Képminőség
Ha közvetlen tévedtél ide, kérjük olvasd el cikkünk első oldalát is!
Színhiba
Az előző oldalon már megmutattuk, hogy a Sigma 16-28mm f/2,8 DG DN | Contemporary objektívnél nem kevesebb, mint öt „F”-típusú lencsetag dolgozik azon, hogy minimálisra csökkentse a kromatikus aberrációt, ennek is legláthatóbb formáját, a laterális színhibát, amely a nagyon világos és sötét területek hirtelen határán jelenhet meg leginkább, főképp a képmező szélső részein, sarkaiban.
A készített tesztképek első körben azt mutatták, hogy valóban remek munkát végeztek a mérnökök, teljes nagylátószögnél egyáltalán nem jelentkezik színhiba, köztes zoomállásnál azonban nyitott blendénél már megjelenik a jól ismert kék szín a világos élek mentén, de csak nyitott blendén, egy blendét szűkítve a rekeszt már jelentéktelenné törpül a kromatikus aberráció. Érdekes, hogy 28 mm-es végállásban azonban ismét nincs jelentős színhiba.
Persze kíváncsiak voltunk rá, hogy nem valami szoftveres korrekció okozza-e a jó teljesítményt, hiszen ahogy már tudjuk, a beágyazott profilok és a Lightroom képes ilyesmire, ráadásul a Lightroom jelezte is, hogy a kromatikus aberráció csökkentésére felhasználta a beágyazott profilt. Ezért aztán a Capture One segítségével Generic profillal is kiexportáltuk a RAW fájlokat. Az így kikerült gyári profil után gyakorlatilag a nyers, optikai rendszer által előállított képet látjuk, amely kis mértékű axiális színhibát mutat, de a laterális színhiba változatlan.
Színhiba (laterális)
Ezúttal is megvizsgáltuk az axiális (longitudniális), azaz optikai tengely irányában ható színhibát, amely a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatójából adódik és nem csak a kép sarkában, de képközépen is ugyanúgy jelentkezhet. Nyomára főként a fókusz előtti és mögötti területeken bukkanhatunk ciánzöldes illetve pirosas elszíneződés formájában. Gyakorlatilag ez a színhiba a különböző hullámhosszú fényeket különböző pontba fókuszálja az optikai tengely mentén, ezért alakulhat ki az éles, kontúros részek körül is színes aura, illetve a bokeh fényfoltok körül is megjelenhetnek ezek az elszíneződések.
A nyitott blendével készült tesztképeken még észrevehető ez a típusú színhiba, de a rekeszt szűkítve ez a jelenség egyre kevésbé észrevehető. Teljesen nyitott blendével készült kép esetén azonban csak nagy méretű nyomaton lesz észlelhető, pl. egy 60 cm széles nyomaton már látható lehet (0,5 mm méretben). Más kérdés, hogy az emberek túlnyomó többsége észre sem veszi ezt az elszíneződést, pláne, hogy egyáltalán nem is zavaró a hatása (mint egy erős, lila színű laterális aberrációnak).
Most is megnéztük, hogy milyen eredményt kapunk, hogy a beágyazott profilt megkerülve Capture One-ból exportáljuk ki a RAW fájlokat. A különbség minimális.
Bokeh
Az ultranagy látószögű objektíveknél nem jellemző, hogy kis mélységélességre gyúrnánk fotózás közben, azonban a rövid közelpont miatt lehetséges ezzel az objektívvel is a kis mélységélesség elérése. Ebben a tesztben azt vizsgáljuk, hogy milyen formát vesznek fel a fókuszon kívüli területek fényfoltjai nyitott, illetve egyre szűkebb blendék esetében.
Nyitott blendénél szép kerek fényfoltok láthatók, a képsarkokban sem jelentkezik erősen lencse forma (ami egyébként a nagylátószögű objektíveknél elég sűrűn előfordul).
Az axiális színhiba itt is érezteti hatását: a boké körök szélei kék színben pompáznak.
A kilenc, lekerekített rekeszlamellának köszönhetően még 2 egész blende után is kerekded formájúak a fénykörök, csak F8-tól kezd kicsit láthatóvá válni (1:1 nézetben) a sokszögesedés, és persze az aszférikus tagok miatt jelentkező hagymakarika hatás is. Mindez azonban monitor méretben, illetve kisebb, max. A/4 méretű nyomatokig egyáltalán nem lesz észrevehető.
Ellenfény, becsillanás
Főként nagylátószögnél érdekesebb kérdés az, hogy mi történik, ha a Napkorongot közel komponáljuk a kép széléhez, sarkához, vagy akár bele a képbe. Ilyen esetben ugyanis a lencsék felületéről többször visszaverődő fény becsillanást okozhat a képen, amely lehet jótékony hatású is, ha ilyen hangulatú képet szeretnénk készíteni, de lehet rossz hatású is, ha épp egy fontos részletet takar ki a képen.
A mai modern bevonatokkal rendelkező objektíveknél már ritkábban okoz komoly gondot a becsillanás, ez alól a Sigma 16-28mm f/2,8 DG DN sem kivétel, fénybeszűrődés nyitott blendén alig jelentkezik nagylátószögnél, becsillanás pedig egyáltalán nem látható. Mindez kb. F5,6 blendéig igaz, innentől kezd láthatóvá válni a szűkebb blende okozta fényszűrődés és a becsillanás is.
28 mm-es végállásnál a fényszóródás (fátyolosság) természetes módon egy kicsit erősebb, becsillanás viszont szinte egyáltalán nem jelentkezik (csak nagyon minimálisan az átellenes sarokban).
A lenti tesztképeket ellenfényben készítettük, majd F8 rekesszel leárnyékolt objektívvel is készítettünk egy-egy referencia képet (a becsillanásos képpel azonos záridővel).
Becsillanás ellenfényben
Geometriai torzítás
Tekintettel arra, hogy full-frame szenzornál a 16-28 mm-es nagylátószög tartomány esetében az A2-es tesztábránk már nem elegendően nagy ahhoz, hogy a teljes képkocka kitöltését távolról elvégezhessük (azt 30-70 cm-ről kell fotóznunk, ami nem biztos, hogy valós képet ad az objektív általános jellegű felhasználásánál tapasztalható torzításról, inkább csak a közeli fényképezésről mesél valamit), most a szokásos tesztábránk helyett épületbelsőben fotóztunk torzítás teszt gyanánt.
Fontos megemlítenünk, hogy az objektív firmware-e rendelkezik ugyan torzítás csökkentő profillal, amit a RAW fájlokba is elment a gép (akkor is, ha a gépben kikapcsoljuk a torzítás korrekciót), de ezt valamiért a Lightroom nem használja. Hiába engedélyezzük, nem történik semmi változás. Ez azonban a Lightroom problémája.
Ezzel szemben ha Capture One-ban dolgozunk ki egy RAW fájlt, ott elérhető a beágyazott profil és használható is, a gépen bekapcsolt torzítás korrekció esetén a RAW konvertálásnál automatikusan életbe lép, a gépen kikapcsolt torzítás korrekció esetén pedig kézzel tolhatjuk át a korrekciós csúszkát 100-ra. (Mi egy régebbi, 20-as verziót használunk a Capture One-ból, amelynek megjelenésekor még biztosan nem volt elérhető profil és frissíteni se szoktuk a Capture One-t, így biztosan a RAW-ban lévő adatokat használja a Capture One).
De hogy látható legyen, mit érünk a torzítás korrekcióval, elkészítettük a Capture One-nal is az exportokat, engedélyezett torzítás korrekció mellett (azaz gyakorlatilag most pont fordítva kellett eljárnunk, általában a Lightroom mindenképp alkalmazza a beágyazott profil miatt a torzítás korrekciót, amit ki se kapcsolhatunk, míg a Capture One-nal a profilt megkerülve szoktuk bemutatni, mit tud optikailag az objektív).
A lenti képeken és a makrótesztképeken kívül máshol nem használtunk torzítás korrekciót, így az összes tesztfotó a galériánkban az optikailag elérhető képminőséget mutatja, nem a szoftveresen korrigáltat, azonban tartsuk észben, hogy bekapcsolt torzítás korrekcióval gyakorlatilag zéró torzítás érhető el (persze egy kis látószög vesztés árán, illetve a képsarkok képélessége, részletgazdagsága is változik valamelyest a korrekció következtében).
Az optikai képességek alapján azt mondhatjuk, hogy 16 mm-es nagylátószögnél elég látványos a párnatorzítás, de jól érzékelhető a sarkok felé a görbület kisimítottsága, amely korrekcióra utal. 18 mm-es gyújtótávolságnál minimális a geometriai torzítás, majd tovább növelve a gyújtótávolságot párnatorzításba csap át az objektív, ami végállásnál szintén elég jelentős.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
Bár ma már azt gondolhatjuk, hogy kevésbé izgalmas kérdés egy objektívnél, hogy milyen jellegű a vignettálása, hiszen ez a hiba már szoftveresen igen jó hatékonysággal korrigálható, azért mégsem mindegy, hogy milyen mértékű a képsarkok sötétedése. Egyrészt ha ugyanis igen jelentős fényerővesztést kell javítani, akkor jelentősen megnövekedhet ezen a területen a képzaj, másrészt – mint ennél az objektívnél is – ha a Lightroom nem kezeli a beágyazott profilt és nincs rendelkezésre álló külső profil sem, akkor a korrekció is nehézkesebb.
A beágyazott profil és a Capture One ez esetben is segítségül szolgálhat, de a legerősebb peremsötétedés 16 mm-es nagylátószögű állásnál, nyitott blendén közel 2,5-3 Fé-nyi korrekciót igényelhet (extrém képsarokban).
Szerencsére szűkebb rekesznél, illetve nagyobb gyújtótávolságoknál nincs szükség ilyen mértékű korrekcióra, a gyújtótávolság növelése ennél az objektívnél egyértelműen csökkenti ezt az optikai jelenséget.
Szoftveres (utólagos) korrekciók
Ahogyan fent már írtuk, illetve a torzításnál már be is mutattuk, az objektív firmware-e tartalmaz beágyazott profilt a peremsötétedés, valamint a torzítás korrekciójához.
Ezt egyetlen példán mutatjuk be, ahol mind a torzítás, mind a peremsötétedés igen látványos. Nyilván ehhez egy olyan képet kellett válasszunk, ami egyenes vonalakat tartalmaz (és mi is egyenes vonalakat várunk), illetve ahol a téma miatt homogén világosságra számítunk.
Vannak ugyanis olyan esetek, amikor a peremsötétedés kifejezetten hangulati elemként funkcionálhat, így azt nem szükséges javítani. De itt elég látványos a különbség, így érdemes megnéznünk azt is, mit lehet kihozni egyszerű automatizmusból RAW konvertálás során (remélhetőleg a Lightroomhoz is lesz ilyen használható profil).
A lenti képen tehát a korrekciók nélküli, a csak peremsötéted korrekcióval ellátott, és a peremsötétedés és torzítás korrekcióval egyaránt ellátott képeket mutatjuk be.
Az jól látható volt már az előző blokkban is, hogy a peremsötétedés nem csak fényerőt vesz le a képsarkokban, de kissé színez is, leginkább a zöld tartomány felé. Ennek következménye az, hogy a korrigált képen is megmarad egy kis elszíneződés.
Peremsötétedés és torzítás korrekció hatása
Makró, közelfényképezés
A Sigma 16-28mm f/2,8 DG DN | Contemporary objektív közelpontja 25 cm, amely érthető módon a nagyobb, 28 mm-es gyújtótávolságnál tud jobb leképezési arányt adni. Persze mivel nem makróobjektívről van szó és egyébként is az ultranagy látószögű tartományban dolgozhatunk vele, nagy csodákra nem kell számítani.
Itt a lényeg az, hogy egészen közelről tudunk fotózni, ami a széles látószög perspektívájával együtt érdekes megjelenésű képek készítését teszi lehetővé – ahol nem mellékesen még a mélységélesség is egészen alacsony lehet.
Legnagyobb leképezési arány 28 mm-es gyújtótávolságnál érhető el, kézi fókuszálás során a 24 cm-es tárgytávolságnál is tudunk éles, jó fókuszú képet készíteni. Ilyenkor a munkatávolság 14 cm (frontlencse-téma távolsága).
A geometriai torzítás a távoli témákhoz hasonlóan párnatorzítás jellegű, s mértéke is hasonló. Szoftveres korrekcióval itt is jól javítható a torzítás.
Bár reprózásra nem jellemző, hogy ilyen objektívet használnánk, azért jó hír, hogy a képsarkok élessége is rendben van, nincs erős mezőelhajlás – azaz tényleg jól korrigálták ezt, ahogy beharangozták.
Összességében elmondható, hogy a Sigma 16-28mm f/2,8 DG DN | Contemporary közelfényképezésre nagyon jól használható, ha szeretjük az egyedi perspektívájú közeli képeket, akkor nagyon jó társunk lesz ebben ez az objektív.
Közelfényképezés – makró
Képminőség
Láthattuk, hogy a Sigma 16-28mm f/2,8 DG DN | Contemporary objektív hogyan teljesít különböző szituációkban, milyen a torzítás, a képsarkok sötétedése, a színhibák, vagy éppen az ellenfényben való használhatóság. Ezeken szépen állta a sarat a japán gyártó kis tömegű ultranagy látószögű zoomja, de az sem mellékes, hogy milyen részletgazdagságra képes az optikai rendszer, ez pedig leginkább a tesztfotókból szűrhető le. Bár léteznek erre számítógépen futtatható szoftverek, amelyek egyetlen, ferde téglalapot tartalmazó tesztábrából látványos grafikonokat tudnak rajzolni, mi óva intenénk mindenkit attól, hogy ez alapján objektíveket hasonlítson össze, vagy éppen a számszerű adatokra alapozva messzemenő következtetéseket vonjon le.
A puding próbája az evés, a fotós számára pedig nem egy számsorozat, hanem a végtermék, a fotó kell legyen a vizsgaalap!
A kültéren és beltérben egyaránt készített képeinket nyitott blendével és szűkebb blendékkel is elkészítettük, hogy a legtöbb szituációban kiderüljön, hogy mit tud az objektív nyitott blendén, vagy éppen ellenfényben F22 rekesznél.
Előbbi a gyenge fényben történő fotózásnál, vagy az előtér mélységélességgel való leválasztásakor lesz fontos, utóbbi pedig tájképeknél, városképeknél, amikor a Napkorongot vagy a lámpákat direkt komponáljuk a képbe és direkt szűkítjük ilyen mértékben a rekeszt, hogy szép fénysugarakat kapjunk.
Az objektív nyitott blendés teljesítménye teljesen rendben van, nincs zavaró lágyság: F2,8-on keményebb képeket kapunk, mint F8-on, ahol a diffrakció már lágyítja a képet.
Az egyetlen dolog, amit pixelpeeperkedés során észrevehetünk, az a képsarkok enyhe asztigmatizmusa, amely nyitott blendén gyengíti a képélességet. Ezen felül bizonyos esetekben, ha fókusz előtti, vonalakat tartalmazó téma kerül a képre (pl. közeli levelek, vagy növények szára) akkor ezek a vonalak kissé idegesen, duplikálva (vagy éppen ha úgy tetszik szellemképesen) jelennek meg a fotón, kicsit azt a hatást keltve, mintha beráztuk volna a gépet (lásd tesztfotók között az 58-60. képeket) . Ez csak nyitott blendére jellemző, azaz a tájképezésnél elterjedten alkalmazott F8-F11 blendéknél nem észrevehető.
A homogenitás tehát alapvetően jó, egyedül teljesen nyitott blendén csökkenhet a képsarkok élessége, részletgazdagsága, amit egyébként a peremsötétedés eléggé elrejt.
Mivel gyújtótávolsága alapján városképek készítésére is alkalmas, azt is megnéztük, hogy milyen rekesztől kezdenek szép, csillag formát felvenni az utcai fények. Ez F8-nál már látható, de igazán látványossá F16-nál válik. F22-re tovább szűkítve a blendét még egy kicsivel hosszabbá válnak a fénycsóvák, ugyanakkor a képélesség már jelentősen romlik. Ez alapján F16-nál szűkebb blendét nem érdemes használni.
Értékelés
A Sigma 16-28mm f/2,8 DG DN | Contemporary objektívét több kisebb kirándulásra is magunkkal vittük, így városnézés során és egy túrán is próbára tettük. A tapasztalatok már akkor nagyon pozitívak voltak: nem húzza a nyakunkat a gép, nem nehéz tőle eszetlenül a fotóstáska, ugyanakkor akár félhomályban, egy erdőben is gond nélkül fotózhatunk vele kézből, még a váz szenzorstabilizálása nélkül is – hála a remek fényerőnek.
A 28 mm-nél nagyobb gyújtótávolság csak igen ritkán hiányzott, és ekkor sem hozott volna sok előnyt a 28 helyett 35 mm-es gyújtótávolság (amit a szokványos ultranagy látószögű zoomok, a 16-35 mm-esek kínálnak).
A magam részéről megszavaznék egy „legyen-e minden fotóstáskában 16-28mm-es ultranagy látószögű zoom” voksolást igennel, ugyanakkor sajnos tisztában kell lennünk vele, hogy a Sigma egyelőre csak az L rendszerre és Sony E bajonettel kínál full-frame MILC objektíveket. A Nikon Z bajonettre minimális esély van, hogy valaha készül majd Sigma objektív, a Canon RF-re pedig jelenleg azt mondanám, hogy esélytelen (látva, hogy még a kínai gyártók is visszavonták az RF bajonettes autofókuszos objektívjeiket).
Aki viszont Panasonic, Sigma vagy Sony tulajdonos, annak igen jó alternatíva a nehéz és méretes 16-35 mm-es ultranagy látószögű objektívek mellett.
Ahogy bevezetőnkben már írtuk, a közvetlen konkurens Sony E bajonett a 16-35mm f/2,8 GM, míg L bajonettre a Panasonic S Pro 16-35mm f/4. Előbbi jelenleg közel 1 millió Ft, utóbbi pedig 600e Ft környékén szerezhető be.
Ezzel szemben a kiváló fényerőt képviselő, zoomban ugyan egy kicsit rövidebb, de nagylátószögben ugyanúgy 107 fokos látószöget kínáló Sigma 16-28mm f/2,8 DG DN | Contemporary ára elképesztően alacsony: mindössze 350 ezer Ft. Most jó igazán Panasonic, Sigma, vagy Sony full-frame MILC tulajdonosnak lenni.
Az objektívet ezúttal is a Sony Alpha 7R II nagy felbontású fényképezőgépen próbáltuk ki, a tesztfotóink között nappali fényben és kékórában készült fotók is megtalálhatók, ahogy tájképek, beltéri fotók és közelképek is, hogy a lehető legtöbb aspektusból bemutathassuk a 16-28-as képességeit.
Tesztfotóinkat szoftveres korrekciók nélkül készítettük, de tudjunk róla, hogy mind a torzítás, mind a peremsötétedés javításához rendelkezik profillal az objektív.
A tesztfotóink a lenti képre kattintva az új ablakban megjelenő weboldalon tekinthetők meg:
