Felépítés I.
Nikon D700 vs. Canon EOS 5D in English
(this article in English)
Bevezetés
A Nikon D700 tesztünkön még kis sem száradt a virtuális tinta, így ideje, hogy frissen, melegében prezentáljunk egy kis összehasonlítást is a konkurenciával. A dolog apropóját maga a D700 létezése adta, hiszen ez a Nikon első, teljes kisfilmes méretű érzékelővel szerelt, „elérhetőbb” árú digitális fényképezőgépe. Egy fajta kuriózum a gyártó termékkínálatában, amely érdemes egy alapos összevetésre. A legnagyobb konkurens palettáján is megtaláljuk hasonló képességű párját a Canon EOS-5D-t, amely ráadásul közel ugyanolyan felbontást biztosít, mint a Nikon üdvöskéje. Szerencsénkre mindkét gépből sikerült felhajtanunk egy példányt, relatíve hasonló képességű, fixobjektívekkel, így adta magát, hogy egymásnak ugrasszuk a két nagyágyút. A Nikonon egy AF 50m m F1,4 D, a Canonnál pedig egy EF 50mm F1,8 II objektívet használtunk, melyek tulajdonságaikban nem egészen, de képminőségükben annál inkább egyeznek.
A Canon 5D-je szemszögéből persze ez egy kisebb merénylet, hiszen egy 3 évvel ezelőtt megjelent gépről van szó, melytől eleve nem várhatunk ugyanolyan képességeket mint egy frissiben kijött 2008-as modelltől. Célunk nem is a könyörtelen pixelharc, vagy száraz számok egymásnak vetése volt, hanem egyrészt egy szubjektív összevetés, felhasználói szemszögből, másrészt – amennyire ez lehetséges – néhány hasonló körülmények között készült kép egymás mellé tétele. Utóbbi esetben igyekeztem kerülni a végkövetkeztetéseket. Csupán néhány támpontot észrevételt tennék közzé, az ítéletet inkább sz olvasóra bízom. Az a néhány terület, ahol számadatokat tehetünk egymás mellé a gépek működési sebessége (képsorozat, készenléti idő, kártyára mentés), illetve méretei (pl. kereső, LCD).
Külső, felépítés
„Kinek a pap, kinek a papné”. Nálam ezen a téren a Nikon szerzett több piros pontot. A külsőt tekintve is komolyabb benyomást kelt a gép, köszönhetően a férfiasabb, szögletesebb megjelenésnek és a több kezelőszervnek. A Canon lágyabb ívei bizonyos tekintetben a profi gépeire emlékeztetnek, amelyek egyfajta, sajátos, azonnal felismerhető Canonos jelleget adnak a gépeknek. Kinézetük inkább egy szénbánya zuhanyzójában lévő, félig használt szappanra emlékeztet, mint hagyományos fényképezőgépre. Az 5D vonatkozásában a bumfordi prizmaház inkább balgán, mint bájosan méretes, ellentétben a Nikon D700-zal, ahol határozott külsőt ad a gépnek.
A markolat fogása mindkét gépnél kényelmes. A Canon kissé rövidebb, de vaskosabb, hasonlóan jó fogású. Jobban tetszik viszont a lágy ívvel a markolatba ültetett exponáló gomb elhelyezése. A markolat elején és hüvelykujji részén, valamint a gép jobb oldalán is csúszásmentes gumiborítást kapott a váz. Mindkét gép rendkívül robusztus, fémvázon fém borítást kapott. Sem az illesztésekkel, sem az összeszerelés minőségével nincs gond. Ami mégis a Nikon felé billenti a mérleg nyelvét az a por- és cseppálló belső szigetelés, valamint a 150 000 expozícióra tervezett zárszerkezet. A Canon nem kapott ilyen szigetelést és a zár élettartamáról sem közölt információkat a gyártó.
A Nikon D700 közel 200 grammal nehezebb, mint vetélytársa.
Ergonómia, kezelés
Szintén egy elég szubjektív szempont, amit nem is tudok másként értékelni mint saját szemszögből. Ezen a téren a Canon állt hozzám közelebb. Ahogy említettem, kevesebb a kezelőszerv, de ezek jórészt minden fontos funkciót lefednek. Programozható funkció gombból csak egyet kapunk, Az azonos jellegű gombok és kapcsolók ugyanarra a helyre kerültek. Kb. 1 óra alatt megtanulható és megszerethető az egész gép kezelése, mindenestől. A Nikonnál ezzel szemben sokkal esetlegesebbnek tűnik az elrendezés, ha fehéregyensúly akarok állítani, az a jobb oldali gombbal tehetem, ha expozíció korrekciózni, az bal oldalt, ha képsorozatra van szükség, ahhoz kis gomb nyomva tart és egy tárcsa elfordít. Néhány nap alatt ez is megszokható, de a Canonhoz képest kevésbé szerethető. Vesszőparipám a módválasztó tárcsa is. Valóban, profi gépeknél ilyet jelenleg nem találunk egyik gyártónál sem és a D700-is a profikra ütött. Nála le kell nyomnunk a MODE gombot, majd a vezérlőtárcsán beállítani a kívánt üzemmódot. A Canon EOS-5D viszont az egyszerűbb gépektől vette kölcsön és jól járt vele. Hadd ne kelljen ecsetelnem, hogy melyik a gyorsabb, a sima „katt”, vagy a „gomb+katt”!
A Canon komolyabb gépeiben nem újdonság a hátsó, nagy vezérlőtárcsa. Ez egy főnyeremény, és a gép egész működését nagyban megkönnyíti. Egyrészt elég méretes, hogy mindig kéznél legyen, másrészt folyamatosan körbeforgatható, ami nagyon gyors léptetést tesz lehetővé ha sok funkció között lapozunk. Ha menüben vagyunk az opciók közt lépked, ha lejátszás módban a képeket lapozza, ha felvételi üzemmódban, az adott funkció beállításait változtatja. A D700-nál egy sokkal kisebb iránygombot kapunk, ami kényelmetlenebb, túlságosan kiemelkedik a vázból, így félig inkább joystick, és ennek köszönhetően elég könnyű rossz irányt nyomnunk. Az 5D hátulján lévő kis, körömmel piszkálható joystick szintén félresikerült. Szerencsére csak az AF pont beállításnál illetve a nagyított képek görgetésénél vehetjük hasznát. Utóbbinál még valamennyire használható, de az AF pontot elég nehéz megtalálni vele.
Két dolog volt ami a Nikonban jobban tetszett. Az Info képernyő, ami náluk sokkal átláthatóbb, mint az 5D három évvel ezelőtti, kezdetleges próbálkozása, valamint a bekapcsoló gomb, ami valamilyen szerencsétlen elképzelés folytán alul található. 5-6 éve tették ide (A D30-ban például még balra fent volt) és azóta vagyok képtelen megszokni.
A menünél a Canon szintén az egyszerűségre törekedett és ebben nem csak a felépítésének, de az említett vezérlőtárcsának is nagy szerepe van. A menü kivitele szebb a Nikon D700-ban, de az 5D-nél is jól átlátható. Teljesen lineárisra vették, vagyis minden pont egymás alatt helyezkedik el. Ezen belül a főbb csoportokat külön színekkel jelezték, de nagyon könnyű megjegyezni amúgy is, hogy például a képméretet a menü elején, a kártya formázását a végén találjuk. A tárcsával egy pillanat alatt áttekerhető a teljes menü. Egyedül az CFn (Funkció) menü nehézkes. Egy külön menüpont alá kell belépnünk, ahol csupán számok jelzik az egyedi funkciókat. Bármelyikre rálépve látjuk ugyan, hogy melyikről van szó, de egészében nem áttekinthető. A Nikonban viszont jóval több menüopciót találunk, így a felépítés is sokkal bonyolultabb. Jobban oldották meg a fontosabb csoportok rendszerezését, főleg a funkció menünél, ahol A-F betűk jelölik a főbb csoportokat.
