Címlap 2007

Archívum

Exkluzív: Nikon D3

A magunkfajta digikütyü fanatikust nem kell kétszer kérni, ha egy új fényképezőgép tapogatásáról van szó. Főleg, ha az az új gép a Nikon termékpaletta csúcsának új üdvöskéje, a D3. Egy napfényes reggelen meg is jelentünk hát a Nikon hazai főhadiszállásán, hogy kezünkbe vegyük a szépreményű masinériát. Még akkor is megérte, ha – gyártás előtti mintadarabról lévén szó – egy árva tesztképet sem készíthettünk emlékbe a géppel. Következzék hát – a teljesség igénye nélkül – néhány érdekesség és gondolat az új csúcsmodellről.

Kipróbáltuk: Olympus SP-560UZ teszt

Ritka, hogy egy terméknek egy éven belül megjelenik az utóda, de még ennél is ritkább, hogy ennek tesztjét mi is egy éven belül végezzük el. Az Olympus SP-560UZ modellnél mindez megtörtént, s a márciusi SP-550UZ bemutató után most következzen a kissé nagyobb felbontású, hajszálnyival jobb, 27 mm-es nagylátószöggel rendelkező, 18×-os zoomátfogású, stabilizált SP-560UZ tesztje. A specifikációk alapján túl sok változásra ugyan nem kell számítanunk, ám próbáink során néhány érdekességre is fény derült.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ18 teszt

A Panasonic új üdvöskéje is megkapta a 18-as karikát. Na nem a nagykorúaknak szóló tartalom miatt, hanem a merész, 18x-os zoomátfogása okán. Volt idő, amikor elégedetten csettintettünk egy 6x átfogású optika láttán is, aztán a régmúlt idők csúcskompaktjai átadták helyüket a 10x, majd a 12x és 15x-ös ultrazoomoknak és innen nem volt megállás. Most itt a Panasonic legnagyobb átfogású ultrazoom kompaktja, és mindjárt jól leteszteljük.

Anpson DigiMate 1210 mobil háttértár

Jó érzés az, mikor egy teszt során feltárjuk egy termék gyenge pontjait, majd a néhány hónap múlva megjelenő termékfrissítés során arról értesülünk, hogy a gyártó javította a kritizált pontokat. Májusban a DigiMate III (leánykori nevén DigiMate 1201) tesztelésekor hibaként a rendkívüli lassúságot emeltük ki. A mérnökök vagy olvassák a kritikákat, vagy a gyakorlatban is kipróbálták a terméket: a most megjelent, továbbra is DigiMate III néven kapható frissített változat orvosolni látszik az elérhető árú mobil háttértár egyetlen komoly hibáját.

Kipróbáltuk: Canon EOS-40D teszt

Augusztus végén menetrend szerint érkeztek az új fényképezőgép bejelentések, melyek között - ahogy sejthető volt - a félprofesszionális Canon tükörreflexes cseréje is bekövetkezett. Az EOS-30D után végre komoly fejlesztéseket is eszközölt a Canon, így a 40D már a specifikációja szerint nagyon ütős gép lett. A megannyi újítás ellenére a gépváz ára szolid maradt, most is kb. 70 ezer forinttal kerül többe elődjénél (mint anno a 30D a 20D-nél). De vajon tényleg ennyivel jobb?

Röviden: Samsung S1050 teszt

Ritkán van olyan, hogy egy egyszerű kompakt gép tesztjét nagyon várom. Tipikusan akkor, ha valami nagyon ütős fejlesztés történt, ami érdekes, vagy akkor, ha előzetesen lehet sejteni, hogy igen durván lealázza a konkurens termékeket képminőség terén. Mivel a Samsung S1050 egy lengyel teszten kiválóan szerepelt (legalábbis a képei engem meggyőztek, lengyelül nem tudok), már nagyon vártam, hogy én is kipróbálhassam és kiderüljön: valóban ilyen jó lett az S1050-es, vagy csak nagyon válogatott képeket használtak a lengyel kollégák...

Kipróbáltuk: Canon PowerShot S5 IS teszt

A hozzánk érkező visszajelzések szerint az olvasók leginkább Canon PowerShot S5 IS tesztet szeretnének látni a Pixinfó oldalain. Rajtunk aztán nem múlt, mivel ez a gép kimaradt a nyári tesztek közül és minket is érdekelt mit tud a Canon legfrissebb ultrazoomja. 8 megapixel, 12x zoomátfogású, stabilizált, ultrahangos objektívvel és külső vakucsatlakozással. Elég izgatóan hangzik ahhoz, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a gépet. Következzék hát a teszt, vagy mi!

Röviden: HP Photosmart Mz67 teszt

A babfőzelék az legyen babfőzelék, kéremszépen! A point-and-shoot fényképezőgép, pedig point-and-shoot. A Hewlett Packard olyan komolyan vette a „célozz és lőjj” mottót, hogy a Photosmart Mz67-nél nehezen találnánk egyszerűbb digitális kompaktot. Persze azért akad itt érdekesség is. A készülék 8 megapixelt és méretéhez képest tisztességes, 6x zoomátfogást kínál.

Exkluzív: Sony Alpha DSLR A700

Az idei ősz első nagyobb szabású fényképezőgép bejelentése a Sony nevéhez fűződik. Az Alpha700 DSLR a cég jelenlegi csúcsmodellje, egyben második cserélhető objektíves, tükörreflexes készüléke. A szeptember 6-án, Olaszországban megrendezett európai sajtóbemutatóra szerkesztőségünk is meghívást kapott, így első kézből oszthatjuk meg olvasóinkkal az ott hallottakat és tapasztaltakat. A leírás keretes részei tartalmazzák az objektív technikai részleteket és szubjektív benyomásainkat, a cikk többi része pedig az utiprogram részleteit.

Röviden: HP Photosmart R937 teszt

A HP manapság az általános célú, átlagos tudású gépei mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy különleges megoldásokat is alkalmazzon, illetve átlag feletti szolgáltatásokat nyújtó gépeket is kínáljon. A nemrég felfrissült Photosmart termékpaletta egyik tagján jól látszik ez a törekvés. A HP Photosmart R937 óriási, 3,6"-os érintőképernyős LCD-t használ, szolgáltatásait pedig a korábbi R837-ből örökölte: VGA videó zoommal, vörösszem korrekció, panoráma összeillesztés gépen belül és különböző képeffektek garmadája.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Valentin napra ajánljuk: szív forma fotózása gyűrűvel

Közeleg a szerelmesek napja, ebből az alkalomból egy egyszerűen kivitelezhető, mégis hatásos fotózási technikát mutatunk be, amellyel remek meglepetés hozható össze. Az alább bemutatott...

A hét legalapvetőbb világítási hiba

Antti Karppinen megmutatja, mik azok az alapvető világítási hibák, amelyeket mindenképpen érdemes vakus világításnál elkerülni.

Egy újabb remek animáció a gyújtótávolság és a perspektíva hatásáról

Kíváncsi vagy, miért mondják azt, hogy lehetőség szerint ne fotózz portrét nagylátószögű objektívvel? Ez az animáció erre is választ ad. Az év...

Újszülött fotózás

Bár hazánkban nincs még óriási divatja, de szerintem ami késik, nem múlik. Már megint a külföld majmolása - kezdhetné bárki legyintve, mielőtt kilép a blogból....

Alapfokon: Objektívek – Zoom

A különböző gyújtótávolságok használatáról, jellemzőikről, az optikai és a digitális zoomról kell néhány szót ejtenünk.