Címlap 2014

Archívum

Hama DCC System Base távkioldók

Fogadjunk, hogy ha távkioldót keres valaki a fényképezőgépéhez, akkor nem a Hama fog az eszébe jutni először. Pedig a német kereskedőcég szép számmal kínál ilyen kiegészítőt is a fotósoknak, ráadásul akad közöttük az alap verziónál jóval többet tudó is. A most bemutatásra kerülő távkioldók szinte minden márkával használhatók.

Kipróbáltuk: Olympus PEN Lite E-PL7 teszt

Az Olympus - bár hivatalosan még nem mondott le a tükörreflexes gépeiről - az utóbbi években szinte kizárólag a MILC szegmenssel törődött. Egész szép gépparkot hoztak össze a legkülönbözőbb kivitelű fényképezőgépekből, melyeknek az egyik belépő szintje a PEN Lite sorozat. Ezúttal a széria legutóbbi modellje került kezünk ügyébe.

Röviden: Olympus TOUGH TG-3 teszt

Így nyáridőben nagyon népszerűek a kirándulásra, strandra, vagy akár ezeknél is extrémebb körülmények közé vihető digitális fényképezőgépek. Közülük az Olympus TOUGH széria jelenlegi csúcsának számító TG-3 járt nálunk, mely a szinte változatlan külseje ellenére is tudott újat mutatni.

Phottix Hector 7 HD külső LCD

Akár videózunk, akár fotózunk kedvenc DSLR gépünkkel, mindkét területen jól jöhet egy nagyobb külső monitor. Jó pár éve már a kínai gyártók is elárasztanak minket ilyen termékekkel. Ezúttal a Phottix 7"-os kijelzőjét vizsgáltuk meg közelebbről.

Adatlap a konyhában

Mi történik, ha elénk toppan egy fényképezőgép adatlap, de kezdőként az ott leírtak nagy részét nem értjük. Semmi gond! Rövid összefoglalónkkal a Pixinfo adatlapok útvesztőjét szeretnénk megvilágítani.

Röviden: Olympus Stylus SH-1 teszt

Az Olympus nemrég kiadott ultrazoomja, az SH-1 most landolt szerkesztőségünkben. A kívülről, és sok szolgáltatásában MILC-nek tűnő, apró fényképezőgép valójában egy hagyományos, nem cserélhető objektíves kompakt. Íme a véleményünk róla!

Röviden: Olympus SP-100EE teszt

Kezdetben teremté az Úr a fix gyújtótávolságot. És mondá az Úr: ha messze van, sétálj! De látá az Úr, hogy az ember lusta, s teremté néki a zoomobjektívet. S látá az Úr, hogy ez jó. És mondá az Úr: ha messze van, zoomolj! De az embernek ez is kevés volt, egyre messzebb és messzebb szeretett volna látni. S mondá az Úr: Nézd ember, elegem van abból, hogy neked semmi se elég, adok neked észt, fejlessz zoomobjektívet saját kedvedre, én leléptem! S így is vala. Az Olympus mára 50×-es zoomnál tart, megnéztük a sasszem mire elég.

Polaroid változtatható erősségű vND szűrő

Komoly piaca kezd kialakulni az NDx-nek, vND-nek, vario ND-nek vagy Fader-nek is nevezett szűrőknek, melyek általában 1-2,5 Fé-től kezdődően akár 10 Fé-es zárásra is képesek, ráadásul átmenet nélkül. Tavaly már két változatot bemutattunk, amelyek mindegyike valamilyen szinten kompromisszumos megoldás volt. Vajon a Polaroid kedvező árú terméke is ezt a konklúziót kell kapja?

Kipróbáltuk: Olympus OM-D E-M10 teszt

Idén január végén érkezett az OM-D sorozat harmadik dobása, az E-M10, mely az eddigi legkisebb modell a szérián belül. Kicsi a bors, de erős! Vagy, nem? Mindjárt kiderült a tesztből.

Olympus M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2,8 PRO

A legfrissebb Olympus objektív járt kezeink között, mely ráadásul a japán cég első PRO jelölésű optikája, mely a minőségi alapzoomot keresőknek készült. A tesztben elsősorban arra kerestük a választ, mennyiben felel meg a felé támasztott magas követelményeknek.

NÉPSZERŰ CIKKEK

5 tipp, hogy még jobb úti képeid legyenek: William Beem ötletei…

Főként kezdőknek szól "Bill bácsi" öt tippje, amely segít abban, hogy minél jobb képeket készíts utazásaid során. 1.: Ismerd a géped! Bizony, nincs...

Heti Fortepan – 18.: Hírességek a kifutópályán

Repülővel érkezni valahova mindig is különlegesnek számított, de a szocialista Magyarországon még nagyobb szám volt, ha egy híresség szállt le Ferihegyen.

Hogyan ne fotózz és hogyan fotózz párokat

Egy rossz példa bemutatása után Jerry Ghionis részletesen elmagyarázza, mikre érdemes figyelnünk párok fotózásánál.

Így forgatnak a képszerkesztő programok

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a digitális képfeldolgozás igen komoly matematikára épül. Azt azonban nem is gondolnánk, hogy egy egyszerű forgatás is milyen komplex számításokat...

Alapfokon: Objektívek – Zoom

A különböző gyújtótávolságok használatáról, jellemzőikről, az optikai és a digitális zoomról kell néhány szót ejtenünk.