McGoat GY-150 stúdióvaku

0

Úgy tűnik most már minden olcsó stúdióvaku tesztnél hüledeznem kell, hogy milyen elérhetővé, szinte mindennapossá váltak ezek a kiegészítők. Jó pár évvel ezelőtt a stúdióvaku a profik játékszere volt, oda tartozott, ahová neve predesztinálta; a műterembe. Egy-egy darabot súlyos százezrekért árultak, nem beszélve a több tízezer forintos apró kiegészítőkről, fényformálókról. Ma már egy részük – az olcsóbbik – inkább szoba-, mint stúdióvaku. Hálószobák és nappalik időleges fotókiegészítője.

Persze nem minden fotós számára kötelező felszerelésről van szó, de aki egy kicsit erősebb elhivatottságot érez a fotózás iránt, bizonyára elgondolkodik egy házi stúdió összeállításán. Nagy szerencsénk, hogy a kínai gyártók révén mindez nem csak terv csupán, de elfogadható anyagi ráfordítással kézzelfogható valóság is. Most is egy olcsó műtermi vakut tartok a kezemben, ezúttal a McGoat kínálatban kapható GY-150-et.

A lehető legegyszerűbb, bármiféle jelzés, vagy felirat nélküli fehér papírdobozban érkezett a vaku és kiegészítői (legfeljebb egy apró típusjelölő matricával). A dobozban a következőket találtuk:

  • 1 db GY-150 vaku
  • 1 db hálózati kábel (kb. 5 méter)
  • 1 db 50W-os modellfény izzó
  • Használati utasítás

Ami rögtön feltűnő vele kapcsolatban, az olcsó dobozon kívül, hogy nem jár hozzá külön reflektor feltét, ami többnyire alaptartozék a műtermi vakukhoz. Nyilván ez is árcsökkentő tényező volt, ahogy például szinkronkábel sem része a csomagnak.

A vaku üzembe helyezésével nem kell sokat bíbelődnünk, a kétlapos használati leírás, elég szűkszavú, és jó részét a külön kapható kiegészítők felsorolása teszi ki. Ezekről majd később. Első használat előtt a kapott modellfény izzót kell csatlakoztatnunk a villanócső közepén lévő foglalatába, majd a kábel következik, és készen is vagyunk.

A készüléknek jobbára csak a fényvető része készült fémből (alumíniumból), a többi eleme, beleértve a testet, kemény műanyagból van. Műanyag az állványrögzítő rész és az ott lévő szorítócsavarok is, melyek belsejében azért fém menetszár fut. A készülék bármilyen szabványos vaku/lámpa állványra feltehető. Az alsó csavarral az állványcsonkra fogathatjuk, vagy ha forgatni akarjuk kioldhatjuk, a felette lévővel pedig a fej döntését szabályozhatjuk. A felfogadó rész tetején, közvetlenül a lámpa alatt egy stúdióernyőknek kialakított vájatot kapunk. A becsúsztatott ernyő szárát szintén egy kis csavarral rögzíthetjük.

A GY-150 elég kis méretű és könnyű. Csak a legszükségesebb kezelőszervekkel látták el, de ezekből minden fontosabbat megtalálunk rajta. Minden kapcsoló és gomb a kissé előredöntött hátlapon kapott helyet. Legalul a hálózati kábel csatlakozóaljzata, mellette pedig a külön megvásárolható vakuszinkron kábel mini-jack aljzata található. Középen balra, a be-, és kikapcsoló gomb piros LED-es kapcsolója nyitja a sort, majd a fokozatmentes teljesítmény szabályzó potméter folytatja. A gomb körül lévő jelzésről nem túl egyértelmű, hogy pontosan milyen fokozatokban állítható a villanó, de úgy vettem észre, hogy nem is pontosan, a jelzés szerinti tartományban fordul a potméter. A középső részt a modellfény izzó kapcsolója zárja. Ennek teljesítményét külön nem szabályozhatjuk.

A kezelőszervek felső sorában egy tesztvillantásra szolgáló piros gomb, valamint a távvezérlést és a töltött állapotot jelző LED-ek találhatók. A készülék tetején elöl a segédvaku használathoz elengedhetetlen fényérzékelő kapott helyet. Előtte a vaku passzív hűtésére szolgáló nyílásokat alakítottak ki.

A GY-150, ahogy neve is mutatja 150Ws teljesítményű, ami nagyjából tárgyfotók, vagy esetleg közeli portrék készítéséhez elegendő, főleg fényformálókkal kiegészítve.

A vaku elején nincs szabványos bajonett a különböző fényformáló tartozékok számára, csupán egy szimpla vájat, ahová a kínai gyártó által készített eszközök, egyszerűen (néhány csavarral) felfogathatóak. A használati utasítás 40 x 40 és 50 x 70 cm-es szoftboxokat, portréra ideális beauty disht, szpot fényt nyújtó snoot előtétet, valamint barn doort és színes filtereket javasol kiegészítőnek az ernyőkön kívül.

A normál fényvisszaverő és derítő ernyők mellett ideális felhasználási terep ez egy olcsóbb szoftbox ernyőnek is. A forgalmazótól egy ilyet is kaptunk, és valóban jól használható, pénztárcakínélő megoldást jelent. A 82 cm átmérőjű ernyő nem terheli a fej előtti felfogatórészt, hiszen a hagyományos ernyőkhöz hasonlóan, szárával rögzíthető a vaku alá. Normál, ezüst visszaverő ernyőként működik, tehát a vaku is így kell elhelyeznünk, viszont a visszavert fény útjába egy félig áttetsző, műanyag derítőfelület kerül, mint a szoftboxok esetében. A felület közepén lyuk található, ahová bebújtatható a vakufej, a széleit pedig egy madzaggal összehúzhatjuk, sőt még cipzárral is feszesebbé tehetjük. Ráadásul az átlagos szoftboxok több tíz ezer forintos árához képest, ez bruttó 6 ezer alatt beszerezhető. A valamivel nagyobb, 101 cm-es változat 7 ezer forint körül kapható.

Ernyős kitérőnk után térjünk még vissza pár mondat erejéig a vaku adataira. Színhőmérséklete napfényhez hasonló, vagyis 5500 Kelvin, mely a használat során +/-200 K tartományban változhat. Újratöltési ideje 0,5-3 másodperc közötti. Ahogy már említettem használhatjuk segédvakuként is, más villanó fényére aktiválódva. Ez esetben a külső fényforrás max. 15 méter távolságra lehet.

Összefoglalás

Műanyag, nem túl precíz építési minőségű, viszont az átlag műtermi berendezésekhez képest hihetetlenül olcsó kis kiegészítőről beszélhetünk. A GY-150 nyilván nem elégíti ki egy profi stúdió munkaigényét, és teljesítményben is szerény, de két ilyen készülékkel és néhány olcsó kiegészítővel (mint például az említett ernyő szoftbox) nagyon jó megvilágítási körülményeket teremthetünk egy kisebb alkalmi portré, vagy tárgyfotózás számára. Ideális például termékfotók készítésére, webshopunk számára, ha amúgy sem áll távol tőlünk a fotózás. Egyszerű otthoni kísérletezésre, vagy nagyobb felszerelés mellé kiegészítő hajfénynek, vagy háttérfénynek is beválhat.

A GY-150 műtermi vakut a McGoat webáruház bocsátotta rendelkezésünkre, ahol bruttó 24 936 forintért megvásárolható. A 82 cm-es ernyő szoftbox (Brolly box) bruttó ára 5 822 Ft.