Képminőség
Színhiba
Az előző oldalon már láthattuk, hogy a Sigma egy SLD lencsetagot használt a 18-50mm f/2,8 DC DN | Contemporary objektívénél, amely első ránézésre azt sejteti, hogy nem lesz elég a laterális kromatikus aberráció legyőzéséhez.
A készített tesztképek azonban rácáfoltak erre, hiszen csupán a teljesen nagylátószögű állásnál, nyitott blendén jelentkezik kis mértékű színhiba, amely egyrészt rekeszeléssel gyorsan csökkenthető, másrészt nagyobb gyújtótávolságokon már nyitott blendén sem jelenik meg.
Persze kíváncsiak voltunk rá, hogy nem valami szoftveres korrekció okozza-e a jó teljesítményt, hiszen ahogy már tudjuk, a beágyazott profilok és a Lightroom képes ilyesmire. Ezért aztán a Capture One segítségével Generic profillal is kiexportáltuk a RAW fájlokat, kikerülve így a beágyazott profilt. A tapasztalat az, hogy nincs jelentős eltérés, az itt látható kék elszíneződés pont így látszik a Capture One-ban kiexportált képeken is.
Mivel az objektívet egy 42 Mpixeles full-frame szenzoros gépen próbáltuk ki automatikus képkivágással, így az itt látható tesztképek 18 Mpixeles felbontást mutatnak be. Azt tehát vegyük figyelembe, hogy a Leica CL és a Sony APS-C szenzoros tükör nélküli gépei ennél nagyobb, 24 Mpixel felbontásúak, azaz kb. 35%-kal nagyobbnak fog látszani egy ilyen gép képén a színhiba, mint itt.
Színhiba (laterális)
Ezúttal is megvizsgáltuk az axiális (longitudniális), azaz optikai tengely irányában ható színhibát, amely a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatójából adódik és nem csak a kép sarkában, de képközépen is ugyanúgy jelentkezhet. Nyomára főként a fókusz előtti és mögötti területeken bukkanhatunk ciánzöldes illetve pirosas elszíneződés formájában. Gyakorlatilag ez a színhiba a különböző hullámhosszú fényeket különböző pontba fókuszálja az optikai tengely mentén, ezért alakulhat ki az éles, kontúros részek körül is színes aura, illetve a bokeh fényfoltok körül is megjelenhetnek ezek az elszíneződések.
A tesztképeken jól látható, hogy nyitott blendénél elég jelentős az axiális színhiba, amely a fókusz előtti részeknél pirosas, mögötte türkizkék színben látható. Mértéke elég erős ahhoz, hogy akár egy 60 cm széles nyomaton is látható legyen (akár 0,8 mm szélességűnek is jelentkezhet).
Azt most is vegyük figyelembe, hogy 18 Mpixeles tesztképeket láthatunk, szemben a Leica CL és a Sony APS-C szenzoros MILC gépeinek 24 Mpixeles felbontásával, azaz kb. 35%-kal nagyobbnak fog látszani egy ilyen gép képén a színhiba, mint itt.
Bokeh
Bár sem az APS-C szenzor, sem az 50mm-t épp hogy elérő gyújtótávolság nem a kis mélységélesség melegágya, azért ezzel az objektívvel is lehet kis mélységélességű képeket készíteni, főleg tele végnél, f/2,8 fényerőn, közeli témák esetében.
Ilyenkor már jól láthatóak lesznek a háttérben, fókuszon kívül eső fényfoltok, amelyek megjelenési formái az alábbi képeken láthatók.
Az axiális színhiba itt is érezteti hatását: a boké körök szélei kék színben pompáznak (ha fókusz előtt lennének, akkor pedig pirosak).
A rekesz szűkítésével a szokásos 2 egész blende után, azaz itt F5,6-tól válik érezhetővé a hét rekeszlamella okozta sokszögesedés, F8-tól pedig már nagyon jól látható ez a hatás.
Ellenfény, becsillanás
Főként nagylátószögnél érdekesebb kérdés az, hogy mi történik, ha a Napkorongot közel komponáljuk a kép széléhez, sarkához, vagy akár bele a képbe. Ilyen esetben ugyanis a lencsék felületéről többször visszaverődő fény becsillanást okozhat a képen, amely lehet jótékony hatású is, ha ilyen hangulatú képet szeretnénk készíteni, de lehet rossz hatású is, ha épp egy fontos részletet takar ki a képen.
Jó hír, hogy fénybeszűrődés alig jelentkezik nagylátószögnél, a becsillanás is csak minimális mértékű.
Tele végnél a fényszóródás természetes módon erősebb, valamint a becsillanás is határozottabban jelenik meg a képen.
A lenti tesztképeket ellenfényben készítettük, majd F8 rekesszel leárnyékolt objektívvel is készítettünk egy-egy referencia képet (a becsillanásos képpel azonos záridővel).
Geometriai torzítás
Alapvetően egy APS-C-s alapzoom objektívnél nagylátószögnél jelentős hordótorzításra, tele végnél közepes mértékű párnatorzításra számítanánk, de ismerve azt a tényt, hogy ma már szoftveres torzítás korrekcióra számítva fejlesztik a kisebb tömegre és alacsonyabb költségre hivatott objektíveket, nem lepődünk meg rajta, ha a szokásosnál erősebb torzítással találkozunk.
A MILC gépekhez készült objektívek között ugynis akadnak beágyazott torzítás profilt tartalmazó modellek is, amelyek a fényképezőgép saját JPEG motorjánál, a gyári RAW konverternél és pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülhetnek, azaz eleve szoftveres torzítás korrekció történik akkor is, ha RAW fájlból dolgozunk. Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.
Ezúttal is figyeltünk tehát erre és megnéztük, hogy mit tud maga az objektív (optikailag) korrekció nélkül és mit lehet elérni, ha engedélyezzük a szoftveres korrekciót.
Tekintettel arra, hogy APS-C szenzornál a 18 mm-es nagylátószög esetében az A2-es tesztábránk már nem elegendően nagy ahhoz, hogy a teljes képmező kitöltését távolról elvégezhessük (azt 70 cm-ről kell fotóznunk, ami nem biztos, hogy valós képet ad az objektív általános jellegű felhasználásánál tapasztalható torzításról, inkább csak a közeli fényképezésről mesél valamit), most is elvégeztük a szokásos tesztábránk mellett az épületbelsőben is a tesztkép készítést. Ez pedig alátámasztja, vagy éppen üti a közeli tesztképeket. Esetünkben most alátámasztotta azt, azaz a távoli tárgytávolságoknál hasonló torzítást kapunk, mint a közelképeknél, igaz, egy hajszállal kisebb mértékűt.
Ha a fényképezőgépben kikapcsolt torzításkorrekcióval fotózunk, igen jelentős torzítást látunk nagylátószögnél, ahol hordótorzítással indítunk, majd a gyújtótávolság növelésével az egyenes vonalak görbülése csökken, 24-28 mm között gyakorlatilag nincs geometriai torzítás, majd 30mm-től felfelé a látvány átmegy párnatorzításba, ami 50 mm-nél szintén elég jelentőssé válik.
Jó hír, hogy van RAW fájlba beágyazott profil akkor, ha bekapcsoljuk a torzítás korrekciót, rossz hír, hogy ezt valamiért nem hajlandó használni a Lightroom (a Capture One igen). Sőt, jelenleg sajnos a Lightroomnak külső profilja sincs, így aztán ha Lightroomot használunk RAW konverterként, akkor jelenleg nincs mód arra, hogy torzítás korrekcióval éljünk. A Capture One esetében akkor lehetséges a torzítás korrekció, ha azt a gépben bekapcsoltuk a fotózáskor és így belekerült a RAW fájlba a profil.
A lenti dobozban a Lightroomban konvertált torzítás korrekció nélküli és a Capture One-ból exportált, gyári profil alapján engedélyezett torzítás korrekciójú képek láthatók.
Geometriai torzítás
- ábra, kikapcsolt torzítás korrekcióval
- ábra, torzítás korrekcióval
- terem, kikapcsolt torzítás korrekcióval
- terem, torzítás korrekcióval
- ábra, kikapcsolt torzítás korrekcióval
- ábra, torzítás korrekcióval
- terem, kikapcsolt torzítás korrekcióval
- terem, torzítás korrekcióval
Peremsötétedés
Bár ma már azt gondolhatjuk, hogy kevésbé izgalmas kérdés egy objektívnél, hogy milyen jellegű a vignettálása, hiszen ez a hiba már szoftveresen igen jó hatékonysággal korrigálható, azért mégsem mindegy, hogy milyen mértékű a képsarkok sötétedése. Egyrészt ha ugyanis igen jelentős fényerővesztést kell javítani, akkor jelentősen megnövekedhet ezen a területen a képzaj, másrészt – mint ennél az objektívnél is – ha a Lightroom nem kezeli a beágyazott profilt és nincs rendelkezésre álló külső profil sem.
A Capture One ez esetben is segítségül szolgálhat, de a legerősebb peremsötétedés 18 mm-es nagylátószögű állásnál, nyitott blendén közel 2 2/3 Fé-nyi korrekciót igényel (extrém képsarokban), ami már közepes érzékenységnél is igen komoly zajosodást eredményez.
Szerencsére szűkebb rekesznél, illetve nagyobb gyújtótávolságoknál nincs szükség ilyen mértékű korrekcióra, köztes zoomállásnál pedig elhanyagolható a peremsötétedés.
Peremsötétedés
Makró, közelfényképezés
A Sigma 18-50mm f/2,8 DC DN | Contemporary a tükörreflexesekhez készült objektívekkel szemben nagylátószögű és tele végnél eltérő közelponttal rendelkezik. 18 mm-es gyújtótávolságnál ez 11 cm-es, 50 mm-es végállásnál 23 cm-es minimális tárgytávolságot jelent.
A leképezési arány ennél az objektívnél a teljes nagylátószögnél a legjobb, ez esetben 60 mm széles témával tölthető ki az APS-C képmező, azaz a leképezési arány közel 1:2,5. Ekkor (11 cm-es tárgytávolságnál) a munkatávolság csupán 2 cm, azaz ilyen közel kell legyen a témánk a frontlencséhez, hogy ilyen leképezést érjünk el.
Könnyű belátni, hogy ez meglehetősen korlátozza a jó alkalmazhatóságot.
Tele állásban messzebb lévő témáról is tudunk relatív jó nagyítású képet fotózni, tele végnél 80 mm széles témával tölthető ki a teljes képmező, de ehhez elég 11 cm-re lennie a témának a frontlencsétől. A leképezési arány itt 1:3,3.
Nagylátószögnél igen erős mezőelhajlást, ebből adódóan geometriai torzítást is tapasztalunk, előbbi miatt sík téma esetén még F8-as blendénél is csúnyán kiesnek a képsarkok az élességből és kissé olyan végeredményt kapunk, mint ha halszem objektívvel fotóztunk volna. Szoftveres korrekcióval jól javítható a torzítás, azonban a sarkok élessége természetesen nem hozható vissza.
Ez a hiba tele végnél nem jelentkezik, így itt a képsarkok is jó élességűek és a torzítás sem túl nagy mértékű (távoli témáknál komolyabb párnatorzítás van ennél a gyújtótávolságnál).
Ha szükséges, 50 mm-es gyújtótávolsággal még a reprózás is megoldható.
Összességében elmondható, hogy a Sigma 18-50mm f/2,8 DC DN | Contemporary közelfényképezésre nagyon jól használható nagylátószögnél, de ez esetben sík témát ne akarjunk fotózni, illetve készüljünk fel a jelentős geometriai torzításra is. Tele végnél nincs annyira komoly leképezési arányunk, azonban itt a torzítás gyakorlatilag elhanyagolható és a sarki leképezés is jó.
Közelfényképezés – makró
Képminőség
A Sigma 18-50mm f/2,8 DC DN | Contemporary objektívnél láthattuk, hogy talán a legkomolyabb probléma a zoom végállásainál tapasztalható geometriai torzítás, amely azonban szoftveresen korrigálható.
Viszonylag erős még az axiális színhiba nyitott blendén, de a laterális kromatikus aberráció csekély mértékű, így ez nem jelenthet gondot.
Fontos ezeken túlmenően azonban az is, hogy milyen az objektív rajzolata, nyitott blendén jól használható-e, vagy extrém lágy képet kapunk, valamint hogy mennyire romlik szűk blendék során a diffrakció miatt az élesség.
Jó hír, hogy távoli témák esetében a teljesen nyitott blende sem okoz érezhető lágyságot, így remek részletgazdagságú fotók készíthetők F2,8-on is (lásd tesztképeinken!).
A képszélekkel, sarok közeli területekkel sincs gond, jelentősebb lágyságot inkább csak az extrém sarkokban látni 18 mm-en és 50 mm-en, köztes zoomállásnál azonban a homogenitás nyitott blendén is problémamentes.
Rekeszeléssel enyhíthető a képsarki lágyság, a képközép részletgazdagságát azonban nem javítja jelentősen, F11-től pedig a szűk rekesz okozta diffrakció már elvesz a részletességből.
Mivel gyújtótávolsága alapján városképek készítésére is alkalmas, azt is megnéztük, hogy milyen rekesztől kezdenek szép, csillag formát felvenni az utcai fények. Ez F8-nál már látható, de igazán látványossá F16-nál válik. F22-re tovább szűkítve a blendét még hosszabbá válnak a fénycsóvák, ugyanakkor a képélesség már jelentősen romlik.
Közelképek esetében a képközép nyitott blendén lágyabb megjelenésű, mint távoli témáknál, viszont az igen közeli tárgytávolság miatt nagylátószögnél különleges perspektívájú közelképeket készíthetünk. Ha fontos a részletek keménysége, akkor ilyenkor érdemes legalább F4-re rekeszelni.
Értékelés
A Sigma végre újból elővette az APS-C szenzoros tükör nélküli gépeket és elkészített hozzájuk egy valóban kis méretű, tömegében is visszafogott, nagy fényerejű standard zoomot, a Sigma 18-50mm f/2,8 DC DN | Contemporary modellt.
Sajnos egyelőre csak az L rendszerre és Sony E bajonettel érhető el, pedig biztos vagyok benne, hogy képességei és ára miatt a Fujifilm X bajonettnél is nyerő lehetne. A Canon EOS M rendszerre is izgalmas lehetne, de van egy sejtésünk arról, hogy ez a rendszer már nem kap új vázakat és új objektíveket, így népszerűsége idővel csökkenni is fog – talán emiatt kár is lenne jelentősebb pénzmennyiséget beleölnie a Sigmának az EF-M bajonettes verziók gyártásába és logisztikájába.
Az objektív fő előnye tehát a remek fényerő, a nyitott blendén is pengeéles képalkotás, a tele végnél elérhető kis mélységélesség, amely még akár portrék készítésére is lehetőséget kínál. A jelentős geometriai torzítás szoftveresen korrigálható – bár egyelőre a Lightroom valamiért nem hajlandó kezelni a beágyazott profilt, így nálunk csak a Capture One volt egy egyetlen lehetőség a RAW fájlok torzítás-korrigált exportálására.
Ahogy bevezetőnkben már írtuk, a közvetlen konkurensek főként Sony E bajonettnél értelmezhetők, itt a kicsit nagyobb kezdő látószöget kínáló Sony E 16-55mm f/2,8 G objektív 500 grammot nyom és 400e Ft-ba kerül, míg a Tamron 17-70mm f/2,8 Di III-A VC RXD objektíve 525 grammos és 300e Ft-ot kérnek érte.
Ezzel szemben a Sigma 18-50mm f/2,8 DC DN | Contemporary csupán 300 grammos és 180 ezer Ft-ért már a miénk lehet.
Mivel mindenes objektívről van szó, igyekeztünk sokféle témát keresni, amelyek bemutatják az objektív erősségeit is. Természetes módon nem a nagylátószögű, kis mélységélességű fotózás ez, bár az extra kicsi tárgytávolsága miatt nagylátószögnél is készíthetünk olyan közeli képeket, ahol a mélységélesség is kicsi lehet.
Az igazán jó terep ennek az objektívnek a teletartományhoz közeli részek, portrék, közelképek, valamint a városi fotók.
Tesztfotóinkat szoftveres torzítás korrekció nélkül készítettük.
A tesztfotók a lenti képre kattintva az új ablakban megnyíló weboldalon nézhetők végig:
