagyjából olyasmi, mint a Canon 800D-é, vagy a Nikon D3500-é. Elég vékonyka markolata van, a váz sem igen magas, de a kisujj még éppen elférhet a markolaton.
Akiknek viszont fontos, hogy kényelmesen ráférjen a gépre a kisujja is, vásárolhat opcionálisan portrémarkolatot a géphez (DMW-BGS5), amelybe két akkumulátor is helyezhető.
A kezelőszervek kiosztása alapvetően jó, az S1 és S1R gépeknél fura volt a bekapcsoló kar pozíciója, amely a gép tetejének jobb szélén foglalt helyet. Itt egy fokkal jobb a helyzet, a felső rész jobb harmadában található, a hátsó vezérlőtárcsától balra. Ez lehetővé teszi, hogy egy kézzel tartva a gépet is bekapcsolhassuk azt. A kikapcsoláshoz viszont már kell, hogy a bal kezünkkel megtámasszuk a gépet, mert át kell fognunk a hüvelykujjal a kapcsoló mögé.
Az exponáló gomb itt is lehetne kissé előrébb, bár itt a kisebb markolat már ezt eleve nem teszi lehetővé.
Jó hír, hogy a kisebb méret ellenére nem csökkentették a vezérlőtárcsák számát, ezúttal is van egy elöl (az exponáló gomb körül), egy a felső rész hátulján, valamint egy a gép hátulján is, amelyet egybeépítettek a navigáló gombokkal.
Mindhárom tárcsa funkciója beállítható, így a rekeszt, az expozíció kompenzációt vagy zársebességet, valamint az érzékenységet is közvetlen tárcsával tudjuk állítani.
A kezelhetőség szempontjából pozitív még a gép tetején helyet foglaló három dedikált paraméter gomb, amelyekkel az érzékenységet, fehéregyensúlyt és expozíció kompenzációt állíthatjuk be (ha nem tennénk rá a hátsó vagy első tárcsára ezt a funkciót). Ezek a gombok is az S1-ből érkeztek.
Üzemmódtárcsát a gép felső részének jobb oldalára helyezték, ezt azonban nem látták el rögzítőgombbal. Ez annyira nem nagy probléma, hiszen az elektronikus kereső kellően magas, a gép hátsó része pedig még 1 cm-re van a tárcsától, így a táskába helyezés során a véletlen üzemmódtárcsa elfordításnak nem sok esélye van.
A kioldási üzemmód beállítását itt nem egy karral, hanem a felső rész bal szélén lévő külön tárcsával végezhetjük (egyszeri kioldás, sorozat I, sorozat II, időzítő, programozott sorozat.
Nem csak a vezérlőtárcsák, de sok-sok gomb funkciója programozható még, az itt elérhető funkciók listáját a lentebb látható, menürendszert bemutató videóban találjuk (egyedi beállítás (fogaskerék) menü, harmadik lap, a menüvideóban 13.01-től).
Szintén sokat segít az érintésérzékeny hátsó LCD is, hiszen itt nem csak a fókuszmezőt választhatjuk ki, de az aktív státuszképernyőnek köszönhetően közvetlenül egyes paramétereket is módosíthatunk.
Ezen felül a Q gomb megnyomásával egy 12 ikonból álló gyorsmenü is előhívható, amelybe saját magunk válogathatunk össze funkciókat (többnyire azokat érdemes, amelyeket a státusz képernyőről közvetlenül nem érhetünk el, az ide választható opciók szintén a lentebb látható menü videó egyedi beállítások menü, harmadik lapján tekinthetők meg).
Nyilván sokat segítenek a testre szabható gombok és az érintésérzékeny kijelző is, de emellett az is fontos, hogy jól átlátható, egyszerűen használható menürendszert kapjunk, hiszen nem mindent állíthatunk közvetlenül gombokkal. A Panasonic eddigi (mikro NégyHarmadosi) gépeiben általában 5-6 főmenü áll rendelkezésünkre, amelyeken belül sok-sok lapon keresztül érhetünk el menüpontokat, amik csak lefelé lapozással válthatók.
Az S1-nél azonban bevezette a Panasonic is a jobban áttekinthető menürendszert, ezt örökölte az S5 is. Itt a fotó, a videó, az egyedi beállítások, a beállítás menü, a saját menü és a lejátszás menük érhetők el. Az egyes főmenükön belül a különböző menüpontok több lapon helyezkednek el, ezeket a lapokat a menün belüli ikonokra bökve, vagy a navigáló tárcsával is válthatjuk. Jó hír tehát, hogy jobban átlátható, könnyebben kezelhető menüt kapott az S5, mint amit korábban a Panasonic gépeknél láthattunk.
Jó pont, hogy saját, egyéni menüt is készíthetünk, amelybe 3 lapnyi (max. 23) menüpontot vehetünk fel a gép összes létező menüpontja közül, ezeket pedig igény esetén sorba is rendezhetjük.
A teljes menürendszer itt tekinthető meg (ha túl gyors lenne, a fogaskerék ikonra kattintva a lejátszási sebesség módosítható):
A gép rendelkezik Bluetooth LE és Wi-Fi vezérlőkkel is, utóbbiból 2,4 GHz-esés 5 GHz-es is került az S5-be. A vezérléshez az S1 és S1R-rel egyidőben megjelent új, Panasonic Image Sync alkalmazást használhatjuk, amelyben részletesen beállíthatók a fotózás paraméterei.
Kellemes dolog, hogy távvezérelt módban a gép menüje használható marad, anélkül tudunk olyan beállításokat elvégezni, amit az Image Sync-ben nem lehet, hogy ki kellene lépnünk a távezérlés módból.
Bár van lehetőség Bluetooh-on is csatlakozni, amellyel egyszerű távkioldást valósíthatunk meg, ez a kapcsolat arra sajnos nem jó, hogy alvó gépet felébresszünk távolról.
Ha a gép alvó módba vált, akkor úgy is marad, hacsak nem nyomunk meg rajta egy gombot.
A vázra pontosan az optikai tengely alá, nagyjából a szenzor alá került az állványmenet.
Az akkumulátort és a memóriakártyákat állványra helyezett fényképezőgépből is kivehetjük és cserélhetjük.
Képérzékelő
A Panasonic S5 ugyanakkora felbontású és méretű (36×24mm) szenzort használ, mint az S1, de nem ugyanazt.
Erre részben a videómódokból és a 60 kép/mp-nél szükséges APS-C képkivágásból, valamint a dupla natív érzékenységből következtethetünk. Az APS-C kivágás lehetne szimplán egy lassabb kiolvasás miatt is (bár kicsi rá az esély, hogy direkt butítanák lassabb kiolvasással APS-C kivágásra a videózásra is kínált gépet), a dupla natív érzékenység viszont egyértelműen hardveres eltérést igényel, ilyet ugyanis csak akkor lehet, ha a szenzorból érkező analóg jelet kétféle erősítővel is felerősíthetjük (egy a kis érzékenységhez, egy a nagyobb érzékenységhez). Elviekben ez alacsonyabb képzajt eredményezhet, ha az erősítés során az erősítő áramkör saját zaja már összemérhető a szenzor jel/zaj arányából következő zajosodással.
Az érzékenység alapértéke ISO100, ezt harmad fényértékenként emelhetjük egészen ISO51200-ig, vagy kiterjesztett érzékenységnél ISO204800-ig (szintén 1/3 Fé-enként). Lefelé az érzékenység kiterjesztésével ISO50-ig juthatunk 1/3 blendénként.
Fotózás során ISO100/ISO640, V-log videózásnál ISO640/ISO4000, HLG felvételnél ISO400/ISO2500, Cinelike videónál ISO200/ISO1250-nél vált át a szenzor az egyik erősítőről a másikra.
A képérzékelőt a gép képes oldalirányba eltolni és forgatni is, a szenzorstabilizálás ráadásul az objektívbe épített optikai stabilizátorral is együttműködhet. Csak szenzorstabilizálással max. 5 Fé előnyt kapunk (20-60mm-es kitobjektívvel, 60 mm-es állásban), Dual IS módban az optikai stabilizátort is használva pedig 6,5 Fé is kicsikarható (Panasonic S Pro 70-200mm f/2,8 OIS objektívvel, 200 mm-es állásban).
A legnagyobb felbontásban hagyományos fotóknál 6000×4000 pixeles képeket kapunk, de van lehetőség a szenzor pixel méretnél kisebb eltolásával akár 96 Mpixeles nagy felbontású fotó készítésére is. A veszteséges JPEG mellett RAW formátum is választható, illetve ezek kombinációja is, a JPEG kétféle tömörítési fokával. RAW formátumnál nincs választható opció, hogy milyen tömörítésű, illetve milyen színmélységű legyen.
Használhatunk automatikus érzékenységet is, ahol nem csak a maximum értéket adhatjuk meg, de a minimális zársebességet is kiválaszthatjuk. Sajnos a reciprok szabályhoz képest való pozitív, vagy negatív eltérést már nem állíthatjuk be, pedig ez többet érne, mint a zársebesség minimumának közvetlen megadása.
Objektív
A Panasonic az L bajonett szövetség tagjaként a Leica által fejlesztett L bajonettet használja, amelyre most már tekintélyes mennyiségű objektív érhető el, köszönhetően annak, hogy a Sigma is besegít az objektívek fejlesztésébe.
A géphez a Panasonic egy új objektívet alkotott. A Panasonic S 20-60mm f/3,5-5,6 ugyan fényerőben nem kiemelkedő, kialakításában sem találunk érdekeset (mint az összecsukható kivitelű Nikkor Z objektívek), viszont 20 mm-es nagylátószöge miatt mégis különlegesnek számít. Hossza ultranagy látószöget megközelítő kezdő gyújtótávolsága ellenére csak 7,7 cm, tömege pedig kb. 350 gramm.
Ne gondoljuk azt, hogy ez egy alsó kategóriás kitobjektív, műanyag bajonettel és lassú fókuszmotorral. A Panasonic S 20-60mm f/3,5-5,6 is fém bajonettes, amely körül részleges időjárásállóságot adó gumiszigetelés is megtalálható. Az élességállítás léptetőmotorral történik, így csendben és gyorsan megy végbe, amit így videózásnál is jól használhatunk.
Mi ezen kívül a Panasonic S 24-70mm f/2,8 objektívet kaptuk még a gép mellé a tesztünkhöz.
Adapter is készült az L bajonetthez, a Sigma MC-21 segítségével S, illetve EF bajonettes objektíveket használhatunk L bajonettes gépeken, így az S5-ön is.
LCD és kereső
A Panasonic S5 hátuljára átlagos méretű, 3″ (7,6 cm) képátlójú, 3:2 oldalarányú, 1,84 millió képpontos, multitouch érintésérzékeny LCD került.
Ennek felbontása meghaladja a szokásos 3″-os kijelzőkét, de nem éri el az S1 2,1 millió képpontú LCD-jének részletességét. Mindenesetre a 960×640 pixeles felbontás így is kiváló részletességű, egy másodpercig se legyen rossz érzésünk amiatt, hogy számszerűen gyengébb a felbontása, mint az S1-é.
Az LCD panel hagyományos RGB kialakítású, a képpont elrendezés viszont részlegesen pentile. Ennek ellenére nincs recézettség a betűk széleinél sem, fotóknál, élőképnél meg aztán pláne semmi zavaró nincs.
A Panasonic ezúttal 180 fokban kihajtható és 270 fokban elforgatható kijelzőt alkalmaz, amely nyilvánvalóan a videobloggereknek is kedvez (szelfi mód).
Az LCD-nél a háttérvilágítás fényerejét ±6 lépésben állíthatjuk, emellett a kontrasztot, a színtelítettséget, illetve a színezetet is módosíthatjuk.
Ahogy fentebb már írtuk, az érintésérzékeny felületnek köszönhetően az LCD-nek a gép kezelésében is komoly szerepe van, használhatjuk a fókuszterület kiválasztásnál, de az egyes menüpontok vagy funkciók kijelölésére is használható, illetve felvétel módban az aktív státuszkijelzés is segít.
A fókuszterület választás ráadásul az elektronikus kereső használatakor is közvetlenül rendelkezésünkre áll, amely komoly segítség lehet a gyors fókuszpont váltáshoz, hiszen nem kell leemelnünk a gépet a szemünk elől, a hátsó LCD-segítségével ujjunkkal pillanatok alatt átmozgathatjuk a fókuszmezőt a kívánt helyre (ez sokkal gyorsabb megoldás, mint a fókusz kar használata, bár valószínűleg a DSLR-ről érkezőknek más a beidegződésük). Az is beállítható, hogy a hátsó LCD mely része vegyen részt az érintéses fókuszáthelyezésben (jobb-bal-alsó-felső negyed, illetve fél, vagy egész kijelző).
Az LCD-n virtuális Fn gomboknak is alakítottak ki fület. Utóbbiak tartalma szintén saját magunk által kiválasztható. Videofelvételnél a mozgóképrögzítés során a rekesz, vagy expozíció kompenzáció ennek segítségével hangtalanul is elvégezhető.
Az LCD-n látható élőkép nem minden esetben jelent expozíció szimulációt, ha szükséges, ezt letilthatjuk. Expozíció szimuláció esetén a kijelzőkön a beállított rekesz és zársebesség párosnak megfelelő élőkép látható, kikapcsolt exp. szimulációnál pedig mindig normál expozíciónak megfelelő élőkép. Utóbbi nyilván akkor jön jól, ha manuális expozíciót használunk, pl. vakus megvilágítással kombinálva.
Az LCD-n felvételkor megjeleníthető segédrács, élő hisztogram, zebra minta a túlexpós részek jelzéséhez, élkiemelés a fókusz helyesség látványosabbá tételéhez, elektronikus horizont (elfordulás és döntés is), hullámforma monitor, illetve a stabilizátor státuszképe is (expozíció közben is), valamint láthatók a különböző paraméterek. A stabilizátor státuszképnél könnyen ellenőrizhetjük, hogy milyen mértékű berázást kap a gép (pl. állványra helyezett fényképezőgépnél, hosszú expozíció során, ha a szél is fúj).
A képekbe kb. 16×-os mértékig nagyíthatunk bele, a vezérlőtárcsával 2×, 4×, 8× köztes értékekkel, de az LCD-n az okostelefonoknál megszokott két ujjas módszerrel tizedes lépésenként is. Az érintésérzékeny felületen a görgetés is működik. JPEG és RAW+JPEG fájloknál a nagyított kép kiváló részletgazdagságú, viszont ha csak RAW-ban fotózunk, akkor a csupán 1920×1280 pixeles beágyazott előnézeti kép miatt sokkal kevesebb részletet látunk (azaz képnagyításkor nem a RAW fájlból konvertálja az adatokat, csak a kis felbontású beágyazott képet nagyítja, azt is max. 8×-os mértékig, de már ott is alig van részlet).
A visszanézett képeken hisztogram és részletes adatok is megjeleníthetők, beleértve a használt fókuszmező helyét is, illetve van lehetőség a kiégett részek villogtatására is.
A fókusz ellenőrzéshez segítség, hogy nagyított nézetben is válthatunk a képek között az elülső tárcsa segítségével, ráadásul ez esetben is a részletgazdag nagyított képrészlet jelenik meg elsőre is, nem az EXIF-be mentett kis felbontású kép nagyított változata. Emiatt picit lassabb a képváltás, de legalább jól összehasonlíthatók maradnak a részletek.
Az elektronikus kereső felbontása sincs akkora, mint az S1-é, de az itt alkalmazott 2,36 millió képpontos OLED kijelző miatt sem kell szégyenkeznie az S5-nek, ez is 1024×768 pixeles felbontást kínál, amelyen csak ha nagyon keressük, akkor vehetjük észre a képpontokat, de csak fehér betűkön belül, élőképen, képvisszajátszásnál egyáltalán nem látszik pixelesnek a kép.
A 0,74×-es nagyítású, 100% lefedettségű keresőkép kellően nagy ahhoz, hogy minden részlet jól kivehető legyen, ráadásul az elektronikus keresőben lévő lencsetagok is jó minőséget adnak, nincs sem zavaró torzítás, sem a képsarkokban nincs életlenedés.
A 4:3 oldalarányú keresőben fent és lent egy-egy státuszsorral töltötték ki a rendelkezésre álló területet. Az élőkép mérete fix, itt nem választhatunk kisebb élőképet, ami a szemüvegeseknek könnyítené meg a teljes kép megtekintését.
Az elektronikus keresőt dioptria korrekcióval is ellátták, ennek tárcsája a keresőtől balra található. Az EVF rendelkezik betekintés érzékelővel is, így amikor belenézünk, az LCD-ről automatikusan átkapcsolhat a gép az EVF-re. Ez azonban felülbírálható, választhatunk csak LCD-s és csak EVF-es élőképet a kereső bal oldalánál található LVF gomb megnyomásával.
Az EVF-en ugyanazok az adatok jeleníthetők meg, mint a hátsó kijelzőn, a kijelző stílus azonban eltérő lehet a két eszközön.
A képfrissítés alapesetben 60 kép/mp, de a menüben 120 Hz-es képfrissítést is engedélyezhetünk. Ez esetben kicsit megnő a gép fogyasztása, viszont csökkenhet az élőkép megjelenítés késleltetése.
Vaku
A gépbe beépített vaku nem került, vakuzásra csak vakupapucs használható (szinkron kimenet nincs a gépen).
A vaku szinkronideje gyári adatok szerint 1/320 mp, viszont ez csak rendszervakuval érhető el, hagyományos stúdióvakuval 1/250 mp-es záridőnél rövidebb expozíciónál a redőnyzár már betakar a képbe, rádiós kioldóval pedig 1/200 mp volt az a záridő, ahol még gond nélkül kivillantotta a vaku a teljes képet.
Csatlakozók, memóriakártya, akku
A csatlakozókat a fényképezőgép több pontján is találunk.
Jobb oldalon, a markolat felső részén egy gumi fedlap mögött foglal helyet a vezetékes távkioldó csatlakozója. A gép bal oldalán egy-egy gumi fedlap mögé pedig a fejhallgató és mikrofon aljzatok, illetve a micro HDMI és USB Type-C csatlakozók kerültek. Utóbbi akár a fényképezőgépben lévő akkumulátor töltésére is használható, még bekapcsolt állapotban is.
A Panasonic S5 is dupla memóriakártya foglalattal rendelkezik, azonban itt csak SD, SDHC vagy SDXC kártyát használhatunk, a profi szegmensben egyre népszerűbbé váló CFexpress foglalat nem került a gépbe.
Az 1-es jelű kártyafoglalat az UHS-II átviteli módot is támogatja, míg a 2-es jelű csak az UHS-I interfészt használja (persze ettől még betehetünk ide is UHS-II-es SD kártyát, de a sebességét nem tudjuk kiaknázni).
A két kártya között választhatunk írási módot is a szokásosak szerint: mindkettőre mentse a képeket és videókat, egyikre csak fotókat, másikra videókat, vagy egymás után használja őket.
A fényképezőgéphez új akkumulátor készült, a DMW-BLK22 típusú lítium-ion akkumulátor 7,2V feszültségű, 2200 mAh kapacitású, azaz 16 Wh energiát képes tárolni (szemben az S5 23 Wh-s akkujával). Meglepő módon azonban még így is több fotó készíthető egy feltöltéssel, mint az S1-gyel, ami a jóval hatékonyabb energiagazdálkodásnak köszönhető. Azaz itt is gond nélkül végigfotózhatunk egy átlagos napot anélkül, hogy gyorsan lemerülne a gép akkuja (persze nem kell minden képet visszanézni és belenagyítgatni, az azért eszi az akksit, meg persze nem egy 8 órás esemény folyamatos megörökítéséről van szó, ilyen esetre kell pótakksi, vagy legalább PowerBank).
CIPA ajánlású gyári mérések szerint egyébként 440 kép készíthető egy feltöltéssel.
Az akkumulátor töltéséhez egy külső töltőt kapunk, amelynek USB Type-C csatlakozója van. Ehhez egy adaptert is mellékel a gyártó, aminek kábelét akár direkt a géphez is csatlakoztathatjuk.
A töltő a töltés közben 50%, 80% és 100% töltöttséget jelez vissza.
Az akku töltöttsége a gépben négy szegmenses ikonon ellenőrizhető. Százalékpontos töltöttség információt ez a gép nem mutat nekünk, ahogy az akkumulátor elhasználódásáról sem ad információt.
