Digitális- és nagyformátumú filmes fotósuli

0

Elméleti és gyakorlati oktatást is magában foglaló fotós tanfolyamot indít több neves szakember közreműködésével a Chromogenic Arts Kft. A kétszer 12 alkalmas iskola az alapok mellett olyan gyakorlati megoldásokat is megismertet a jelentkezőkkel, mint például a kültéri derítőlapos megvilágítás, színkorrekció vagy a portfoliókészítés. A tanfolyam első foglalkozásának időpontja 2005. február 1. (kedd) 18:30 perc.

Sajtóközlemény

Fotóiskolánk filozófiája, hogy magasfokú szakmai hozzáértéssel, a rendelkezésre álló legjobb tanítási módszerek és technikai eszközök, megoldások alkalmazásával, gyakorlatias formában megtanítsuk leendő hallgatóinkat a fotózás technikájára.

További fontos szempont a a szemléletesség, illetve az, hogy közben a tanulók minél inkább kedvüket leljék a fotózásban.

A tanfolyam legnagyobb része a digitális fotózás szakmai fogásait ismerteti, egy része pedig kifejezetten a közép- és nagyformátumú filmes fotózás praktikáit, trükkjeit tárgyalja.

A fotósulira teljesen kezdő, illetve a fotózás alapjaiban már jártas leendő hallgatók jelentkezését várjuk.

Oktatók, előadók:

  • Török György (fotográfus)
  • Martin Szipál (fotóművész, hollywoodi portréfotós)
  • Szalontai Ábel (fotóművész, az Iparművészeti Egyetem tanára)
  • Jakab Zsolt (az Adobe cég által minősített szakértő)

Helyszín:
Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház
1043 Bp. István út 17-19.

Összesen kb. 40 óra elmélet (12 alkalom)
kb. 50 óra gyakorlat külső helyszíneken (12 alkalom)

minden óra után konzultációs lehetőség az oktatókkal az egyéni kérdések megválaszolására

Első foglalkozás: 2005. Február 1. , kedd 18:30

Foglalkozások:
elméleti órák keddenként 18:30-tól
gyakorlatok hétvégenként

Részvételi díj: 95.000,-Ft + ÁFA

A tanfolyam elvégzéséhez nem feltétlenül szükséges saját fotós felszerelés, igény esetén a résztevőknek – külön térítés nélkül – a foglalkozások idejére tudunk biztosítani digitális és filmes fényképezőgépet. Lehetőség van professzionális fotóberendezések (fényképezők, speciális nyomtatók, stb.) kipróbálására is a tanfolyam foglalkozásain.

A résztvevők a tanfolyam elvégzéséről oklevelet kapnak.

Több neves fotóeszköz-gyártó cég képviseletével kapcsolatban állunk, a tanfolyam hallgatóinak lehetőségük van kedvezményes termékvásárlásra digitális és filmes fényképezőgépekből, objektívekből, állványokból és sokféle egyéb fotós kiegészítőkből.

Fotóiskolának hallgatóinak továbbá lehetősége van számos külföldi és hazai fotósszakkönyvet, illetve folyóiratot is –térítésmentesen- kölcsönözni az iskolától.

Az oktatás során a most következőkben leírt témáknál sokkal nagyobb és részletesebb a tananyag, ez csak egy rövid felsorolás tájékoztató jelleggel, a teljesség igénye nélkül:

Az elméleti oktatás főbb témái:

  1. Színtan, színkeverés, Pszichés színtan, színkompozíció, színhőmérséklet
  2. Formakompozíció, fotóterületek
  3. Fényképezőgép felépítése (digi/analóg), Rekesz és záridő
  4. Fényérzékenység, CCD-k, filmek fajtái, objektívek
  5. Fénymérés, filmkidolgozás
  6. Tárgyfotó és kellékei
  7. Modellfotó és kellékei
  8. Táj- és makrofotó, és ezek kellékei
  9. Riport-, dokumentációs fotó és kellékei
  10. Szkennerek, képfeldolgozás, nyomtatók, levilágítók, nyomdai előkészítés
  11. Photoshop használata, WEB-design
  12. Árképzés, szerződések, modell-lapok, szerzői és egyéb jogok

A gyakorlati órák főbb témái:

  1. fényképezőgép felépítése, használata (géptartás, állványok, tartozékok, stb.)
  2. fénymérés és beállítások, objektívek
  3. Világítástechnika , beltéri műterem, tárgyfotó
  4. Kültéri fények (derítőlappal)
  5. Világítástechnika :fények típusai, fényforrások típusai
  6. Tárgyfotó, épületfotó és perspektívakorrekció
  7. modellfotó, portré, divat
  8. Photoshop — nyomdai előkészítés, színkorrekció, digitális retus, webes előkészítés
  9. Photoshop II. — kiállítási képek és portfólió készítése
  10. Képértékelési gyakorlat
  11. Nagysebességű adatátvitel, mobil képtovábbítás
  12. Műszaki fotózás, épületfotó, táj, makrofotó

További információ és jelentkezés:
Csikszenthy Csaba
Telefon: 06-20-390-1560
e-mail: cs.csaba@interware.hu