Testközelből: Canon EOS-1D X Mark III

0
Hirdetés

Vannak olyan gépek, amiket le lehet ugyan tesztelni stúdiókörülmények között, vagy az utcán sétálva, de az igazi képességeiket ilyen körülmények között nem tudják megvillantani. Ilyen az EOS-1D széria jelenlegi csúcsát jelentő 1D X Mark III is, ami kimondottan a sportpályákon való fotózáshoz készül, így különösen örültünk, amikor meghívást kaptunk tegnapra a MAC jéghoki arénába egy edzésre, hogy valódi életterében, élesben is kipróbálhattuk a készüléket.

A fotózás előtt egy rövid gyorstalpalót kaptunk a gép főbb képességeiről, amelyből kiderült, hogy milyen fejlesztéseket kapott az új modell. Az angol nyelvű diákat felvonultató bemutató során nem csak a fotózást érintő funkciókról esett szó, de kitértek arra is, hogy milyen videós képességekkel rendelkezik a gép, ugyanis ezen a téren is példátlan lehetőségeket kínál.

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük mi is először a fotózási képességekkel.
A gépbe az elődével gyakorlatilag megegyező felbontású, de új fejlesztésű szenzor került, amely egyrészt LiveView élőkép módban kínál Dual Pixel AF gyors fókuszálási lehetőséget, másrészt a Gauss-típusú anti-alias szűrőt tartalmaz a még kisebb moiré érdekében, amely több képpontra vetíti a fényt. Megújult a képfeldolgozó processzor is, a DiG!C X mintegy háromszor gyorsabb az elődjénél (a dupla DiG!C 6+-nál), ugyanakkor fogyasztását úgy optimalizálták, hogy kevesebb energiát használjon fel egy-egy kép kidolgozásánál, így a rendszer energiatakarékosabb.

Bővült az érzékenység tartomány, így akár ISO 102400-ig is elmehetünk anélkül, hogy ki kellene terjesztenünk az érzékenységet, kiterjesztett érzékenységnél pedig ISO819200 a maximum.
Megjelent a HEIF formátum támogatása, amely a JPEG-gel szemben 10 bites színmélységet kínál csatornánként, ugyanakkor tömörebb fájlokat eredményez és nagyobb dinamikaátfogást kínál.

Természetesen gyorsult a sorozatfelvétel készítés, így már optikai keresőt használva akár 16 kép/mp áll a fotós rendelkezésére, mindez követő fókusszal. Sorozatot egyébként háromféle sebességgel készíthetünk, de ezek értékét 1 kép/mp lépésben állíthatjuk be 1-16 kép/mp között. Ha átmegyünk LiveView üzemmódra, akkor a maximális sebesség 20 kép/mp lesz, szintén követő fókusszal (Dual Pixel AF). Itt már nem csak teljes redőnyzárat, de első elektronikus illetve teljes elektronikus zárat is használhatunk, amely kevésbé, illetve egyáltalán nem rázza be a gépet (és csendben exponál).
A belső puffer méretét jelentősen növelték, illetve a gyorsabb CFExpress kártyának köszönhetően a sorozat lassulása nélkül akár 1000 képnél is többet lőhetünk.

Sokat fejlődött a fókuszrendszer is, amely a korábbi fázis-különbség érzékelő CCD sor helyett immár két dimenziós (nem mondták ki, de gyaníthatóan bekerült a fő fókuszszenzorba a Dual Pixel AF-hez hasonló megoldás). A fókuszpontok számát 191-re növelték, amelyekből 155 keresztszenzor. Az érzékenység pedig 1 Fé-kkel javult (azaz dupla olyan érzékeny lett), így most már -4 Fé érzékenységet adott meg a gyártó a fókuszrendszerre, amely LiveView módban -6 Fé (igaz, azt nem közölték, hogy milyen fényerejű objektívvel érhető ez el.)

Kicsit nagyobb felbontású lett a fénymérő szenzor is, illetve az algoritmusokat is finomították, amelynek köszönhetően nem csak arcfelismerésre van lehetőség a témakövetésnél, de fej felismerésre is, amelynek akkor van jelentősége, ha a sportoló pl. maszkban van, vagy az alany elfordul és a szem már nem látszik (az arcfelismerés alapja a szemek detektálása). Ez még akkor is működik, ha az ember fejjel lefelé van (pl. búvárok).

A strapabíróság is javult, az új zárat már 500.000 expozícióra méretezték (a korábbi érték 400.000 volt).

Sokat fejlődött a videós képesség is, hiszen a világon elsőként 5,5k (5472×2886 pixeles, 12 bites) RAW videó is készíthető egy profi DSLR vázzal (saját formátumban). A képkivágás 1,3×-es. Ezen kívül tömörített videók is elérhetők a továbbiakban is, így 4096×2160 pixeles Cinema 4k, illetve hagyományos 16:9 oldalarányú Ultra HD is, mindez pedig akár 60 kép/mp frissítéssel, s nem csak H.264, de H.265 tömörítéssel is. Igaz, autófókusz csak 30 kép/mp, vagy alatta lehetséges a 4k illetve 5,5k videóknál. Új lehetőség a 10 bites C-Log mentés is, ahogy az elektronikus képstabilizálás lehetősége is.
Elérhető továbbra is a HDMI kimeneten a veszteségmentes 4k videó jelfolyam akár 60 kép/mp frissítéssel, 4:2:2 10 bites kvantálással, később akár ProRes RAW formátumban is, time-code-dal, vagy anélkül. Természetesen nem maradt ki a videófájlokból való képkocka kimentés lehetősége sem, igaz, a RAW videókból csak utólag, számítógéppel menthető el képkocka a Digital Image Professional friss verziójával (ez esetben HEIF formátumban kapjuk meg a képkockát). Tehát gépen belül csak 4k videóból menthetünk ki JPEG-et.

Bővült a vezeték nélküli képtovábbítás és vezérlés lehetősége is a HTTPS alapú, böngészőn keresztüli vezérléssel. Igaz, gépen belül maradt csak a 2,4 GHz-es sáv támogatása, de opcionális Wi-F adapterrel az 5 GHz-es IEEE 802.11ac is elérhető, illetve ez a vezérlő nagyobb hatótávra is képes 2,4 GHz-en, mint a beépített, illetve kétutas, szimultán vezérlést és képletöltést is kínál. A vezetékes hálózatokhoz akár gigabites sebességgel is csatlakozhatunk.

A kezelőszervek tekintetében újdonság, hogy bizonyos gombokat háttérvilágítással láttak el, illetve van egy új gomb is, az AF-On, amelynek felületét érintésérzékenyre alakították ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gomb érintésével, majd az ujjunk finom mozgatásával lehetőség van a fókuszmezők közötti váltásra.

Nőtt a hátsó LCD felbontása és az érintésérzékeny vezérlés lehetőségeit is kiterjesztették a menüre, az élőképes módban a fókuszpont beállítására, a kétujjas nagyításra, illetve a dupla koppintásos nagyításra, valamint a képek közötti lapozásra.

Ahogy már korábban írtuk, az energiafelhasználás hatékonyabb lett, így az 1D X Mark II-vel egyező akkumulátor ellenére több, mint dupla annyi képet készíthetünk egy akku feltöltéssel (optikai keresővel 2850).

Összesen 5 váz állt az érdeklődők rendelkezésére – s ahogy néztem, most a hivatásos fotósokból volt több. Az objektívek között elérhetőek voltak az új 500 és 600 mm-es telék is, de a jéghokihoz inkább egy fényerős középtele illik, így a 70-200mm f/2,8 L IS USM II-re esett a választásom.

A csarnokban az első néhány percet egy érzékenység sorozat készítésével töltöttem, csak hogy legyen ilyenünk is. Ekkor még csak 2-3 játékos lézengett a jégen.
Utána azonban jött a teljes csapat, így ideje volt beállítani sportfotózáshoz a gépet, mivel azt nem erre alkalmas állapotban kaptuk meg. Az üzemmódot manuálisra állítottam, záridőnek a mozgás finom dinamikáját nyújtó 1/400 mp-et választottam (később 1/500, illetve 1/640 mp is előkerült), a rekeszt enyhén szűkítettem: F3,2-t állítottam be, majd az érzékenységet pedig rábíztam a gépre 1 Fé pozitív expozíció korrekció mellett. Valahol valamit azonban menet közben elpiszkálhattam, mert az első három kép után fix ISO640-en maradt az érzékenység (EXIF szerint korábban valóban ISO Auto volt, az azt követő képeknél az EXIF-ből nem olvasható ki, milyen módba került a gép). Emiatt némelyik kép alulexponálttá vált, főleg a legvégén 1/640 mp-cel készültek. Ez fotós baki, tekintsünk el ettől (nyilván RAW-ból felhúzhattam volna, de fényképezőgép tesztfotóknál elvből nem piszkálunk a képekbe).
Természetesen követő fókuszt választottam, a sorozat sebesség pedig a maximumon, 16 kép/mp-en volt (igazság szerint tükörfelcsapás után LiveView módban 20 kép/mp is elérhető, de ezt ilyen gyújtótávolságnál inkább csak állványról érdemes próbálgatni, a rosszabb fogás miatt ilyenkor könnyebb a berázás).

Az első képek után már láttam, hogy a fókuszrendszer fantasztikusan gyors, az új AF-On érintésérzékeny gombja segítségével pedig tényleg jóval könnyebb a fókuszpontot áthelyezni. Noha az AF-On gomb érzékenységét 5 lépésben állíthatjuk, még a legmagasabb +2 foknál sem lehet egy mozdulattal átállni egyik oldalról a másikra. A megoldást itt az jelentheti, ha engedélyezzük a fókuszpont választásnál az egyik oldalról kifutva a másikra átugrást, hiszen így csak pár mezőt kell jobbra vagy balra lépni és máris a másik oldalon találjuk magunkat (ez egyébként a korábbi modellekben is elérhető volt, de ott még csak a fókuszkar (joystick) volt használható a fókuszmező váltásra). Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a megoldást szokni kell, néha sikerült ugyanis véletlenül belenyúlnom az AF-On gombba és véletlenül áthelyezni a fókuszmezőt.

Néhány sorozat után azonban rájöttem, hogy nem voltam maradéktalanul precíz, hiszen a villódzás mentesítést elfelejtettem ellenőrizni (pedig ott villogott a keresőben a Flicker felirat…). Az egymás utáni képek között ugyanis minimális világosságbeli eltérés volt. Mi tagadás, ez a paraméter kimaradt az „ellenőrző listámról”. De gyorsan korrigáltam, így az ezt követő fotóknál már nem lehetett gond (nem is volt).

A fotókon kívül készítettem egy tesztvideót is. Bár a gép tud 5,5k-ban RAW videót is lőni, ezzel én sokra nem mentem volna, így maradtam az Ultra HD felbontásnál (az ALL-Intra kevésbé tömörített, jobban utómunkázható, de ilyet nem terveztem, így a kisebb helyigényű IPB-t választottam – egyébként is, ha utómunka szükséges, akkor a jobb gradálhatóság miatt a C-Log a legjobb megoldás). Érdemes tudni, hogy a gép a videofelvétel során autofókuszt csak max. 30 kép/mp képfrissítésig támogat Ultra HD és Cinema 4k felbontásban, Full HD-nél a 60 kép/mp sem akadálya az élességállításnak. Emiatt a fotó módban rögzített fókusszal készítettem a felvételt.

Mivel éppen egy másik tükrös gép tesztelése is folyamatban van, így az is előkerült a táskámból. Most az kvázi lényegtelen, hogy az milyen alomból való, a lényeg az, hogy ahogy áttértem a másik gépre, iszonyatosan hiányzott az AF-On gomb és annak érintésérzékeny, gyors fókuszmező mozgató funkciója. Kicsit tehát rögtön kötve éreztem a kezem, de ugyanezt éreztem volna, ha egy 5D Mark IV-et húztam volna elő a tarsolyomból. Más kérdés, hogy a sorozat sebessége is messze elmaradt az 1D X Mark III-étól, ami bizony ilyen sebességgel történő akcióknál könnyen azt eredményezi, hogy a legjobb pillanat pont kimarad a szériából. Nyilván ez 16 kép/mp-nél is előfordulhat, de a több rendelkezésre álló kép miatt sokkal ritkábban.

A jó akciók során nem is nagyon volt olyan, ami azért ne sikerült volna az 1D X Mark III-mal, mert pont a két rendelkezésre álló képkocka közötti időpillanat lett volna tökéletes. Ha volt is hiba, az a játékosok egymást takarása miatt, vagy az én tapasztalatlanságom miatt történt – bizony, ilyen esetben nagyon fontos, hogy ne csak a keresőbe bámuljunk, látnunk kell a környezetet, a játék aktuális mozzanatait, hogy előre tudjuk, mi fog történni a következő pillanatban. Egyébként ebből a szempontból kvázi lényegtelen lehet, hogy a kereső optikai, vagy elektronikus, az ideális pillanatot ugyanis sokszor nem a keresőben látjuk, hanem kvázi megjósoljuk. Erről nyilvánvalóan bővebben egy vérbeli sportfotós tudna nyilatkozni, de gyanítom, ha előállnék a remek ötletemmel, miszerint legyen elektronikus (vagy hibrid) kereső a következő sportfotós gépben, akkor aztán megnézhetném magam 😉 . De viccen kívül, úgy érzem, hogy a hibrid kereső nem ördögtől való, szituáció függő, hogy mikor lehet igazán zavaró az a néhány ms-os késleltetése, ugyanakkor adódhatnak helyzetek, amikor előnnyel szolgálhat (pl. kézi élességállítás nagyított élőképen, vagy menü használata olyankor, amikor nem vehetjük le a szemünk elől a gépet <- pl. természetfotózás során, ha már bevackoltuk magunkat). Ilyen azonban az EOS-1D X-nél nincs, úgyhogy felesleges is további sorokat erre pazarolni.

A gyors sorozatoknál hirtelen tud felhalmozódni óriási adatmennyiség, gondoljunk csak bele, hiába, hogy csak 20 Mpixeles a gép, a 25-30 MB-os RAW fájlokból másodpercenként 16 készül, azaz egy másodperc alatt 400 MB-nyi adat kerül a pufferbe, amit gyorsan ki is kell írnia a gépnek. Emiatt döntött úgy – megjegyzem nagyon helyesen – a Canon, hogy lecseréli a korábbi CompactFlash és CFast foglalatokat, és az új modellben CFExpress Type B kártyákat alkalmaz. A komolyabb SSD-k sebességét hozó CFExpress kártyák pillanatok alatt képesek elnyelni a több másodpercnyi sorozatok óriási adatmennyiségét.

Az egy órányi fotózás után teljesen egyértelművé vált számomra, hogy azok a fejlesztések, amelyeket a Canon végzett az EOS-1D X Mark III esetében, azok mind a sportfotósoknak, mind a videózást profi szinten űzőknek előnyösek. Lehetne fanyalogni azon, hogy miért nem emelték kicsit fentebb a felbontást, de a sportfotózás az a műfaj, ahol a sebesség, precízség, a megbízhatóság és az alacsony képzaj fontosabb, mint néhány plusz megapixel. Előbb-utóbb persze elérkezhetünk oda, hogy egy 24, vagy 30 Mpixeles szenzorral is lehetséges lesz a 16, vagy 20 kép/mp-es sorozat, miközben a fejlettebb szenzortechnológia révén a képzaj sem kell magasabb legyen, mint a mostani.
Egyelőre azonban 20 Mpixellel kell beérjük ahhoz, hogy a világ leggyorsabb sorozatú tükörreflexes gépét használhassuk, amely elképesztően pontos követő fókusszal rendelkezik, így a sportfotósok számára nem kérdéses, hogy remek választás.

De mint mindennek, így a legnek is ára van: a Canon EOS-1D X Mark III váz ára bruttó 2,6 MFt, ami bizony magasabb, mint az 1D X Mark II nyitáskori ára – persze ebben vastagon benne van az is, hogy akkor még 310 Ft körül járt egy euró, míg jelenleg a 335-340-es sávban mozog. Érdemes hát inkább az euróban megadott árat nézni, amely 7300 euró, szemben az 1D X Mark II induló 6300 eurójával szemben (jelenleg pedig 5500 euró).
Ez a plusz összeg azonban bőven kifizetődik abban az esetben, ha kihasználjuk a gép képességeit.

Mivel az Adobe Lightroom is támogatja már a Canon EOS-1D X Mark III RAW fájljait, így nem csak a gép saját JPEG motorjával, de RAW-ból Lightroommal konvertált képekkel is szolgálhatunk tesztfotó galériánkban, amelyben kis és nagy érzékenységen készült fotók is megtalálhatók, illetve egy teljes érzékenység sorozat is elérhető.