Közelebbről a Canon EOS 200D

0

A Canon ma jelentette be az aprócska EOS 200D DSLR-jét, de a hét elején már volt alkalmunk és lehetőségünk kicsit közelebbről is szemügyre venni, így némi tapasztalatok is szereztünk a fényképezőgépről, amelyet szeretnénk Olvasóinkkal is megosztani.

Az EOS 200D a 2013-ban megjelent EOS 100D utódmodellje, amely megkapta a legkisebb DSLR fényképezőgép címet is. A 200D sem lett sokkal nagyobb (szélességben kb. 6 mm-rel), de rá már inkább azt mondják, hogy a legkönnyebb kihajtható LCD-s Canon DSLR gép. Ezt én nyugodt szívvel úgy módosítanám, hogy a legkönnyebb kihajtható LCD-s DSLR gép, hiszen bár az EOS 200D 453 grammjánál (akkuval és kártyával) 10 grammal könnyebb a Nikon D3400, annak fixen beépített LCD-je van. Egyébként kicsit hízott a 200D, a korábban már említett pár mm-es méretnövekedés mellett a tömege is nőtt, kemény 46 grammal (az több, mint 10% 😀 ).

A gép több téren is fejlődött elődjéhez képest, amelyet most felsorolás jelleggel foglalunk össze:

  • nagyobb felbontású szenzor (18 Mpixel helyett 24,2 Mpixel)
  • gyorsabb sorozat (4 kép/mp helyett 5 kép/mp)
  • Dual Pixel CMOS AF a gyors élőképes és videofelvétel közbeni élességállításért
  • immár kihajtható és elfordítható, valamint érintésérzékeny LCD a könnyebb kezelésért és az extrém szögből való fotózás elősegítésére
  • Full HD videofelvétel 30 kép/mp helyett akár 50 kép/mp-cel
  • hangyányit nagyobb keresőkép (0,85×-es nagyítás helyett 0,87×-es)
  • beépített Wi-Fi vezérlő, okostelefonra képek áttöltése, valamint a fényképezőgép vezérlése
  • nagyobb kapacitású akku és alacsonyabb fogyasztás (LP-E12 helyett LP-E17: 875 mAh helyett 1040 mAh, CIPA mérés szerint egy feltöltéssel 380 kép helyett 650 kép)

Kicsit változott egyébként a külső is, ez egyrészt a kihajtható kijelzőben, másrészt az új DISP gombban ölt testet.

Mint látható, az EOS 200D közelítőleg megkapta a haladó belépőszint, vagy nevezzük amatőr fotósoknak szánt gépek képességeit, igazság szerint tudásban valahol az EOS-1300D és a Canon EOS-760D közé sorolható.
Amiben jobb az EOS-1300D-nél:

  • kisebb, könnyebb (ha valakinek ez szempont)
  • nagyobb felbontású szenzor (18 Mpixel helyett 24,2 Mpixel)
  • gyorsabb sorozat (3 kép/mp helyett 5 kép/mp)
  • Dual Pixel CMOS AF a gyors élőképes és videofelvétel közbeni élességállításért
  • kihajtható és elfordítható, valamint érintésérzékeny LCD a könnyebb kezelésért és az extrém szögből való fotózás elősegítésére
  • Full HD videofelvétel 30 kép/mp helyett akár 50 kép/mp-cel
  • nagyobb keresőkép (0,8×-es nagyítás helyett 0,87×-es)
  • beépített Wi-Fi vezérlő, okostelefonra képek áttöltése, valamint a fényképezőgép vezérlése
  • nagyobb kapacitású akku és alacsonyabb fogyasztás (LP-E10 helyett LP-E17: 860 mAh helyett 1040 mAh, CIPA mérés szerint egy feltöltéssel 500 kép helyett 650 kép)

Amiben viszont az EOS 760D jobb:

  • 19 pontos AF rendszer, mind keresztszenzoros (szemben a 9 pontossal amiből csak a középső keresztszenzoros)
  • erősebb beépített vaku (12-es kulcsszám 9,8-as helyett)

Viszont az EOS 760D-ben nincs Dual Pixel CMOS AF, tehát LiveView módban és videofelvételnél lassabb az élességállítása!

Nyilvánvaló, hogy többe fog kerülni, mint az EOS 1300D, de tudásban mindenképpen felülmúlja azt, kisebb mérete miatt pedig talán az EOS 760D árszintjét is eléri. Aki viszont attól viszolyog, hogy nem lesz kényelmes a túl kicsi gép túl kicsi markolata, megnyugtatom, hogy az EOS 1300D-nek sincs valami überkényelmes vastag markolata, így emiatt nem kell kihúzni a listáról az EOS 200D-t. El kell menni egy forgalmazóhoz és jól megfogdosni őket.


A gép július 20-tól lesz kapható, hivatalos magyarországi árat egyelőre nem tudunk.

(A cikkünkben gyári fotókat közöltünk.)