Képminőség
Ha közvetlen tévedtél ide, kérjük olvasd el cikkünk első oldalát is!
Színhiba
Ahogy már említettük, az objektívbe egy „F”-típusú alacsony szórású lencsetag is került, amely igyekszik kordában tartani a kromatikus aberrációt.
A szokásos tesztábránkat lefotózva, majd a készült képeket elemezve kijelenthetjük, hogy valóban sikerült minimálisra csökkenteni a laterális kromatikus aberrációt, még ha teljesen nyitott blendén egy kicsit látható maradt.
Azt azért vegyük még figyelembe, hogy a 42 Mpixeles felbontású tesztgépünk képeiből készült 500 pixel széles kivágásokon látható részletek igen komoly nagyítást jelentenek, egy átlagos 24″-os (nem 4k, csak FHD) monitoron nézve ugyanis ez megfelel 3×-os nagyításnak egy 300 dpi-s nyomathoz képest (a 300 dpi-s nyomaton ugyanis az 500 pixel mindössze 4,2 cm-en terül el, míg az említett monitornál 13,5 cm-en).
Mivel tükör nélküli géphez készült objektívről van szó, amelybe ma már korrekciós profil is integrálható, így azt is megnéztük, hogy a RAW fájlokba ment-e a gép színhiba csökkentésre használható profilt. A Lightroom ki is írja, hogy beágyazott kromatikus aberrációt csökkentő profilt tartalmaz a RAW fájl, amelyet ugye automatikusan alkalmaz is. Ezért a Capture One-nal is megnéztük ezt a képet, ahol Generic profillal kikerültük ezt a beágyazott profilt. Az így kiexportált képen kicsivel erősebb színhiba látható, azaz lehetséges, hogy valóban van valamennyi szoftveres korrekció a Lightroom esetén.
A rekeszt szűkítve a színhiba mértéke is jelentősen csökken, F4-nél már szinte alig észlelhető.
Színhiba (laterális)
Nem maradt ki az optikai tengely irányában jelentkező axiális (longitudinális) színhiba vizsgálata sem. Ez az optikai hiba a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatójából adódik és nem csak a kép sarkában, de képközépen is ugyanúgy látható lehet, s leginkább a fókusz előtti és mögötti területeken érhető tetten. Gyakorlatilag ez a színhiba a különböző hullámhosszú fényeket különböző pontba fókuszálja az optikai tengelyen is, ezért alakulhat ki az éles, kontúros részek körül is színes aura, illetve a bokeh fényfoltok körül is megjelenhetnek ezek az elszíneződések.
A Sigma 24mm f/2 DG DN | Contempory „I” szériás objektívnél ez a típusú színhiba csak 1:1 nézetben látható, legalábbis nyitott blendén. A rekeszt F2,8-ra szűkítve már monitoron 1:1: nézetben sem feltűnő, ami – mint már írtuk – igen komoly nagyításnak fogható fel. Nyitott blendén azonban még 120 cm széles (150 dpi-s) nyomaton sem nagyon fog feltűnni, csak ha 20-30 cm-ről nézzük a fotót (mint a monitoron a lenti képkivágást)!
Itt is megnéztük a Capture One-nal, direkt kikerült beágyazott profillal konvertált képeket, ez esetben nem tapasztalni minimális eltérést sem.
A rekesz szűkítése itt is jelentősen javítja a színhiba megjelenését.
Bokeh
Egy 24mm-es gyújtótávolságú objektívre általában nem úgy tekintünk, hogy a kis mélységélesség elérésének legjobb eszköze. Ettől függetlenül az objektívvel készülhetnek kis mélységélességű fotók, ezt az átlagosnál jobb fényereje és remek közelpontja teszi lehetővé. Nyilván elsősorban a közeli témák fotózásánál kapunk szűk mélységű képeket, a több méteres tárgytávolságnál még nyitott blendén se várjunk ilyet.
Így hát elsősorban a közeli témák szempontjából érdekes kérdés az, hogy mennyire lesz szép formájú, vagy éppen különleges a képmezőben elérhető, fókuszon kívüli fényfoltok formája, azaz a boké.
Nyitott blendén a kép közepén kör formájúak a defókuszált területeknél jelentkező fényfoltok, míg a képszélek és képsarkok felé haladva ez egyre inkább lencse formát ölt, kicsit azt is sejtetve, hogy jelentő mezőelhajlás is jelentkezik. De ez utóbbit majd a közelponton készített tesztképünk kimutatja, vagy cáfolja.
Mivel axiális kromatikus aberráció gyakorlatilag nem jelentkezik, így a fényfoltok körvonalánál nem látunk durva elszíneződést.
A rekeszt egy blendével szűkebbre, F2,8-ra állítva a lencse forma jelentősen csökken, nagyobb területen marad kör forma. Sokszögesedés F4-től válik észrevehetővé, mértéke azonban a lekerekített lamellák miatt nem jelentős.
Összességében tehát elégedettek lehetünk a látottakkal, a nyitott blendés bokeh egy kicsit még különlegessé is teszi az objektívet.
Ellenfény, becsillanás
Mivel tájkép fotózására is kiválóan alkalmas a Sigma 24mm f/2 DG DN | Contemporary, így nem kérdéses, hogy előfordulhat olyan helyzet, hogy a Napkorong is a képre kerül – akár azért, mert nem lehet másként fotózni, akár azért, mert a fotós ezt direkt így álmodta meg.
Ilyen esetben a fény lencsetagok felületéről történő többszörös visszaverődése a végső képen színes foltokat, úgynevezett flare-t, azaz becsillanást eredményezhet, amely ennél az objektívnél nem túl erős.
Ha a cél az, hogy ne legyen jelentős becsillanás, akkor nyitott blendével kell fotóznunk ezzel az objektívvel, míg ha szeretjük ennek a képi megjelenését, akkor a szűkebb rekesz lesz a barátunk. F8-nál már jól látható a becsillanás, amely leginkább zöld köröket eredményez, szűkebb blendénél viszont már inkább sokszög forma látható. F22-nél a Napkorongból szép sugárszerű forma jelenik meg.
A fényszóródás itt nem jelentős, azaz kontrasztvesztés csak nagyon minimális mértékben jelentkezik. Ennek vizsgálatához F8 rekesszel, a direkt napsütéses képével megegyező záridővel készítettünk egy kitakart Napkorongos fotót is, amely alig mutat nagyobb kontrasztot, mint a direkt objektívbe tűző Nap esetében.
Geometriai torzítás
A 24mm-es nagylátószögű objektívtől logikus, hogy nem várhatunk el tökéletesen torzításmentes képet. Persze feltételezhetjük, hogy hordótorzítást kapunk majd, ennél a gyújtótávolságnál ritkán hangolják az objektívet a párnatorzítás irányába, hiszen ez a képsarkok leképezését is negatívan befolyásolná (jelentősebb szférikus hibával járhatna).
Tekintettel arra, hogy a látószög olyan nagy, hogy az A/2-es szokásos torzítás tesztábránkat egy méteren belül kellene elhelyezni ahhoz, hogy kitöltése a képmezőt, ezúttal ezzel nem is próbálkoztunk – hiszen nem életszerű, az objektívvel túlnyomórészt 4-5 méternél távolabb lévő témákat fognak fotózni (vagy épp pont a közelpontot használják majd).
A megoldást a helyi Polgármesteri Hivatal díszterme adta, ahol igen széles látószögű objektívek torzítása is tesztelhető a hosszában futó vízszintes díszcsíknak köszönhetően.
Ez megmutatta nekünk, hogy a torzítás hordó jellegű. A vájtszeműek azt is észrevehetik, hogy a képsarkok környékén optikai korrekciót is kapott a torzítás, bár ennek mértéke viszonylag enyhe (kissé kilapul a görbület a sarkok felé).
A MILC gépekhez készült objektívek között egyre több olyan akad, amelyik beágyazott torzítás profilt is tartalmaz, és amelyek a fényképezőgép saját JPEG motorjánál, a gyári RAW konverternél és pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülhetnek, azaz eleve szoftveres torzítás korrekció történik akkor is, ha RAW fájlból dolgozunk. Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.
A tesztképünket Lightroomban konvertáltuk, ahol a szoftver nem jelezte, hogy a beágyazott profilban lenne geometriai torzítást is csökkentő adat (csak a kromatikus aberrációról tett említést). Van viszont már külső profil, amivel tökéletesen javítható a torzítás.
Érdekes viszont, hogy ha a fényképezőgépben engedélyezzük a torzítás korrekciót, akkor nem csak gépen belül történik szoftveres javítás a JPEG képeknél, hanem a RAW fájlba is bekerül a profil, viszont a Lightroom valamiért ezt nem kezeli, csak a külsőt használja (a 20mm f/2 esetében sem kezeli, ott pedig külső profil sincs még).
A Capture One esetében kicsit más a helyzet, hiszen felismeri a beágyazott profilt és ha ez bekerült a RAW fáljba, akkor rögtön a „manufacturers profile”-ra áll, ilyenkor pedig gyönyörűen alkalmazza a beágyazott profilt és kiváló munkát végez az automatikus torzítás korrekció terén.
A lenti dobozban a torzítás-korrekció nélküli fotókat ezúttal a Lightroomban konvertált képek adták, míg a lehetséges torzítás-korrekciót a Capture One-ban mutatjuk meg (de Lightroomban is hasonló eredményt kapunk).
A közeli témáknál jelentkező torzítást kicsit lentebb, a közelfényképezést bemutató szakaszunknál tárgyaljuk.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
A tükör nélküli fényképezőgépekhez készült objektívek sok esetben erősebb vignettálást mutatnak, mint a DSLR verziók, ennek oka részben a rövidebb bázistávolság miatt szükséges nagyobb beesési szög a képsarkok felé (legalábbis relatív kis méretű hátsó lencsetag esetén, mint itt), részben pedig a képérzékelő szenzorok felépítése (a nagyobb szögben érkező fotonok egy része nem jut el a fotodiódáig, ez főként képsarkokban fordulhat elő).
A nagy szenzorokhoz készült nagy fényerejű objektíveknél ezért határozottan jelen van a vignettálás és ez alól a Sigma 24mm f/2 DG DN | Contemporary sem kivétel.
Sőt, nagyon nem. Ugyanis nem csak nyitott blendén érzékelhető a képsarkok sötétedése, hanem még F11-nél is. Persze szűk rekesznél visszafogottabban, de még ott is jelen van. Pedig látszik, hogy a gyártó azért igyekezett a lehető legnagyobb hátsó lencsetagot használni, de egy bizonyos méretkorlátot tartva ez természetes módon nem lehet akármekkora.
F2 nyitott blendénél jelentős a peremsötétedés mértéke közel 55%-os (2 2/3 Fé), ez F2,8-nál 40%-ra csökken (~2 Fé).
A vignettálás megmarad még F11-nél is, igaz, itt már enyhébbnek érezhető, viszont még ezen a rekeszen is közel 25%-os a peremsötétedés, ami közelítőleg 1 1/3 Fé-et jelent.
A beágyazott profil peremsötétedés korrekciós adatokat is tartalmaz, igaz, ezt sem alkalmazza a Lightroom, csak a külső profilt, de így is egyetlen kattintással („Enable Profile Corrections” a Lens Corrections dobozban) tökéletesen megszűntethető a sarkok sötétedése, ami egyébként a Capture One-nál is elérhető.
Makró, közelfényképezés
A Sigma 24mm f/2 DG DN | Contemporary közelpontja kategóriájában jónak számít, hiszen mindössze 24,5 cm-es tárgytávolság is használható.
Mi kézi élességállítással 21 cm-es tárgytávolságra (fókuszpont és szenzorsík távolsága) is sikeresen élesre állítottunk, ez a gyakorlatban 12 cm-es munkatávolságot jelent (téma-frontlencse távolsága)
Ahogyan már a fókuszlégzést bemutató képeknél is írtuk, míg távoli témáknál elég jelentős hordótorzítás jelentkezik, a közeli fotók esetében más a helyzet. Itt alig érezhető torzítás.
A lefedett képterület szélessége 197 mm, azaz a leképezési arány 1:5,5 (0,18×-es), ami jóval kedvezőbb, mint a gyárilag megadott 1:6,7. Egyben érdekes az is, hogy ugyanakkora nagyítást érhetünk el ezzel az objektívvel, mint a 20mm-es testvérével.
A nagyítás mértéke kategóriájában jó, a torzítás is minimális, a képsarkok élessége is csak picit gyengébb. Persze ez annak köszönhető, hogy a mezőelhajlást is igyekezett korrigálni a gyártó. Aki figyelmes, az láthatja, hogy a képsarkok gyakorlatilag részletgazdagabbak, mint 4 cm-rel beljebb, ahol lágyabb a kép, majd a képközép 5-5 cm-es környezete ismét részletgazdag.
Összességében azt mondhatjuk, hogy kategóriáján belül jól teljesít a Sigma 24mm f/2 DG DN | Contemporary közelfényképezésnél, így aki szereti a különleges perspektívájú közeli képeket, ő is nagy örömét leli majd ebben az objektívben.
A lenti dobozban a legkisebb még élesre állítható tárgytávolságnál készült tesztképek láthatók torzítás korrekció nélkül (Lightroom) és a beágyazott profillal torzítás-korrekciót követően (Capture One).
Közelfényképezés torzítása
Képminőség
Eddig azokat az általános, könnyen vizsgálható optikai tulajdonságokat vizsgáltuk, amelyek egy-egy részét adják az objektív teljesítményének. Az összképben azonban sokkal nagyobb súllyal van benne a leképezés pontossága, azaz a rajzolat. Hiszen hiába minimális torzítású és peremsötétedéstől, valamint kromatikus aberrációtól mentes egy objektív, ha nyitott blendén elképesztően lágy és erősen rekeszelni kell, hogy kellően kemény rajzú képet adjon, akkor ez jelentősen csökkenti a használhatóságát.
A Sigma 24mm f/2 DG DN | Contemporary esetében a készített tesztfotók vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy képközépen még nyitott blendén is kiváló a rajzolat, a szűkebb rekesz nem hoz jelentős többlet részletezettséget, így nyugodt szívvel fotózhatunk vele nyitott blendén is, nem lesz lágy rajzú a képünk.
A képsarkokban sem rossz a helyzet, persze óhatatlanul egy fokkal lágyabb részeket kapunk itt, de az eltérés igazán minimális, tulajdonképpen elhanyagolható.
Tehát a homogenitás is kiváló, ami elképesztő egy kis méretre és kis tömegre fejlesztett, remek fényerejű objektívtől.
S hogy mi a helyzet az asztrotájképek készítésénél? Nyilván nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondok: ott is remekül teljesít az objektív. Persze most is készítettünk ennek igazolására külön éjszakai, csillagos égboltos tesztfotókat, s bár az első alkalommal figyelmetlenségből JPEG-ben maradt a gép, ezeket a fotókat is megmutatjuk a tesztfotó galériánkban, hiszen itt volt teljesen tiszta a levegő. Másnap a sorozat megismétlésénél már minimálisan ugyan, de párás volt a légkör, amely miatt kis haló jelentkezik az erősebb csillagok körül. Ez azonban nem az objektív hibája!
A képsarkokban szinte elhanyagolható az asztigmatizmus, csupán egy-egy erősebb csillagnál lehet 1:1 nézetben a nyomára bukkanni, azaz kimondhatjuk, hogy ez az objektív asztrotájképekhez is remekül használható – persze jobb lenne f/1,4 fényerővel mindez, de az ár és tömeg alacsonyan tartásához meg kell elégedjünk az f/2-vel.
A teljes összképet így leginkább a geometriai torzítás és az erős peremsötétedés viszi lentebb, de ezek szerencsére kiválóan korrigálhatók, akár egyetlen kattintással, Lightroomban is.
Értékelés
Ezúttal sem csalódtunk negatívan a Sigma „I” szériájában, sőt, igen pozitív élmény volt látni, hogy milyen kiváló rajzolatot tud már a japán gyártó biztosítani nyitott blendén, még a képsarkoknál is.
A fent már írt képminőség összefoglaló alapján reméljük egyértelműen érezhető, hogy minőségben nem kell komoly kompromisszumot kötni, ha nem a Sigma 24mm f/1,4 DG HSM | Art változatot, hanem az f/2 fényerejű, kis méretű és könnyű „I” szériás modell mellett tesszük le a voksunkat. Cserébe jelentéktelenebb asztigmatizmust, de egy kicsit utómunka igényesebb geometriai torzítást kapunk.
Az „I” szériában tehát immár 20mm-től egészen 90 mm-ig kapunk többféle fix gyújtótávolságú objektíveket, 24 mm-esből ráadásul kettőt is. A kisebbik testvér a Sigma 24mm f/3,5 DG DN | Contemporary, amely 135 grammal könnyebb és 2 cm-rel rövidebb, viszont 1 2/3 Fé-kel gyengébb fényerejű. Cserébe viszont csupán 190 ezer Ft.
Cikkünk tárgya sem kerül sokkal többe, hiszen ára 225 ezer Ft. Azt hiszem nem is kérdéses, hogy ha nem ragaszkodunk a 200 gramm alatti tömeghez és az 5 cm helyett a 7 cm-es objektívet is gond nélkül el tudjuk rakni a fotóstáskánkba, valamint nem akarunk igen közeli fotókat készíteni (amiben a 24mm f/3,5 gyakorlatilag verhetetlen), akkor jobban járunk az újabb, f/2 fényerejű modellel.
Ami pedig a konkurens objektíveket illeti, nos a Sony kínálatában ilyen fényerővel és hasonló gyújtótávolsággal csak a Carl Zeiss Batis 25mm f/2 létezik, ennek ára 420 ezer Ft. F2,8-as fényerővel a Samyang kínál autofókuszos 24mm-est, megdöbbentően könnyű (~100 gramm) kivitelben 120 ezer Ft-ért, illetve ugyanilyen fényerejű a Tamron 24mm f/2,8 is, ami a Sigma 24mm f/3,5 DG DN-hez hasonlóan 1:2 leképezést tud, viszont erősebb kromatikus aberrációval és brutál nagy torzítással, de 150 ezer Ft-os árcímkével.
Viszont f/2 fényerővel 200 ezer Ft környékén egyértelműen a Sigma 24mm f/2 DG DN | Contemporary a nyerő, amely mint láttuk, minőségében is remek.
L bajonetten ezzel a gyújtótávolsággal a már említett Sigma 24mm f/1,4 DG HSM | Art, illetve a 24mm f/3,5 DG DN | Contemporary érhető el cikkünk tárgyán kívül, valamint a Panasonictól a Lumix S 24mm f/1,8, amely bruttó 320 ezer Ft-ért kapható.
Az objektív kipróbálása során igyekeztünk a lehető legtöbb témát érinteni, a jó közelpont miatt közelképet is lőttünk, a nagy fényerő előnyeit pedig esti streetfotón, éjszakai városképen, illetve asztrotájkép képességeket bemutató képen is leteszteltük. Ezen kívül a szokásos statikus témák kerültek a tesztfotók közé, amelyeken jól ellenőrizhető a képsarkok és a képközép rajzolata különböző blendéken.
A tesztfotóink a lenti képre kattintva az új ablakban megjelenő weboldalon tekinthetők meg:
