Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-6 teszt

0

AF, LiveView, sorozat, videó

Élességállítás

Akad egy-két funkció, amiben a NEX-6 túltesz az „elődön” – vagy nevezzük inkább nagyobb modellnek. Az egyik ilyen az autofókusz rendszer. A NEX-7 még a kompaktoknál általános kontrasztérzékelésen alapuló, 25 pontos AF-rendszert használta. Ugyanez megmaradt a NEX-6 esetében is, ugyanilyen mennyiségű választható AF ponttal, de a hibrid rendszer 99 fáziskülönbségen alapuló AF-mezőt is kínál. Ez az élességállítási metódus inkább a tükörreflexes gépekre jellemző, de a hibrid rendszerek az utóbbi időben kezdenek terjedni a tükör nélküli kompaktok között is. A NEX-7-nél ez csak a külön megvásárolható LA-EA2 objektív adapterrel volt elérhető, 15 ponton.

A fázisérzékelő AF-terület a kép középső részét érinti és 11×9 pontot jelent sűrű hálóban egymás mellett. Nem tudunk köztük válogatni, így egyfajta segéd fókuszpontokként viselkednek. Ezt az üzemmódot a Beállítás menüben aktiválhatjuk és az érintett terület a képen látható módon jelenik meg a kijelzőn. Sajnos nem minden optikával működik a rendszer. Az általunk próbált 16-50mm-es PZ és fix 50mm-es objektív közül csak az előbbinél kapcsolhattuk be a rendszert.

A fázis-alapú rendszertől függetlenül a kontraszt-alapú rendszer fókuszpontjai szabadon kijelölhetők szinte a teljes képmezőn.

Terület szerint háromféle üzemmódban használható az AF-rendszer:

  • Középpontos: a gép csak a középső AF ponton lévő témára állít élességet.
  • Többpontos: a készülék választ egy vagy akár több pontot, többnyire a téma kontrasztossága alapján. Ebben a módban max. 25 pontot használ a rendszer.
  • Rugalmas pontszerű: a fotós a navigációs irányokkal szabadon választhat ki egy tetszőleges élességállítási pontot. Szinte a teljes képmező rendelkezésünkre áll 17 x 11, azaz 187 pozícióban. Ez egyébként a NEX-7 beállítási lehetőségeivel azonos.

Kézi (Rugalmas) fókuszpont beállítás

Az AF-rendszer 0-20 fényérték között működőképes, vagyis gyenge fényben már elmarad a DSLR-ek és néhány MILC -1-2 Fé-es (néhol -3 Fé) teljesítményétől. Rossz fényviszonyok között a markolat melletti vöröss segédfény felvillantásával segít magának a gép, mely néhány méterig hatásos, és szükség szerint letiltható a menüben.

Működési elv szerint kétféle mód áll rendelkezésünkre, az expo gomb félig nyomására aktiválódó és azonnal egy távolságon rögzülő Egyszeri (AF-S), és a hasonlóan indítható, de a téma elmozdulásával állandóan korrigáló folyamatos (AF-C) autofókusz.

A NEX-6 arcfelismerő élességállítással is rendelkezik, mely az előzőleg regisztrált emberi arcokat fokozott elsőbbséggel képes kezelni. Beállíthatjuk csak ezek figyelésére is. Használhatunk Tárgykövető autofókuszt is , mely a téma elmozdulását önállóan próbálja lekövetni a képmezőn. A gép egyik újdonsága a Tárgykövető arcfelismerést is, mely a két mód ötvözete. Ezen módban az arcok követésére koncentrál a rendszer.

Az arcfelismeréshez köthető az Sony gépek viszonylag új keletű szolgáltatása, az Automata portré kompozíció, mely az exponálás után úgy vágja újra a fotót, hogy az arc megfeleljen a kompozíciós követelményeknek. Hátránya pont az automatikus volta, mely miatt semmi beleszólásunk sincs a képkivágásba.

Automatiks AF pont választás

Kézi élességállítás (MF)

Autofókusz mellett kézi élességállítás is választható, és kombinált, vagyis „közvetlen kézi fókusz (DMF)” is aktiválható. Ez esetben a készülék az expo gomb félig lenyomásával automatikusan állítja be az élességet, amit a fotós a kézi fókuszgyűrűvel felülbírálhat, finomíthat.

Manuális élességállítást (MF) bekapcsolva többféle segítséget is kapunk a képernyőn. Elég csak megmoccantanunk a fókuszgyűrűt és 4,8x vagy 9,6x-os nagyítást kapunk a képernyőn. Ez alapesetben a kép közepéből kivágott rész lesz, de a nyíl gombokkal bárhová görgethető a kivágás. A nagyítás nem interpolált, így a pontos élességállításhoz már ez is nagy segítség.

A kézi fókusz pontosításának másik eszköze a csúcsérték szint, mely háromféle erősségű lehet. Ilyenkor az éleket a beállított három szín valamelyikével emeli ki a kijelzés, így segítve az élesség távolságának megállapítását.

Fénymérési rendszerét a NEX-7-től örökölte a gép, tehát 1200 mezős, 0-20 Fé érzékenységi tartományban működő mérést kapunk, mely a megszokott többpontos, középre súlyozott és szpot módokban használható.

Sorozatfelvétel

Ugyanazok a sorozatmódok érhetők el a NEX-6-ban is, mint az alatta és felette lévő modell szegmensben. Ezen beállításokat a bal nyílgombbal előhívható menü alatt érhetjük el.

Normál 3,5 kép/mp sebességű sorozatot, illetve sebesség prioritásos módot kapunk, mely 10 kép/mp-et jelent akár teljes felbontásban és RAW formátumban. Természetesen újra megmértük milyen hosszan is képes minderre a gép. Az eredmények az alábbi táblázatban láthatók.

Sorozat sebességek (8 GB,
UHS-I SDHC)
sebesség
(gyári érték)
készíthetõ képek száma
(JPEG, Extra fine)
készíthetõ képek száma
(RAW)
Normál 3,5 kép/mp kártya kapacitása 16 kép
Záridõ prioritás 10 kép/mp 12 kép 10 kép

Normál módban akár a kártya beteltéig lőhetünk teljes felbontású JPEG képeket a legjobb tömörítési beállítás mellett, de sebesség prioritásos módban már csak 12 képet ment egyhuzamban a készülék, azután jelentősen lelassul. RAW-ban a Normál sorozat 16 képet jelent, a gyors mód pedig mindössze 10-et, vagyis kb. egy másodpercet foghatunk át a sorozattal.

Szintén a bal iránnyal előhívható menüben található az automata expozíció sorozat, mely három kép hosszú lehet, de a lépésközök beállításának lehetősége jóval szélesebb, mint a NEX-7-ben, mivel 0,3 és 0,7 Fé lépés mellett 1, 2 és 3 fényérték ugrások is választhatók.

E menüben kapott helyet a vezeték nélküli távvezérlő, és az önkioldó módok beállítása is. Utóbbit 2 vagy 10 mp késleltetésre állíthatjuk, de megszabhatunk 10 másodpercenként ismételt expozíciót is, 3 vagy 5 kép hosszan.

Videó

A NEX-6 jórészt megkapta a 7-es modell videofelvételi képességeit, egyetlen fontos megkötéssel: nincs kreatív videó lehetőség, azaz manuális beállítások (P/A/S/M módok). A formátumok és minőségi, valamint sebesség beállítások azonban változatlanok. AVCHD és MP4 formátum közül választhatunk, melyek különböző felbontásokat is jelentenek.

A legfejlettebb minőséget az AVCHD opciót választva kapjuk. Ez már a 2.0-ás verzió, tehát a gépnek meg sem kottyan a 60 és 50 kocka/mp-es Full HD (1920 x 1080 pixeles) videók készítése. A legjobb minőséget 28 Mbps-os módban érhetjük el, de választhatunk 24 és 17 Mbps tömörítést is. A képfrissítés sebessége PAL képnormánál 50p/50i és 25p, NTSC beállításnál 60p/60i és 30 kocka/mp lehet, illetve elérhető a mozifilmeknél általános 24 kocka/mp is.

Az AVCHD videók felbontása mindig Full HD. Ha kisebb méretet szeretnénk MP4-et kell választanunk, mely 1440 x 1080, és 640 x 480 pixel lehetőségeket kínál. A minőség és frissítési sebesség ezúttal nem állítható.

A hangot sztereóban (MPEG-4 AAC-LC) képes rögzíteni a gép, és a nagyobb modelltől eltérően ezúttal nem kapunk külső mikrofon csatlakozási lehetőséget. A hangfelvétel konfigurálása azonban a NEX-7-et idézi. Csak a hangrögzítés letiltására, illetve szélzajcsökkentés bekapcsolására nyílik módunk.

A mozgókép és hangrögzítés a módválasztó tárcsa alatti külön videó gombbal indítható és állítható le, bármilyen üzemmódban. Élességállításunk folyamatos és az exponáló gomb félig nyomására feléledő „egyszeri” lehet. A gombot teljesen lenyomva nem készíthető állókép. A felvétel alatt a zoom (különösen a PZ objektívek motoros zoomállítása), a stabilizátor, és a fénymérés is működőképes. Kézi élességállítás is használható, melynél nem kapunk nagyított nézetet, de az élek színkiemelését igen.

Az állóképeknél beállított Képi effektusok videofelvétel alatt is érvényesek lesznek, így egyedi színhatásokat is elérhetünk. Lejátszásnál a videó akár kockánként léptethető bármely irányba, és bárhol megállítható. A hanglejátszás erősségét is nyolc fokozatban szabályozhatjuk a hátsó tárcsa segítségével.