Képminőség II.
Általános képminőség
Az Alpha A350-hez két optikát kaptunk, az elmúlt alkalommal is kiválóan teljesítő Sony Zeiss Vario-Sonnar T* 24-70mm F2,8 ZA SSM-et és a Sony DT 16-105mm F3,5-5,6-ot. A gép ismét megmutatta, hogy mennyire hasonlít a vele egy időben kijött olcsóbb típushoz. Képminősége szinte teljesen megegyezett azzal. Itt is szép színvisszaadást, nem zavaróan túlzó vöröseket, és finomra hangolt részletkiemelést kaptunk, amely a profi Zeiss objektívnek köszönhetően valóban megmutathatta mit tud. Nagyon jó részletességet produkál a feldolgozórendszer, még annak árán is, hogy némi moiré jelenséget is felfedezhetünk a képeken, ami vélhetően a vékonyabb AA szűrőnek köszönhető.
Teljes képméretben szemlélve persze kissé finomabb a részletesség, mint a 10 megapixeles gépek esetén, de a kiváló objektív a nagyobb pixelszám által megkövetelt extra optikai felbontást is szépen hozta. Itt is érvényesült, hogy a JPEG felbontást annyira „túlhúzta” a Sony, hogy a feldolgozott RAW képen sem igazán vehetünk észre több részletet. A RAW-nak persze egyéb előnyei is lehetnek, mint például a gazdagabb színárnyalatok, ami azért az A350 vonatkozásában is kiütközik. A 16-105 mm-es zoom esetében már valamivel lágyabb rajzot kaptunk, még elfogadható élességgel. A gép vásárlásánál figyelembe kell vennünk, hogy a plusz felbontás kihasználásához jobb minőségű objektívekre is szükség lesz, hisz a lineáris felbontás növekedés közel 19%-os.
A Sony Alpha DSLR A350 ugyanazokkal a színstílus beállításokkal rendelkezik mint testvérei. A Felvételi menü Saját Beállítás pontja alatt választhatjuk ki az elképzelésünknek és a helyzetnek legmegfelelőbb opciót, melyek a következők: Normál (Std), Élénk (Vivid), Portré (Port.), Tájkép (Land.), Éjszakai látkép (Night.), Naplemente (Sunset), Fekete-fehér (B/W) és AdobeRGB. A beállított stílusnak megfelelően nem csak a színek, de a kontraszt és az élesség is változhat, kivéve az AdobeRGB lehetőséget, amely egy sokkal szélesebb színteret használ az elsősorban monitoros megjelenítésre ideális sRGB-nél. Bármely opciót választva a színtelítettség, kontraszt és élesség külön-külön is szabályozható mégpedig +/-3 lépésben.
Színstílusok
Az Fn gombbal előhívható menüből a Sony gépekben már megszokott DRO szolgáltatás is kiválasztható, mely három fokozatban használható:
- Off: kikapcsolt állás
- D-R Standard (Normál): a feldolgozórendszer a teljes képet analizálja és megpróbálja kiegyenlíteni a kontrasztkülönbséget a túl világos és sötét részek között.
- D-R+ Advanced (Mesterfok): a fényképezőgép kisebb területekre osztja a képet, majd ezeken külön analizálja a főtéma és a háttér kontrasztkülönbségét. RAW képek esetében nem látható a hatása.
Stabilizátor
Az Alpha A350-ben pontosan ugyanazt a – korábbihoz képest továbbfejlesztett – stabilizátort találjuk, mint a már tesztelt A200-as modellben. A géphez ráadásul ugyanazt a 24-70mm-es Zeiss objektívet használtuk, így nem láttuk értelmét a korábbi mérés megismétlésének. Változtatás nélkül álljon tehát itt a korábbi teszt eredménye.
A Sony Alpha DSLR A200 – elődei révén – nem újonc versenyző a beépített stabilizátorok világában. Már az A100-ban is ott munkálkodott a saját fejlesztésű Super SteadyShot stabilizátor, amely a CCD érzékelő finom elmozdulásaival korrigálja a kezünk remegéséből adó bemozdításveszélyt. Az előd stabilizátorának hatásfokát 2-3,5 fényértékben adta meg a gyártó, itt viszont némileg javítottak rajta. Az A200 2,5-3,5 fényértéket ígér, ami nem tűnik nagy előrelépésnek, pedig igen hatásosan, egyszerűen – és ami még fontosabb – észrevétlenül működik. Szinte észre sem vesszük, hogy van. Csak a gép hátlapjának alján lévő kapcsoló jelzi a jelenlétét, amellyel ki- és bekapcsolhatjuk. Igazán csak akkor tűnik fel a hiánya, ha kikapcsoltuk és összehasonlítjuk a gyenge fényben készült képeket a stabilizátorosakkal. Az elődből átvett másik okos szolgáltatás a keresőben lévő bemozdulásjelző ikon és skála. Az ikon más gépeknél is általános. Ha túl hosszú a záridőnk, ami már bemozdításveszélyes lehet, egyszerűen felvillan. A vele kombinált skála már sokkal furfangosabb találmány. A kereső státuszsorának jobb oldalán öt apró rovátka figyelmeztet a gép mozgásának mértékére. Ha mind az öt felvillan, erősen rázzuk a gépet és a stabilizátornál is gyengébb hatásfokot várhatunk, ha csak 1-2 jel világít, sokkal jobb eredményre számíthatunk.
A stabilizátort a Zeiss Vario-Sonnar 24-70mm-es objektívével teszteltük, 70mm-es állásban, ami az A200 kb. 1,5x szorzótényezőjét is figyelembe véve, 1/125-1/100 mp-es időket kíván. Ehhez a reciprokszabályt vettük alapul, amely szerint az ekvivalens gyújtótávolság 70mm (105mm) reciprokának megfelelő záridőt (~1/100 mp) kell használnunk a bemozdulásmentes, kézből készült fotókhoz.
Stabilizátor nélkül 1/125 mp-nél még az összes kép éles lett, azonban 1/3 fényértékkel növelve a záridőt már a 20%-uk bemozdult és ennek aránya nagyjából egyenletesen nőtt a záridő hosszával. 1/13 mp, volt a kritikus pont, ennél már az össze fotónk életlen volt. Ehhez képest a bekapcsolt Super SteadyShot stabilizátor helyből 2 2/3 fényértékkel jobb eredményt adott, vagyis még 1/25 mp-nél is sikerült az összes fotónk. A stabilizátor hatásfoka tesztünkben 2-2 2/3 fényérték között mozgott.
