Röviden: Sony Cyber-shot DSC-WX300 teszt

0
746

Bevezetés

Bevezetés

A kompakt fényképezőgépek között manapság három fő területet láthatunk, amelyekre nagyobb igény mutatkozik, így a fejlesztésük is komolyabb. Ezek az SLR-hez hasonló külsővel rendelkező ultrazoomok, a komoly képességekkel felvértezett, prémium minőségű objektívvel szerelt prémium kompaktok, illetve az utazásokhoz kifejlesztett kis méretű, de nagy zoomátfogású zsebzoomok, vagy utazózoomok.

A Sony a DSC-WX szériájának bevezetésével nem egyértelműen az utazózoomokat kívánta bővíteni, hiszen két tagja is csupán 5×-ös zoomátfogású, s az idén megjelent WX300 előtt is csak 10×-es zoomos volt a legkomolyabb átfogás. Itt inkább a kis méreten van a hangsúly, azt viszont nagyon komolyan veszik.

A Sony a Cyber-shot DSC-WX300 modell bejelentésénél hangsúlyozta, hogy ez a gép a legkisebb és legkönnyebb a 20×-os, vagy nagyobb zoomátfogású fényképezőgépek között. Ezzel pedig nem is nagyon lehet vitatkozni, valóban aprócska, tényleg zsebbe való masina.

Elődjének elsősorban a tavalyi DSC-WX100 modellt tekinthetjük, képességekben ugyanis hozzá áll a legközelebb. Eltérés ettől a változattól elsősorban a nagyobb zoomátfogású objektívben, valamint az okostelefonról való vezérelhetőségben található.

A Sony Cyber-shot DSC-WX300 főbb tulajdonságai:

  • Képérzékelő: 18,1 Mpixel effektív felbontású, 1/2,3″ típusú BSI-CMOS
  • Érzékenység: ISO80-3200, multi-shot NR: ISO6400, ISO12800
  • Objektív: 20×-os zoomátfogás, 24-480 mm ekv. gyújtótávolság, f/3,5-6,5 fényerő, 5 cm-es makró közelpont
  • Kereső nincs
  • Automatikus üzemmódok (prorgam automatika, kiváló automatikus, intelligens automatikus, témamódok)
  • Kijelző: 3″, 460e szubpixel
  • Videófelvétel: max. 1920×1080 pixeles 50i videórögzítés sztereó hanggal max. fél óráig
  • Sweep Panorama (egyszerű panoráma készítés a gép körbeforgatásával)
  • Automatikus élességállítás, arc- és mosolyfelismerés
  • WiFi (okostelefonról vezérelhető gép)
  • SD/SDHC/SDXC és MemoryStick Pro Duo kártyahely
  • Li-ion akkumulátor, CIPA ajánlású gyári mérés szerint 500 képhez elegendő energiával
  • Hi-Speed USB2.0 és HDMI csatlakozás

Konkurencia

Ha hasonló gépeket szeretnénk a konkurencia kínálatából, akkor érdemes megnézni a Canon PowerShot SX270HS és SX280HS, a Casio Exilim EX-ZR700, a Fujifilm FinePix F850EXR és F900EXR, a Nikon Coolpix S9500, a Panasonic Lumix DMC-TZ40 és a Samsung WB800F modelleket is. Természetesen zoomátfogásban, felbontásban és szolgáltatásokban jelentősebb eltéréseket is találhatunk.