Legjobb Android képfeldolgozó effekt app-ok

0

Közismert tény, hogy az ember nem szereti az unalmas, egyhangú, megszokott dolgokat, valamennyire mindenki törekszik egyedit és érdekeset alkotni. Még akkor is él benne ez a vágy, ha az eszközei és tapasztata nincs meg ahhoz, hogy olyat hozzon létre, amilyet szíve szerint szeretne. A fotózás során kapott kép a dokumentáláson kívül általában még igényel némi utómunkát, ha mást nem, egy kis kontraszt növelés semmiképpen sem árt, főként a mobiltelefonnal, vagy egyszerű kompakt géppel készült fotóknál, ha azt a kép indokolja.

Ennél azonban sokkal többre képesek ma már az Android alapú utófeldolgozó, effektező alkalmazások, hiszen jópár olyan effektet kínálnak, melyek egy kattintásra, bocsánat, érintésre feldobják képeinket.
Ahogy a fényképező alkalmazásokból, úgy ezekkel is tömve van a Google Play. Mi most azt az ötöt mutatjuk be röviden, amelyeket mi a legszívesebben használunk.

Fotor

ingyenes

Pár érintéssel felturbózhatjuk képeinket a Fotor segítségével. Az (eddig) igen népszerű Instagram-mal ellentétben azonban nem csak négyzet formátumú, behatárolt képeket készíthetünk, az oldalarányt szabadon megválaszthatjuk 4:3, 3:2, 1:1, vagy egyéni közül.
A program egyetlen érintéssel kínál általános képjavítást, melynek során a tónusokat (sötétebb részek kivilágosítása) és a kontrasztot egyaránt javítja. Ennek mértékét 3 erősség közül választhatjuk ki.
Az effektek között 18 különbözőt találunk, melyekkel könnyűszerrel varázsolhatunk egyedi megjelenést fotónk számára.

Az alkalmazás ritka és különleges képességei közül a két expozícióból összeilleszthető nagy dinamika átfogású (HDR) képkészítést és a kollázs összeillesztést emelnénk ki. Utóbbi segítségével maximum 9 fotót illeszthetünk egyetlen képre, ráadásul ezek elhelyezését, képkivágását és elfordítását is könnyűszerrel megváltoztathatjuk. Pár érintéssel olyan egyedi képválogatást hozhatunk össze, amely ismerőseinknek biztosan elnyeri tetszését. Az egyes képek köré egyszerűbb keret is húzható, illetve a kollázs hátterét is kiválaszthatjuk jópár téma közül.

A Fotor főleg azoknak lesz kedvelt társuk, akik szeretnének szakítani a tömegek által használt Instagrammal, ugyanakkor maradnának egy egyszerűen kezelhető alkalmazás mellett, amellyel gyorsan szép eredményt tudnak elérni.

A Fotor ingyen telepíthető a Google Play-ből.

PicsPlay Pro

ingyenes, fizetős

A már korábban részletesebben bemutatott PicsPlay Pro szintén előre létrehozott effektet kínál, ezeket szépen csokorba is gyűjtötték, így kategóriákból választhatjuk ki azt, amit szeretnénk. Fontos megemlíteni, hogy ezeknek az effekteknek változtatható az erőssége, így az erősebb hatás mellett gyengébb, vagy éppen csak érezhető képmódosítás is választható.

Ami nekünk ebben a szoftverben a leginkább tetszik, hogy olyan lehetőségeket is kínál, amely a tapasztaltabb fotósokat is kiszolgálja, s nem csak a hobbifotósoknak kedvez. Ilyen pl. a gradációs görbe használata, amelynél színcsatornánként állítható külön-külön a tónusgörbe, de említhetnénk a hisztogram funkciót, a szintek beállítását (Levels), végezhetünk fehéregyensúly módosítást két tengelyen, módosítható a színezet, színtelítettség, kontraszt, világosság is.
Nem megszokott és éppen ezért különleges lehetőség, hogy az effektek egymásra is húzhatók, illetve az elrontott lépéseket visszavonhatjuk.
A képek színeit, kontrasztját módosító effekteken túl különböző hatású textúrákat is a képre helyezhetünk, illetve beállíthatunk szintén változtatható erősségű peremsötétedést is. A képkivágás lehetősége is a program pozitív tulajdonságai közé tartozik.

A PicsPlay Pro ingyenes változatban is letölthető, ekkor maximum 1024×768 pixeles képeket szerkeszthetünk, a teljes verzióért 840 Ft-ot kér a fejlesztő.

After Focus Pro

ingyenes, fizetős

Akik nem elégednek meg a mobilokba épített kis kamerák óriási mélységélességével és szeretnék komolyabb, nagyobb szenzoros és/vagy nagyobb fényerejű optikák kisebb mélységélességét utánozni, számukra a már külön cikkünkben is taglalt AfterFocus Pro a megoldás.

Az optikák mélységélességéhez hasonló elmosást, illetve a tilt objektívek miniatűr hatásának utánzására is alkalmas szoftver nem sorolható a nagyon egyszerűen kezelhető programok közé, de ez a feltétele a precíz munkának. Természetesen ha nem szeretnénk sok időt eltölteni egy-egy kép DOF utómunkájával, választhatunk automatikus módot is.
A program a képrészek elmosásán-lágyításán túl jópár beépített effekt szűrőt is tartalmaz, amellyel feldobhatjuk képünket, ezekre még rádobhatunk peremsötétedést, szelektív színezést, vagy élesítést.

Az AfterFocus igazán különleges app, melyhez kisebb korlátozásokkal ingyen is hozzájuthatunk a Free változatban, a teljes verzióért 420 Ft-ot kell fizetnünk.

Photo Editor – Fotolr

ingyenes

Szintén különleges lehetősége miatt került fel listánkra a Fotolr, mely főként portré képek feljavításánál lesz igazán hasznos. Természetesen általános jellegű képeket is effektezhetünk vele.

Érdekessége, hogy külön albumokat kezel, melybe a mappáinkból importálhatunk be képeket, s ezeket értékelhetjük csillagokkal, szerkeszthetjük őket, illetve persze meg is oszthatjuk azokat.

A szerkesztési lehetőségek között különböző színeffekteket, elmosást, vignettálást találunk, de végezhetünk szelektív színtelenítést is, ahogyan egyébként az egyes effekteket is alkalmazhatjuk a kép egy részére. A fotókat előre létrehozott témákba is illeszthetjük.

Az app igazi érdekessége azonban a portré képek javítása. Itt olyan lehetőségeink nyílnak, mint arc forma módosítás (hasonlóan a PhotoShop Liqify effektjéhez növelhetjük vagy csökkenthetjük az arc egy résznek méretét/távolságát), fehéríthetjük a fogakat (ecsettel), használhatunk púdert (ecsettel, vagy arc egészére), javíthatjuk a bőrhibákat, megnövelhetjük a szemek méretét, megváltoztathatjuk a hajszínt, kicserélhetjük a pupilla színét, stb. Képeinknek már csak a kreativitásunk szab határt.

A Photo Editor – Fotolr ingyen elérhető a Google Play-en.

Adobe Photoshop Touch

fizetős

Legvégére hagytuk a legütősebb alkalmazást, amely egy komplett Photoshop műhelyt varázsol készülékünkből.

A felhő alapú megosztást is támogató Touch hasonló lehetőségeket kínál, mint az asztali gépekre szánt Photoshop, persze jóval egyszerűbb kiadásban. De így is megtalálhatók a kijelölő eszközök, a különféle ecsetek, klónbélyegző, radír, elmosás, módosítható a világosság, kontraszt, színtelítettség, színhőmérséklet, választhatunk színcserét, szűrhetünk képzajt, módosíthatjuk a szinteket (Levels), vagy a tónusátmeneteket (Curves).
Az effektek között megtalálhatók a blur elmosás, a mozgást utánzó elmosódás (Motion Blur), az árnyék létrehozás, a neonreklám hatás (Glow), az egyedi világítás (Lighting) és további különféle képmanipulációk (torzítás – warp, fekete-fehér, szépia, halftone, ceruza rajz, stb.).

Ami azonban a legjobban használhatóvá teszi az az öröklött réteg kezelés, amellyel úgy tudunk a képeken dolgozni, hogy az eredeti fotóhoz nem is kell nyúlnunk, a módosításokat egy-egy rétegen végezhetjük, mint a nagyok.

Az Adobe Photoshop Touch futtatásához legalább Android 3.1 operációs rendszer szükséges, a kezelőfelület mérete miatt pedig elsősorban táblagépekre ajánljuk.
A Photoshop Touch 2220 Ft-ért vásárolható meg a Google Play-en.