Meg kell mondjam, elég mozgalmas évnek érzem a mögöttünk állót. Mármint a korábbiakhoz viszonyítva. Sok bejelentés ugyan még 2008 szülötte, de legtöbbjük idén vált kézzelfogható termékké. A kompaktok és a tükörreflexesek közötti senkiföldjén egy új formátum van kibontakozóban, a szenzorok érzékenysége az egekben, a digitális fényképezőgépek videó képessége egyre elfogathatóbb, és még sorolhatnánk mindazokat az újdonságokat, melyekre 2009-ből emlékezhetünk.
Két világ között: Micro 4/3″
Azt hiszem a legtöbb figyelmet idén is a Micro 4/3″ rendszer kapta, hiszen egy olyan újdonságról van szó, amely betömheti az űrt a kompaktok és a DSLR-ek között. Nevezzük a „hiányzó láncszemnek”! A Micro 4/3” a kis gépek könnyű hordozhatóságát, elektronikus keresőjét és fókuszrendszerét nyújtja, de a sokat szapult, apró érzékelők helyett a tükörreflexesekét megközelítő (valójában a 4/3″-os rendszerrel teljesen megegyező) méretű szenzort kapott. Az elhagyott tükörnek és optikai keresőnek hála csökkenhetett az objektív-érzékelő távolság, ami jelentősen megkönnyíti a méretcsökkentést.
A tavaly bejelentett Micro 4/3″-os rendszer idén vált valósággá, hiszen a több mint egy éve megjelent Panasonic Lumix DMC-G1 után ezévben négy további típus került a polcokra. A Panasonic a videofelvételt is tudó Lumix DMC-GH1-gyel bővítette a kínálatot, majd őszre a Lumix DMC-GF1-et időzítette. Ha a G1, vagy GH1 láttán még kétségeink voltak a valóban kis méretet illetően, a GF1 eloszlatta azt. Igazán „kompaktosra” sikeredett. Csakúgy, mint az Olympus két újdonsága, a retro külsőt kapott PEN E-P1 és E-P2. A rendszer idén néhány új objektívvel is bővült. Bár ezek választéka még elég szegényes, némi megkötéssel és egy adapterrel a 4/3”-os optikák is használhatók.
Felbontás az egekben
A megapixel-verseny 2009-ben is folytatódott. Voltak érdekes ellenpéldák, például a Canon PowerShot G11, amely elődjénél kisebb felbontással jelent meg, de az idei kompaktoknál már a belépő szinten is 10-12 megapixel a minimum. A kompaktoknál egyébként kicsi a szórás felbontásban az olcsóbb és drágább modellek között. A szenzorméret azonban nem nőtt, és egyéb számottevő újdonság sem történt a technológiában. Épp ezért tűnhet úgy, hogy nincs már hová növelni a felbontást, de biztos vagyok benne, hogy a gyártók 2010-ben rácáfolnak erre a teóriára.
A tükörreflexeseknél viszont volt némi faragás az érzékelők felépítésében, bár ez csak néhány modellre jellemző. Főleg a fullframe szenzoros gépeknél javítottak a mikrolencsék sűrűségén és így méretén. A jobb fénygyűjtő képességet több gyártó felbontásnövelésre (is) használta. APS-C formátumnál ennek csúcsát a Canon EOS-7D jelenti 18 megapixeles effektív felbontással. A teljes kisfilmes képkocka méretű érzékelővel szerelt modellek 21-24 megapixelnél tetőznek, egy két üdítő színfolttól eltekintve, mint amilyen a Nikon D3s, ahol a nagyobb mikrolencséket inkább az érzékenység javítására használták.
Apropó, fullframe szenzor! A tavaly év végén három résztvevőssé duzzadt gyártói kör idén sem bővült, és továbbra is a Canon, Nikon, és Sony alkotja a hármast. A kommersz digitális gépek elitjének nevezhető szegmensben a Nikon a már megénekelt D3s-et, a Sony pedig az ezen gépek alsó árküszöbét feszegető Alpha DSLR A850-et hozta ki. Talán ide vehetjük még a Canon EOS-5D Mk II-t, valamint a Nikon D3X-et, melyeket ugyan tavaly év végén jelentették be, de elterjedésük 2009-re tehető. A piac tehát szépen formálódik, bővül és lassan de biztosan egyre olcsóbb gépek jelennek meg valódi kisfilmes szenzormérettel.
Hiperérzékenység
És ha már a Nikon D3s-nél tartottam megemlíthetem a minden eddiginél elképesztőbb érzékenységi plafont, amely 2009-ben már hatszámjegyű, ISO102400-as értékkel. Jelenleg két modellnél elérhető, az említett Nikon SD3s-en kívül a valamivel kisebb szenzoros (APS-H) Canon EOS-1D Mk IV-ban is beállíthatjuk.
Közben a kompaktok sem nevezhetők szégyenlősnek ebben a vonatkozásban. Az ISO1600, vagy 3200-as érték már szinte alapnak számít, de a Fujifilm egyes modelljei akár ISO12800-ig merészkednek – persze csökkentett felbontásban. A Fujifilm egyébként az új SuperCCD EXR szenzoraival elég jó úton halad ismét. FinePix S200EXR modellje például a kategória legjobbja zaj terén.
Messzelátók előnyben
A néha esztelenül magasnak tűnő megapixelek és ISO értékek mellett a kompakt gépek harmadik fontos marketing adatát, az optikai zoomátfogást sem illik kifelejteni. Az ezredforduló táján, vagyis nagyjából 10 éve, még kiemelkedőnek számítottak a 6-10x-es zoomot tudó gépek. Tavalyelőtt vakartuk a fejünket a 18x-os, tavaly pedig a 20x-os láttán. Aztán idén az Olympus jóvoltából megkaptuk a 26x-osat az SP-590 UZ modellben. Az extremitás ezen formája azért nem volt ragadós, az ultrazoom gépek nagy többsége megmaradt a „szerény” 18x-os optikai zoom környékén.
A nagy átfogás ma már nem is jelent feltétlen nagy objektívet és méretes gépet. Már a korábbi években is jelentek meg 10x-es, vagy akörüli átfogást kínáló, zsebrevágható kompaktok. 2009 sem kivétel. A Panasonic új TZ modelljei (DMC-TZ6 és DMC-TZ7) például viszonylag kis gépvázban kínálják a 12x-es zoomot, de megemlíthetjük a Canon PowerShot SX120 IS-t, az Olympus mju-9000-et, és a szinte ultrakompakt méretű Casio Exilim EX-H10-et, melyek mind 10x-es átfogást nyújtanak.
A „messzelátás” mellett egyre fontosabb a nagylátószög is. Ma már nem ritka a 24-25 mm-nek megfelelő sem. Elég mondjuk az előbb felhozott Casio H10-et, a Panasonic TZ gépeket, a Samsung WB500-at, vagy az Olympus FE-5020-at említenem. Szerencsére 2009-ben nem kellett nagyítóval keresnünk a 28mm-nek megfelelő látószögről induló modelleket sem. Annyi ilyen gép jelent meg, hogy felsorolni is nehéz lenne. A kényelmesebb nagylátószög egyre inkább fontos a gyártóknak és úgy tűnik a vásárlóknak is.
Stabilitás
Idén a stabilizátorok tekintetében több gyártó részéről is történtek előrelépések. Itt van például a Canon, mely nyáron jelentette be legújabb Hybrid IS rendszerét. Az új optikai stabilizátor a fel-le irányuló, és az elfordulásból eredő mozgásokat is kompenzálja. Előbbi főleg makrofotózásnál, utóbbi a hosszabb záridős felvételeknél gyakori. A cég első ilyen rázkódáscsökkentéssel szerelt objektíve az EF 100mm F2,8L IS USM Macro, mely néhány hónapja kapható.
A Pentax is új generációt avatott a tükörreflexes fényképezőgép vázaiban használt SR (Shake Reduction) rendszernél. Az általuk használt eljárás a szenzor elmozdításán alapul, de ezúttal nem csak két dimenzióban (jobbra-balra, fel-le), hanem az óramutató szerinti, illetve azzal ellentétes elfordulásokat is leköveti a rendszer. A megújult SR szolgáltatás elsőként a Pentax K-7 modellben került bevezetésre.
A Panasonic által használt MEGA O.I.S. optikai stabilizátor is új életciklusát éli. Nyári kompakt modellfrissítésük már az áttervezett POWER O.I.S rendszert kapta, amely elsősorban az alacsony frekvenciás rázkódás terén nyújt kiemelkedőt. Ebből a szempontból akár 2,6x hatásosabb lehet a korábbi verziónál. Ezt a stabilizátort kapta például kompakt csúcsmodelljük a Lumix DMC-FZ38 is.
Terjed a HD video
A mozgókép szolgáltatás már egyáltalán nem újdonság, sőt a HD felbontású videó sem. 2009-ben egyre több fényképezőgépben találkozhattunk vele. Ma már szinte a 720p felbontás, vagyis az 1280 x 720 pixeles videóméret az elfogadott alap, legalább 24(25), vagy 30 képkockás sebességgel és hanggal. A Full HD, vagyis az 1920 x 1080 képpontos felbontás egyelőre még kevés gép kiváltsága.
A fényképezőgépek némelyike már-már a profi videokamerák szolgáltatásait hozza. Ilyen az emlegetett Panasonic Lumix DMC-FZ38, amely külön kreatív felvételi üzemmódot kapott, rekesz- és záridő állítással, videó témamódokkal és sztereó hangfelvétellel, de említhetném a cég DMC-GH1 modelljét is.
Mozi a DSLR-ekben
2008 elhozta az első videófelvevős DSLR-t, 2009 pedig elterjesztette a szolgáltatást. Legalábbis a gyártók egy részénél. A két piacvezető, a Canon és a Nikon mindenesetre ritkán hagyta ki a mozgóképfelvételt idei típusaiból, sőt már a profi modellek is rendelkeznek ezzel, például a nemrég bejelentett Canon EOS-1D Mk IV, az EOS-7D, illetve a Nikon D3s és D300s. A 720p felbontás a legelterjedtebb, de a Canon drágább gépeiben nem ritka a széles beállítási lehetőségekkel rendelkező Full HD (1080p) mód sem. Mindkét gyártó automata élességállítást is kínál a videóhoz.
Érdekes különcök
Az elmúlt esztendő egyedi gépek tekintetében sem volt szűkös. Elsőként itt van például az előbbi videó témához kapcsolódó Casio Exilim EX-FC100 és az ultrakompakt FS10, melyek a pár éve piacon lévő Casio csúcsmodellek (EX-FH20 és EX-F1) hipergyors videofelvételi szolgáltatását utánozzák, kicsit egyszerűsített formában. Mindkét géppel HD minőségű mozgóképek rögzíthetők, max. 210 kocka/mp-es sebességgel, de kisebb felbontásban akár 1000 kocka/mp is elérhető.
A Samsung 2009-es meglepetése a két LCD kijelzős ST550 modell volt, melynek hátulján egy 3,5″-os, a teljes hátlapot beterítő, érintőképernyőt találunk, 1,15 millió képponttal, második kijelzője pedig előre, az objektív mellé került. Ezen a kisebb, 1,5″-os LCD-n szemből is figyelemmel kísérhetjük az élőképet, vagy néhány felvételi adatot.
A Nikon kompaktjai közül talán a Coolpix S1000pj volt az idei legérdekesebb. A kisméretű gép átlagosnak mondható képességekkel rendelkezik, kivéve a beépített mini-projektort, ami valóban működőképes, hasznosnak látszó újdonság. Megfelelően sötét helységben 2-3 méteres képátlót is elérhetünk. Tévére nincs is szükség, csak kíváncsi közönségre, és indulhat az aznap készült képek vetítése.
A Fujifilm már tavaly beharangozta egyedi, térhatású képeket készítő masináját a FinePix Real 3D W1-et, és kisebb megdöbbenésünkre idén bolti példány is lett a dologból. A két optikás és ennek megfelelően dupla szenzoros fényképezőgép, az emberi szemhez hasonlóan, kissé eltolva, egyidőben rögzíti a témát, melyet hátsó kijelzőjén képes 3D-ben is megjeleníteni. A cég saját nyomtatási szolgáltatásának hála, papírképen is kézbe vehetjük a térhatású nyomatokat, és egy digitális, 3D képkeret is beszerezhető a fényképezőgép mellé. A Fujifilm FinePix Real 3D W1 tesztje hamarosan olvasható a Pixinfón. De ezt már csak jövőre, addig is minden kedves olvasónknak békés, boldog karácsonyt és új évet kívánunk!
