Előzetes: a Panasonic 2009 nyári modellújdonságai

0


„Jó kis szomorúság, egyszer odamegyek,
Hogy mondjam el, ez egy portugál dolog,
A napot nézik és fáj a szívük,
Egyszer elmegyek, majd ott rád gondolok.”
(Folkestra: Portugál)

Ugyan nem volt benne szívfájdalom és szomorúság, de napsütés, sós illatú szél, óceán és Lisszabon, vagyis portugál-dolog annál inkább. Na meg persze a lényeg, a fényképezőgépek, hisz ők voltak az igazi főszereplők. Név szerint a Panasonic Lumix DMC-FP8, DMC-FX60, DMC-FZ38 és DMC-ZX1.

Panasonic bemutató, 2009. Lisszabon

Az európai offline és online lapok újságíróinak július 7-én, a liszaboni Sheraton hotel konferenciatermében mutatta be újdonságait a neves japán gyártó, egy másfél órás előadássorozattal egybekötve. Az előadás részleteivel nem szeretném untatni a nagyérdeműt. Nagy vonalakban az ilyenkor szokásos témakörökre tért ki a hat előadó, többek között a Panasonic friss üzleti eredményeire, melyből az is kiderült, hogy mind a kompakt, mind az ultazoom kompakt kategória európai piacvezetőjének előadásán ülünk. Ezen kívül bemutatták a legfrissebb videokamera termékvonalat, és a saját gyártású SD/SDHC memóriakártyák új fejlesztéseit, köztük a Class10 sebességosztályba tartozó új SDHC Gold sorozatukat.

Az esemény fénypontja az új fényképezőgépek bejelentése volt, és ugye az újdonságokkal kezükben színpadra libbenő lányok. Ebben a néhány másodpercben az is kiderült, hogy az eddig elvétve villogó 5 vaku helyett legalább 200 van a teremben.

A modellek és a modellek

A négy új modell a Panasonic kompakt szériáit erősíti, közülük kettő már korábbi sorozatok friss leszármazottja, kettő pedig teljesen új szériát nyit a cég palettáján.

Panasonic Lumix DMC-FP8

A legkisebb a Lumix DMC-FP8, mely egy új ultrakompakt széria nyitómodellje. 12 megapixeles CCD-t kapott, ahogy megannyi más kompakt, és innen sem hiányozhatott a Panasonic optikai stabilizátora, amely a most bejelentett gépekben teljesen megújult – de erről majd később. A tetszetős, futurisztikus, ultrakompakt dizájnt nyolcféle színváltozatban kapjuk, a sci-fi hangulatot a sötétben kékesen derengő, LED világítású kezelőgombjai is fokozzák. A gép 28mm-nek megfelelő nagylátószögről induló optikája 4,6x zoomot kínál, szintén megújult és gyorsult AF rendszerrel (átlagban 0,3 mp), készenléti idővel (0,95 mp), valamint arcfelismeréssel. A zoom videózás közben is használható, mely természetesen már HD felbontást kínál. Kiemelték még az intelligens témaválasztó módot, amely ennél a modellnél egy külön gombbal aktiválható.

Panasonic Lumix DMC-FX60

Méretben szintén az ultrakompaktok táborát erősíti a DMC-FX60, olyannyira, hogy elődjénél, a DMC-FX40-nél bő 2 mm-rel vékonyabb, így alig éri el a 20 mm-t. A hat színben kapható, vézna kis fémvázba mégis sikerült belezsúfolni egy 25mm-es nagylátószöget adó 5x zoomátfogású objektívet. Bár elődje 12 megapixeles felbontását is örökölte, hátsó LCD kijelzőben sikerült egy kicsit híznia, 2,5”-ról 2,7”-re. Az optikai stabilizátor itt sem maradt ki, amely a legfrissebb fejlesztés, és a HD minőségű mozgóképet sem kell majd hiányolnunk. A korábbi modelleknél gyorsabb automata élességállítás és továbbfejlesztett intelligens jelenetválasztás színesíti még a képet.

Panasonic Lumix DMC-FZ38

Szintén egy utód, mégpedig az ultakompaktok egyik slágermodelljének az FZ28-nak idei követője a DMC-FZ38, melynek kialakításakor úgy tűnik nem ragaszkodott annyira a Panasonic a szinte védjegyének számító szögletesebb formákhoz. A gép egy kicsit gömbölyűbb lett, de legfőbb újdonsága nem ez, hanem az új stabilizátor, a gyorsabb AF rendszer, a 12 megapixeles felbontásúra nőtt CCD érzékelő, a RAW támogatás és a sztereó AVCHD Lite videofelvétel, manuális beállításokkal fűszerezve.

Panasonic Lumix DMC-ZX1

A bemutató sztárja érdekes módon nem az új FZ-modell, hanem egy teljesen új jövevény, a DMC-ZX1 volt, amely láthatólag azoknak a vásárlóknak készült, akik a TZ sorozat nagy zoomos modelljeit még kisebb méretben szeretnék viszontlátni. Ugyan a legutóbbi TZ-k egy komolyabb méretcsökkenésen is átestek, de akinek még ez sem elég, annak itt a ZX1. 25 mm-es nagylátószög és 8x optikai zoom egy 26 mm vastag fémvázban. Mindezek mellé a legújabb fejlesztésű stabilizátor, hipergyors autofókusz, HD videó, 12 megapixeles szenzor, és intelligens automatika is dukál.

Az előadás után városnéző, géppróbáló túra következett a két utóbbi fényképezőgép, a ZX1 és az FZ38 társaságában. Közülük a ZX1-et sikerült tüzetesebben kipróbálnom, hiszen ebből mindenkinek 1-1 darab járt, de a csoportonként kapott FZ38-hoz is volt szerencsém.

(Sajnos a túrán készült fényképeket nem tehetjük közzé eredeti méretben.)

Első utunk Lisszabon legrégebbi negyedébe, a mórok által alapított Alfamába vezetett. A félhomályos, labirintusszerű, és sokszor egyemberes sikátorok, lépcsők, apró terek, nem csak a lábat, de a gépeket is megdolgoztatták. Tökéletes alkalom nyílt kipróbálni a továbbfejlesztett AF rendszert, amely az ígéretekhez híven valóban gyors. Lemérni persze nem volt módom, de a fotózás során nem volt hiányérzetem a sebességet illetően.

Az Alfama itt végtelenül széles
(DMC-FZ38, ISO80. F5,6,
1/320 mp, @27mm ekv.)

AF rendszer

Az új modellek mindegyike továbbfejlesztett, gyorsabb AF rendszert kapott. Maradt a kontrasztérzékelős megoldás, a sebességnövekedést a gépek a párhuzamos feldolgozásnak köszönhetik. Az előadáson látott ábrák szerint nem is annyira az AF rendszer, mint inkább az expo gomb lenyomásakor elvégzett egyéb feladatok (rekesz beállítása, monitor szabályozás, lencsemozgatás, stb.) kínos egymásutánisága okozta a lassúságot. Az új modellekben számos művelet egyidejűleg, két szálon kerül elvégzésre, így az AF készenlétet is jelző csippanás jóval hamarabb következik be. Természetesen ezen kívül gyorsabb AF állítómotort, optimalizált algoritmust, és sebesebb szoftvert is kapunk. A gyártó mérései szerint ez nagyjából 0,3 mp-es „AF időt” jelent majd.

A fent vázolt párhuzamos feldolgozásnak köszönhetően a gépek bekapcsolás utáni készenléti ideje is lerövidült 1 mp környékére. Ez az újítás mind a négy most bejelentett modellben megtalálható.

Ódon negyed fentről
(DMC-ZX1, ISO100. F4,5,
1/1000 mp, @54mm ekv.)

Az Alfama fölé magasodó Portas do Sol térről tökéletes kilátás nyílik az ódon városrészre és a Tejo folyó torkolatára. A téren tucatnyi feketébe öltözött fiatal hangszeres várt ránk, hogy a tökéletes háttér előtt élénk műsorba kezdjen, tamburinos tánccal és zászlópörgetéssel színesítve. A délutáni nap által tökéletesen bevilágított placc, a zene és a műsor alkalmat adtak a nálunk lévő gépek videó képességének kipróbálására.

Tuna zenekar
(DMC-ZX1, ISO100. F3,6,
1/1300 mp, @31mm ekv.)

HD videó

A bejelentett gépek mindegyikében HD felbontású (1280 x 720 pixel) mozgóképrögzítést kapunk, 30 kocka/mp sebességgel, hangfelvétellel és többnyire az optikai zoom használatának lehetőségével. Kivétel közülük az FZ38, amely ennél sokkal többet kínál. A 720p felbontású Motion JPEG videó itt is megtalálható, de mellé bevezették a Panasonic videokamerákból átvett AVCHD Lite formátumot, ami ugyanilyen képméretet kínál, de láthatóan jobb minőséggel és közel fele akkora fájlmérettel. A gép egy külső felvétel indító gombot és sztereó mikrofont is kapott. További újdonsága a főtárcsáról elérhető Video M mód, vagyis a kreatív mozgókép felvétel. Ezen belül ugyanúgy választhatunk az automata, félautomata és kézi beállítások között, mint állóképek készítésénél, vagyis elérhető a programautomatika (P), rekesz- és záridő előválasztás (A és S), valamint a teljesen manuális mód (M). Igen, videózás közben! A záridő 1/30 és 1/20 000 mp, a rekesz F2,8-8,0 között szabályozható. A DMC-FZ38 ezen felül 18 db mozgókép témamódot, köztük intelligens automata beállítást is kínál.

Sé katedrális
(DMC-FZ38, ISO80. F7,1,
1/400 mp, @31mm ekv.)

A dombról leereszkedve a belváros (Baixa) felé néz Lisszabon legöregebb temploma a Sé katedrális, melyet a XII. század közepén kezdtek építeni. Az erődszerű, román stílusú építmény, keskeny ablakai alig engedték be az erős napfényt. Odabent csend és a szenzort, de még inkább a stabilizátort próbára tevő félhomály fogadott.

POWER O.I.S. (optikai stabilizátor)

A Panasonic névvel szinte egybeforrt a MEGA O.I.S stabilizátoré. A cég mai napig megjelent fényképezőgépei jó részét felszerelte a kiváló optikai stabilizátorral. Mostantól egy új nevet, a POWER O.I.S-t is meg kell jegyezzük, hiszen így nevezték el a stabilizátor legújabb, továbbfejlesztett változatát. A bejelentett négyes már ezzel a jelentősen továbbfejlesztett remegésgátló rendszerrel rendelkezik.

A bemutató adatai szerint az európai vásárlók leginkább bemozdulásmentes, éles képekre vágynak és ebben a korábbi stabilizátor jelentette a legjobb alternatívát. A gyártó mérései szerint az alacsony frekvenciás (1 Hz) vibráció tekintetében a POWER O.I.S több mint kétszer olyan hatékony, mint az egyel korábbi generáció. A Panasonic mérései szerint az FZ38 2,6x hatékonyabb ilyen vibráció mellett, mint elődje. Az előadó szerint ez a vibráció kézben tartott gépnél a különböző élettani folyamatok, például a szívdobogás és a légzés, miatt keletkezik. A hatását és az új stabilizátor működését a Panasonic tesztlabor „rázópadján” is meggyőzően szemléltették.

Bevallom, a fotózás során nem vettem észre az új rendszer hatalmas előnyét. A korábbihoz hasonlóan, nagyon jól működött. Mindenesetre amint megkapjuk a végleges tesztpéldányokat, alaposan össze fogjuk vetni az előző széria eredményeivel.

Fényképezőgép-izzasztó félhomály
(DMC-FZ38, ISO800. F2,8,
1/20 mp, @27mm ekv.)

A kikötő fölött magasodó dombon emelt Bairro Alto negyed ugyanolyan bájosan lepukkant, és kelet-európai szemmel nagyon mediterrán, mint az Alfama, de kevésbé szűk és kusza utcácskákkal és élénk éjszakai élettel, amiből a kora esti szieszta idején még mi sem érződött. A belvároson át, egy hangulatos villamos úttal jutottunk ide, a Lisszabon jelképének számító fapados, kis villamossal. A mulatóiról híres negyed sokszínű témarengetegében a kényelmesebbek nyugodtan átkapcsolhattak az intelligens automatikára.

Bairro Alto hangulat
(DMC-ZX1, ISO80. F3,3,
1/800 mp, @25mm ekv.)

Intelligens automata mód

A japán gyártó által néhány éve szorgalmazott iA, azaz intelligens automatika ismét egy kis továbblépést könyvelhet el. Ez a mód az összes most bejelentett modellben hat jellemzőt befolyásol – természetesen az automatán beállított expozíció mellett. Ezek a következők:

  • Önállóan vezérelt POWER O.I.S stabilizáció.
  • Arcfelismerés és felismertetés (mindjárt lesz róla szó).
  • Intelligens témamód választás, melynek újdonsága a most bevezetett Esti látkép (Night Scenery) mód.
  • Automatikusan szabályozott intelligens expozíció mód, a túlzottan világos és sötét területek kontrasztkülönbségének kiegyenlítéséhez.
  • Intelligens ISO szabályozás. Mozgó téma esetén a gép automatikusan növeli az érzékenységet, így rövidebb záridőt használhat és „megfagyaszthatja” a képen a témát.
  • Követő autofókusz. A képmezőben elmozduló témát a rendszer képes a ráállított élességet tartva lekövetni.

A macskakövek, és tucatnyi falfirka jellemezte hangulatot itt-ott modern üzletek törik meg. Például Portugália ismert divattervezője Fatima Lopes bemutatóterme, melynek bejáratánál két csinos, fiatal hölgy az általa készített ruhakölteményekben várta csoportunkat. Bevallom a divathoz annyit értek, mint az ágyúöntéshez, úgyhogy számomra sem a tervező neve, sem a ruhák nívója nem mondott semmit, de a modelleknek annál jobban örültem, hiszen fényképezőgépeink arcfelismerő rendszerének végre volt min legeltetnie a „szemét”.

„Lyányok a kapuba”
(DMC-ZX1, ISO100. F3,3,
1/100 mp, @25mm ekv.)

Arcfelismerés és felismertetés

Az évek óta hódító arcfelismerő technológia mellett a Panasonic gépekben egy új divat kezd szárnyra kapni, az arcfelismertetés. Ez röviden annyit tesz, hogy a számunkra kedves arcvonásokat (pl. családtagjainkét) el is raktározhatjuk a gép memóriájában. Néhány, különböző szögből készült kép, és a fő jellemzők eltárolódnak, melyek mellé az illető nevét és néhány adatát is feljegyezhetjük. Összesen 6 arc tárolható a memóriában, melyek közül egyidejűleg hármat képes felismerni a rendszer elsődlegesen kezelve őket. A kerettel jelzett arcok alá a hozzá rendelt neveket is megjeleníti a készülék, élőkép és képlejátszás módokban.

Az arcfelismerő rendszer egyébként normál esetben legfeljebb 15 arcot képes detektálni a képmezőben.

Menina bonita
(DMC-ZX1, ISO80. F5,0,
1/20 mp, @81mm ekv.)

A belvárostól nem messze, egy forgalmas téren középkori templomrom fogad. A várost szinte teljesen elpusztító, 1755-es földrengés mementója. A szépen kipofozott tér szívében igen furcsa látványt nyújt az épület, különösen belülről. Boltozat híján fényben nincs hiány Ez a zoom és főleg a nagylátószög terepe.

Templom csontváz
(DMC-ZX1, ISO80, F3,3,
1/1300 mp, @25mm ekv.)

Nagylátószög és zoom

Mind a négy modell igen komoly nagylátószöget és zoomot kapott, főleg méretükhöz képest. Még az igen apró DMC-FP8 is 4,6x-os zoomátfogással és kisfilmes értéken 28mm-nek megfelelő nagylátószöggel rendelkezik. A szintén ultrakompakt DMC-FX60 már 25mm ekvivalens tartományból indít és 5x-ös zoomot kínál. Az ultrakompaktságból alig kinövő (szerintem még bőven az) ZX1 szintén 25mm-nek megfelelő kezdő gyújtótávolságot kapott, amely látószög egyedülálló ebben a méretkategóriában. A 8x-os zoomátfogás és a 200mm-nek megfelelő tele vég igen sokrétű felhasználásra is alkalmassá teszi. E két gép viszonylag nagy zoomátfogását és kis méretét a Panasonic most bevezetett, egyedülálló 0,3 mm-es aszférikus lencséi teszik lehetővé. Ennek köszönhetően a ZX1 optikájában egyel kevesebb lencsetagot helyeztek el, mint a legutóbbi TZ modellekben, így több mint 7 mm-rel rövidebb objektívet sikerült készíteni. Ugyanígy 1,2 mm-t nyertek az FX60-nál az elődhöz képest. A DMC-FZ38 viszont nem sokat változott ezen a téren a korábbi modellhez képest. Ismét 27mm-nek felel meg a kezdő érték és 486mm-ig növelhető, amely 18x-os átfogást jelent.

A túra végén grillvacsora vár az óceánparton, de az estére megélénkülő forgalom és a csúszó program miatt a buszok pont naplemente után érnek a kb 20 km-re lévő étteremhez. Így óceáni látványosság és persze a zsebemben lapuló ZX1 új dinamika témaprogramjának kipróbálása helyett csak egy erőtlen napszállta utáni képre futja az étterem melletti erődről és a felettébb nyugodt óceánról.

Forte de São Julião da Barra
…de inkább jobbra
(DMC-ZX1, ISO400. F3,5,
1/125 mp, @29mm ekv.)

Nagy dinamika tartomány (High Dynamic) mód

A High Dynamic módot mind a négy most bejelentett modellnél a készülékek témaprogramjai között találjuk. Ezen belül három beállítást használhatunk: Standard, Art és B&W. Standard opciónál a rendszer a kiégés és bebukás, vagyis a túl világos és sötét, részlettelen képterületek csökkentésével próbálkozik. Art módban ugyanez a helyzet, de a végső kép telítettebb, erősebb színeket kap. A B&W mód szintén egy nagyobb dinamikaátfogású fotót eredményez, fekete-fehérben.

Másnap újabb fotózással indítjuk a napot, ezúttal a kb. 30 km-re lévő festői Sintrában. Az egykori portugál királyi család nyaralójaként, ma turistalátványosságként üzemelő kastélyt mintha egy Disney mesefilmből montírozták volna ki. Az épület királyi léptékkel igen csak apró szobácskáiban tilos a fotózás, így a gépek a táskákban maradnak. Az udvaron azonban kiélhetik magukat a fotómániások. Ideje egy kicsit jobban megismerkednem az FZ38-cal is, és ha már 18x-os zoom, próbáljuk ki nagylátószögben…

(DMC-FZ38, ISO125. F5,0,
1/250 mp, @27mm ekv.)

…és búcsúzóul telében is!

Ellenkező irány, 1,5 kilométerről
(DMC-FZ38, ISO125. F5,6,
1/400 mp, @330mm ekv.)