Stabilizált ultrazoomok

0

Tulajdonképpen erre a kategóriára is minden igaz, amit már az Ultrazoom című cikkünkben leírtunk. Itt is a nagy zoomátfogás a fő szempont, de ez kiegészül valamilyen képstabilizáló rendszerrel. Hogy ez most optikailag történik az objektíven belül, vagy a kész leképezett kép előtt ugrál a CCD, ez már gyártóspecifikus. A KonicaMinolta a CCD Shift technológiát alkalmazza, míg az összes többi gyártó az objektívbe épít egy-egy elfordítható lencsetagot.

A gép berázását, elfordulását mindegyik esetben két giroszkóppal mérik, egyik a függőleges irányú, másik a vízszintes irányú elfordulásra érzékeny. Ismert fizikai jelenség, hogy a pörgettyű tengelyére merőlegesen ható erő hatására az eredő forgatónyomaték mind a perdületvektorra, mind a külső erőhatásra merőleges lesz. Ezt felhasználva már csak az eredő forgatónyomaték mérését kell megoldani, amely természetesen arányos lesz az elfordulás mértékével. Ezután, és a szükséges számítások elvégzését követően a belső lencsetag elfordítható, vagy a képérzékelő elmozdítható, így a végső képen az elmozdulásnak nem lesz látható nyoma. Mint látható, az ötlet viszonylag egyszerű, egy 1852-ben felfedezett eszközt (a pörgettyűt) használ fel, no persze a megoldás viszont bonyolult, hiszen nem egyszerű számításokról van szó, no és persze a beavatkozásnak (lencse elforgatása, CCD elmozdítása) is precíznek és gyorsnak kell lenni.

Canon PowerShot S1 IS 85 000 Ft
3 Mpix 10x zoom 38-380 mm makró 10 cm CF I&II 6 TM 1,5″ kihajtható LCD 4 AA videó 640×480

Az új stabilizált ultrazoomok közül az első volt. Manapság már csak kis szerencsével lehet újonnan hozzájutni. Ultrasonic mechanikájának köszönhetően igen pontosan beállítható, az optika lencsetagjainak mozgatása precíz és csendes. Ennek következtében videófelvétel során is használható az optikai zoom. Bár a makró mód nem e gép erőssége, az átlagos nagyítást így is képes elérni.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Panasonic DMC-FZ5 Tipp! 90 000 Ft
5 Mpix 12x zoom 36-432 mm AF makró 5 cm SD 10 TM 1,8″ LCD Li-ion videó 320×240

Az FZ5 az egyik legolcsóbb stabilizált ultrazoom gép, legalábbis amit még ma is meg lehet vásárolni. Alacsony ára ellenére a neves Leica cég objektívével szerelték. Bár a gép felbontása nem rekord méretű, de hobbi szintre bőven elegendő. AF segédfénye hatékony támaszt nyújt az élességállításhoz gyenge fénynél. Makró módban átlag feletti nagyítások érhetők el. Kis mérete és kis tömege miatt szinte bármikor magunkkal vihetjük.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Kodak P850 100 000 Ft
5 Mpix 12x zoom 36-432 mm makró 10 cm 32 MB belső SD 16 TM 2,5″ kihajtható LCD Li-ion videó 640×480

A Kodak P850 az első stabilizátoros Kodak ultrazoom fényképezőgép, de szolgáltatásaiban és paramétereiben egyáltalán nem marad le a többi gyártó hasonló termékétől. Alacsony ára ellenére Li-ion akkumulátort kapott. Témamódja között rengeteg lehetőséget találunk. Videófelvétel során használható az optikai zoom is, különlegesség képpen itt még a tervezett videó hossza is megadható. Az időzített sorozatoknak köszönhetően megörökíthetjük egy virág kinyílásának fázisait is.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények
Sony DSC-H1Tipp! 102 000 Ft
5 Mpix 12x zoom 36-432 mm AF makró 2 cm MS Pro 7 TM 2,5″ LCD 2 AA videó 640×480

A Sony első stabilizált objektíves ultrazoom gépe. A kompakt H1-es jópár gépnek konkurense, de a Sony nem bízta a véletlenre. Bár e gépben nem a Sonytól megszolott Carl-Zeiss objektívet találjuk, az optika minőségére nem lehet panasz. A torzítás kicsiny, kromatikus aberráció mértéke átlag alatti. Makró módban kiváló makrókat készíthetünk, s hab a tortán, hogy a legnagyobb nagyítást nem nagylátószögnél, hanem, 80 mm környékén érhetjük el, így kellemes perspektívával és relatív kicsi mélységélességgél készíthetük fotóinkat. Az olcsó AA akkukkal hosszú távú működésre tárazhatunk be, akár egy hosszabb kirándulás alkalmával.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Panasonic DMC-FZ20 109 000 Ft
5 Mpix 12x zoom 36-432 mm AF makró 5 cm SD 8 TM 2″ LCD Li-ion videó 320×240

A Panasonic és Leica közös fejlesztésében készült fényképezőgép nagy átfogást kínál kiváló, teljes zoomtartományban fix f/2,8 fényerő mellett. Bár a makró igen jó nagyítású, sajnos nem kombinálhatjuk rekesz-előválasztással. A magasra pattanó vakunak köszönhetően ritkábban láthatunk vörösszemű embereket fotóinkon. A kész fotók utólag is leméretezhetők a fényképezőgéppel, szinte bármilyen felbontásba. A gép vakupapucsára középpontos érintkezőjű külső vakut szerelhetünk.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
KonicaMinolta DiMAGE Z6 110 000 Ft
6 Mpix 12x zoom 35-420 mm makró 1 cm SD 5 TM 2″ LCD 4 AA videó 320×240

A KonicaMinolta Z sorozata az alacsony árú, esetenként CCD stabilizált modelljeit tartalmazza. A Z6-os jelenleg e sorozat csúcsa. A 6 Mpixeles fényképezőgép 12x-es átfogású objektívet kapott, mindezt CCD stabilizálással megkoronázva. Ha megnézzük a gép árát, azt kell mondjuk: ezért az árért csoda, hogy ilyen jó képességű gépet kapunk. A nagylátószögről sem kell lemondanunk, a 35 mm általában elegendő lehet. Makró módja kiváló, igen erős nagyításokat is elérhetünk vele. Videózni viszont csak QVGA felbontásban képes.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények
Canon PowerShot S2 IS 125 000 Ft
5 Mpix 12x zoom 36-432 mm AF makró 1 cm SD 9 TM 1,8″ kihajtható LCD 4 AA videó 640×480

A PowerShot S1 IS utóda, nagyobb felbontással, nagyobb zoomátfogással, nagyobb LCD-vel, sztereó hangfelvétellel. Szupermakró módjával igen kis tárgytávolságból készíthetünk erős nagyítású makrókat. Mintát rajzoló AF segédfénye hatékonyabb, mint az egyszerű fényforrás jellegűek. Sorozat módot gyors kártyával akár a kártya teljes kapacitásáig használhatunk. A kreatív fotók készítéséhez többféle digitális effektet is felhasználhatunk. A fényképezőgép magyar nyelvű menüvel rendelkezik!
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
KonicaMinolta DiMAGE A200 Tipp! 140 000 Ft
8 Mpix 7,1x zoom 28-200 mm mech. zoomgyűrű makró 13 cm CF Type I&II 4 TM 1,8″ kihajtható LCD Li-ion videó 640×480

A Minolta DiMAGE 5/7 sorozat legfrissebb tagja. A több év óta tartó sorozatban a 28-200 mm-es objektív és a külső szinte semmit sem változott. A gyújtótávolságot az optikával mechanikus kapcsolatban lévő zoomgyűrűvel állíthatjuk be. Makrózáshoz nagylátószöget és 200mm-es tele állást egyaránt használhatunk. Makró képességei igen jók, a 2/3″ típusú CCD és a nagy fókusztávolság miatt a mélységélesség kellően kicsi lehet, a hátteret gyönyörűen tudjuk elmosni. Kézi élességállításkor tökéletesen használható nagyított képet kapunk (talán a kompakt és bridge gépek között egyedüli módon). A gépre külső Minolta rendszervaku is illeszthető.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Panasonic DMC-FZ30 Tipp! 160 000 Ft
8 Mpix 12x zoom 35-420 mm mech. zoomgyűrű AF makró 5 cm SD 14 TM 2″ lehajtható LCD Li-ion videó 640×480

A Panasonic jelenlegi csúcskategóriás gépe. Szintén Leica objektívvel, 8 Mpixeles felbontással, 2″ lehajtható és elforgatható, nagy felbontású LCD-vel. Az élességállítás gyors, de a kézi élességállítás is jól használható. A magasra pattanó vaku teljesítménye szabályozható, a gép tetején található középpontos vakupapucsba külső vakut is illeszthetünk. Makró módban átlagos képességekkel rendelkezik, az FZ20-szal szemben itt már az üzemmódtárcsától függetlenül állíthatunk makró állást. Videófelvételt VGA felbontásban képes készíteni, mechanikus zoomgyűrűjének köszönhetően pedig akár felvétel során is változtathatjuk a gyújtótávolságot.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Nikon Coolpix 8800 212 500 Ft
8 Mpix 10x zoom 35-350 mm AF makró 3 cm CF Type I&II 15 TM 1,8″ kihajtható LCD Li-ion videó 640×480

A Nikon első stabilizált objektíves bridge ultrazoom gépe. A Nikon Coolpix 8700 alapjaira épülő fényképezőgép 2/3″ típusú CCD-jének és nagy gyújtótávolságának köszönhetően szépen éreztethető a térbeli hatás, kihasználva a többi kompakt géphez képest kisebb mélységélességet. Makrózási képessége igen jó. A gép tetejére külső vakut is helyezhetünk. A fenti árért vezeték nélküli távkioldót is kapunk.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek

Jelmagyarázat


5 Mpix A fényképezőgép felbontása Mpixelben
8x zoom Az optika zoomátfogása
28-200 mm Az optika gyújtótávolság tartománya kisfilmre vetítve
10 MB belső Integrált belső memória kapacitása
MSD Memóriakártya típusa: MemoryStick Duo / MemoryStick Duo Pro
xD Memóriakártya típusa: xD Picture Card
CF I&II Memóriakártya típusa: Compact Flash (Type I és Type II)
SD Memóriakártya típusa: SecureDigital
4 cm makró Közelpont makrófotózáskor
AF autófókusz-segédfény
11 TM A gyári téma-módok száma
2,5″ LCD LCD mérete collban
4 AA Energiaellátás: 2 darab AA elem vagy akkumulátor
Li-ion Energiaellátás: Lítium-ion akkumulátor
videó 320×240 Videórögzítés maximális felbontása