Bevezető
Idén sem hagyjuk ki szokásos év végi visszatekintőnket, amelyben elsősorban az újonnan megjelent fényképezőgép és objektív bejelentéseket elevenítjük fel újra, s vizsgáljuk meg azt, hogyan változott a fejlődés iránya, vagy éppen volumene az elmúlt egy évben.
A fényképezőgépek esetében ezúttal is csak a legnagyobb hazai forgalmat adó gyártókkal foglalkozunk részletesen, ami nem azt jelenti, hogy pl. egy Leica ne lenne fontos, vagy éppen egy új Hasselblad illetve Phase One középformátumú váz vagy hátfal ne volna nagy jelentőségű, de ezektől a gyártóktól általában csak egy igen szűk réteg vásárol. Más kérdés, hogy új hátfal nem jelent meg, illetve a Leicától is csak pár „újracsomagolt”, kiszínezett külsejű Leica váz jelent meg, így sok mindenről nem is tudnánk beszámolni.
Ugyanígy nem lesznek majd részletesen megemlítve a kifejezetten videózásra készített (azaz szűk réteget érintő) termékek, mint pl. a BlackMagic újdonságai, vagy éppen a Sony FX3.
Az objektívek közül csak az autofókuszos modellekkel foglalkozunk, de a korábbi módszerünkkel ellentétben már nem csak a komoly, neves, nagy gyártók, de a kisebb, koreai és kínai márkák termékeit is listázzuk. Tesszük mindezt azért, mert bár a Tokina korábban jelentős gyártónak számított, gyakorlatilag ma már a koreai Samyang is lekörözi őt mind fejlesztésben, mind termékpalettában, és szépen zárkóznak fel a kínai gyártók is, mint pl. a Viltrox, azaz ők már jelentősebben meghatározó szereplői az objektívek piacának, mint akár a Tokina, akár a Pentax.
Reményeink szerint az összefoglalóból jól látható lesz, hogy melyik szegmens mennyire pörög, illetve hogy egy adott szegmensben egy-egy gyártó hogyan teljesít.
Mindenképpen érdemes mind a fényképezőgépekről, mind az objektívekről szóló oldalunkat elolvasni, utóbbi végén egy összefoglaló értékelést is közzéteszünk.