A Sigma már korábban is rendelkezett a 70-200 mm-es gyújtótávolság tartományban f/2,8 fényerejű optikával, melynek később a digitális gépekhez igazította sugármenetét, így megkaphatta a DG jelzést is. A most bejelentett változat azonban ennél több változást mutat: egy új lencsetag segítségével csökkentették a közelpontot, így nagyobb nagyítás érhető el. Mivel a legnagyobb nagyítás már az 1:4 leképezési arányon belülre került, így az objektív Macro jelzéssel kerül forgalomba.
Az optikán belül az első lencsetagok között 2 extra alacsony fényszórású (ELD – Extraordinary Low Dispersion), a hátsó csoportban két speciális alacsony fényszórású (SLD – Special Low Dispersion) üveg lencse felel a kromatikus aberráció minimális szinten tartásáért. A lencsetagok több rétegű bevonata jelentősen csökkenti a becsillanás és a szellemkép létrejöttét.
Az élességállítást gyors és pontos Hyper Sonic Motor (HSM) végzi, a FullTime Manual (FTM) fókuszrendszernek köszönhetően az automatikus élességállítás után közvetlenül tudunk kézzel is pontosítani, bármilyen kapcsoló átváltása nélkül. Sem az élességállítás, sem a gyújtótávolság változtatása nem eredményezi az objektív hosszának módosulását, vagyis belső élességállítású és belső zoomolású.
| Sigma 70-200mm/F2,8 EX DG Macro HSM | |
|---|---|
| Gyújtótávolság | 70-200 mm |
| Legszűkebb blende | F22 |
| Felépítés | 18 lencsetag 15 csoportban |
| Fókusz rendszer | Hyper Sonic Motor |
| Rekesz | 9 lamellából |
| Közelpont | 100 cm |
| Legnagyobb nagyítás | 1:3,5 |
| Szűrőmenet | 77 mm |
| Méretek (átmérő x hossz) | 86,6×184,4 mm |





