Az év elején jelent meg a DMC-LC70/DMC-LC50 páros, leváltandó az LC43/LC33 kettőst. A korábbi modellhez képest némi térfogatbeli csökkenés és az elmaradhatatlan formai változtatások jelentik a legnagyobb különbséget: a retro vonalvezetés helyét jóval semlegesebb, kerekded formák vették át, de a műanyag váz megmaradt. A Panasonicnak így sikerült elérnie, hogy belépőszintű gépeit biztosan mindenki belépőszintű gépeknek nézze. Arról nem is beszélve, hogy a hízókúra hatására erősen Nikon-szerűvé váltak. A műanyagnak látszó ezüst színű borítás pedig csak tovább erősíti ezt az érzést. Őszíntén szólva mindössze egy dolog tetszett rajtuk igazán, mégpedig a nagyobb Lumix-okat idéző ívelt kiemelkedés az optika fölött.
 |
 |
| Panasonic DMC-LC50 | Panasonic DMC-LC50 |
 |
 |
| Panasonic DMC-LC70 | Panasonic DMC-LC70 |
A kezelőszervek kiosztása rendben van, a nagyobb Lumixokhoz hasonló. A vezérlőtárcsa kicsit könnyen jár és nem „ugrik” egyik állásból a másikba, aminek egyenes következményeként egyrészt minden bekapcsoláskor ellenőrizni kell, hogy épp melyik programon is áll a tárcsa, másrészt hajlamos megállni két állás között. Ilyenkor a gép hibaüzenetet dob. Szóval figyelni kell a vezérlőtárcsára. A többi gomb viszont hibátlan, tényleg nagyon precízen jár, a nyitható részek is korrektek. A hálózati-USB-video csatlakozókat rejtő műanyagelem pedig példaértékű. Szerintem a Canonnak (meg még néhány gyártónak) a Panasonic-tól kellene licencelnie a nyitófüleket. Az apró plasztikelem ugyanis egy könnyed mozdulattal kiugrasztható a helyéből és elforgatható, azaz teljesen szabadon hagyja a csatlakozókat, így nem kell félórás, ínhüvelyt próbáló manővert végrehajtani a kábelek gépbe illesztéséhez.
Az LCD maradt a régi, 1,5 hüvelykes TFT LCD. A kijelző 114.000 pixelből áll, ami remek részletgazdagságot jelent, csak éppen ebből a szabadban nem sok látszik, „hála” az LCD-t védő, cserébe viszont borzasztóan csillogó plexinek. A helyzetet csak az tudja menteni, hogy a háttérvilágítás fényereje ilyenkor legalább megemelhető. Az LCD-n megjelenő információk száma semmiben nem marad el a nagyobb Lumix-oknál megszokottól, még élő hisztogram is van! Az LC70/LC50 páros egyébként nemcsak az élőképen látható információkat, de lényegében az egész menürendszert (legalábbis annak kialakítását) a Panasonic drágább gépeitől örökölte.
 |
 |
 |
 |
A belbecs, a konkrét adatokat tekintve legalábbis, nem változott, az optika maradt a jól bevált Leica DC Vario-Elmarit 35-105 (kisfilmes rendszerbe átszámítva). A CCD is maradt a régi, 4 ill. 3,2 Mpixeles, 1/2,5″ tokozott méretű.
Optika
Az optika a szokásos 3x-os zoom mellett a megszokott fényerővel bír: f2,8-4,9. A világot torzítás terén nem fogja megváltani, az átlagnál azonban látványosan kisebb mind a hordótorzítása, mind az aberrációja, a makrózáskor tapasztalható hordótorzítás pedig nem egy nagyobb gépnek is becsületére válna. Az is igaz viszont, hogy a 10 cm-es legkisebb tárgytávolság és az így elérhető 10 cm-es legkisebb átfogás nem nevezhető éppen kiváló eredménynek egy kompakt géptől.
 |
A Leica DC motorja villámgyorsan mozgatja a parányi objektívet, a gép a bekapcsolástól számítva 1,5 mp-en belül készen is áll a fotózásra. A fókusztávolság beállításakor szintén igen fürge, mindemellett még rendkívül halk is… elvárható ennél több egy motortól? A zoom lépésszáma 9, ez abszolút átlagos, és az esetek 95%-ban elég is a 35-105 mm-es zoomtartományra.
Az LC70/50 közti egyik lényeges különbség, hogy csak a 4 Mpixeles változat rendelkezik kapcsolható előfókusz-rendszerrel. Ez annyit tesz, hogy a menüben e funkciót bekapcsolva felvétel módban a Focus feliratú gomb megnyomására fókuszál a gép. Ez lényegében egy leegyszerüsített AF Lock. Manuális fókusz viszont nincs, de ez szerintem felsleges is lenne egy kompakt belépő szintű gépbe.
Képminőség
A CCD, mint már említettem, nem változott. A képminőség ennek ellenére – vagy éppen ezért – jó. Nagyon tetszett a színek élénksége, a részletgazdagság sem rossz. A képek zajosság szempontjából ugyanakkor nem a legjobbak, de nem maradnak el érdemben a kategória átlagától sem. A képzaj természetesen ennél a masinánál is nagymértékben függ az érzékenységtől, amely szerencsére állítható (ISO50-400), így a bántó zajosodás kis odafigyeléssel javarészt megelőzhető. Ami a fehéregyensúlyt illeti, az a szokásos gyári beállításokon kívül kézileg is megadható, méghozzá nagyon precízen. Egyrész a hagyományos, módszerrel, fehér területre exponálással; másrészt ez az érték aztán még tovább finomítható: 5-5 lépésben kék avagy vörös felé tolható el a színhőmérséklet. A tömörítés három lépésben állítható, azonban míg a High Quality 98%-os JPEG-et takar, a 89%-os, Low Quality JPEG-eken már itt-ott erős blokkosodás is felfedezhető. Azonban még ez is csak monitoron látványos, kisméretű papírképeken nem lesz feltűnő, ellenben a színekkel és a kontrasztossággal, ami remek. A színek élénksége egyébként fakóbbra és élénkebbre is állítható.
A DMC-LC70 4.0 Mpixeles felbontásának köszönhetően akár 2304×1728 képpontból álló felvételek is készíthetők, míg a DMC-LC50 3.2 Mpixele maximum 2048×1536-es felbontásra elegendő. A további képméretek mindkét gép esetén: 1600×1200, 1280×768, 640×480 és a Panasonic gépeinél elmaradhatatlan HDTV, azaz 1920×1080. Tetszett, hogy a gépek nem jöttek zavarba a memóriakártya cserétől sem, vígan beolvasták a másikkal készített képeket is.
Extrák
A gépek a szokásos témamódok mellett (portré, tájkép, éjszakai – sport nincs!) gazdaságos és egyszerű móddal is fel lettek szerelve. Gazdaságos (E) módban az LCD háttérvilágítása gyengébb, és 5 vagy 15 mp után a kijelző kikapcsol. Az 5 mp Level 2 Economy mód esetén érvényes és szó mi szó, igényel némi megszokást a használata. Gyengébb idegzetű fotósoknak egyáltalán nem is ajánlom, mivel döbbenetes mértékben növeli a gép hirtelen felindulásból való „elejtésének” valószínűségét. Ettől eltekintve nagyon hasznos lehet e funkció teszem azt, lemerülni készülő utolsó akksik esetén.
A másik extra mód az egyszerű, avagy szív mód. Nekem már az ikon is gyanús volt, de aztán a leírás már teljesen egyértelművé tette, hogy miről is van szó. A szív mód a hímsovinizmus fotózásban való megjelenésének egyik kitűnő példája. A leírásban ugyanis ez áll: „használja a szív módot akkor, ha valakit megkér a kép készítsére”. Azt hiszem, nem kell sokat magyaráznom, hogy kire (kikre) gondoltak a tervezők az egyszerű (szív) mód megalkotásakor. Bár, végül is nem is hangzik olyan rosszul: „-Szívem, tekerd a szívre, aztán katt!” Maga a mód egyébként egy, a végletekig leegyszerűsített ellenben szép színes menüt takar, melyben csak a képméret (mindössze 3 lépésben), a vakumód (csak auto, ki és derítés), az automatikus visszajátszás és – kapaszkodjanak meg – az óra és a billentyűhang állítható. Ezenkívül van még egy ún. backlight opció, mely az erős ellenfény (a fotózott személy mögötti erős fény) okozta rossz expozíciót hivatott javítani – kb. 1 Fé-nyi expozíció korrekcióval. Azaz nem a hisztogramot korrigálja, esetleg megpróbálja vakuval deríteni a témát, hanem egyszerűen túlexponálttá teszi a képet, hatalmas méretű beégést produkálva a háttérben.
A gép dobozán jókora ikon hirdeti, hogy az LC70/LC50 3,5 kép/mp-es sebességgel képes sorozatfelvételt készíteni. Ez a sebesség ma nemcsak a kompakt gépek közt számít kiválónak, de még egy SLR-nek sem kellene szégyenkeznie vele. Azonban némileg csökkenti a Hi-Burst mód használati értékét az a tény, hogy legnagyobb felbontás és legkisebb tömörítési fok mellett mindössze 3 kép készíthető, és már meg is telt a puffer. A Hi és a Low Burst mód között csak a felvételi sebességben van különbség, utóbbi 3 kép/mp sebességgel dolgozik. Mivel azonban a puffer részben feldolgozott képeket tárol, így a képméret csökkentésével nő a felvehető képkockák száma: 640×480-as felbontás mellett már 10 kép a sorozat hosszának felső határa.
A videofelvétel funkció ma már alapkövetelmény minden digitális fényképezőgéptől, ugyanúgy, ahogy alapkövetelmény egy videókamerától, hogy tudjon fotót készíteni. Az LC70/LC50 nem is okoz csalódást, 30 fps sebességgel képes 320×240 pixel felbontású mozgóképet rögzíteni. Mondanám, hogy természetesen hanggal, de sajnos az utóbbi hetekben kiderült, hogy csak a felhasználók és nem a gyártók gondolják úgy, hogy 2004-ben már a hangos videó a természetes. A Nikon Coolpix 2200 és a Sanyo VPC-S3 után most az DMC-LC50-nél voltunk kénytelenek azzal szembesülni, hogy a mikrofonon spórolt a gyártó. Ezért aztán jó szívvel csak – a természetesen drágább modellt -, az LC70-et ajánlom videórögzítésre.
A Panasonic fényképezőgépek specialitása a Flip Animation, amellyel maximum 100 képből álló animáció készíthető. Bár a gyakorlati haszna nem túl nagy, de kis fantáziával igen vicces dolgokat lehet vele készíteni. Sajnos ez a funkció is csak az LC70-ben található meg.
Memóriakártya, akkumulátor
Az LC70/LC50 nem rendelkezik belső memóriával, helyette a Panasonic 16 MB-os SD kártyát mellékel a modellekhez. Ez legfeljebb a gép kipróbálására elég, minden másra ennél jóval nagyobb kártya szükséges. Érdemes egyből legalább 128 MB-osat választani, egy ekkora kártyára az LC70 esetén kb. 80, az LC50 esetén kb. 100 kép készíthető.
 |
 |
Mindkét masina AA ceruzaelem „meghajtású”. Mint a ceruzaelemmel működő gépeket választóknak mindig, most is azt ajánljuk, hogy szerezzenek be a drága alkáli elemek helyett inkább szintén nem olcsó, de hosszú élettartamuk miatt igen gazdaságos ceruzaakksikat és hozzájuk való töltőt. A Panasonic azonban csúnyán keresztülhúzta a számításomat, mert az LC70-hez nemcsak akksikat, de még töltőt is mellékel. Az LC50 esetében viszont már a vásárlónak magának kell eme elengedhetetlen kiegészítőkről gondoskodnia. A ceruzaelemes/akksis megoldás hátulütője, a hosszabb vakufeltöltési idő sajnos e két gépre is igaz, a teljesen kisütött vaku 8 mp alatt tölt fel újra.
 |
A Panasonic DMC-LC70 dobozában az alábbiak találhatók:
- 2 db AA Ni-MH ceruzaakkumulátor
- NI-MH ceruzaakkumulátor-töltő
- 16 MB SD kártya
- A/V kábel
- USB kábel
- szoftver
- magyar nyelvű használati útmutató
- csuklószíj
Az LC50 dobozának tartalma csak az akkumulátorokat és a töltőt tekintve tér el az LC70-étől.
Értékelés
A Panasonic DMC-LC70 DMC-LC50 páros azt hozta, amit vártunk tőle: minőségi kialakítást, könnyen kiismerhető, logikus menürendszert és kezelőszerveket, remek Leica objektívet. Különösen tetszett az optika alacsony hordótorzítása, a képek színvilága és a kiváló DC motor. A legkisebb Panasonic fényképezőgépek mindent tudnak, ami ebben a kategóriában ma elvárható, érdekes, hasznos extrákkal (Flip Animation, élő hisztogram) lettek felszerelve, tartósságuk felől pedig nincs kétségünk.
A Panasonic DMC-LC70 ára 85000 Ft, míg az LC50-é 75000 Ft. A fényképezőgépeket a Panasonic Magyarország Rt.-től kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!
Az alábbi képen a DMC-LC70-nel készült képek láthatók. Az LC-50-essel készült képek az adatlapokon keresztül érhetők el.
