Vanguard Supreme 46F

0

A hagyományos, bélelt tokok és szövet táskák védelme nagyjából addig tart, amíg kezeink között tudhatjuk a „csomagot” és benne féltve őrzött fotós felszerelésünket. Akadnak azonban helyzetek, amikor másokra, vagy jobbára a körülményekre kell bíznunk kincsünket; például kénytelenek vagyunk csomagként feladni a repülőúton, vagy extrém körülmények között zötykölődtetni egy busz, vagy kocsi csomagtartójában. Ilyen körülmények közt elkél a maximális védelem, melyhez a legnagyobb lépést egy szivacsbetétes keménytok jelentheti.

A főként táskáiról és állványairól ismert, taiwani Vanguard, Supreme néven kínál nekünk különféle méretű műanyag táskákat, melyek a hazai kereskedőktől is könnyedén beszerezhetők. A Supreme táskacsalád a kis 25 x 28 centis kézitáskától az 52 x 63 cm-es guruló bőröndig, hatféle méretben kapható, jórészt azonos kivitelben és minőségben. Nálunk méretben az egyik legnagyobb járt, a már bőrönd méretű, de még nem gurítható Supreme 46F.

Kívül

A gyártó a teljes sorozatot a légiszállítás kellemetlenségeinek elviseléséhez szabta. Az egyik legfontosabb tulajdonságuk az Air-Pressure System, vagyis a légnyomás kiegyenlítés. Ennek köszönhetően a repülőgép változó nyomású rakterében is lelkiismeret-furdalás nélkül elhelyezhető a táska, hisz a külső és belső nyomása folyamatosan kiegyenlítődik, így nem deformálódik. Erre a tetején lévő narancs színű kis szelepsapkát használja, mely például a vizet már nem engedi át.

Apropó, vízállóság! A Supreme 46F e téren sem utolsó, hiszen akár 5 méter mélységig víz alá meríthetjük. A vastag műanyag test miatt ugyebár nem kell aggódnunk, az illesztéseknél pedig vastag (kb. 1 cm-es) gumiszegélyt kapott, mely a táskát lezárva szorosan tapad. A biztos zárásról 6 db, erős, műanyag csat gondoskodik. Kettővel a tetejét, további néggyel pedig az oldalait szoríthatjuk össze.

A csatok zárása nagyon egyszerű és gyors, egyáltalán nem szorulnak és elsőre a nekik kialakított vájatba ugranak. Mivel a nyitás rendkívül egyszerű bárki számára, a Vanguard egy kis plusz biztonságról is gondoskodott. Bár lakatot, vagy egyéb záró alkalmatosságot nem kapunk a táskához, a felső két csat mellett egy-egy lakat lyukat alakítottak ki, melynek belseje fémből készült. Utazás előtt tehát akár lakattal, akár plombával védhető a csomag, az illetéktelen nyitás ellen.

A táska teste vastag műanyag, a szélein plusz bordákkal megerősítve. Az alsó zsanérjai is kemény műanyagból készültek, de egy vastag fémpálcán fordulnak, ami szinte lehetetlenné teszi a kiakadásukat. A legkényesebb rész kétségtelenül a sima oldalfal, de még ez a pont is ellenáll kb. 120 kilós nyomásnak. Az extrém hőmérséklet viszonyok sem tehetnek kárt a felszerelésben, legalábbis -40 és +95 Celsius között.

Tetején egy szintén masszív, műanyag fogantyút találunk, mely lehajtható. Fogó része csúszásmentes, narancsszín gumiborítást kapott. Néhány gumi alkatrész a táska alján is visszaköszön, széles, fekete gumilábak formájában, így kevésbé kell aggódnunk, hogy összekarcoljuk a műanyag borítást. Persze a karcok miatt amúgy sem kell kétségbe esni, a táskát borító műanyag, érdes, strukturált felülete okán.

A Supreme 51,5 x43,5 cm-es külső méretekkel és 22 cm-es vastagsággal rendelkezik. Tömege 6,8 kiló.

Belül

És most lássuk a lényeget, a táska belsejét. A tető belsejében rombusz mintázatú, sűrű szivacsréteg kapott helyett. Ha úgy tartja kedvünk könnyen ki is vehetjük, cserélhetjük, viszont hátul 4 ragasztócsíkot helyezett el a gyártó, mellyel véglegesen be is illeszthető.

Hasonló sűrű, szürke szivacsot kapunk a tárolórétegekhez is, összesen kettőt. Mindkét szivacsbetét a teljes táskát kitölti, és 6,5 cm vastag. Segítségükkel két réteg alakítható ki. A betétekbe kb. centi átmérőjű kis hatszögeket vágtak, így bármilyen felszerelési tárgy „fekhelyét” pontosan kialakíthatjuk, ha egyszerűen kitépjük, vagy vágjuk a perforált részt. Mindkét szivacs ugyanolyan kialakítású, és akár egy vastagabb rétegként is használható. A szélükön egy bemarás jelzi, hogyan illeszthetők pontosan egymásra.

A táska pakolható belső része 48 x 37 cm, 20 cm-es vastagsággal. Ebbe persze már beletartozik az alsó és felső, kizárólag védelemre szolgáló szivacsréteg is. Az alsó, vékonyabb réteg 3 cm-es és nem perforált, viszont a tökéletes védelemre éppen elég. Egyszóval, legfeljebb 15-17 cm magas felszerelési tárgyak tárolása ajánlott a táskában. A nagyobb eszközöknek fektetve alakíthatunk ki helyet. A férőhelyek száma a felszerelés méreteitől függ, de kb. 2 SLR váz, 2 külső vaku és 6-7 kisebb/közepes objektív számára van itt hely.

Összefoglalás

Ez a táska önmagában is túl nehéz (és nagy), hogy egyszerű hobbi kiegészítőként használjuk, de aki sokat utazik repülővel külföldre, és képtelen meglenni a nagyobb DSLR felszerelése nélkül, annak szinte kötelező. Ha nincs is szükségünk a 46F modell méreteire a Vanguard Supreme táska család kisebb tagjai azonos minőséget és szolgáltatásokat nyújtanak.

A táskát a Bluechipwebáruház bocsátotta rendelkezésünkre, ahol bruttó 41 990 forintért megvásárolható.