Kipróbáltuk: Olympus PEN E-PL2 teszt

0

Bevezetés, újdonságok

Az Olympus ez év januárjában jelentette be legújabb tükör nélküli, cserélhető objektíves (MILC) fényképezőgépét, mely az E-PL1 utódjaként fogható fel.
Bár a sajtóanyagban viszonylag visszafogott adatokat találtunk, azt azért lehetett látni, hogy óriási változások nincsenek. Érdekes azonban, hogy az érzékenységről csak annyit mondtak, hogy „akár ISO6400”. Ez jól is hangzik, csak azt felejtették el közölni, hogy a minimum érzékenység ezúttal már ISO200, ami már kevésbé hangzik jól. Mi lehet az ok? Talán az eddigi Olympus MILC-ek ISO100-on érezhető gyengébb dinamika átfogása (ugyanazon témánál ISO100-on hamarabb égtek ki a csúcsfények, mint ISO200-on).

Van azért jó hír is bőséggel, ilyen például a sajtóközleményben említett gyorsabb élességállítás, amely tényleg sokat javult az új objektívnek is köszönhetően (az új optikát egyébként még az E-PL1s-sel együtt vezették be, igaz, az még csak Japánban volt kapható). De lehetne említeni az E-P2-vel megegyező maximum 1/4000 mp-es zársebesség lehetőségét is, vagy a vezérlőtárcsa megjelenését.

Egy biztos, szépen alakulnak, finomodnak az Olympus MILC-ek is, s egyre kívánatosabbá válnak azok számára, akik csalódottak a hagyományos kompakt gépek képminőségében, de a méretesebb tükörreflexesektől valami miatt tartanak. Persze az ár még most is magas, de idővel ez is változni fog.

Az Olympus PEN E-PL1, E-P2 és E-PL2 főbb különbségei
Olympus E-PL1 Olympus E-P2 Olympus E-PL2
Érzékenység tartomány ISO100-ISO3200 ISO100-ISO6400 ISO200-ISO6400
Legrövidebb záridő 1/2000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp
LCD 2,7″
230e szubpixel
3″
230e szubpixel
3″
460e szubpixel
Automatikus expozíció sorozat 3 képig 3 képig 3, 5, 7 képig
Beépített mikrofon mono sztereo mono
Beépített vaku van, felpattintható nincs van, felpattintható
Vezeték nélküli vakuvezérlés van nincs van
Kézi vakuteljesítmény van nincs van
Műhorizont (szintező) nincs van nincs
Kiégett/bebukott részek jelzése felvételkor és lejátszáskor csak lejátszáskor felvételkor és lejátszáskor
Art módok 6 féle 8 féle 6 féle+effekt finomhangolás
Fehéregyensúly és exp. kompenzáció Art módban fix auto szabadon választható fix fehéregyensúly, választható exp. komp.
Opcionális kiegészítők elektronikus kereső elektronikus kereső elektronikus kereső, karos makrófény, PENPAL blutooth adapter (AP2 csatlakozó)
Programozható gombok száma 1 2 db 4 db
Vezérlőtárcsa nincs van, 2 db van, 1 db
Közvetlen videófelvétel gomb van nincs van
Orientációs szenzor nincs van nincs
SSWF LED nincs van nincs
Képváltás nagyított nézetben nem igen igen
Memóriakártya SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC/SDXC
Akkumulátor BLS-1, 7,2V 1150 mAh BLS-1, 7,2V 1150 mAh BLS-5, 7,2V 1150 mAh

Az E-PL1 és E-PL2 között külsőre csak néhány eltérést fedezhetünk fel, ezek is főként a hátlapon látszanak (pl. kicsivel nagyobb kijelző, vezérlőtárcsa, gombok elhelyezkedése).

Olympus E-PL1 (balra) és E-PL2 (jobbra)

Az Olympus E-PL2 jelenlegi alternatívái között a Panasonic Lumix DMC-GF2, a Samsung NX100, és a Sony Alpha NEX-3 és Alpha NEX-5 sorolhatók fel.