Képminőség
Színhiba
A nagy fényerejű objektíveknél sűrűn előfordul, hogy a nagyon világos és sötét képrészletek határvonalán (pl. faágak mentén, amikor a háttérben világos égbolt van) lilás-kékes színű színhiba jelentkezik. Ezt csökkentik az alacsony szórású lencsetagokkal.
Ezen tesztünk célja kideríteni, hogy mennyire erős ez a színhiba. Azonban az objektíven kívül a fényképezőgépek szenzorán, a pixelek előtti mikrolencsék is okozhatnak színhibát, így fényképezőgéppel készült képen tisztán az objektívet tesztelni sokszor akadályokba ütközik.
Most is valami hasonló történhetett, hiszen a blende szűkítésével általában erősen csökken a színhiba mértéke, itt azonban ilyen csak minimálisan lép fel, ráadásul nem csak a képsarkokban, hanem a kép belső részein is látható a lilás színhiba, így joggal feltételezhetjük, hogy a tesztképünkbe a tesztgép szenzorának mikrolencséi is bejátszottak.
Az mindenesetre tény, hogy ezzel a kombinációval (Canon EOS 77D) elég jelentős lesz a kromatikus aberráció, ám csak a zoomtartomány elején. 50 mm-nél még erőteljes, 75 mm-nél már kevésbé erős, míg 100 mm-nél nyitott blendénél sincs jól látható laterális színhiba. A kis zoomátfogás miatt most négy helyett csak három gyújtótávolságnál vizsgálódtunk (és ez vonatkozik a többi tesztképre is).
A legrosszabb esetben a 24 Mpixeles képeken 7-8 pixelnyi lilás elszíneződés látható az erős megvilágítás különbségű kontrasztos élek mentén, ami azt jelenti, hogy ez a hiba 10×15 cm-es papírképen 0,2 mm, míg 60×40 cm-es nyomatnál 0,8 mm méretben látszik majd.
Másik, természetes közegben készült, színhibát bemutatandó tesztfotónk a tesztfotók galériájában tekinthető meg.
Fontos hozzátennünk, hogy a kromatikus aberráció a RAW fájlok feldolgozásánál általában jól korrigálhatók, az itt látható képek természetesen korrekció nélküliek.
Színhiba (laterális)
Más a helyzet a tengely irányú, azaz axiális (longitudinális) színi hibával, amely a fókuszon kívüli területek körvonalain jelentkezik piros vagy zöld elszíneződésként. Itt nem játszik szerepet a szenzor mikrolencse mátrixa, így szinte biztos, hogy ilyenkor csak az objektív hibájával találjuk szembe magunkat.
A jelenség mértéke itt teljesen nyitott blendénél is minimális, így nem zavarja jelentősen a képet. Teljesen megszüntetni azonban csak F5,6 bledétől lehet.
Bokeh
A tele, illetve portré objektíveknél nem mellékes, hogy milyen a háttérelmosás minősége.
Tesztábrával ez is kipróbálható, jelen tesztünk a fókuszált ponttól távol eső fényfoltok milyenségét hivatott vizsgálni.
A lekerekített rekeszlamellák miatt a rekeszt használva is kör formájú fényfoltokat kapunk a háttérben, legalábbis F4 blendéig. F5,6-tól már kezd látszani a szögletesség, igaz, ennek mértéke még F8-nál is elfogadható, azaz csak nagyobb méretben látszik, hogy már nem kör formájú a bokeh.
Geometriai torzítás
Bár zoomobjektívről van szó, ahol a geometriai torzítás erősebb szokott lenni, mint egy jobban korrigálható fix gyújtótávolságú objektívnél, komoly torzításra nem kell számítani. Ez egyrészt a könnyebben korrigálható tartománynak köszönhető (kis zoom, 50 mm körüli gyújtótávolság), másrészt természetesen a mérnökök profi munkájának.
A torzítás mértéke nem haladja meg a 0,4%-ot, 50 mm-nél pedig még ennyi sincs, így e téren semmi szégyenkezni valója nincs a Sigma 50-100mm f/1,8 DG HSM Art modellnek.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
Nagy fényereje miatt erős vignettálás jelentkezhetne a nyitott blendés fotózásoknál a képsarkokban, ám ennek ellenére a sarkok csak kis mértékben sötétednek be.
Teljesen nyitott blendén sincs 20%-nyi peremsötétedés, ami azt jelenti, hogy a vignettálástól irtózóknak sem kell komoly kompromisszumot kötniük, ráadásul rekeszeléssel igen gyorsan javul a fényeloszlás homogenitása, így F2,8-tól már bőven 5% alatti, F4-től csupán 1%-nyi a fényerő eltérés a képeken.
Dicséretes teljesítmény!
Peremsötétedés
Makró, közelfényképezés
Nem kifejezetten a makrózás a fő erőssége a Sigma 50-100mm f/1,8 DG HSM Art-nak, de ez nem is csoda. Ennek ellenére 135 mm széles témával lefedhető a képmező, ami nagyjából egy 85mm-es portréobjektív képességével egyezik meg (illetve annál egy kicsit jobb).
Képminőség
A Sigma 50-100mm f/1,8 DC HSM Art APS-C-s „triplafixe” nyitott blendén is nagyon szépen muzsikál, csak igazán minimális lágyság tapasztalható. Szokás szerint 1 fényértékkel szűkítve a blendét már tűéles képet kapunk, a feloldóképesség maximumát kb. F3,5-4 rekesz környékén érhetjük el.
Bár az APS-C szenzoros gépekhez fejlesztett objektíveknél a képsarkok általában problémásak, itt a nagy fényerő ellenére sincs jelentékeny optikai hiba, egy igazán minimális asztigmatizmust leszámítva. Mivel főképp portré vagy sport-, illetve természet fotózás jellegű felhasználásra számíthatunk ennél az objektívnél, ahol a képsarkoknak ritkán van komoly jelentősége, így még akkor sem lenne világ vége, ha a képsarkok egyébként nyitott blendén nem nyújtanának éles leképezést (lásd pl. a lelkes, kreatív amatőr fotósok kedvenc régi fix portré objektívjeit, mint Helios, ahol kifejezetten jól is mutat a képsarkok bokeh foltjainak torzulása).
A homogenitás tehát kiváló!
Értékelés
Ha APS-C szenzoros géppel dolgozunk de mégis szeretnénk kis mélységélességű fotókat készíteni, akkor komolyabb fényerejű objektívekre van szükségünk, mint a full-frame szenzoros gépeknél. Az f/1,8 fényerejű Sigma 50-100mm f/1,8 DC HSM Art meg is adja azt a mélységélességet, mint egy f/2,8-as full-frame optika full-frame gépen (azonos gyújtótávolság és képkivágás mellett).
Emiatt főképp a portréfotósok körében lehet népszerű, akik viszont komoly feltételnek szabják a kiváló részletgazdagságot és többnyire ezért fordulnak a fix gyújtótávolságú objektívek felé.
A Sigma 50-100mm f/1,8 DC HSM Art objektívnél nem kell komoly kompromisszumot kötni a képminőség terén, ráadásul kisebb mélységélességet kaphatunk, mint ha az általános jellegű f/2,8 fényerejű full-frame portré objektívet használnánk. Ezzel az objektívvel több gyújtótávolság is rendelkezésünkre áll a 75 mm ekv.-től 150 mm ekv.-ig (1,5×-es szorzó esetén).
Sportfotósok számára kiváló választás lehet ez az objektív, hiszen remek fényereje miatt beltérben, visszafogott fénymennyiségnél is jól használhatjuk, azaz alacsony érzékenység is elegendő lehet. Ilyen felhasználás esetén ráadásul nem is nagyon van más alternatíva, amely ilyen remek fényerőt kínálna.
Nem mellékesen a természetfotósok is jó hasznát vehetik, mivel gyújtótávolság tartománya elegendő egy jó lesből történő fotózáshoz, nagy fényereje miatt pedig jól leválasztható a háttér a főtémáról. Persze egy 70-200-as full-frame zoom még mindig sokkal nagyobb nagyítást kínál, azonban ebből az f/2,8-as verzió is eléggé pénztárca lapító.
A képességei alapján tehát remek objektívről van szó, most már csak az a kérdés, hogy mindezekért mennyit kell leperkálnunk.
Nos, mivel Art szériás objektívről van szó, nagyon alacsony árban kár is reménykedni. A cikkünk tárgyáért bruttó 375 ezer Ft-ot kell kifizetni, amely persze nem kevés. Nyilvánvaló, hogy azoknak lesz ez jó lehetőség, akik ki is használják a nagy fényerő nyújtotta előnyöket (lásd sportfotózás beltérben). A portré fotósok számára talán nem ez lesz a legolcsóbb választás, hiszen egy 85mm f/1,8 objektív Canon vázhoz már 100e Ft-ért elérhető, igaz, ott nyitott rekesznél a Sigma objektívéhez képest jóval lágyabb képet kapunk.
