Kipróbáltuk: Olympus OM-D E-M1 Mark III – teszt

0

Bevezetés, különbségek

Amikor az Olympus 2009-ben bemutatta az első tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépét, valószínűleg senki sem gondolta, hogy 10 évvel később profiknak kínál majd ugyanebben a rendszerben integrált portrémarkolatos gépet. Pedig ez történt, hiszen tavaly megjelent az E-M1 széria legütősebb tagja, az E-M1X, amely az E-M1 Mark II-re épült, de annál komolyabb képességekkel vértezték fel. Noha a szenzor mindkét gépben 20 Mpixel felbontású, a tartósabb zárszerkezetben, a többexpós nagy felbontású módban, a sorozat hosszban, a profi videófelvételi képességben, a LiveND szolgáltatásban és még néhány apróságban bizony többet tud, amely adott esetben eldöntheti, hogy az E-M1 Mark II, vagy az E-M1X-e az ideálisabb.

Az E-M1X tesztjénél már éreztük, hogy amikor az E-M1 Mark II utódját, azaz cikkünk tárgyát tervezni fogja a japán gyártó, akkor komoly fejtörést okoz majd neki, hogy mivel tud úgy előrukkolni az E-M1 Mark III-ban, amely előrelépést ad az E-M1 Mark II-höz képest, ugyanakkor nem veszélyezteti az E-M1X piaci szereplését.
Ez alapján már sejteni lehetett, hogy a felbontást nem növelhetik, mivel akkor egyértelmű lenne az E-M1 Mark III előnye. Más kérdés, hogy nagyon már nincs is hova lépni, hiszen a 20 Mpixeles felbontás a NégyHarmados szenzoron olyan pixelméretet eredményez, mint egy képzeletbeli 78 Mpixeles full-frame, illetve mint egy képzeletbeli 33 Mpixeles APS-C.
Ha fellépnének 24 Mpixelre, akkor már ott tartanának pixelméretben, mint ha full-frame szenzor 94 Mpixeles, APS-C szenzor 40 Mpixeles lenne, amely a jelenleg alkalmazott CMOS technológiánál is már komolyabb zajproblémát okozna. Gyaníthatóan azonban nem kockáztatják meg az 1″ szenzoros kompaktok képminőségét… A megoldást egy új technológia bevezetése hozhatja.
A kérdés persze az, hogy kell-e nagyobb felbontás. A 20 Mpixel ugyanis 40 cm szélességű nyomat elkészítését is lehetővé teszi 300 dpi felbontással, azaz kiállítási minőségben. Ha pedig falra szánjuk, de nem kiállításra (azaz ahol nincs szükség arra, hogy 20 cm-ről nézve is maximális felbontásban lássuk a részleteket), akkor 80 cm – 1 méter szélességű nyomat is gond nélkül elkészíthető. Kell-e akkor ennél 10-20%-kal nagyobb felbontás? Sokat segítene-e ez rajtunk? A privát véleményem az, hogy nem.

Az E-M1 Mark III tehát továbbra is 20 Mpixeles, így máshol kellett előrébb lépni. Ez részben hardveres (pl. tartósabb zárszerkezet), részben pedig a szolgáltatásokat érinti. Könnyen belátható azonban, hogy itt sem lehet nagyon az E-M1X elé ugrani, azaz inkább csak arról lehet szó, hogy az E-M1X egy-két képességét behozzák az E-M1 Mark III-ba – de nem mindet! Mindazonáltal számomra igen pozitív meglepetés, hogy az E-M1 Mark III-nál is bevállalták a zárszerkezet 400.000 expozícióval való tesztelését, nem maradtak meg a Mark II 200.000 expozíciós tesztjénél, csak hogy kicsit előrébb engedjék az E-M1X-et. Ugyanakkor a Starry Sky AF az E-M1 Mark III-ban debütált, így az még az E-M1X-ben nem érhető el.

Külsőben gyakorlatilag egy új joystick (fókuszkar) adja a DSLR-ről most váltók számára a kezelhetőségbeli rugalmasságot (amit egyébként az E-M1X is kínált már), a szolgáltatások egy részét pedig – ahogy látni fogjuk – aktualizálták.

Ahogy említettem már, az E-M1 Mark III nagyon hasonlít az E-M1X képességeire, de azért alapvetően az E-M1 Mark II alapjaira épül. Szokásunkhoz híven nézzük most meg nagy vonalakban, hogy mit is kínál számunkra az E-M1 Mark III, ezt követően pedig táblázatban össze is foglaljuk azokat a főbb eltéréseket, amik az előd, illetve a jelenlegi csúcsot képviselő E-M1X között tetten érhető.

Az Olympus OM-D E-M1 Mark III főbb jellemzői:

    • 20,4 Mpixeles Live MOS szenzor aluláteresztő (Anti-alias) szűrő nélkül
    • ISO200-ISO25600 érzékenység 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO100-ra és ISO 64-re
    • por-, csepp- és fagyásálló magnézium ötvözet váz
    • 400.000 expozícióra tervezett zárszerkezet (mint E-M1X-nél!)
    • új (az E-M1X-ben bevezetett) AF rendszer , 121 keresztszenzoros (!) AF mező, csillagfény AF
    • TruePic IX processzor, objektívhibák korrekciója
    • elektronikus zár akár 1/32000 mp zársebességgel
    • nagy felbontású állókép mód állványról (JPEG: max. 50 Mpixel, RAW: 80 Mpixel)
    • nagy felbontású állókép kézből (max. 50 Mpixel, RAW: 50 Mpixel)
    • akár 60 kép/mp sorozat sebesség, RAW formátumban is, folyamatos/követő fókusszal 18 kép/mp
    • 2,36 millió képpontos elektronikus kereső (100% lefedettség, 0,83×-es ekv. nagyítás)
    • 3″-os, 1,37 millió képpontos, kihajtható, elfordítható, érintésérzékeny LCD
    • fókuszpont választás LCD érintéssel EVF használatakor is
    • Live Bulb/Live Time (folyamatos élőkép hosszú expozíciónál)
    • Live ND (ND2, ND4, ND8, ND16 és ND32 szűrők emulálása szűrő használata nélkül)
    • öt tengelyes szenzor stabilizátor, akár 7,5 Fé hatékonyság (Sync IS)
    • villódzásmentesített fotózás (villódzó fényeknél csúcson történő exponálás)
    • vakupapucs, vaku szinkron kimenet (beépített vaku nincs)
    • Cinema 4k (237 Mbps), Ultra HD (102 Mbps) és Full HD (202 Mbps) videók
    • OM-Log400 log-mentési lehetőség
    • Time-lapse videó akár Ultra HD-ben
    • 120 kép/mp frissítésű slow-motion FullHD felbontásban, visszajátszás 24, 25, 30 vagy 60 kép/mp-cel
    • több féle automatikus sorozat: ISO, WB, művészi szűrő és fókusz sorozat is
    • időjárásálló szigetelés a mikrofon, fejhallgató és távkioldó csatlakozóknál is
    • akkumulátor töltése USB-n keresztül, valamint működtetés USB táplálásról
    • dupla SDXC memóriakártya foglalat, egyik UHS-II kompatibilis
    • 2,4 és 5 GHz-es Wi-Fi támogatás, okostelefonról vagy táblagépről vezérlés

     

    A fényképezőgép részletes specifikációja megtekinthető az Olympus OM-D E-M1 Mark III adatlapján.

    Most pedig jöjjenek azok a bizonyos változások, előrelépések az E-M1 Mark II-höz képest:

    Az Olympus OM-D E-M1 Mark II és az E-M1 Mark III közötti főbb különbségek
    Olympus OM-D E-M1 Mark II Olympus OM-D E-M1 Mark III
    Zárszerkezet tartóssága 200.000 expozícióval tesztelt 400.000 expozícióval tesztelt
    Nagy felbontású fotó mód csak állványról,
    JPEG: 50 Mpixel,
    RAW: 80 Mpixel
    állványról:
    JPEG: 50 Mpixel,
    RAW: 80 Mpixel
    kézből:
    JPEG és RAW: 50 Mpixel
    Képfeldolgozó processzor TruePic VIII TruePic IX
    Képstabilizálás 5 tengelyes Sync IS,
    akár 5,5 Fé előnnyel
    5 tengelyes Sync IS,
    akár 7-7,5 Fé előnnyel
    Csillagos ég AF nincs van
    Live ND
    (ND szűrők hatásának emulálása)
    nincs igen,
    ND2, ND4, ND8, ND16 és ND32
    Videofelvétel max. 4k (4096×2160) 24 fps
    Ultra HD (3840×2160) 24, 25, 30 fps
    237-102 Mbps
    hagyományos vagy „flat” színmód
    time-code támogatás
    16 bit 48 kHz sztereó hang
    max. 4k (4096×2160) 24 fps
    Ultra HD (3840×2160) 24, 25, 30 fps
    237-102 Mbps
    hagyományos, „flat” és
    OM Log400 színmódok
    time-code támogatás
    16 bit 48 kHz vagy
    24 bit 96 kHz sztereó hang
    Slow-motion videó max. Full HD
    (1920×1080)
    60 fps
    max. Full HD
    (1920×1080)
    120 fps
    Egyéb
    • közvetlen érzékenység választó gomb
    • DSLR-eknél elterjedt multi-vezérlő (joystick)
    • akkumulátor töltése USB-ről, akár működés közben
    • saját menü létrehozásának lehetősége (max. 5 lap, laponként 7 tétel)

    Az sem mellékes kérdés, hogy mi maradt így az E-M1X előnye, mik azok a funkciók, szolgáltatások, amit az E-M1 Mark III nem kínál:

    Az Olympus OM-D E-M1X és az E-M1 Mark III közötti főbb különbségek
    Olympus OM-D E-M1X Olympus OM-D E-M1 Mark III
    Integrált portré markolat van nincs, opcionálisan vásárolható
    Képfeldolgozó processzor dupla TruePic VIII TruePic IX
    Intelligens téma felismerő AF igen, emberi arc, autó, vonat, motor, repülőgép, helikopter igen, emberi arc
    Csillagos ég AF nincs van
    Külső hangfelvevő eszköz USB-s támogatása van nincs
    Sorozatfelvétel max. 60 kép/mp,
    60 kép/mp-nél 49 RAW,
    10 kép/mp-nél 287 RAW képig
    max. 60 kép/mp,
    60 kép/mp-nél 48 RAW,
    10 kép/mp-nél 148 RAW képig
    Time-lapse videó Ultra HD (3840×2160) max. 5 fps,
    FullHD max. 30 fps
    Ultra HD (3840×2160) max. 30 fps,
    FullHD max. 30 fps
    Memóriakártya dupla SDXC
    mindkét foglalat UHS-II
    dupla SDXC
    1-es foglalat UHS-II,
    2-es foglalat UHS-I
    Akkumulátor 2×BLH-1: 25,6 Wh
    (870 kép egy töltéssel)
    1×BLH-1: 12,8 Wh
    (440 kép egy töltéssel)
    Méretek és tömeg 144,4×146,8×75,4 mm
    997 gramm
    134,1×90,9×68,9 mm
    574 gramm
    Egyéb
    • közvetlen fehér-egyensúly és memóriakártya választó gomb
    • DSLR-ekre jellemző helyre átpozícionált vezérlőtárcsák
    • beépített GPS, hőmérő, nyomásmérő és irányszenzorok, ezek adatait a gép az EXIF META adatok közé menti

    Külső tekintetében nincs túl sok változás az E-M1 Mark II és E-M1 Mark III között, utóbbi megkapta a már többször említett fókusz vezérlő kart (joystick-et), amely miatt kicsit áttervezték a hátsó kezelőszerveket is. Erről bővebben a következő oldalon írunk!