Történelem: Magyarok a fototechnikában

0
1 360

A hajnal

A hazai fotográfia szinte egyidős a XIX.század egyik nagy találmánya, a dagerrotípia elterjedésével. Az itthoni kevesek azonban – akiknek megadatott fényképészet korai szépségeiben való elmélyülés – kénytelenek voltak külhoni, vagy saját készítésű felszereléssel hódolni kedvtelésüknek, vagy hivatásuknak. A magyarországi optika- és fotócikk forgalmazás már a század első felében elkezdődött. Egyik kiemelkedő személyisége Calderoni István, vagy Stefano Calderoni, olasz származású, Pesten letelepedett „látművész”. A vállalkozó kedvű optikus 1819-ben hozza létre mozgó vegyesbazárját, majd néhány év múltán a Váci utcában alapít boltot. A kiváló üzleti érzékkel megáldott tulajdonos a kor igényeinek megfelelő termékeket árusít, így a kínálatban főként színházi és egyéb látcsövek, valamint szemüvegek és különböző geodéziai mérőműszerek kapnak helyet. A szabadságharc idején például a Calderoni vállalkozás látja el távcsövekkel a magyar honvédséget. A század második felében a termékkínálat is bővül, többek között vetítőgépekkel, ködfátyol készülékekkel, sztereoszkópokkal és Calderoni vállalja a német Carl Zeiss és Ernst Leitz alapította cégek hazai képviseletét is.

Calderoni István

A magyar optika és fotográfia fellendítésében nagy szerepe van a kiegyezés utáni, Eötvös József nevéhez fűződő, népoktatási törvénynek, mely több ezer népiskola számára biztosít tanszereket, fellendülést adva a hazai optikai és finommechanikai iparnak is. A hazai tanszer forgalmazás egyik legnagyobb neve a Calderoni és Társa lesz.

A cég társtulajdonosa az a Hopp Ferenc volt, aki elsősorban kelet-ázsiai iparművészeti gyűjteményéről és azt jelenleg is gondozó, nevét viselő múzeumról ismert. Hopp optikus tanoncként kezdett Calderoni szárnyai alatt, majd később a veje és társtulajdonosa lett. Az alapító 1881-es halálakor már a cég tulajdonosa és vezetője volt. Itt szerzett vagyona tette lehetővé ázsiai utazásait és páratlan műgyűjteményének megalapozását.

A tanszergyártás látszólag mellékvágány a fotográfia szemszögéből, de olyan finommechanikai háttéripart alapoz meg, mely később nagy hasznára lesz a gyártóknak. Rengeteg kisebb vállalkozásnak, iparosnak, műszerkészítő laboratóriumnak válik segítségére, melyek idővel a hazai fotótechnika megkerülhetetlen sarokkövei lesznek. Ilyen a Süss Nándor vezette, Államilag engedélyezett Mechanikai Tanműhely, mely a Calderoni egyik legfontosabb optikai-mechanikai beszállító partnere, és amelyre később még visszatérünk.

Napvilág

Petzvál József

A magyar fotótechnika megkerülhetetlen neve Petzvál József. Olyannyira, hogy a nemzetközi szakirodalom is a legnagyobbak között tartja számon.

A Szepességben született 1807-ben, alap iskoláit Lőcsén és Kassán végezte, majd a pesti Institutum Geometricumban szerzett mérnöki képesítést, majd matematikából doktorált. 1832-ben már egyetemi tanárként tevékenykedik, geometria, matematika és mechanika tantárgyakban. Kezdetben Pesten, majd 1837-től a bécsi egyetemen oktat.

Bár a modern fényképezés nagy nevei között talán Daguerre-é a legismertebb, minden elfogultság nélkül oda kell helyeznünk Petzválét is. Az 1839-ben bemutatott dagerrotípia rendkívül körülményes eljárásként indult, hiszen a kép megfelelő kiexponálásához több percre volt szükség a kezdetleges optikáknak köszönhetően. Petzvál 1840-ben olyan korszakalkotó objektívet konstruált, mely 1:3,17 fényerejével egycsapásra átírta az addigi fényképészeti gyakorlatot. A kéttagú, akromatikus portréoptikával drámaian lerövidült a szükséges megvilágítási idő. Ez kortársának a francia Chevalier-nek szintén kéttagú objektívénél 16x jobb fényerővel rendelkezett. Az objektív gyártását 1841-ben a Voigtländer cég kezdte meg, Petzval számításai alapján, és egészen a közelmúltig a világ egyik legjobb portréobjektívének számított.

A feltaláló sikerét kiváló matematikai és műszaki geometriai ismeretei biztosították. Max Berek a Leitz cég későbbi mérnöke szerint, Petzval kortársait megelőzve ismerte fel az objektíveket sújtó képalkotási hibákat, és több probléma megoldására is rávilágított. Számításai – többek között a nevét viselő híres Petzval-feltétel (Σ(P) = 1/(n1f1) + 1/(n2f2) + +…+ 1/(nnfn) = 0 ) – gyökeresen megváltoztatták az objektívek addigi gyártását, és a mai napig az optikai tervezés alapjául szolgálnak.

Petzval-féle kéttagú portréobjektív

Nevéhez fűződik a dupla szemlencsés (ún. binokuláris) látcső kifejlesztése, a Galilei-féle távcső és a vetőobjektívek tökéletesítése, valamint a „dialitobjektívnek” elnevezett tájképoptika és a mai katonai reflektorok előfutárának tekinthető „tábori fényszóró” kifejlesztése. Felismerése nyomán, miszerint „az izzó szilárd testek több fényt bocsátanak ki, mint a lánggal égő gázok”, az osztrák Carl Auer von Welsbach megalkotta az ún. Auer-égőt és forradalmasította az akkoriban elterjedt gázvilágítást.

Petzval élete végéig Bécsben élt és az ottani Tudományos Akadémia tagja lett, majd pedig a Magyar tudományos Akadémia is kültagjának választotta. Bár gyermektelenül és magányosan halt meg 1891-ben, az utókor hamar felismerte jelentőségét. Bécsben és Budapesten is utcát neveztek el róla, a Hold egyik, 150 km átmérőjű krátere pedig a Petzval-kráter nevet viseli.

Magyar Optikai Művek

Néhány bekezdéssel ezelőtt már felmerült Süss Nándor és az általa vezetett Mechanikai Tanműhely. Ez a vállalkozás képezte alapját a későbbi Magyar Optikai Műveknek, rövidebb nevén MOM-nak.

Süss Nándor

A XIX. század második felében fellendülő hazai finommechanikai és optikai ipar nem keveset köszönhet ennek az embernek, aki 1848-ban született a németországi Margburgban, Ferdinand Süss néven. Magyaroszágra 28 éves korában a kolozsvári egyetem megbízásából érkezett, ahol egy újonnan megnyíló Mechanikus Állomás vezetésével bízták meg. Itt az egyetemi oktatáshoz szükséges mérőberendezések – többek között optikai eszközök – gyártása és karbantartása folyt. A MOM ezt a „műhelyt” tekinti ősének.

1884-ben, Eötvös Lóránd ajánlására Süsst Budapestre csábítják, ahol a frissen alapított Államilag engedélyezett Mechanikai Tanműhely irányítását végzi. A Mozsár utcában működő intézmény volt az ország első finommechanikai műszerész szakiskolája, kezdetben alig több mint egy tucat tanulóval, négy éves képzési idővel. Itt készült többek között Eötvös később elhíresült torziós ingája és egyéb mérőberendezések is. 1897-ben a brüsszeli nemzetközi vásáron, 1900-ban pedig a párizsi világkiállításon nyertek díjat az itt készült eszközök. Termékeiket a Calderoni és Társa cég értékesítette.

A MOM elődje, 1905-ben

A következő évszázad első évében megszűnt a tanműhely állami apanázsa, így a munka nélkül maradt vezető saját céget alapított Süss Nándor Féle Praecisios Mechanikai Intézet néven. A Budán működő vállalat az említett ingák mellett út-, vasút-, és bányaépítésekhez használt műszereket, geodéziai berendezéseket, taneszközöket, távcsöveket készített. 1905-ben a cég áttette székhelyét a nyugalmasabb Csörsz utcába, mely végleges otthont adott a későbbi MOM telephelynek. Süss Nándor 1918-ig vezette a céget, amely nyugdíjba vonulása után részvénytársasággá alakult. Az alapító 1921-ben egy sajnálatos villamosbaleset áldozata lett.

A vállalat ugyanebben az évben vásárolta meg a német C.P. Goerz cég üvegcsiszolási licenszét, így megkezdődhetett a saját optikai termékek készítése. 1922-től mint Süss Nándor-féle Praecizios Mechanikai és Optikai Intézet Rt. működött a vállalat. A cég optikai tevékenysége akkoriban főleg térképészeti és geodéziai mérőműszerek lencséinek gyártásában merült ki. A fotográfiai eszközökre még nem volt akkora kereslet. A piaci igények iránti érzékenységüket egyébként jól példázza, hogy a húszas évek végén rádiókat is gyártottak.

1938-ben (hivatalos honlap szerint 1939-ben) kapja meg a cég a Magyar Optikai Művek Rt. nevet. Ekkor már több ezer főt foglalkoztató nagyvállalat, mely az egyre gyorsabban fellendülő hadiiparból is teljes mellszélességgel kiveszi részét, és a magyar gyártású harckocsikhoz, gépágyúkhoz készít célzóberendezéseket, optikákat.

Mint hadiüzem, természetesen elsődleges célpontnak számít, így 1944-ben az üzem egy része Sopron-Lövőre települ. A háború végeztével a budapesti épületek kb. egyharmada megsemmisül, a gépek jó részét pedig a német hadsereg szereli le és szállítja el, „viszontsegítségként” a német finommechanikai ipar számára.

Az ezt követő évekre szovjet kézbe került a gyár és főleg háborús jóvátételre termelt, de azt hiszem a szemüveglencsék és ébresztőórák cikkünk szempontjából most lényegtelenek. Sokkal fontosabb, hogy a szovjet kormány 1952-ben végre lemond a MOM tulajdonjogáról, amely az Rt. jelölést elhagyva Magyar Optikai Művekként működik tovább.

De csapongjunk egy kicsit, és vessünk pillantást egy másik hazai üzemre, a később alakult, de a fényképezőgép gyártásban hamarabb eszmélő Gammára és a magyar fototechnika egy másik jeles személyiségére, hogy aztán ismét eljussunk ehhez a korszakhoz, az ötvenes évekhez, melynek politikailag sötét időszaka a magyar fényképezőgép gyártás aranykorát is jelentette.

Gamma Művek

A fő tevékenységként szintén mérőműszerek gyártásában jeleskedő Gamma, a MOM-hoz hasonlóan kihagyhatatlan neve a magyar fototechnikának. 1920-ban létesült budapesti cég fő feladata, az alapító okirat szerint „szabadalmak értékesítése, mechanikai és elektrotechnikai tömegcikkek gyártása és árusítása” volt. Azaz lett volna, ha 1 éven belül nem megy csődbe. Szerencsénkre a vállalatot Juhász Zoltán és Juhász István gépészmérnök testvérpár veszi át és színtiszta családi vállalkozásként indítja újjá. A kezdetben még csak néhány főt foglalkoztató vállalat 1922-ben már némi nyereséget is hoz, 1924-ben pedig új helyre a Fehérvári útra költözik.

A cég neve ekkor Gamma Finommechanikai Gépek és Készülékek Gyára Rt., vagyis tevékenységi köre jórészt megegyezik a MOM, vagyis ekkoriban még Süss Nándor-féle Praecizios Mechanikai és Optikai Intézet Rt. tevékenységével. Többségében földmérő (mérnöki) műszerek, tudományos készülékek gyártásával és javításával foglalkoznak, egyre jobb színvonalon. A vezetés célkitűzése, hogy a vállalat megerősödéséig tiszteletdíjat nem vesznek fel, a részvényekre pedig nem fizetnek osztalékot. A megerősödés nem is várat sokáig magára. A Gamma még az 1929-es gazdasági világválságot is kisebb döccenővel átvészeli, egy jelzáloghitelnek köszönhetően. Juhász István egyik szabadalma, az 1932-ben bemutatott légvédelmi lőelemképző révén a Gamma jelentős sikereket ér el külföldön is. A nemzetközi kereslet akkora, hogy 1940-re a Gamma termékei jelentik a hazai ipari kivitel 10%-át.

Bár megrendeléseik jó részét a hadiipartól kapták, folyamatosan keresték az egyéb lehetőségeket is, így jött létre 1935-ben a Gamma Műszaki és Színespapírok Gyára Kft., valamint az optikai üvegcsiszoló részleg, mely mikroszkópok és fényképészeti termékek fejlesztését és előállítását is megkezdte. A cég fontosnak tartotta az optikai részleget, hiszen neve az évtized végén Gamma Finommechanikai és Optikai Művek Rt-re változott.

Kinga II prototípus

A Barabás János vezette optikai csapat a negyvenes években kezd komolyabban foglalkozni egy saját fényképezőgép megalkotásának ötletével, és elképzelésüket tett is követi. Külsősök segítségét is igénybe veszik, így olyan prototípusok kifejlesztése válik lehetővé, mint az 1944-es Riga (RIszdorfer GAmma), vagy Kinga (KINo Gamma) távmérős modellek. A Riga Dr. Riszdorfer Ödön feltalálóval közösen készült, aki az automatikus és félautomatikus expozíció szabályozás feltalálója, nemzetközi mércével is korszakalkotó szabadalmakkal. Találmányait elsőként az Eastman-Kodak vásárolta meg és építette fényképezőgépeibe. Sajnos Riszdorfer 1944-ben, Budapest ostroma alatt eltűnt, így a projekt befejezetlen maradt. Az egyre romló hadihelyzet amúgy sem kedvezett a fényképezőgép gyártásnak, és az utána következő időszak sem volt könnyű. A Gamma azonban több prototípust is tető alá hozott ebben a korszakban is. Így készült el például a Kinga II és Kinga Compur modell, melyek azonban az előbbiekhez hasonlóan soha nem kerültek sorozatgyártásba.

Akadt azonban egy újabb „külsős”, a magyar fotográfia akkor már jól ismert személyisége, Dulovits Jenő, aki a háború alatt kifejlesztett fényképezőgép ötletével, a Gammával együttműködve, felírta Magyarország nevét a fényképezőgép gyártó nemzetek tablójára.

Dulovits Jenő

Dulovits: Önarckép

1903-ban született Budapesten és ifjúkori éveit, valamint tanulmányait is itt folytatta. 1927-ben szerzett tanári diplomát a Budapesti Tudományegyetemen, majd matematikatanárként helyezkedett el. Közben elkötelezettje lett a fotográfiának, és a 30-as évektől több szaklapban és kiállításon is találkozni nevével. Számos díjat is nyert, többek között Bécsben és Londonban, a soproni II Nemzetközi Fotókiállításon, valamint a Kodak 1932-es pályázatán. Az úgynevezett „magyaros stílus” fotográfiai irányzat egyik nagy egyéniségének tartják. Szintén 1932-ben cikke jelenik meg a Fotóművészeti Hírekben Soft vagy nem soft címmel. Ebben a lágyító előtétekkel történő fotózásról értekezik.

1933-ban Tóth Miklós mérnökkel közösen elkészíti a DUTO nevű lágyítót előtétjét, mely feltalálóiról (DUlovits – TOth) kapta nevét, és amelyet mindmáig a legjobb lágyító előtétnek tartanak szerte a világon. Az 1934-ben meghirdetett Budapesti Nemzetközi Amatőr Fotópályázaton csak DUTO-val készült felvételek nevezhetnek. Dulovits nevéhez további öt lágyító előtét szabadalom fűződik.

A negyvenes években saját fényképezőgép kifejlesztésén dolgozik (korábban már magának készített gépeket), és operatőrként is megjelenik Szőts Itván mellett. Nevéhez fűződik a Kádár Kata c. rövidfilm fényképezése. Új, egyedi fejlesztésű fényképezőgépét 1943 augusztusában szabadalmaztatja.

A magyar fényképezőgép gyártás viszonylag rövid aranyévei nagyjából a második világháborútól az ötvenes évek végéig terjedő szűk húsz esztendőre korlátozódnak, de leginkább az utolsó tíz évet tekinthetjük igazi aranykornak. A modellkínálat a nagy gyártókhoz képest szerény, de bizony jó néhány kivételes termékkel büszkélkedhet, mely legalább a kor technikai színvonalát, de esetenként azt megelőző újításokat hozott. Korábban is voltak próbálkozások, de ezek általában csak saját használatra, vagy – ahogy láttuk – a prototípus szintjén megragadt gépek voltak.

És így vissza is érkeztünk a fényképezőgép gyártásban éppen szárnyait bontogató Gammához, mely az új fényképezőgépének szabadalmaztatása után (1943) veszi fel a kapcsolatot Dulovits-csal. A háború azonban nem kedvez az együttműködésnek, ezért a tényleges munka csak 1946-tól kezdődik.

Duflex (Gamma)

Duflex

A fejlesztés végeredménye a Duflex (DUlovits reFLEX) fényképezőgép, mely a világ első szemmagasságú keresővel ellátott tükörreflexes gépe. Ha csak ennyi lenne a gép érdeme, akkor is megérné a forradalmi jelzőt, több forrás szerint azonban az ismeretlenségből feltűnő magyar fényképezőgép ipar első mérföldköve az összes akkori csúcsmodellt évekkel előzte meg. Egyedi formaterv, mely mind a mai napig az ipari formatervezők hivatkozási alapja. Az akkoriban újdonságnak számító gyors, visszacsapódó tükör, a bajonett csatlakozású objektív vagy a fémfóliás redőnyzár és az automatikus beugró blende, mind a háború utáni időszak egyik legelőremutatóbb fényképezőgépévé avatják. Újításait a következő években több nagy gyártó is átvette és alkalmazza a mai napig. A jelenleg forgalomban lévő összes DSLR fényképezőgép szemmagasságú keresőt használ, bár a Duflex egyedi tükörrendszert alkalmazott, nem a ma elterjedt pentaprizmás és tükrös megoldásokat. Használati módja és a kereső által adott kép mégis megegyezik a manapság ismerttel. A korábbi gépekbe felülről kellett belenézni és oldalfordított (a jobb és bal oldalt felcserélő) keresőképet adtak. A gép a tükörreflexes mellett egy átnézeti keresőt is kapott, 35 és 90mm-nek megfelelő kivágásokkal. Formátuma normál kisfilmes, de 3:2 helyett 4:3 oldalarányt (24 x 32 mm) fed le, csakúgy mint a Gamma korábbi, kísérleti Riga és Kinga modelljei.

Duflex

A gép a Gammánál kifejlesztett Artar 50mm F3,5-ös alapobjektívet kapja, később pedig szintén a magyar gyártású – és az előbbi továbbfejlesztésének számító – Gammar 50mm F3,5 optikával kerül forgalomba. 3500 forintos akkori ára viszont a korszak magyar viszonyihoz képest csillagászati volt, bár alig a fele egy akkori használt Leicának. Talán a magas ár, talán a sok helyen hivatkozott anyaghiány, talán a máshol felhozott szovjet nyomás az oka, hogy a gép gyártását a megjelenést követő évben, 1949-ben leállítják. Máig sem tudni mennyi Duflex készült egészen pontosan. A szerényebb becslések 500-600 darabról, a merészebbek 3000-es nagyságrendről szólnak, egy kilencvenes években megjelent gyűjtői kalauz 800-ra teszi a fellelhető darabok számát.

A Duflex évtizedek óta a nemzetközi és hazai gyűjtők ritka és nagyon értékes darabja. Az E-bay-en jelenleg egy darabot kínálnak eladásra, 7300 dollárért.

A negyvenes évek legvégére már tervezőasztalon volt a Duflex pentaprizmás, kissé áttervezett külsejű utódja a Reflex S, mely azonban az anyamodell gyártásának leállítása miatt soha nem készült el.

Forte

A Forte elődjét 1912-ben alapította a Kodak azzal a céllal, hogy ekkor még csak Amerikában és Angliában működő gyárainak sorát az öreg kontinensre is kiterjessze. Magyarországra azért esett a választás, mert az alapítással megbízott Kenneth Meesnek már volt itt egy kisebb üzeme, amit tovább szeretett volna fejleszteni. A gyár helyszínét először Budapesten nézték ki, majd a választás a közeli és jól megközelíthető Vácra esett, melynek déli részén vásároltak (és béreltek) egy 50 holdas területet. A munkálatok megkezdése után nem sokkal azonban kitört az első világháború és a gyár építése leállt.

A váci Kodak gyár

1921-ben folytatták a gyár tető alá hozását, majd a következő év tavaszán indulhatott meg a termelés, mely kezdetben hét Kodak fotópapír márka 17-féle változatát jelentette. A nehéz idők ellenére a vállalat a harmincas évek végére már több mint 100 dolgozót foglalkoztat, havi 800 ezer négyzetméter fotópapírt gyárt, melynek harmadát délkelet európai országokba exportálja.

A második világháborúban a cég korábbi angol vezetése helyére katonai parancsnok kerül, a váci Kodak papírgyár pedig elsőosztályú hadiüzemmé lesz. A szövetségesek bombatámadásai jelentős veszteségeket és 5 dolgozó halálát okozzák. Hasonlóan a kivonulásra készülő német hadsereg, amely készleteik nagy részét elszállíttatja. Egy részét szerencsére a dolgozóknak sikerült elrejteniük, így a háború utáni termelés ezen alapulva indulhat meg.

1947 nyarán a Kodak Ltd. eladja a céget a Magyar Általános Hitelbanknak, amely Forte Fotokémiai Ipar Rt. néven, közel 100 dolgozóval kezdi meg új életét. Az új életet azonban még újabb követi. Az 1948-as államosítás során megszűnik a korábbi banki tulajdonos és a cég részvénytársaság státusza. Forte Fotokémiai Ipar Vállalat néven fut tovább.

Az addig csak fotópapírokat gyártó üzem az ezt követő időben új termékeket is bevezet. Megkezdődik a filmöntő üzem építése, és néhány fényképezőgép is piacra kerül a Forte műhelyből.

Optifort (Forte)

Optifort doboxgép

A hasonló nevű fekete-fehér negatívfilm nyomán jelenik meg ez az egyszerű (alumínium-öntvény) boxgép, mely fényes fekete lakkbevonatot kapott. A 6×6-os formátumhoz 98mm-es (1:11 fényerejű), egylencsés objektív társult, egy szimpla, kihajtható sportkeresővel. A záridő két értékre beállítható. Az objektív menetes foglalatot kapott, de nem cserélhető. Fényképezés előtt ütközésig kell kitekernünk a megfelelő optika-film távolság eléréséhez, máskülönben lehetetlen élesre állítani. Török György fotográfus jellemzése szerint, egyszerű kivitele ellenére meglepően éles képet ad, köszönhetően a nagy képméretnek és a gondos tervezésnek – pl a filmvezető enyhén ívelt, hogy a képdomborúsági hiba kiküszöbölhető legyen.

A hazai fényképezőgép ipar első igazi sikertípusa az Utitárs névre keresztelt dobozgép volt, melyet nem a fent említett cégek, hanem a budapesti Finommechanikai és Acélárugyár, később pedig a Gammából kivált, Finommechanikai Vállalat gyártott 1953 és 1955 (1956?) között, és több mint 60 ezer darab készült belőle.

Pajtás (Gamma)

Pajtás, két változatban

Az Utitárs sikerét meglovagolva készült el a Gammánál a 1954 óta fejlesztett Pajtás fényképezőgép, mely a hazai fotóamatőrök, de laikusok között is a legismertebb magyar fényképezőgépnek számít. Nem csoda, hiszen a végtelen egyszerű és viszonylag olcsó bakelit gépből, 1955-ös megjelenése után 2,5x annyi fogyott, mint a szintén sikeresnek mondható Utitársból, hamar ki is szorítva azt a piacról. A gép azonban nem igazán ellenlábas, inkább valamiféle utód volt, hiszen több alkatrészükben is megegyeztek. Objektívük is ugyanaz, egy F8 fényerejű, 80mm-es Achromat optika, mely F11-re és F16-ra rekeszelhető. 6×6-os formátumban 120-as rollfilmre dolgozott, melyre 12 felvétel fért. A gép 1964-ben (ekkor már nem a Gamma, hanem a Finommechanikai Vállalat gyártotta) 160 forintba került.

Ennek a modellnek is elkészült az utódja, amiből azonban nem lett sorozatgyártott termék.

Az ötvenes évek első felére, a szovjet tulajdonlás megszűnését követően, a MOM-nál is beértek a fejlesztések eredményei és szép sorjában jelentek meg az általuk fejlesztett új fényképezőgépek. Az első modell azonban még külső fejlesztés, a Magyar Optikai Kutatólaboratórium, azonbelül is Szabó Sándor munkája.

Momikon (MOM)

Az 1954-ben befejezett fejlesztést a MOM karolta fel és Momikon néven dobta piacra. Az elnevezés nem leplezetten utal a szellemi elődre, a rendkívül népszerű Zeiss Ikon modellre.

A távmérős gép egy 50mm-es, F3,5 fényerejű, tükröződésmentes bevonattal ellátott Ymmar objektívvel került forgalomba, mely Újvári Imre tervei alapján készült Tessar mintára, és fixen rögzült a gépvázhoz. A képformátum kisfilmes, az akkor népszerű 24 x 32 mm-es képmérettel. A film betöltése a Leica rendszerét követte. A záridő 1/25-1/500 mp között, illetve tetszőleges hosszúságra volt állítható.

A gépet 1956-ig gyártották és több mint 3000 darab készült belőle.

Mometta I-II-III (MOM)

Időközben, 1955-ben piacra került a Momikon továbbfejlesztett változata a Mometta is, mely nem sok újdonságot hozott, mindössze vastagabb fémvázat, ezzel összefüggően kicsit máshová került kezelőszerveket és keskenyebb távmérő ablakot kapott. Az előd helyét mégis szép lassan átvette a piacon és 1956-ban már szinte csak ez a típus volt forgalomban. 1957-es kivonásáig közel 11500 darabot adtak el belőle.

Mometta

Mometta II

Ugyanebben az évben, vagyis 1957-ben került forgalomba az újabb modell a Mometta II. A külsőre elődjével megegyező fényképezőgép az egyszerűsített filmbetöltés terén hozott változást. Itt már nem csak az alsó rész, de a teljes hátlap is levehető a filmcseréhez. A gép alján mindkét oldalon állványmenet található.

Mometta III

A Mometta I és II gyűjtői értékét, külföldi katalógusok kb. 80-110 dollárra teszik. Egykori ára 1490 forint volt (bőrtok nélkül), ennek ellenére több mint 12 ezer darabot sikerült értékesíteni belőle.

A Mometta sorozat 1958 körül egy újabb változattal bővült. A Mometta III egy kicsivel nagyobb vázat, szélesebb, nagyobb szűrőmenetű optikát, állítókar nélküli fókuszgyűrűt és vakuszinkron módot kapott. Az objektív cserélhető, M42-es csatlakozással ellátva. Az alapobjektív a korábbi Ymmar optika, menetes változata. Ezt a modellt 1962-ig gyártották és több mint 3000 darab készült belőle. A fejlettebb konstrukció és a viszonylag alacsony darabszám miatt a gép gyűjtői értéke kb. 230-270 dollár.

Mometta Junior (MOM)

Mometta Junior

A Mometta III hátránya volt, hogy az alapoptikától eltérő objektívvel használva a távmérő nem működött megbízhatóan. Erre jelentett alternatív megoldást a Mometta Junior, melyből egyszerűen kihagyták a távmérőt. A gép ugyanúgy M42-es objektívmenetet kapott és egy külön megvásárolható, fix képkivágásokat mutató (ún. univerzál) keresővel volt használható.

A Mometta Junior ritkaságnak számít, még 2000 darab sem készült belőle, külföldi gyűjtői értéke ennek megfelelően 250 dollár körüli.

Fotobox (MOM)

Fotobox

Viszonylagos olcsóságuk folytán a hazai vásárlók számára elsősorban a dobozgépek jelentették a megoldást. A MOM válasza az igényekre az 1959-ben piacra került Fotobox nevű szerkezet volt, mely a tervezés fázisában még MOMKA néven indult.

A gép ugyanúgy 120-as rollfilmet használt, mint kategóriatársai a Pajtás és Utitárs. A 6×6 cm-es kockákból 12 fért el egy tekercsre. Itt azonban a film nem vízszintesen, hanem függőlegesen haladt. Egy 75mm-es objektívet kapott, amely 1:7,7 fényerejű és F11, valamint F16 értékekre rekeszelhető. Átnézeti keresőt kapott, mely az említett társaknál nagyobb keresőképet biztosít. A zár 1/25, 1/50 és 1/100 mp-re állítható és B állást is kapunk, amely vezetékes távkioldóval is használható. A gép további érdekessége a vakuszinkron csatlakozó.

Bár a Fotobox egyértelműen a MOM legsikeresebb gépe és tulajdonságaiban is felülmúlja elődeit, eladott darabszámával azonban elmarad az ugyanekkor kapható Pajtás mögött, melyből az azonos éveket tekintve kb. négyszer annyi fogyott.

A magyar dobozgépek között akad még egy említésre méltó, melyet Kinobox néven gyártott a budapesti Elektromosipari Gépalkatrész és Szerszámkészítő Ktsz. Ez a készülék nem középformátumú, hanem 24x32mm-es kisfilmes formátumú volt, 45mm-es F8 fényerejű Achroplan objektívvel. Fejér Zoltán magyar fényképezőgépeket bemutató könyve szerint gyenge pontja a filmtovábbítás volt. Ennek ellenére viszonylag sikeresnek mondható. 1958-as megjelenésekor 297 forintért árulták, 1962-ig gyártották és viszonylag sok, több mint 30 ezer fogyott belőle.

1959-ben a MOM több bejelentéssel is készült a magyar vásárlók felé, de ezek közül csak a fenti Fotoboxból lett sorozatgyártott fényképezőgép. A bejelentések közé tartozott, a Gamma által egy évtizeddel korábban dédelgetett, pentaprizmás, kisfilmes, SLR gép, melyet a MOM továbbgondolt és Correcta Reflex néven akart forgalomba, hozni. Ekkoriban készült el a hasonló termékvonalat képviselő Hungaretta mintapéldánya. Úgyszintén soha meg nem valósult ötlet és prototípus maradt a Virax 35, Virax 35/t kisfilmes gép is.

Correcta Reflex prototípus

Hungaretta prototípus

A hatvanas évek legelején a rossz csillagzat alatt született magyar, pentaprizmás SLR ötlete a Virax 35/p modellben újult meg. A MOM az 1960-ban hozzácsatolt Optikai Kutató Laboratóriummal kezdte meg a munkát és rövidesen előállt az említett egyaknás tükörreflexes géppel, de sajnos ez a készülék sem jutott tovább a prototípus állapotnál.

Az alkonyat

A hatvanas években hanyatlásnak indult a hazai fényképezőgép gyártás, illetve az addig lelkesnek mondható fejlesztés alábbhagyott. Az okok ismeretlenek, de a korszak gazdasági döntéseit ismerve valószínűleg „felsőbb sugallatra” csillapodott le a fényképezőgép készítő kedv. 1962-ig több mint 300 000 magyar gép készült, többségében hazai piacra, de a felmérések szerint a vásárlók jó része az import fényképezőgépeket kereste. A magyar kivitel 1958-ban 4500 darab volt, szemben az itthon eladott több mint 300 ezerrel.

Az egyik legtovább gyártott, és egyben legsikeresebb gép a Pajtás volt, melyet 1955-től ’66-ig gyártottak és több mint 160 ezer darab készült belőle, ami az összes Magyarországon készült fényképezőgép legalább felét teszi ki. 1962-ben még gyártották a Kinobox, Fotobox és Mometta III modelleket is. Az évtized elején a Gamma átadja optikai részlegét a MOM-nak, és kizárólag a mérőműszerek gyártásával foglalkozik. A cég a 70-es, 80-as években is sikeres a maga területén, de a fototechnika terén már nem tevékenykedik. A rendszerváltás után a céget felszámolják, majd külföldi tulajdonban Gamma Műszaki Kft. (később Rt.) néven alakul újjá és a mai napig működik.

A MOM szintén a geodézia és laboratóriumi műszergyártásra fekteti a hangsúlyt és a következő évtizedekben, a beolvadt Optikai Kutató Laboratórium révén a hazai optikai ipar fellegvára. A rendszerváltás közeledtével a beszűkült keleti piac miatt csődközelbe jut, ezért több kisebb cégre bontják, egyes részeit felszámolják. A lencsegyártó üzem belga tulajdonba kerül és a mai napig Buchmann-MOM Rt. néven üzemel. A Csörsz utcában található központi telephelyet a közelmúltban lebontották, jelenleg a MOM-park és rendezvénycentrum őrzi az egykor nagy gyár nevét.

A Forte a kor nemzetközileg is elismert fotokémiai gyártója. Felhagy a fényképezőgép gyártással és korábbi profiljára a papír és filmgyártásra koncentrál. A 70-es években beindul a színes filmek előállítása is. Ebben az időszakban a fotópapírok több mint felét, filmtermékeinek pedig 45%-át exportálja a világ 74 országába. A rendszerváltás után privatizálják és részvénytársasággá alakítják át. A gyártás – egyre csökkenő ütemben – a közelmúltig folytatódott. A cég 2007-ben szünteti meg a termelést.

Az utolsó bekezdéshez érkezvén nem mulaszthatom el megköszönni Szalatnyai István olvasónk ötleteit és segítségét, valamint Nagy Károly, a retropages.uw.hu üzemeltetőjének képeit.

A hazai gyártású fényképezőgépek iránt érdeklődők számára alapműként kell szolgáljon Fejér Zoltán: Magyar fényképezőgépek 1856-1966 című könyve, melyet mi is forrásként használtunk fel a cikkhez.