„Nem élmény ha látok valamit a víz alatt, csak ha megmutathatom” – interjú Selmeczi Dániel búvárfotóssal

0

Azok kedvéért, akik esetleg nem ismernek, kezdjük a szokásos kérdéssel. Honnan jött a búvárkodás?

Tisza parti gyerekként nagyon sokat voltam az élővízben, szinte egész nyáron. A tengert 21 évesen láttam először. Egy átlagos krétai nyaralásnak indult az egész. Unatkoztam, így vettem magamnak egy búvármaszkot. Megtetszett a vízalatti világ, úgyhogy vettem egy uszonyt és elindult a lavina. Miután hazajöttem egyből elvégeztem egy búvártanfolyamot és addigi életem megváltozott. Hirtelen csak ez érdekelt már. Gépészmérnökként végeztem és kezdetben a családi vállalkozásban dolgoztam édesapám mellett, akinek szintén ez a végzettsége. Egy idő után viszont egyre inkább csak a búvárkodás érdekelt, és egy év múlva elvégeztem már az oktatói tanfolyamot is. Az időm nagy részét – sőt már a munkaidőmet is – a búvárkodás töltötte ki.

A fotózás is ilyen hirtelen jött?

Azelőtt műkedvelő amatőrként fotózgattam. Édesapám gyűjtötte a régi
fényképezőgépeket, több száz van neki, innen a családi indíttatás is. Érdekelt a fotózás, és kattintgattam is, de nem nagyon fogott meg akkoriban a felszíni világ.

Miután belemerültél a búvárkodásba adta magát a fényképezés is?

Hamarabb kezdtem búvárkodni, mint búvár fotózni. Nem azért mentem a víz alá, hogy fotózzak. Ez csak később, ennek eredményeként jött. Miután több százat merültem, elkezdett foglalkoztatni, hogy megmutassam másoknak is.

Először egy Nikon F80-as filmes gépem volt, és vettem hozzá egy tokot. Azzal kezdtem el diára fotózgatni. Ez 2002 körül történt, amikor a digitális technika már itt toporgott, de még nem volt egyértelmű, hogy átállunk digitálisra, vagy sem. Én viszonylag korán átálltam és vettem egy D70-et.

A búvárfotós közösségben volt némi ellenállás a digitális technikával szemben?

Igen, abszolút! Mindenki azt mondta, hogy ez hülyeség. Ez soha nem lesz olyan jó, mint a dia. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy „Nem, én váltok!”.

Adott ugye a probléma, hogy a fényképezőgépek többségét felszíni használathoz, ottani fényviszonyokhoz tervezték. Bármilyen automatika nagyon rosszul működik a víz alatt, tehát manuálisan kell exponálni. Lent sok természetes fény sincs, ezért vakukat használunk, ami miatt összetett, kevert fényes problémák adódnak. Óriási előnyben vagy, ha vissza tudod nézni a képeket. Ez a legnagyobb előnye a digitálisnak. Régen ha filmes géppel fotóztál, akkor volt nálad egy írótábla és ott a víz alatt feljegyezted, hogy a kettes kockát milyen beállításokkal csináltad, és nagyjából milyenek voltak a fényviszonyok. Otthon pedig meg tudtad nézni, hogy mit rontottál el, és mit kellett volna. Úgyhogy számomra egyértelműen a digitális hozta meg az áttörést. Ezután már nem az volt a fontos, hogy merüljek, hanem az, hogy jó képeket csináljak.

A digitális fényképezőgép gyártók nem kényeztetik el túlságosan a búvárfotósokat.

Így van. A filmes korszakban sokkal kevesebben fotóztak víz alatt, ennek ellenére voltak kimondottan oda tervezett SLR vázak, például a Nikon RS – még ha drágán is. Manapság hatalmas robbanás van a búvárfotózásban és a digitális világban, gépet viszont nem csinálnak. Gyakorlatilag ma már csak a tokozott gépek használatosak.

Lényegében ezek is kényelmesnek mondhatók, hiszen egy profi vízalatti búvártokon minden funkció elérhető.

Leszámítva a közeget, mennyiben más a búvárfotózás, mint a sima természetfotózás?

Mindig is természetfotósnak tartottam magam és nem búvárfotósnak. Azt a természeti látványt próbálom visszaadni, amit én látok a víz alatt. De persze ez nem olyan, mint egy felszíni természetfotósnál, hogy beülsz a lessátorba és vársz a héjjára. Ez egy állandóan változó környezet, ezért sokszor ad hoc jelleggel kell fotózni. Nagyjából azért meg lehet jósolni, hogy itt cápák várhatók, de soha nem tudod az adott szituációt úgy berendezni, mint egy felszíni fotózásnál. Ráadásul 3D-ben kell mozognod, és gondolkodnod, úgyhogy teljesen más megközelítést kíván. Aztán ott vannak a technikai megkötések. Ha felteszel egy objektívet, az végig fent is marad. Nincs az, hogy épp makrózol, és ha jön a Manta rája, akkor gyorsan felteszel egy nagylátót.

Tudom, hogy elég nagy és nehéz a felszerelés, de az nem működik, hogy több tokozott gépet viszel le?

Hát…elméletben. Régen ez gyakoribb volt. Ott csak 36 kocka állt rendelkezésedre, nem lehetett filmet cserélni, így több géppel merültek. Manapság már a digitálisnál ez nem annyira szempont, ráadásul egy ilyen tok 30 kiló, ha kettőt viszel az 60. Viszonylag sérülékeny is; dobálják a hajóban…szóval nem szerencsés. A jobb anyagi alapokkal rendelkező profik, mondjuk egy NatGeo fotós megengedheti magának, hogy 5 géppel és tokkal, külön segítőkkel dolgozzon.

Azért meg lehet oldani mindent egy géppel is. Megpróbálom mindig úgy szervezni az útjaimat, hogy sokat legyünk egy helyen, és ki tudjam dolgozni a témát. Fölmész, kicseréled, aztán visszamész egy óra múlva.

Mit tanácsolsz azoknak, akik bele szeretnének vágni a búvárfotózásba?

Először is végezzen el a búvártanfolyamot. Meg fogja látni, hogy nem is olyan egyszerű ez. Az első 50-100 merülésnél gyakorlatilag még nem nagyon tudja, hogy hol van. Élvezi, meg merül, de belül még nem tudja ezt az egészet úgy feldolgozni, nem tud még pár szituációt kezelni. Aztán ha meg van a kellő gyakorlat, jöhet a munka. Viszont elég komoly gyakorlat szükséges hozzá, hogy valaki dolgozzon is a víz alatt.

És a nyilvánvaló első lépés, hogy veszek magamnak egy vízálló kiskompaktot…?

Ha komolyan gondolja, nem javaslom. Mindenképpen tanfolyam. Tanuljon meg búvárkodni, és utána figyelhet más dologra.

Manapság öt búvárból háromnál van valami vízalatti fényképezőgép, vagy kamera. De ha hiányzik mögüle a tapasztalat, és kizárólag a gépre tud koncentrálni, akkor rengeteg kárt tud okozni a természetnek. Mindent megtesz, hogy jó pozícióba kerüljön és nem figyel a környezetére.

Ez nem csak a technikáról szól. Nem csak arról, hogy tudjak merülni és kezelni tudjam a gépem. Nagyon fontos a biológiai háttértudás is. Egy jó képhez elengedhetetlen, hogy tudd, az adott állatot hol találod meg, milyen a környezete, és hogyan kell viselkedned a közelében. Mindig is úgy tartottam, hogy nincs még egy ilyen ága a fotózásnak, ahol ennyi mindennel kell tisztában lenned.

Ha már a fotográfiai ágaknál tartunk, előfordul, hogy nem csak a víz alatt fényképezel?

Igen, elég sokat természetfotóztam, díjakat is nyertem a madárfotóimmal. Mostanában viszonylag kevesebb időm jut rá. Más ága viszont abszolút nem vonz a fényképezésnek.

Amatőrként sincs nálad legalább egy kompakt, vagy egy telefon?

Nem jellemző. Van, hogy megkérnek, fényképezzem már le a családot, de egyszerűen nem tudok nekifogni. Nem tudok olyan jó kapcsolatba kerülni az emberekkel, hogy egy jó portrét elkészítsek. Csak a természetfotózás, és elsősorban a víz alatti fényképezés érdekel.

A fotóid közt nem csak szigorúan vett természetfotókat, de például víz alatti roncsokról készült képeket is láttam. Ez a téma mennyire áll közel hozzád?

Ez is inkább olyan aspektusból érdekel, hogy egy idő után a természet részévé válnak ezek a roncsok. A történelmi része, hogy ki ült azon a hajón, mit szállított és mi miatt süllyedt el, nem érdekel. Csak mint formálódó életközösség.

De volt olyan is, hogy víz alatti aktokat csináltam. Érdekes volt.

Kedvenc témád a víz alatt?

Nagy cápa-fan vagyok. Sok évig foglalkoztam velük, bár mostanában inkább a nagyobb testű emlősök érdekelnek. Bálnák, cetek. Most jöttem vissza egy expedícióról, ahol ámbrásceteket fotóztunk, és elhatároztuk, hogy jobban beleássuk magunkat a témába.

Viszont a legnagyobb sikereimet pont a cápafotóimmal értem el. Szeretem egy kicsit más szemszögből megközelíteni őket, mint a régebbi fotósok. A túlszaturált, csillogó képek nem állnak közel hozzám. Megpróbálom visszafogottabban, egyfajta művészi értéket hozzáadva megörökíteni őket. A képeimen keresztül azt is megpróbálom bemutatni, hogy a cápák nem vérengző fenevadak.

Pedig nem túl pozitív kép él az emberekben róluk.

Sajnos a cápáknak nagyon rossz a marketingje. Spielberg eléggé elrontotta a filmjével. Mindenki azt hiszi, hogy ha olyan vízben úszkál, ahol cápa „lakik”, akkor az majd ráront, vagy ha bedob egy koncot a vízbe, akkor a cápák szétszedik mint a piranhák. Ez nem így van.

Azért is foglalkoztat annyira a cápa téma, mert évente 100 milliót ölnek meg belőlük, kizárólag az uszonyukért. Percenként több ezret, egy se íze, se bűze, misztikusnak tekintett cápauszonyleves miatt. Kifognak egy 400 kilós cápát, levágják az uszonyait, és a még élő testet visszadobják a vízbe. Mostanra lényegében a cápafajok 90%-a kipusztult. Ha ezt csinálnák a medvékkel, vagy az elefántokkal az egész világ fel lenne háborodva. A cápákért alig áll ki valaki a rossz hírük miatt.

fotó: Dombóvári Tibor

Az is egy tévhit, hogy felfalja az embert a cápa. Ez jobbára nem igaz. Ha emberre támad fókára, teknősre, vagy bármi másra számít. Az emberbe csak beleharap, és otthagyja. Nem ezt akarta. A halálesetek többnyire amiatt történnek, hogy az áldozat a harapás következtében elvérzik.

Neked volt egyébként rizikósabb találkozásod egy cápával?

Ezt mindig megkérdezik, de nem volt. A szörföző, a fürdőző sokkal nagyobb veszélyben van mint a búvár, hisz lényegében egy szinten, egy közegben mozgok vele. Én egy nagydarab, csúnya, hangosan buborékoló valami vagyok a számára, akinek nincs halszaga. Nem fog bántani.

Vannak persze egyértelmű szabályok, amit be kell tartani. Például nem úszok úgy mint egy hal, ha közeledik megpróbálok “állva maradni”. Az állkapcsa ugyebár olyan kialakítású, hogy így nehezen is tudna belém harapni. El kellene hozzá fordulnia. De ő sem hülye, nem igazán szeret belekötni egy olyan dologba, amit nem ismer.

Cápa szempontból a víz tetején lebegve vagyok a legveszélyesebb helyen. Amikor kijövök, vagy bemegyek a vízbe. Köztük sokkal biztonságosabb. A víz alatt nem érzem magam veszélyben soha, bármilyen cápafajról is van szó.

Említetted a cápák túlhalászatát. Nem gondolkodtál még azon, hogy nem csak természetfotókkal, hanem mondjuk a halászatot, vagy az uszonyok forgalmazását bemutató képriporttal harcolsz ez ellen?

Itt milliárdos üzletről beszélünk. Gondolj bele, egy több millió dolláros halászhajó ára 1-2 év alatt megtérül. Hatalmas pénzekről van szó. 20-30 éve még nem volt halradar, hogy ilyen mértékben, ilyen hatékonyan halásszanak. Jobbára találgattak, így volt esély, hogy a populáció megmaradjon. Régen jobbára a nyílt vízi halakra terjedt ki a halászat, de ezeket jobbára lehalászták. Ma már a zátonyhalak vannak soron, amivel felborítják a zátonyok életközösségének törékeny egyensúlyát.

Minden egyes utamon megpróbálok elmenni a helyi piacra, hiszen ott lehet leszűrni, hogy mit fognak, mire van igény. Van például a nagyon szép triton kürt csiga, aminek a házát szuvenírként árulják a piacokon. Ez az egyetlen ellensége a tengeri farkasnak – egy olyan csillagfajnak, ami a korallal táplálkozik. Ha eladom a piacon a triton kürt csigát, túlszaporodik a vizekben a tengeri farkas, ami pár év alatt „lelegeli” a komplett korallzátonyt.

Sajnos a nemzetközi vizeken mindenki azt csinál, amit akar. A globális halászati lobbi nagyon erősen ellene van, hogy mindezt tiltsák.

Három éve dolgozunk az egyik barátommal egy dokumentumfilm anyagon, ami a cápauszony halászatot hivatott bemutatni. Reményeink szerint ebben az évben elkészül. A magam részéről nem akartam annyira a riport részébe belemenni. Inkább a természetfotó részében segédkeztem.

Nem vagyok jó riportfotós, inkább egy jó képre hajtok, mint egy középszerű sorozatra.

Ha már Spielbergnél tartottunk. Hogy állsz a filmezéssel, videózással?

Korábban annyira nem érdekelt, bár mostanában multimédia anyagokon már gondolkodtam. Eléggé elment a közízlés ebbe az irányba. Sok előadást tartok világszerte és jól jönne azért a videó is, úgyhogy elgondolkodtam rajta. Van egy kis GoPro-m a gép tetején és használom néha.

De igazából nem nagyon motivál az, hogy egy komplett film operatőri munkáját elvégezem. Mindenképpen a fotózás marad az első számomra. A videót inkább kiegészítő dolognak tekintem. A film, ellentétben a fotóval, nagyon sok utómunkát, utólagos tervezést is igényel. Sokkal több pénz, sokkal több energia, hogy valami produktum legyen belőle. A fotó meg gyakorlatilag egyből elkészül…némi utómunkával.

Mennyi utómunka fér bele?

Nem sok. A RAW formátum ugye adott, és ezen kontraszt állítás, vágás, kis élesítés, fehéregyensúly. Gyakorlatilag ennyi. A vágásnál is az az elvem, hogy lehetőleg minél kevesebbet. A vízalatti fényképezésre jobbára a természetfotózás etikettje vonatkozik. Tehát nem veszünk el a képből, nem adunk hozzá, nem mutatunk be valótlan helyzetet.

Hatalmas Photoshop és egyéb képmanipuláló tapasztalatom nincs is, mert nem volt rá soha szükségem. Nem kell kivágnom egy cápát az egyik helyről és áttennem máshová. Ez már nem fotózás, hanem képszerkesztés.

Milyen felszerelést használsz most?

Még egy Nikon D300-at nyúzok, de már nagyon várom az utódját. A Pixinfo-n nemrég bemutatott D7000 csak kölcsön volt nálam. Nagyon tetszett, de a váltást nagyon meg kell gondolnom, főleg anyagi okok miatt. Subal tokot használok, ami nagyjából 1 millió forint. Gyakorlatilag háromszor annyiba kerül mint a gép. Egy új modellhez azt is meg kell vennem újra, úgyhogy nem megy olyan könnyen, hogy eldobok egy vázat és veszek egy másikat. Ha beruházok egy új fényképezőgépre azt kb. 5 évig használni szeretném. Nagyobb gépekben nem gondolkodom, mert elég macerás ezeket levinni a víz alá. Egy D3, D4 méretében is jóval nagyobb, sokkal méretesebb tok kell hozzá, körülményes szállítani. Ha meg véletlenül jön egy beázás, nem mindegy, hogy egy 300 ezres gépet kukázol le, vagy egy milliósat.

De egyébként ha jó a kép akkor tök mindegy milyen géppel csináltad. Hogy egy kicsit több a zaj? Nem érdekel.

A profi búvárfotósoknál is előfordul beázás?

Persze. Hiszen ember rakja össze a felszerelést, és az ember hibázhat. Ha például a tömítéshez kerül egy hajszál, akkor simán beázhat. Vagy a bajonettre rosszul kapatod rá, bumm, máris beázott! Minden szétszedés előtt alaposan át kell nézni a felszerelést. Szerencsére már nem kell filmet cserélni, és az akkuk is jól bírják, így pár napig nem kell szétbontani. A tokon mindenesetre nagyon ritkán múlik a baki. Inkább az ember a gyenge láncszem.

Előfordult már veled ilyesmi?

Igen, egyszer egy D200-at sikerült eláztatnom. Rosszul kapattam rá a bajonettet. Az objektív előtt van egy cserélhető port. Ha makrózol akkor egy sík kerül rá, ha nagylátózol akkor pedig egy dome port. Csak félig kapott rá a bajonett, és már az első pár méreten megtelt vízzel a tok. A fényképezőgép ilyenkor menthetetlen, a sós víz egyből kinyírja az elektronikát.

Mi az ami még hajt? Van olyan téma amit meg lehet még mutatni a víz alatt?

Rengeteg. A víz alatti világot kevésbé ismerjük mint a Holdat. Ha a Földön bármit is fel lehet fedezni az a víz alatt van. A legmélyebb pontjára is most jutottak el újra, 30-40 év után. Eddig csak egyszer járt ott ember. Hihetetlen, hogy mennyire nem ismerjük még a mélytengeri élővilágot.

Van valamilyen álomhelyszín, ahol mindenképp szeretnél fotózni, vagy olyan faj, amit mindenképp lencsevégre akarsz kapni?

Sok helyen jártam már, de például az Antarktiszra hosszabb időre szeretnék elmenni. A kék bálnán fogok dolgozni, ami ugye a világ legnagyobb élőlénye. Ez az élőlény mára szinte teljesen eltűnt a vizekből. Nagyon ritkán lehet vele találkozni. Jövőre kezdek ezen a projekten dolgozni.

Miként szerveződik egy ilyen út?

Elég nehéz a mai világban bármilyen természetfotós tevékenységet szponzoráltatni. Szerencsére úgy alakult az életem, hogy a munkámnak köszönhetően búvártúrákat szervezek. Magyarán kevésbé tapasztalt vendégeket kísérek a világ különböző tájaira. A cég, ahol dolgozom két búvár-hajót üzemeltet a Vörös-tengeren és ezek köré szerveződik a turisztikai része.

Ezen kívül expedíciókat (nevezzük annak) szervezek a világ különböző részeire – Indonéziába, Pápua Új-Guineába, Costa Ricába, Dél-Afrikába- ahová a víz alatti élővilág kedvelői, vagy búvárfotózás iránt érdeklődők bárhonnan jelentkezhetnek. Gyakorlatilag így tudom finanszírozni az útjaimat. Ez persze nem mindig kötetlen munka, ahol merülök és azt fotózok, amit akarok. Elsősorban a vendégek szempontjait kell figyelembe vennünk, de ezt az áldozatot meg kellett hoznom, hogy dolgozhassak és fotózhassak.

Szóval nincs akkora szabadságom, mint némely külföldinél, akinek korlátlan idő és szinte korlátlan pénz áll rendelkezésére egy téma kidolgozására. Ennek ellenére úgy érzem, hogy mára fel tudom venni velük a versenyt minőségben.

Ha merülsz mindig nálad van a fényképezőgép?

Nekem az nem élmény már ha látok valamit a víz alatt, csak ha megmutathatom másoknak is.