Címlap 2008

Archívum

Röviden: Vosonic VP5500 mobil háttértár teszt

A Vosonic már régi, patinás név a mobil háttértárak gyártói között. Nevét főként a minőségi és extrákkal teletűzdelt remek termékeinek köszönheti, ismertségét pedig annak, hogy évente több új modell bejelentésével és firmware frissítéssel is felhívja magára a figyelmet. Most a 3,5"-os LCD-vel szerelt, képek megjelenítésére is alkalmas VP5500-at próbáltuk ki.

Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A200 teszt

Egyvalamire igazán nem panaszkodhatunk, hogy a Sony idén nem látott el bennünket új DSLR bejelentésekkel. Még ki sem tavaszodott, de máris három belépő kategóriás digitális tükörreflexes várja a vásárlók első hullámát. Közülük a legkisebbel az Alpha DSLR A200-zal kezdtük meg a ismerkedést, mely az A100, az első Sony márkájú cserélhető objektíves gép közvetlen utódjának tekinthető. Ami már első találkozáskor is ismert volt, az a 10 megapixeles felbontás, a beépített stabilizátor és a szenzortisztítás, ahogy azt az elődnél megtapasztaltuk. Féltettebb titkait a következő oldalakon árulja el nekünk a gép.

Anpson DigiMate 1202 mobil háttértár

A digitális fényképezőgépek bejelentéseit figyelők számára biztosan nem újdonság az a gyártói gyakorlat, amely egy-egy terméket úgy jelent be, hogy csak kis mértékű eltérés tapasztalható az egyes készülékek között. Az Anpson is hasonlóképpen tett akkor, amikor a DigiMate III Hi-Speed név alatt két egymást követő terméket dobott piacra.

Exkluzív: Sony Alpha DSLR A350

Egyszerre három izzó vasat tart a tűzbe a Sony, az alsó kategóriás A200, A300 és A350 DSLR vázakat illetően. Az igen differenciált termékkínálatban mindenki megtalálhatja a saját ízlésének és pénztárcájának megfelelő modellt. Az A200 képviseli a belépő kategóriát, aki viszont élőképet is szeretne, az némileg többért megvásárolhatja az A300-at. Ha ez sem elég és nagyobb felbontásra vágyunk az élőkép mellett, az A350 lehet a megfelelő választás. Hármuk közül a legnagyobb modellt, az Alpha DSLR A350-et kaptuk meg a hazai képviselettől egy kis bemutató előtti tapogatásra.

Exkluzív: Nikon D60

Talán túlzás lenne azt mondani, hogy 2008-ban minden hétre jut egy DSLR bejelentés, de az eddigi átlag ezt mutatja. Elérkeztünk január utolsó hetéhez és már túl vagyunk a negyedik digitális tükörreflexes újszülöttön. A mai hírekből bizonyára már mindenki sejti, hogy a Nikon D60-ról van szó. A japán cég legfrissebb, belépő szintű DSLR-jéről. A hazai képviselet jóvoltából szerencsére kézbe vehettük az új modellt.

Előzetes: Pentax K20D és K200D

Úgy tűnik, hogy a K10D sikere új lendületet adott a Pentax minden csapatának, felcsillantva előttük, hogy nincs még veszve a DSLR piacon semmi. A fejlesztők szorosabbra fűzték a kapcsolatukat a Samsunggal, a píárosok pedig elővették a többi gyártó által oly sokat használt sereget, az újságírókat. A Pentax európai központjának első rendezvényéhez, a legújabb tükörreflexes fényképezőgépek és objektívek bemutatásához így nem is meglepő, hogy a tél közepén is szép idővel kecsegtető Dubait választották.

Exkluzív: Sony Alpha DSLR-A200

A Sony a tükörreflexes Alpha kategóriájában sokáig csak a belépőszintű A100-at kínálta. Tavaly, az év második felében azonban beindult a gépsor és legördült a sok munka első gyümölcse, a Sony Alpha A700, amit idén év elején a belépő szintű Alpha A200 követett. Néhány napja nálunk is járt ennek az új modellnek egy bemutató darabja, amely ugyan nem a végleges változat, így tesztfotókat nem közölhetünk, de az első benyomások kialakítására megfelelő.

Kipróbáltuk: Nikon D3 teszt

Ilyen az, amikor valóra válik egy álom. A szkeptikusok – köztük én is – sokáig csak legyintettek, „Nikon fullframe gép? Ugyan már! Álomvilág.” Aztán jött az ébredés, úgy 2007 augusztusa körül, és kiderült, hogy mi sem valóságosabb, mint a Nikon új teljes érzékelős, profi DSLR-je, a D3. Valódi meglepetésként szolgált a gép, nem is beszélve további képességeiről, amelynek felsorolását el sem kezdeném e nyúlfarknyi bevezetőben. A kérdés inkább az, hogy rémekkel álmodunk, vagy netán valami tündérmesébe csöppentünk?

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-L10 teszt

A Panasonic L1 debütálása egybe esett a nagy elektronikai gyártók tükörreflexes piacon való megjelenésével. A japán cégóriás akkori modellje a középkategóriás szegmensben nyújtott valami mást, mint az átlag, némi retro hangulattal megspékelve. Itt volt hát az ideje, hogy a Panasonic az üzletileg kifizetődőbb belépő szériában is megmutassa tudását. A végeredmény a néhány hónapja bejelentett Panasonic Lumix DMC-L10 lett, amely a gyártó csúcskompaktjainak kinézete mellett a mai kor színvonalát idéző szolgáltatásokkal veszi célba a vásárlókat. Hogy mit kapunk a pénzünkért? Reméljük kiderül a cikkből!

Kipróbáltuk: Nikon D300 teszt

Novemer utolsó napján érkezett meg szerkesztőségünkbe a Nikon legújabb DX formátumú üdvöskéje, a D300. A 12 Mpixeles tükörreflexes váz rengeteg újítást és különleges szolgáltatást tartalmaz. Kézbe véve már süt róla a profizmus, de igazán a használata során jön rá az ember, mennyire sokat tud a gép - s milyen keveset az ember. Figyelem! Mélyvíz! Csak használati útmutatóval rendelkezőknek!

NÉPSZERŰ CIKKEK

Úgy érzed tutibiztos az archiválásod? Nézd meg ezt!

Sam Hurdon washingtoni esküvőfotós blogjában mutatta be, hogyan és milyen rendszer szerint archivál. Gyanítom, kevesen vagyunk, akik ezt nála precízebben művelnénk... Lehetne paranoiának is...

Miért ne (csak) a mAh értéket figyeld egy akkumulátornál?

Már régebb óta kikívánkozik belőlem ez a bejegyzés, de valamiért soha sem tartottam annyira fontosnak, hogy rászánjam az időt a megírására. A tegnapi fényképezőgép...

Így juthatsz hozzá a Lightroom CC DeHaze eszközéhez Lightroom 6-ban

Az Adobe a 6-os Lightroom megjelenésével egyidőben útjára indította a havidíjas Creative Cloud rendszerébe integrált Lightroom változatot is, amely folyamatosan kapja a frissítéseket. A...

Így tedd drámaibbá a fotód!

Nem tudsz, vagy nem akarsz HDR-t készíteni, de szeretnél hasonló drámai hatást elérni egy tájképnél? Ebből a videóból megtudhatod, mit kell tenned! ...

Hogyan fejlődj a fotózás terén?

Régebben nagy divatja volt az év eleji fogadalomtételeknek. Az elmúlt években azonban úgy tűnik csökkent ez a hajlandóság. Mi sem buzdítunk senkit arra, hogy...