A buddhizmustól a világháborúig
A második világháború előtti Japánban a fényképezés csak kevesek kiváltsága volt: a Leica II drága játékszernek bizonyult, a helyi cégek pedig főként csak optikai megoldásokkal foglalkoztak. Josida Goro Tokióban vetítőgépek szervizelésével foglalkozott, amikor sógorával és egy üzlettársukkal elhatározták: a Leica mintájára kifejlesztenek egy távmérős japán fényképezőgépet. Cégük a keresztségben a Precíziós Optikai Művek Laboratórium nevet kapta, 1934-től pedig nekiláttak a saját gép megalkotásának. 1935-ben a cég együttműködési megállapodást kötött a Nippon Kogakuval, utóbbi cég objektívjével és keresőjével pedig 1936 elejére megszületett a Hansa Canon, az első sorozatgyártott Canon-gép.
Bár a korabeli cikkek Leica-imitációnak nevezték a Hansát, kétség nem fér hozzá: ez volt az első japán gyártású, minőségi 35mm-es fényképezőgép. A Hansa annak ellenére nagy port vert fel, hogy egy olyan gyártó készítette, amelynek ez volt az első próbálkozása a fényképezőgép-piacon.
Érdekesség: az első gép prototípusát még Kwanonnak hívták, a buddhizmus egyik alakjáróé, Kuan-jinről, a könyörületesség megtestesítőjéről kapta a nevét.
1937-ben a cég egy költözés után részvénytársasággá alakult, majd folytatták a fényképezőgépek fejlesztését, az újabb modellek S, J, NS betűjelölésekkel jöttek ki. Ekkoriban hagyták el az eredetileg a forgalmazó miatt használt Hansa nevet a különböző típusok megjelöléséből.
Érdekesség: 1942-ben Mitarai Takesi, eredeti foglalkozása szerint szülész-nőgyógyász, lett a Canon elnöke. Az ő ötlete alapján lépett be a Canon az orvosi eszközök gyártásába, előremutató filozófiái pedig hosszútávra meghatározták a Canon fejlődési útvonalát.
Bár a háború javarészt érintetlenül hagyta a cég üzemeit, a nyersanyag-hiány miatt a termelésnek szünetelnie kellett. „Mivel egyáltalán nem tudom, mit kellene tenni, azonnal leállítom az üzemeket, és feloszlatom a céget. De emlékezni fogok rá, hogy amint lehet, visszahívok mindenkit és újraindulunk” – mondta Mitarai a háború után, és az esély a visszatérésre el is jött, mégpedig hamarabb, mint gondolták volna.
A szövetséges megszállók ugyanis nagy érdeklődést mutattak a japán fényképezőgépek iránt, ezért Mitarai gyártási engedélyhez folyamodott, és mindössze két hónappal a háború vége után már meg is kapta azt. Az első háború utáni modell a J II volt, amelyet lényegében az előző típusokból maradt darabok összerakásával alkottak. A cég nehézségeit jelzi, hogy decemberig mindössze három darab készült el a fényképezőgépekből.
Kicsiből nagyot
A Canon gépeit főként vásárló megszálló sereg tagjai egy dologgal nem voltak elégedettek: a nevek sokszínűségével. A gépek Canon, az objektívek Serenar névre hallgattak, míg a céget, amely mindet gyártotta, Precíziós Optikai Műveknek hívták. Erre reagálva, valamint attól az elvtől vezérelve, hogy a céget minden körülmények között felismerhetővé kell tenni, Mitarai döntött: a háború után a cég Canon Camera Co. Inc. néven futott tovább, ekkor jelentik be az S II-es modellt, amely már a Canon saját fejlesztésű, integrált keresős távmérést alkalmazott. Ekkoriban állt át a cég saját fejlesztésű objektívekre, a Serenar (majd 1953-tól Canon) márkájú optikák olyan jól sikerültek, hogy 1948-tól a cég már nem szorult rá a Nikkor objektívekre.
Az ötvenes évek gyökeres változásokat hoztak a cég életében: megszületett a ma is használt logó, a III-as sorszámú készülék pedig Japán első 1/1000 másodperces záridőre képes fényképezőgépe volt. A IV-es modell már rendelkezett olyan vakusínnel is, amely lehetővé tette, hogy a vaku kábel nélkül csatlakozzon a fényképezőgéphez. A ma is használatos középpontos vakuszinkron érintkezővel rendelkező Canon IV Sb 1952-ben került a boltokba.
Az örök kiindulópont, a Leica azonban nem hagyta a Canont fürdeni a dicsőségben. A korabeli leírások szerint az 1954-es Photokina kiállításon látták meg először a Canon mérnökei az új Leica-gépet, az M3-at, és egyből rájöttek: fontos korszak kezdődött el, és az eredeti célt, a Leica legyőzését csak radikálisan új fejlesztésekkel vihetik véghez.
Érdekesség: A Canon Digital IXUS sorozata azért indult, hogy a nők felé is kiszélesítse a digitális kompaktok piacát.
Pár év sodródás után így jött el 1958, amikor a cég vezetői eldöntötték: a tükörreflexes gépek fejlesztése mellett olcsó középkategóriás gépet is piacra dobnak. Míg előbbi fejlesztés igazán csak a hetvenes évek elejére ért be, a cég a fényképezőgépek mellett erőteljes hangsúlyt helyezett a nyomtatók, számológépek és kamerák fejlesztésére és gyártására. A Nikon F megjelenése után már nyilvánvaló volt a Canon számára: a tükörreflexes piac felé kell mozdulniuk. Ennek eredménye lett az 1971-es Canon F-1 professzionális tükörreflexes rendszer, amellyel együtt debütáltak a Canon FD bajonettes objektívek, az alapfelszereléshez pedig kiegészítők széles választéka állt a fotósok rendelkezésére.
Érdekesség: a Canon volt az első cég, amely (1983-86 között) szponzorálta az angol futball-ligát.
A Canon ezzel méltó kihívója lett a Nikonnak az SLR-piacon: míg a Nikon F főleg a fotóriporterek között volt népszerű, a Canon F-1 inkább a természetfotósok kedvelt eszköze lett. Továbbfejlesztett változata, az 1976-ban piacra dobott AE-1 már ennél is tovább lépett: a világon elsőként mikroprocesszorral felszerelt gép újdonságként rendelkezett automata rekeszválasztó üzemmóddal. Az AE-1 történelmi jelentőségét ugyanakkor mégsem ez adta, jóval inkább villámgyorsan jött népszerűsége: hatalmas reklámkampány mellett 5 millió példány fogyott el belőle.
A következő fontos állomás az AF35 M, amely modell a Canon első autofókuszos gépe volt, 1986-ra pedig a cég kidolgozta az EOS-rendszert. Mitarai elnök filozófiája alapján a Canon mindig is az elektronikus vonalat tekintette irányadónak, az Electro Optical System (EOS) pedig ennek a legjobb megtestesítője volt: mivel az autofókuszt nem lehetett megoldani a létező bajonettrendszerrel, a Canon olyan csatlakozást fejlesztett ki, amelynél kizárólag elektronikus kapcsolat van a gép és az objektív között. Az első olyan gép, amely teljességében kihasználta ezt, az 1989-ben bejelentett EOS-1 volt. A gyártó honlapján a filmes tükörreflexes közül az aktuális modellek között csak az EOS 1V szerepel.
Érdekesség: 2008 áprilisában gördült le a 40 milliomodik Canon EF-objektív a gyártószalagról.
A Canon-paletta
A Canon története során nem csak a fényképezőgépek piacán tört előre: nevükhöz fűződik a világ első zoomobjektíves videókamerája (a Reflex Zoom 8) 1959-ből, az első Japánban gyártott tízgombos elektromos számológép (1961), a világ első BubbleJet technológiát használó tintasugaras nyomtatója (1985), vagy a világ első kereskedelmi forgalomban is kapható képstabilizátoros SLR-objektívje, az EF 75-300 mm f/4-5.6 IS USM.
A cég a fent említetteken kívül foglalkozik még kivetítőkkel, fénymásolókkal, lézernyomtatókkal, webkamerákkal, távcsövekkel, és egyáltalán mindennel, aminek köze van az optikához, vagy a képsokszorosításhoz. Miként a Nikon, úgy a Canon is a világ egyik vezetőjének számít a fotolitográfiás eszközök gyártásában – steppereket, vagyis olyan gépeket is gyártanak, amelyekkel az integrált áramkör mintáját a chipekre metszik.
A digitális korszak
Az első PowerShot kompakt fényképezőgép 1996-ban jelent meg, fél megapixeles képeket tudott készíteni, a tömeggyártás pedig három évvel később, 1999-ben indult be. A digitális tükörreflexesek fejlesztését a Canon még a Kodakkal közösen kezdte el, az EOS D30 viszont már saját gyártású, APS-C méretű CMOS szenzorral jelent meg 2000-ben. A legnagyobb hatása minden bizonnyal az EOS 300D-nek volt: ez lett az első belépőszintű, vagyis olcsó, és amatőröknek szánt digitális tükörreflexes gép a piacon. A Canon azóta is meghatározó erő a fotós világban, elérve az alapítók által kitűzött eredeti célt, a Leica és egyéb (akkor) vezető márkák legyőzését.
