Eltolások a síkban - shift és rise/fall
Perspektívakorrekció
A perspektíva korrekcióját sajnos helytelenül írja le a legtöbb szakirodalom. Általában a két alapeset közül csak az egyiket említik, a dőlő épületek fényképezését. A perspektíva a gyakorló fotós
számára a vonalak összetartását és azok mértékét jelenti. A párhuzamos vonalak nem tartanak össze, így perspektívát nem mutatnak. A kissé összetartó vonalak kisebb, a komoly mértékben összehajló vonalak
hangsúlyos perspektívát adnak. A perspektíva térérzékletet ad a kép szemlélőjének. Ennek mértékét és jellemzőjét a fotós felvételkor, a fényképezőgép elhelyezésével és objektívje nézőpontjának, látószögének
megválasztásával befolyásolja.
A tér három iránya miatt négyféle perspektívával számolhatunk:
- Nincs perspektíva, nulla pontos perspektíva: a vonalak a tér egyetlen irányába sem hajlanak össze. Fotózni ilyet ugyan nem lehet, de bizonyos mérnöki ábrázolásmódoknál van szerepe.
- Egypontos perspektíva: a tér egy irányába hajlanak össze a vonalak. Bizonyos esetekben alkalmazzuk a műszaki fotóban, egyébként a portréfotóban arcképkészítésnél fordul elő.
- Kétpontos perspektíva: A tér két irányában hajlanak össze a vonalak. Nyugodt, kifejezett térérzékletet kelt. Az emberi érzékelés általában a függőleges vonalak összehajlására érzékeny: az épületek dőlése a fotókon nem egyeztethető össze azzal a tudattal, hogy a falak függőlegesek. Természetesen nem extrém alálátásról beszélünk, mely amúgy sem korrigálható, még műszaki géppel sem, inkább az átlagos, mondjuk úgy „városképi” felvételezésnél előálló torzulásokról van szó. A térérzéklet nyugodtsága egyébkét erdőt, ligetet ábrázoló felvételeknél is fontos: a fák dőlése természetes marad, ami a
fotón ábrázolt naturális szépségét inkább hangsúlyozza, mint a megdöntött kisgép. Nagyon más, dinamikus hatása van ugyanis a szinte ránk dőlő törzseknek, fölénk boruló fakoronáknak – ami a döntött
filmsík képi effektje. - Hárompontos perspektíva: a tér mindhárom irányába összehajlanak a vonalak. A legmagasabb fokú, leginkább hangsúlyos térérzéklet. Nem minden esetben természetes hatású. Elsősorban épületfotóban, néha tájfotóban disztraktív, de high-end tárgy és high-end modellfotóban is gyakran elimináljuk az egyik perspektívapontot. Az épületek dőlése ugyanúgy természetellenes fotón, mint a kifelé dőlő gyertyatartók és ferde lángok a kép szélén egy tárgyfotón. Modellfotónál nemcsak a lábak alakját javítja a függőleges hátfal, de a környezet ábrázolását is: nem dőlnek a bútorok és kandeláberek, valamint
a festmények, fotók sem ferdék a falakon.
A korrekció
A perspektíva korrekcióját első lépésben a gép térbeli elhelyezésével kell megoldani, majd a hátfalat úgy kell forgatni és dönteni, hogy azzal a síkkal legyen párhuzamos, mely vonalainak nem szabad összetartaniuk. Tilt-shift objektívnél az egész gépet kell forgatnunk a térben, mert a hátfal, azaz a film vagy CCD síkja nem mozgatható függetlenül a gép egyéb szerkezeti elemeitől. (Ez azonnal adja is ezeknek az objektíveknek az egyik hátrányát.) Második lépésként vagy az objektívet, vagy a hátfalat, vagy mindkettőt (de ellentétes irányba!) el kell tolni. A keresőben ilyenkor a kép mozgása kifejezetten jól látszik, azaz az eltolásokkal a képi határokat állítjuk be anélkül, hogy a gépet magát mozgatnánk. Ennek folyománya – konyhanyelven szólva- , hogy a gép oldalra fog nézni anélkül, hogy oldalra fordítanánk. Átfogalmazva, ismét konyhanyelven: a hátfal rögzítése után a gombokkal betekerjük a képet, a kompozíciót a keresőbe.
Elnevezések:
- Az oldalirányú tolás, röviden: tolás, angolul „lateral shift”, vagy röviden: „shift”.
- A függőleges eltolás emelés vagy „rise”, illetve süllyesztés vagy „fall”.
Teljesen mindegy, hogy az első villán, azaz az objektívet tartó homloklapon, vagy a hátsó villán, a filmet vagy CCD-t tartó hátfalon tolunk. Mindössze az a különbség, hogy fordítva működnek.
Tükröződések kikerülése, centrális kompozíció oldalról
Amikor az objektívet vagy a hátfalat eltoljuk, akkor a gép oldalra néz, anélkül, hogy oldalra fordítottuk volna. Az objektív optikai közepét, illetve a felvételező film vagy CCD közepét összekötő egyenest a felvétel irányának nevezzük. A beállított képtávolságból és az eltolás mértékéből kiszámolható, hogy mekkora szöggel tekint arrébb a fényképezőgép. Az eltolást mértékét limitálja az objektív által kirajzolt kör és a felvételi méret nagyságának viszonya. Utóbbi a film vagy a CCD mm-ben mérhető fizikai méreteit jelenti. Műszaki objektíveknél táblázatok, nomogrammok és adatsor-képlet párosok alapján határozzuk meg a maximális eltolhatóságot, bár inkább a nagylátószögű objektíveknél fordul elő egyáltalán a probléma, vagy makró objektíveknél nagyobb tárgytávolságokon. A Canon 24 mm-es tilt-shift objektívjén pedig
pirossal jelölve van az a tartomány, mely mechanikailag ugyan még mozgatható, de teljes szenzornál már az objektív nem rajzolja ki az egész képmezőt.
Mire jó ez?
Perspektavíkorrekció
Az előbbi irányadás alapján függőlegesre kell állítani a hátfalat, azaz a filmsíkot, hogy tárgyfotónál a tárgyak, épületfotónál az épületek ne dőljenek, alakjuk ne torzuljon el. Ekkor azonban az épület teteje vagy a tárgy alja nincsen rajta a képen. Az objektívet addig tekerjük felfelé, míg az épület teteje megjelenik a képen. Tárgyfotónál pedig addig toljuk lefelé az objektívet, míg a tárgy alja is a képre kerül. Műszaki gépnél ez egyszerű. Tilt-shift objektívnél ugyan csak egy irányba lehet eltolni az objektívet, de a szerkezet elforgatásával az eltolás iránya szabadon módosítható. Először tehát elforgatjuk, hogy a tolás iránya megfelelő legyen, majd a forgatógombbal tolhatjuk az objektívet a megfelelő mértékben. A keresőbe nézve mindez egyszerű. Ez az egyik perspektívakorrekció. A fotográfiában kétféle létezik, bár a szakirodalom gyakran ennél az egynél leragad.
Lábak megnyújtása, keblek méretének növelése
A modellfotókon többnyire nők szerepelnek, akiket az általában magasabb célközönség (férfiak) célszerű fentről, rálátásból fotózni. Ez viszont aránytalanul megnöveli a fejet a felsőtesthez képest, a lábak pedig megrövidülnek. Ha bútorozott környezetben fotózunk, akkor ez a nézőpont választás a bútorok dőlését is magával vonja. Pontosan azért tűntek el a szalonfotók a reklámokból, mert költségvetésük magasabb a „fehér hátteres” fotózásoknál, ráadásul a fotóstól is magasabb hozzáértést igényel.
Pedig nem is olyan bonyolult a dolog. A gépet szemmagasságba kell állítani, majd addig kell süllyeszteni az objektívet, míg a modell lábai megjelennek a képen. Hogyan működik a trükk? Tudni kell, hogy a rektilineáris leképezésű objektívek (majdnem minden fotóobjektív ilyen, kivéve például a halszemeket) csak az optikai tengelyen elhelyezkedő alakokat nem torzítják. Minél messzebb van a fotón az adott tárgy képe az optikai tengelytől, annál inkább nyújtja a leképezés a tárgyat sugárirányban. Az előbb leírt beállítás miatt egészalakos, 3/4-es modellfotónál az arc nem szenved alakváltozást, azonban a lábak kb. 25-30%-kal megnyúlnak. Ez pedik másodlagos nemi jelleg, így a férfiszem szebbnek találja az ilyen nőt a fényképeken. A lábszár jobban nyúlik, mint a combok, ami a 170 cm alatti modellek esetében külön előny, ugyanis az ilyen testmagasságú nők lábszára általában nem vékony, illetve relatíve rövid magasabb társaikhoz képest. A keblek nagyobbodása azáltal történik meg, hogy a nyújtás 5-10%-ban érinti őket, hiszen nem az otpikai tengelyre esnek, de közelebb vannak hozzá, mint a lábak. Ezen felül a rálátás miatt is nagyobbnak tűnnek, hiszen a bimbók feletti terület látszik nagyobbnak elsősorban, ami a nagy, súlyos keblek jellemzője – élőben.
Ez a trükk a tilt-shift objektívekkel is alkalmazható, de a vázat állványra kell szerelni. A gép és az objektív beállítása megegyezik a tárgyfotónál leírtakkal.
Tükröződések kikerülése
Oltárképeknél, festményeknél, üvegajtóknál, tükörrel díszített nagytermeknél gyakori probléma az, hogy a fotós tükörképe megjelenik a felvételen. Ilyenkor kissé oldalról felállva készítjük el a fotót úgy, hogy a hátfalat függőlegesen tartva, a hátfal síkja párhuzamos a fal, az ajtó, a festmény stb. síkjával. Az oldalirányú és függőleges irányú tolásokkal a képhatárokat beállítjuk. Tilt-shift objektívekkel ez nem valósítható meg maradéktalanul, mert egyszerre két irányban az objektív csak korlátozottan tolható el saját foglalatában.
Centrális kompozíció oldalról
Az előző eset egy másik variánsa, ahol szemből, középről azért nem tudunk fotózni, mert fizikailag nem tudunk oda állni, nem pedig saját tükörképünk megjelenését akarjuk elkerülni. Templomban, nagytermekben ritkán merül fel ez a probléma, azonban szobabelsők fotózásánál relatíve gyakori. Korrekciója megegyezik az előző esetével.
Panorámafotós lehetőségek
Gyakori trükk a szelvényezés használata. A hátfal tolhatóságát kihasználva két felvételből panorámafotó készíthető. A síkfilmes gyakorlatban gyakran használtuk ezt a lehetőséget. A digitális technikában is működik, de itt több felvételből is retusálhatunk egyetlen fotót. Nemcsak panorámázásra nyílik ezzel lehetőségünk, de mozdulatlan tárgyak fotózásánál digigépünk felbontását is megnégyszerezhetjük, esetleg 6 vagy 9 képpel gigantikus felbontást is fotózhatunk. Hasonlóképpen, ha műszaki gépre szereljük fel digigépünket, a hosszabb gyujtótávolságú objektívekkel is nagyobb látószöget nyerünk. Az ilyen megoldásoknál ugyanis általában 80 mm a legrövidebb, még éppen használható gyujtótávolság, ami egyetlen felvétellel teleobjektívnek felel meg. Szelvényezéssel ez már enyhe nagylátószöggé is átváltoztatható.
