Felépítés
A Nikon még 2006-ban készítette el az akkori 28-200mm f/3,5-5,6G ED IF objektívét a tükörreflexes fényképezőgépeihez, ami valószínűleg sikeres termék lehetett, hiszen tavaly februárban a tükör nélküli MILC rendszeréhez is bejelentett egy hasonló, ám induló gyújtótávolságánál még nagyobb látószöget kínáló utazózoomot, a Nikkor Z 24-200mm f/4-6,3 VR objektívet. Bár akkor még csak a Z 6 és Z 7 vázak léteztek, az ilyen nagy átfogású „mindenes” zoomok elsősorban azoknak készülnek, akik kisebb pénzköltéssel szeretnének sok mindenre alkalmas fotós felszerelést összehozni, azaz főképp a nyáron megjelent Nikon Z 5 vázra lehet ez jó választás.
Persze egy komolyabb Z 6 vagy Z 7, illetve ezek II jelzésű második kiadásainak tulajdonosai sincsenek kirekesztve a vásárlók köréből, azaz ők is vehetnek a gépükhöz egy ilyen mindenest, ha éppen egy olyan utazásra készülnek, ahova nem vihetnek túl nagy és túl nehéz felszerelést.
Egy ilyen objektívvel ugyanis nagyjából lefedhető a városi fotózás, az utcai (Street) fotózás, bizonyos kompromisszumokkal az éjszakai fotózás is, illetve a tele tartományt igénylő témák.
A Nikkor Z 24-200mm f/4-6,3 VR telezoom külső felépítésében a korábbi, nem „S” szériás objektívekre hasonlít, azaz polikarbonát külső burkolattal rendelkezik, méretes zoomgyűrűvel és vékonyka fókuszgyűrűvel. Méretét tekintve nem tartozik a kis objektívek közé, de ez a nagy, 8,3×-os zoomátfogásával bőven magyarázható. Hossza 24 mm-es állásban 12 cm, míg 200 mm-es gyújtótávolságnál már 18 cm-ig nyújtózkodik.
Látószög tekintetében a full-frame szenzoros Nikon Z gépeken 84 fokos látószögű nagylátószöget és 12 fokos látószögű telét kapunk a két végállásban, meglehetősen visszafogott fényerő mellett (bővebben a „Használati tapasztalatok” blokkban írunk erről).
A nemkívánatos berázások ellen nem csak a Nikon Z gépek szenzorstabilizációja segít, de az objektívbe épített optikai stabilizátor is.
Bár első ránézésre úgy gondolhatjuk, hogy átlagosan f/5 az a rekesznyílás, amit használhatunk, ez nem egészen így van.
Míg 24mm-es nagylátószögnél még f/4 maximális rekesznyílásunk van, de már 25mm-nél ez f/4,2-re esik, ami 40mm közelében már csak f/5, majd 60 mm-nél már csak f/6, amit a minimális f/6,3 érték követ 80 mm-től, azaz az objektívnek 80 mm és 200 mm között végig f/6,3 a maximális rekesznyílása.
Az objektív 19 lencsetagból épül fel, ezek között két aszférikus, egy extra alacsony szórású aszférikus és két extra alacsony szórású tag igyekszik javítani a képsarki leképezést, valamint csökkenteni a kromatikus aberrációt. A beépített optikai stabilizátor gyári adatok szerint 5 Fé előnyt kínál.
Az élességállítást itt is léptetőmotor végzi, amely a Z bajonettes MILC-eknél előforduló kontraszt alapú élességállításhoz is ideális (annak ellenére, hogy a gépek rendelkeznek fázis-különbség érzékeléssel is, a fókusz precíz finomhangolása már kontraszt alapon történik).
Mivel az objektív belső élességállítású, így a frontlencse nem fordul el, illetve előre-hátra sem mozog az élességállítás során. Az objektív hossza viszont – ahogy említettük – jelentősen megnő a zoom használata során.
Az objektívhez az első/hátsó kupakok mellett egy szirom formájú napellenzőt is ad a gyártó, tok helyett viszont csak egy puha „kendőt” kapunk. Az első kupak a belső füleknek köszönhetően akkor is kényelmesen a helyére pattintható, ha a napellenző az objektíven van.
Az 53 mm hasznos átmérőjű elülső lencsetag elé 67 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.
A specifikáció a Nikkor Z 24-200mm f/4-6,3 VR adatlapján tekinthető meg.
Használati tapasztalatok
A Nikkor Z 24-200mm f/4-6,3 VR tubusa műanyag, a bajonett csatlakozó azonban fém. Az objektív több ponton kapott cseppállóságot adó szigetelést, így a frontlencse mögött, a bajonett csatlakozónál, valamint a két gyűrűnél is.
Ahogy már említettük, az objektív hossza 12-18 cm közötti, tömege is átlagosnak mondható, hiszen kupakok és napellenző nélkül 564 grammot, napellenzővel 586 grammot, míg a fotóstáskába első és hátsó kupakokkal és napellenzővel együtt 622 grammot nyom.
A fényerő nem túl briliáns, ezt már láttuk, azonban arról még nem esett szó, hogy ez valójában nem az objektív maximális fényereje, ezt a mindenképpen kissé zárt állapotú rekesz okozza, amit feltételezhetően a jobb képminőség elérése érdekében alakítottak ki így. A teljes zoomtartományban fix fényerejű objektíveknél is szokás a kisebb gyújtótávolságú állások esetén kicsit a nyitotthoz képest szűkebb blendét adni, ami gyakorlatilag a fényerő változatlanságát adja, olyasmivel azonban még nem találkoztunk, hogy ilyet minden gyújtótávolságnál alkalmaznak (vagy legalábbis eddig nem tűnt fel).
Az mindenesetre tényleg érdekes, hogy a teljes zoomtartományban van egy enyhe, nem egészen 1 blendényi szűkítés, azaz valójában mindig korlátozza a bejutó fénymennyiséget a rekesz, soha nincs teljesen nyitva a blende (a lehetséges teljes blendenyílás és a gyakorlati maximum blendenyílás mérete között 1,77×-es területi eltérés van).
Ezzel a lencsetagok legkülső, a képminőség szempontjából problémás részét tudják kiiktatni, azaz elviekben – ha a rekeszt ki lehetne nyitni teljesen – fotózhatnánk f/3,2 fényerővel 24mm-nél, vagy f/5,6-tal tele végen, de vélhetően képközépen is túlzottan lágy, képsarkokban pedig erős asztigmatizmussal rendelkező képet kapnánk, amit a gyártó nem akart felvállalni, helyette inkább kicsit gyengébb fényerőt, de jó képminőséget kínál.
A gyújtótávolság beállítására az elülső, méretes, 4 cm szélességben bordázott zoomgyűrűt használhatjuk, amelyen a legfőbb gyújtótávolságokat tüntették fel: 24, 35, 50, 70, 105, 135 és 200 mm-t. A teljes zoom bejárásához 90 fokkal kell elforgatnunk a zoomgyűrűt, amely így precíz beállítást, de ha kell, gyors zoomolást tesz lehetővé. A zoomolás során a gyűrű egyáltalán nem akad, nem keményedik fel, a teljes tartományban azonos erővel forgatható.
A kézi élességállításhoz a hátsó, 1 cm szélességű, a zoomgyűrűnél sűrűbben bordázott vezérlőgyűrűt használhatjuk. A focus-by-wire megoldás miatt az élességállítás során nem közvetlenül a lencsetagokra hatunk, csak a fókuszmotor vezérlésére. A kézi élességállítás során kellően finoman és precízen dolgozhatunk, hiszen két teljes fordulattal (720 fok) juthatunk a közelponttól a végtelen tárgytávolságig, legalábbis ha lassan forgatjuk a vezérlőgyűrűt. Gyors forgatásra az „áttétel” is magasabb lesz, így ha kell, nagylátószögnél 75 foknyi, tele végnél 180 foknyi gyors elfordítással is átérünk a közelponttól a végtelenig.
E vezérlőgyűrű funkciója egyébként a gépvázról programozható, így nem csak a fókuszt, de a rekeszt, az expozíció kompenzációt, valamint az érzékenységet is módosíthatjuk vele (egyszerre csak az egyik regisztrálható a gyűrűre). Érdemes tudni, hogy videofelvétel során nagyon finom járással vezérelhetjük a rekeszt, így nem lesz zavaró ugrás, hirtelen fénymennyiség változás a felvételen.
Távolságskála nincs az objektíven, egy hozzávetőleges virtuális skálát a fényképezőgép LCD-jén láthatunk kézi élességállítás során.
Míg az S jelzéssel ellátott Nikkor Z objektíveken van automatikus és kézi fókuszt váltó AF/MF kapcsoló, a Nikkor Z 24-200mm f/4-6,3 VR-re ilyen kapcsoló nem került, így a fókuszmód váltást is a vázon kell elvégeznünk. Van azonban egy Lock feliratú kapcsoló, amellyel 24 mm-es állásban rögzíthető a zoom (bár enélkül sem csúszik ki a belső tubus, akkor sem, ha lefelé lóg és kicsi erőhatás is éri a gépet.
Bár a különböző sebességgel dolgozó elektronikus gyűrű miatt a videózásnál a precíz follow-focus nem igazán érhető el, ettől függetlenül nagy méretű LCD-n a kézi élességállítás még használható lehet, amit egyébként a Nikon Z vázak élkiemelése is segít. Éppen ezért megnéztük, van-e fókuszlégzés, és ha igen, milyen mértékű. Ennél az objektívnél közelre állított élesség esetén egy kicsit nagyobb látószögünk lesz, de a különbség nagyon minimális. A két végállásban készült fotón kívül lentebb egy átfókuszálás videó is megtekinthető.
A következő oldalon mélyebben beleássuk magunkat a képminőség elemzésébe…
