Tamron 24mm f/2,8 Di III OSD M1:2 – teszt

0

Bevezető, felépítés

Előző Tamron objektív cikkünkben a tavaly ősszel bemutatott három fix gyújtótávolságú objektív legnagyobb látószögű tagjával ismerkedtünk meg, most következzen a kicsivel nagyobb gyújtótávolságú, 24 mm-es objektív tesztje.

A Tamron 24mm f/2,8 Di III OSD M1:2 objektív 84 fokos látószöget kínál, amely nem csak épület és tájkép fotózásra alkalmas, de remek közelpontjának köszönhetően egyedi perspektívájú közelképekhez is. A nagy fényerejének köszönhetően asztrotájképeknél is használhatjuk.

Az objektívet 10 lencse alkotja, amelyek közül három alacsony szórású (LD – Low Dispersion), egy pedig aszférikus. Ezek a színhibákat hivatottak csökkenteni, míg az aszférikus tag a képsarki asztigmatizmus korrekciójában játszik szerepet.

Az autofókuszt viszonylag friss fejlesztésű optimalizált csendes DC motorral oldották meg (OSD – Optimized Silent Drive), amely valóban csendes. A fókusz sebességéről viszont nagyon pozitívan nem tudunk nyilatkozni, az általunk használt Sony A7R II nem brillírozott (láthatóan nem dolgozott a fázis-különbség AF, csak a kontraszt alapú élességállítás, amely nem volt túl fürge).

Bár a Tamron úgy kommunikálja ezt az objektívet, hogy az élességállítás során az objektív hossza nem változik, ez nem jelenti azt, hogy belső élességállítású volna. Azoknál az objektíveknél ugyanis a frontlencse fix pozíciójú, itt viszont nem. Igaz, a tubus hossza nem változik, és ha szűrőt helyezünk az objektívre akkor valóban úgy lesz érezhető, mint egy belső élességállítású objektív. Az elülső lencsetag azonban előre-hátra mozdul fókuszáláskor.

Az objektív remekül használható közelfényképezéshez, hiszen közelpontja gyári adatok szerint 12 cm, amely 1:2 leképezési arányt tesz lehetővé.
A 27 mm átmérőjű frontlencse elé 67 mm-es szűrőket tekerhetünk fel, amely egyébként igaz a másik két objektívre is.

Az objektívhez az első és hátsó kupakokon kívül egy hagyományos kialakítású, szirom formájú napellenzőt kapunk.

A specifikáció a Tamron 24mm f/2.8 Di III OSD M1:2 adatlapján tekinthető meg.

Használati tapasztalatok

A Tamron 24mm f/2.8 Di III OSD M1:2 objektív első kézbevétele során pozitív élményként élhető meg, hogy mennyire könnyű. Valóban, az objektív első és hátsó kupakokkal, valamint napellenzővel együtt csupán 275 grammot nyom (kupakok és napellenző nélkül 215 grammot). Méretében sem nagy az objektív, bár a 67 mm-es szűrőmenet már előre vetíti, hogy vaskos objektívről van szó: 7,3 cm átmérője van. Hossza azonban nem vészes: 6,4 cm. Pont akkora, mint a 20 mm-es változat.
Fényereje átlagos, de mégis jónak számít. Átlagos azért, mert ezzel a gyújtótávolsággal több gyártónál is létezik f/1,4 fényerejű változat, persze nyilván borsos áron és nagy tömeggel.
Az objektív több ponton rendelkezik időjárásállóságot biztosító szigeteléssel, ez a bajonett körül körbe futó gumi peremből már érezhető. Hogy az előre-hátra mozgó frontlencse körüli tubusnál ezt hogyan oldották meg, azt nem publikálta a gyártó.

Az objektíven egyetlen gyűrű található, ez a kb. 1 cm szélességű fókuszgyűrű, amely elektronikusan vezérli a fókuszcsoportot mozgató motort, nincs közvetlen fizikai kapcsolat köztük.
Gyors gyűrűforgatás esetén 270 fokkal bejárható a teljes fókusztartomány, de lassú forgatással igen finom beállítás is elérhető, több, mint egy teljes fordulat kell a teljes fókusztartomány bejárásához.
Érdemes lehet tudni, hogy az objektívet Sony gépen használva, ha a váz energiatakarékosságból alvó módba áll, akkor a beállított kézi élességet is eltekeri kikapcsoláskor (erre pedig nincs beállítható paraméter az A7R II-n, mint az Olympus gépein). Kellemetlen meglepetés lehet, ha állványról fotózva, kézzel beállítva az élességet várjuk a kellő pillanatot, miközben a gép kikapcsol, majd újra bekapcsolás után az exponálásnál már nem ugyanaz a beállított tárgytávolság lesz, mint előtte. S mivel adott esetben csak minimális lehet az eltérés, a gép LCD-jén ezt nem feltétlenül vesszük észre. Nehéz megmondani, hogy ez a váz, vagy az objektív problémája-e, az mindenesetre látszik, hogy a váz igyekszik visszaállni az eredeti tárgytávra, de valamiért ez nem sikerül pontosan (más objektíveknél egyébként ilyet nem tapasztaltunk).

Szintén a kézi élességállításhoz kapcsolódik az a furcsaság, amely a fókuszálás irányának megváltoztatásakor kimozdítja az objektív középpontját, azaz kissé elmozdul a kép. Ez alapvetően nem lenne baj, de amikor a nagyított részlet jobbra-balra mozog, ahogy keressük a tökéletes fókuszt, az elég zavaró, hiszen így nehéz követni, mikor a legjobb az élesség.
Ez egyébként a 20, 24 és 35 mm f/2,8 Di III OSD objektívre is igaz.

Normál jellegű használatnál azonban ezek a fenti apróságok nem lesznek zavaróak, csak ha sűrűn használunk kézi élességállítást.

Távolságskálát nem tartalmaz az objektív, hozzávetőleges skálát a váz kijelzőjén láthatunk (Sony). Ugyanígy nincs kapcsoló sem a tubuson, az autofókuszt a vázon állíthatjuk át kézi üzemmódúvá.

Bár a forgatási sebességtől függő különböző áttétellel működő elektronikus fókuszvezérlés miatt a profi videózáshoz (follow fókusz) csak korlátozottan alkalmas a Tamron 24mm f/2.8 Di III OSD M1:2 objektív, ha megelégszünk a vázunk autofókuszával, akkor a csendes élességállítás miatt mozgóképfelvételre is használhatjuk. Így aztán most is megnéztük, hogy milyen jellegű és mennyire erős fókuszlégzéssel kell számolnunk. Ennél az objektívnél a tárgytávolság csökkentése jelentősen kisebb látószöget ad.

Látószög változás a tárgytávolság függvényében