Röviden: Casio QV-R4 teszt

0

A Casio nemrég kisebb profilváltáson esett át, elsősorban extra igények kielégítésére szakosodott, mint például a cigaretta-tartó méretű Exilim sorozat, amelynek M jelű tagja MP3 formátumú zenék lejátszására is alkalmas, illetve a – szintén apró méretű – QV-R3 és QV-R4. A Casio tehát elsősorban a kis méretek felé kacsingató felhasználóknak készítette el új modelljeit.

A Casio QV-R3 és QV-R4 júniusban került bejelentésre. Az akkor megjelent információk igen szűkösen jellemezték a gépeket, így nem lehetett tudni, hogy valójában igen sok szolgáltatást nyújtó termékekről van szó. A Casio QV-R3 és QV-R4 között alig van különbség, ezeket a következő táblázat mutatja:













Casio QV-R3 és QV-R4 főbb különbségei
. Casio QV-R3 Casio QV-R4
Érzékelő pixelszáma 3,34 millió 4,1 millió
Érzékenység ISO 125 vagy ISO 250 ISO 100 vagy ISO 200

A hitelkártyánál alig nagyobb méretű gépek azért közkedveltek, mert akár farzsebbe, akár ingzsebbe, akár a zakó mellényzsebébe könnyen elhelyezhető, így bármikor nálunk lehet. A 3 és 4 Mpixeles képek 18×13 cm illetve 21×15 cm-es papírképek elkészítésére is elegendő részletgazdagságúak. A QV-R4 nem csak a legnagyobb 2304×1712 pixeles felbontást támogatja, hanem választhatunk 2240×1680, 1600×1200, 1280×960 vagy 640×480 pixeles felbontásokat is. A képek minősége 3 fokban állítható, Fine, Normal vagy Economy beállítások használhatók. A zársebesség 2 mp és 1/2000 mp közötti lehet. A rekesz értéke, valamint a zársebesség megadható kézi módban.

A QV-R3 és R4 optikái Pentax gyártmányúak. A fotózással régóta foglalkozó amatőröknek bizonyára nem kell bemutatnunk ezt a márkát, a kezdők számára azonban annyit elárulunk, a Pentax igényes, remek optikákat készít. Ezekbe a modellekbe egy F2,6-F4,8 fényerejű, 38-113 mm fókusztávolságnak megfelelő, vagyis 3x-os zoomátfogású optika került. Más cégek is alkalmazzák ezt az optikát, így (mivel már találkoztunk vele) tudjuk, hogy aberrációra kevéssé hajlamos. A zoom használatakor összesen 6 zoomállás használható, ami a 3x-os zoomátfogást figyelembe véve végülis elegendő. Az optikai zoomon felül 3,2x-es digitális képkivágás is használható. A legkisebb tárgytávolság normál esetben 40 cm, makró módban 14 cm. A viszonylag közeli makró tárgytávolság azonban nem jelent kiváló makróképességet, hiszen zoom ekkor nem alkalmazható. A legkisebb befogható terület így 115 mm-nek adódik, ami sajnos nem túl jó érték. A fókusz beállítása egyébként az autófókuszon kívül beállítható kézileg is, valamint a végtelen-tárgytávolság állás is használható. A kézi fókusz esetén a kép középső része nagyított formában látszik az LCD-n, így a képélesség beállítása hatékonyan elvégezhető. Ekkor a képernyő bal szélén a tárgytávolságot egy skálán láthatjuk. A fókusz helyes beállítását kevés fény esetén AF segédfény könnyíti meg. Az átnézeti keresőt dioptria korrekcióval is ellátták, bár ennek beállítása kissé körülményes, mivel a korrekciót módosító csúszkát a kereső felett helyezték el.

A Casio gépek egyik kiemelkedő tulajdonságának számít, hogy rengeteg a válaszható téma-mód. A QV-R4 esetén 33 különböző téma közül választhatunk, ami elsősorban a kezdő fotósok számára jó szolgáltatás. A sztereoszkópikus felvételek készítését lehetővé teszi a gép, ekkor két képet kell elkészítenünk, kis mértékben vízszintesen eltolt fényképezőgéppel, majd ezek a képek egy file-ba kerülnek eltárolásra. Az éjszaki módban a vaku hosszú szinkronban is működhet, sajnos csak az első redőnyre szinkronizálva. A Casio gépeknél már megszokott, de a többi géphez képest ritkaság, hogy képes időzített sorozat elkészítésére is. Ekkor a készítendő képek számát 1-től 5-ig állíthatjuk be, vagy megadhatjuk, hogy a kártyára férő maximális képszámot alkalmazza a gép. A képek elkészítése között eltelt idő 1 és 60 perc között módosítható 1 perces lépésekben. Az időzített sorozatfelvétel az exponáló gomb lenyomásától számított 0-240 perc közötti indulásra állítható be.

A szolgáltatások közül érdemes megemlíteni az élőképen is látható hisztogramot, amely az alul- vagy túlexponálás elkerülését segíti elő. Az élőkép frissítése folyamatos ugyan, de reális hisztogramot csak az exponáló gomb félig lenyomott állapotában kapunk. A hisztogram természetesen lejátszáskor is ellenőrizhető. Az LCD-n komponálást elősegítő segédrács is megjeleníthető, ekkor a kép 1/3 és 2/3 részein egy-egy függőleges és vízszinets vonal halad át, ezzel segítve elő a harmadolási szabály “betartását”.

Ritka szolgáltatás, hogy a kész képeket átméretezhetjük, vagy képkivágást készíthetünk belőlük. Átméretezés esetén a legnagyobb választható felbontás sajnos csak 1280×960 pixeles, ezen kívül 640×480 felbontásra is átméretezhetünk. Jó lett volna, ha az egyébként használható 1600×1200 pixeles felbontás is szerepelt volna az átméretezési felbontások között. Az utólagos képkivágás esetén 1600×1200, 1280×960, 1024×768, 640×480 vagy 320×200 pixeles felbontás használható, vagyis a kép elkészítése után használható digitális “zoom” 1,4x, 1,8x, 2,25x, 3,6x vagy 7,2x-es lehet. Szintén ritka szolgáltatás, de a QV-R3 és QV-R4-ben ébresztés funkció is használható, sőt nem csak egy, hanem három időpont is megadható.

Mozgóképek felvételére is van lehetőség, ez maximum 30 mp időtartamú lehet, hang felvétele nélkül.

Az állványmenet fémből készült, az optikai tengelyhez 1,5 cm-re helyezték el. A gép bekapcsolásakor az objektívet védő lemez automatikusan elmozdul az objektív elől, illetve kikapcsoláskor vissza ugrik a helyére, a lencse megvédése céljából.


A teszttémát karácsonyi hangulatúra szabtuk. Hogy a valós szituációkhoz igazodjunk, megvilágításnak két olvasólámpát választottunk. Ezek alaposan megtréfálták a gépek fehér-egyensúly állítását. Mivel a szobában legtöbbször vakut is használunk, készítettünk vakus felvételt is. Íme az eredmény:

Automatikus fehér-egyensúly állítás, vaku nélkül A nagy felbontás ellenére a pirosban elvesztek a részletek. (100%-os nagyítás)

Manuális fehér-egyensúly állítás Az optika színszórása elhanyagolható. (100%-os nagyítás)

Automatikus fehér-egyensúly állítás, vakuval. A vaku fénye ellenére e színek nem lettek jók. A kép nem teljesen tiszta és egy kicsit lágy, de ha nincs szükség nagyméretű nagyításokra, akkor nem lesz gond a minőséggel.

A fényképezőgépben 11 MB belső memória szolgál a képek tárolására. Mivel ez meglehetősen kicsiny, így feltétlenül javasolt bővítőkártya használata. A QV-R3 és QV-R4 gépeknél SecureDigital, vagy MultiMedia kártyákkal tehetjük meg, célszerűen 128 MB vagy 256 MB kapacitású kártyát válasszunk.

A fényképezőgép dobozában a gépen kívül a következőket találjuk:


  • li-ion akkumulátor

  • töltő

  • USB kábel

  • hordszíj

Sajnos a gépnek nincs video kimenete, így tv-hez nem csatlakoztatható. Kellemetlen pontként említenénk meg a gyenge makróképességet, a használat során felmelegedő gépházat (amely azonban nem nehezíti meg a fotózást) és a nyelvenként mindössze 16 oldalas papír használati útmutatót (részletes útmutató CD-n található).

A Casio QV-R3 és R4 tehát azoknak ajánlott, akiknek fontos a kis méret, a viszonylag nagy felbontás és szeretnének minél több szolgáltatást használni, beleértve a kézi expozíciós adatok megadását is.

A Casio QV-R3 nettó 140 ezer, a QV-R4 nettó 160 ezer forintért vásárolható meg. A gépek ára szolgáltatásaikhoz képest alacsonyak, így jó ár/teljesítmény arányú gépekről beszélhetünk. A tesztgépet a Mediker – Digifényképtől kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.

Bármelyik gépet is választja figyeljen arra, hogy a gépekhez mellékelt memóriakártya ritkán biztosít megfelelő tárolókapacitást, ezért egy nagyobb memóriakártya beszerzése mindig ajánlott. Ceruzaelemekkel szállított gépek mellé érdemes Ni-MH akkumulátorokat és egy jó töltőt is beszerezni. Ezekből a fontos kiegészítőkből nagy választékot talál partnereink, köztük a Mediker – Digifénykép üzleteiben.

A fényképezőgépről készült felvételeket a Canon termékeivel készítettük.

Röviden bemutattuk