Címlap 2012

Archívum

Legjobb cserélhető objektíves fényképezőgépek 2012

Nyakunkon a karácsony! Újra költekezhetünk, de mivel nem tisztünk a recesszió miatti pénztelenségen siránkozni, inkább a másik végéről közelítenénk meg a dolgot, és idén is ajánlanánk néhány figyelemreméltó fényképezőgépet azoknak, akik ilyesmit szeretnének ajándékozni másoknak, vagy a szokásos akciókra számítva maguknak. Első cikkünkben 6 oldalon a MILC és a DSLR kínálatot tekintjük át.

Dörr FLP-56 vaku és LED lámpa

A német Dörr egy komoly kinézetű "mindent bele" lámpát-vakut tett le az asztalra FLP-56 néven. Ahogy a címből már kiderült vakuként és lámpaként is megállja helyét, a hozzá adott sokszínű kiegészítőkészlettel pedig a fotózás vagy videózás számos területén használható.

Kipróbáltuk: Olympus PEN Mini E-PM2 teszt

A Photokina 2012 első napján két új MILC-et jelentett be, a PEN Lite E-PL5-öt és a PEN Mini E-PM2-t. Az E-PL5-tel már megismerkedtünk korábbi tesztünkben, most az E-PM2-n a sor. Vajon most is csak nüansznyi különbséget találunk az E-PL5-höz képest, mint anno az E-PM1 és E-PL3 között? Vagy jobban széthúzta a szolgáltatásválasztékot az Olympus? Érdekli? Tartson velünk, mert most ízekre szedjük az E-PM2-t.

Könyvajánló: Tervezz a fénnyel!

Elcsépelt közhely, de akkor is igaz, hogy a fény a fényképezés egyik legfontosabb alkotóeleme. Enélkül nincs kép, ismerete nélkül nincs jó kép. Van hogy a fény adott, a fotós feladata csak annyi, hogy felismerje és kihasználja a lehetőségeket. Máskor viszont meg kell dolgozni a jó fényért, ki kell alakítani azok megfelelő összhangját, akár természetes, akár mesterséges fényeket alkalmazunk. Joe McNally magyarul most megjelent 400+ oldalas könyve egy nagyon alaposnak tűnő mű ez utóbbi szituációról.

Android (és iOS): AfterFocus Pro

Nem csak a mobillal fotózók, de a kompakt fényképezőgépet használók is sokszor tapasztalják, hogy a kis szenzor, illetve kis gyújtótávolság sajnos sokszor túl nagy mélységélességet eredményez. Főleg, ha a téma is távol van. Ennek szoftveres „korrekciójára” jött létre az AfterFocus Pro, mely kis mélységélességű képekhez hasonló effektet hoz létre.

ioShutter – távkioldó az iPhone-ból

A fényképezőgépek távoli kioldására már jópár megoldás született, ezek között léteznek gyári vezetékes és infravörös módok, de sok külsős gyártó is készít ilyen eszközt. Most egy olyan módszerrel ismerkedünk meg, amelyhez iPhone vagy iPad készülékre van szükség, no és persze az ioShutter-re.

Kipróbáltuk: HP Deskjet 6525 multifunkciós nyomtató teszt

Több, mint két éve, hogy nem járt már a szerkesztőségünkben fotónyomtató. Nem is szeretnénk újra rendszert csinálni a bemutatásukból, de hosszú évek rossz stratégiája után úgy tűnik, hogy a nyomtatógyártók rájöttek hol a hiba az otthoni (fotó)nyomtatásban.

Kipróbáltuk: Fujifilm X-E1 teszt

Aki, mint a kisgyerek a csokival tömött kirakat előtt, csorgó nyállal bámulta a közel elérhetetlen Fujifilm FinePix X-Pro1-et, néhány hónapja biztos felkapta a fejét a frissen bejelentett X-E1 hallatán. Közel ugyanaz a retro hangulatú váz, és hasonló képességek, olcsóbban? Na, ezt nekünk is látnunk és tesztelnünk kellett.

Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-5R teszt

Igazán friss Sony MILC-et sikerült a karmaink közé kaparintani, nevezetesen a Photokinára bejelentett Alpha NEX-5R-t, mely természetesen alapjaiban a NEX-5N-re épül, de szolgál pár olyan újdonsággal, melyek alapvetően változtathatják meg a Sony MILC-eihez való hozzáállást. Ezek pedig az élességállítást jelentősen gyorsító fázis-különség érzékelő pontok, illetve a beépített WiFi vevő, amelynek köszönhetően nem csak képeket tölthetünk át számítógépre, vagy oszthatunk meg a facebookon, hanem vezérelni is tudjuk a készüléket. Érdeklik a részletek? Tartson velünk!

Kipróbáltuk: Pentax K-5 II teszt

A Pentax nemrég frissítette középkategóriás tükörreflexes gépét, a K-5-öt. Az új modell ugyanazt a típusnevet kapta (K-5 II), ami nem véletlen, mivel inkább frissítésről van szó, mint forradalmi újításról. Azaz mégis, hiszen a friss gép igencsak egyedi újítást kapott. Mit? Kiderül a tesztből.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Alapfokon: Érzékelők III.

Ismerkedjünk meg a képérzékelők felépítésével és működésével.

Perenyei Mónika: Késleltetve, tűnődve (videó)

Új online előadás a Budapest FotóFesztivál 2021 programjában.

A medián fotózási technika

Szűcs Mátyás egy érdekes technikáról írt nekünk cikket, amelyben bemutatja, hogy a Photoshop Smart Objects-einek egyik tulajdonságát hogyan hasznosíthatjuk olyan kompozit fotók készítésénél, amelynél...

Lépj tovább a DSLR-ed kitobjektívén – a legjobb fix objektívek

Ha már megkaptad, vagy megvetted életed első DSLR-jét, szinte biztos, hogy az alap kitobjektívvel kaptad. Merre érdemes tovább lépned? Mit adnak neked pluszban a fix gyújtótávolságú objektívek? Melyek a legkedveltebb típusok? Cikkünkben ezt foglaljuk össze.

Heti Fortepan – 18.: Hírességek a kifutópályán

Repülővel érkezni valahova mindig is különlegesnek számított, de a szocialista Magyarországon még nagyobb szám volt, ha egy híresség szállt le Ferihegyen.