Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A900 teszt

0

Értékelés

Nehéz értékelni egy olyan fényképezőgépet, amely egy gyártó csúcskategóriás készüléke. Furán jön ki ugyanis, ha hiányzó szolgáltatást emlegetünk. Mi mégis ezt tesszük, hiszen jól tudjuk, hogy a sok-sok remek szolgáltatás mellett azért egy néha fontos funkció maradt ki ebből a gépből, amely más, kisebb kategóriájú fényképezőgépekben megtalálható. Ez pedig az LCD-s élőkép, vagyis LiveView, amely bizony tárgyfotózásnál, vagy éjszakai képkészítésnél, manuális élességállításnál nagyon hatékony tud lenni. A Sony Alpha DSLR-A900-ba ilyen funkció nem került. Talán majd egy következő változatban.
A LiveView mellett más hiányzó szolgáltatásról azonban nem beszélhetünk (a videófelvétel talán tényleg mellőzhető). Bár portrémarkolat nem része a csomagnak, ha ez fontos számunkra, lehetőségünk van vásárolni ilyet.

Igazán tetszett a nagy felbontású LCD, az átlagnál jobb nagyítású kereső (már-már szédítő méretekkel), a gyors sorozat, no és persze a mellékelt távvezérlő sem utolsó sorban.

Konkurens gyártók termékeivel összehasonlítva azt mondhatjuk, hogy a Sony remek gépet hozott össze, igazán méltó a cég zászlóshajójának. A képminőség is megfelelő, a zajszint elfogadható (bár talán ezen a részén még lehetne fejleszteni a gépnek). S aki azt gondolja, hogy 24 Mpixelt nem lehet kirajzolni teljes képkockán, az nyugodtan nézze meg a tesztfotóinkat, melyek túlnyomó része 50 mm-es objektívvel készült, s lélegzetelállítóan részletgazdagok.

A rövid egy hetes tesztelés alatt annyira hozzászoktam az A900-hoz, hogy nehezen adtam vissza. Egyetlen dolog segített abban, hogy mégis meggyőzzem magam: „ez a gép nem nekem való, mert túl nehéz”. Csupán azért e bugyuta ok, mert más negatívumot egyszerűen nem tudok mondani. Kirándulásokhoz ugyan nem ajánljuk, de profi munkára kiváló, legyen az studiófotózás, esemény- vagy riportfotó, de még bizonyos sporttevékenységek fényképezésére is remekül használható.

A Sony Alpha DSRL-A900 váz ára a cikk megjelenésekor bruttó 700 ezer Ft.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Szenzor-eltolás alapú (beépített) stabilizátor
  • Kiváló felbontás, remek JPEG minőség (Extrafinom)
  • Opcionális portrémarkolat
  • Időjárásálló kivitelű váz
  • Kiváló felbontású, nagy méretű LCD
  • Kiváló akkukapacitás visszajelzés (InfoLithium)
  • Magyar nyelvű menü is használható
  • Automata szenzor pormentesítés
  • Felvétel prioritásos vezérlés
  • Egyszeri AF mellett követőfókusz is használható
  • Jó AF sebesség
  • Hisztogram kijelzés, akár színcsatornánként
  • Kiégett részek villogtatásának lehetősége
  • Dedikált érzékenység, fehéregyensúly és sorozat gomb
  • Alacsony zajszint JPEG képeken a zajszűrésnek köszönhetően
  • Magas érzékenységen további zajszűrés bekapcsolható, amely a RAW képeknél is hatásos
  • Vakupapucs és szinkron kimenet
  • DRO beállítások
  • Hatékony hotpixel szűrés, minimális sötétzaj még extrém hosszú expozíciós időknél is
  • Jó sorozat sebesség és hossz (11 RAW kép, vagy akár kártyakapacitásig tartó JPEG sorozat 5 kép/mp-cel)
  • Gyors működés
  • Igen gyors kártyaírási sebesség
  • Finomhangolható fehéregyensúly programok
  • Fehéregyensúly sorozat
  • Részletes színhőmérséklet megadás
  • Választható színtér (AdobeRGB, sRGB)
  • RAW formátum támogatása (tömörítetlen és tömörített is)
  • Gyári csomagban mellékelt infravörös távvezérlő
  • Nagy sebességű Hi-Speed USB 2.0 csatlakozás
  • Bekapcsoláskor minden esetben végtelenre állítja a gép az objektívet
  • Nincs LiveView mód
  • Középpontos külső vakuk csak konverterrel használhatók
  • JPEG képnél kikapcsolhatatlan a zajszűrés, ISO6400-nál „kompaktos” képminőség
  • Automatikus szenzortisztítás hatékonysága gyenge

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen és kezelési útmutatón kívül a következőket találjuk:


  • szoftver CD

  • InfoLithium akkumulátor (NP-FM500H)

  • hálózati akkutöltő tápkábellel

  • nyakpánt

  • LCD védő műanyag kupak

  • vázsapka

  • infravörös távvezérlő

  • USB- és videókábel


A fényképezőgépet az Sony Hungária Kft.-től kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja lapunk működését. Köszönjük!

A tesztfotók elkészítése során Sony 50mm f/1,4 és Sony Zeiss Vario-Sonnar T* 24-70mm f/2,8 ZA SSM
objektíveket használtunk.

A fájlnevekben feltüntettük a használt érzékenységet, a gyújtótávolságot és a rekeszértéket is.

A RAW fájlokat a gyári Image Data Converter-ben és Lightroom v2.1-ben konvertáltuk, ezen képek fájlneveiben a RAW (Image Data Converter), illetve RAW-LR (Lightroom) szócska szerepel. A gyári szoftverben a zajszűrést kikapcsoltuk, a Lightroom-ban pedig az alapértékeket használtuk.
A fényképezőgéppel készített JPEG fotók kikapcsolt (pontosabban a lehető legkisebb) zajszűrés mellett, normál élesítéssel készültek.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!