Utazóknak: Panasonic Lumix DMC-TZ4 és DMC-TZ5

0

28 mm-nek megfelelő nagylátószöget és 10×-es zoomátfogást kínálnak a Panasonic Lumix TZ sorozat legújabb tagjai. A már jól ismert modellek után mefjelent trónkövetelők az elődök kitaposott útján járnak tovább, így nem lesz nehéz dolguk, amikor a vásárlók szívét kell meglágyítani.

Az optikailag stabilizált, 28-200 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú objektívvel szerelt DMC-TZ4 és DMC-TZ5 8 illetve 9 Mpixeles felbontásúak.
A Lumix DMC-TZ4 inkább a visszafogottabb, alacsonyabb árú modellt keresőknek lehet jó választás, míg a DMC-TZ5 a felsőbb kategóriát keresőknek lesz a kedvencük. A DMC-TZ5-be ugyanis olyan különlegességeket is belezsúfoltak, mint a HD felbontású (1280×720 pixeles) videórögzítés lehetősége, illetve az új fejlesztésű, egyedülálló 3″-os, 460 ezer képpontos LCD.

Az élességállítást természetesen itt is arcfelismerés segíti, a vörös szemek ellen pedig nem csak a vaku elővillantásával védekezhetünk, hanem utólag a digitális vörösszem-korrekcióval is.

Az új Intelligent Exposure funkció segítségével az árnyékos, sötétebb területek is részleteiben jelennek meg a képen akkor is, ha a kép más részei nagyon világosak.

Szintén újdonság az opcionális kábel segítségével igénybe vehető HD kimenet.
Ahogyan a ma bejelentett korábbi gépeknél is, úgy a DMC-TZ4 és DMC-TZ5 modelleknél is lehetőség kínálkozik diavetítésre, zenei aláfestéssel, s itt is lehetőségünk van a képekre feliratokat szerkeszteni.
A DMC-TZ5 segítségével egyszerre készíthetünk 4:3, 3:2 és 16:9 oldalarányú képeket, amelyek közül utólag könnyedén kiválaszthatjuk a nekünk leginkább tetszőt, nem szükséges már a fotózás előtt eldöntenünk, milyen formátumban szeretnénk dolgozni.

Mindkét modellnél az elkészített képek a belső 50 MB-os memóriába, vagy opcionális SD/SDHC kártyára menthetők.

Panasonic DMC-TZ4

Panasonic DMC-TZ4

A Panasonic Lumix DMC-TZ4 főbb jellemzői:

  • CCD: 8 Mpixel, 1/2,33″
  • ISO 100-1600 között állítható, nagy érzékenységű témamódban akár ISO6400 érzékenység
  • Objektív: 10x-es zoomátfogás, 28-280 mm ekv. gyújtótávolság, f/3,3-4,9 fényerő, 5 cm makró közelpont
  • átnézeti kereső nincs
  • LCD: 2,5″ 230e pixel
  • automatikus élességállítás arcfelismeréssel, kézi élességállítás nincs
  • 848×480 vagy 640×480 pixeles videórögzítés 30 kép/mp frissítéssel
  • 50 MB belső memória, SD/SDHC kártyahely
  • magyar menü
  • Lítium-ion akkumulátor (330 kép egy feltöltéssel)
  • Hi-Speed USB2.0 csatlakozás

Panasonic DMC-TZ5

Panasonic DMC-TZ5

Panasonic DMC-TZ5

Panasonic DMC-TZ5

A Panasonic Lumix DMC-TZ5 főbb jellemzői:

  • CCD: 10 Mpixel (9 Mpixel effektív!), 1/2,5″
  • ISO 100-1600 között állítható, nagy érzékenységű témamódban akár ISO6400 érzékenység
  • Objektív: 10x-es zoomátfogás, 28-280 mm ekv. gyújtótávolság, f/3,3-4,9 fényerő, 5 cm makró közelpont
  • átnézeti kereső nincs
  • LCD: 3″ 460e pixel
  • automatikus élességállítás arcfelismeréssel, kézi élességállítás nincs
  • akár 1280×720 pixeles HD videórögzítés 30 kép/mp frissítéssel
  • 50 MB belső memória, SD/SDHC kártyahely
  • magyar menü
  • Lítium-ion akkumulátor (300 kép egy feltöltéssel)
  • Hi-Speed USB2.0 csatlakozás

Sajtóközlemény:

Kompakt digitális fényképezőgépek 28 mm-es nagylátószöggel és 10x optikai zoommal*: a 9,1 megapixeles DMC-TZ5 és a 8,1 megapixeles DMC-TZ4 továbbfejlesztett Intelligens Automata üzemmóddal

*35 mm filmes megfelelője: 28-280 mm

A Panasonic örömmel mutatja be két új Lumix fényképezőgépét, a 9,1 megapixeles DMC-TZ5 és a 8,1 megapixeles DMC-TZ4 modelleket. Mindkettő 28 mm-es nagylátószögű, Leica DC objektívet tartalmaz 10x optikai zoommal (35 mm-es filmes megfelelője: 28-280 mm). A 28 mm-es nagylátószögű objektív ugyanabból a nézőpontból nagyobb területet képes a képmezőbe foglalni, mint egy hagyományos 35 mm-es készülék, az erőteljes 10-szeres optikai zoommal ugyanakkor igény szerint kinagyíthatja a távoli tárgyak részleteit is. A TZ5 és a TZ4 a „TZ” sorozatra jellemző kompakt méretük és sokoldalúságuk alapján ideális utazáshoz és mindennapi felhasználásra egyaránt. A TZ5 vadonatúj funkciója a 720p HD filmfelvételek készítése, amely a közvetlen kimenet lehetőségével együtt lehetővé teszi, hogy elkészült videóit nagy felbontásban tekinthesse meg nagyképernyős HDTV-n a külön megvásárolható komponens kábel segítségével.* Mindkét készülék rendelkezik az Intelligens LCD funkcióval, amely a fényviszonyokat érzékelve 11 finom lépcsőben állítja be az LCD fényerejét, hogy a megjelenítés minden szituációban optimális legyen az újonnan kifejlesztett, nagyfelbontású képernyőn – 460.000 képpont, 7,7 cm a TZ5, illetve 230.000 képpont, 6,4 cm a TZ4 esetében.

Az Intelligens Automata üzemmód a TZ5 és TZ4 esetében kibővül az Intelligens Expozíció funkcióval és a Digitális Vörösszemhatás Korrekcióval** a „már megszokott” Mega O.I.S., Intelligens ISO-vezérlés, Intelligens Motívumprogram-választó, Arcfelismerő és Gyors AF funkciók mellett. A Mega O.I.S. elnyomja a kézremegés hatását, az Intelligens ISO-vezérlés pedig a bemozdulás okozta életlenséget előzi meg. Az Intelligens Motívumprogram-választó beállítja a helyzetnek leginkább megfelelő motívumprogramot, amelyet automatikusan választ ki a leggyakrabban alkalmazott felvételi módok, azaz a Portré, Tájkép, Makró, Éjszakai portré és Éjszakai tájkép közül. Az Arcfelismerő rendszer érzékeli az emberi arcok jelenlétét, és automatikusan rájuk állítja a fókuszt és hozzájuk igazítja az expozíciót.

Az újonnan beépített Intelligens Expozíció funkció képes rá, hogy a kép különböző területein egymástól eltérő mértékben automatikusan módosítsa az ISO-beállítást. A módosítások célja, hogy az elkészült kép valóban olyan legyen, mint amilyennek azt szabad szemmel látjuk. Ennek megfelelően az ellenfény vagy a nem megfelelő vakus megvilágítás miatt keletkező sötét képrészleteket világosítja (az expozíciós értéket növeli), míg a kép kiugróan fényes területeken alacsonyabbra állítja az expozíciót, így egyenlítve ki a kép sötét és világos részletei közötti különbségeket.

A Folyamatos AF rendszer segítségével a fényképezőgép még az exponáló gomb félig történő lenyomása előtt elkezd a témára fókuszálni, így minden adódó lehetőségből a legjobb eredményt lehet kihozni, hiszen az élességállításhoz szükséges idő minimálisra csökken. Végül, de nem utolsó sorban kell említenünk a vaku által okozott, nemkívánatos vörösszemeffektust, melynek automatikus digitális korrekciója a TZ5-tel lehetséges.**

Ha belépünk iA üzemmódba, az itt felsorolt, sokoldalú funkciók mind automatikusan működnek, tehát anélkül fotózhatunk, hogy a körülmények megváltozásakor minden alkalommal a beállításokon kellene gondolkodnunk. A körülményektől függetlenül élvezhetjük az egyszerű, problémamentes fotózás örömét, és megelégedettséggel nézhetjük vissza az elkészült gyönyörű felvételeket.

A nagy teljesítményű képfeldolgozó LSI a Venus Engine IV megjelenésével immár a negyedik generációba lépett, és továbbfejlesztett jelfeldolgozási rendszerével még jobb minőségű fényképeket biztosít. Az elkészült felvételekből összeállított diavetítéshez most zenei kíséret is adható, így fényképeit hangulati aláfestéssel is megtekintheti, illetve bemutathatja.

A nagyteljesítményű, sokoldalú objektívvel felszerelt, és egyedülálló, egyszerűen használható funkciókat kompakt vázban biztosító új „TZ” sorozatú fényképezőgépek ideálisak utazáshoz. A rozsramentes acélborítású DMC-TZ5 ezüst, fekete, kék és barna színekben lesz kapható, míg a DMC-TZ4 ezüstben és feketében. ***
* A 720p HD (nagyfelbontású) filmfelvétel csak a DMC-TZ5 esetében.
**Digitális vörösszemhatás korrekció a DMC-TZ4 esetében nem érhető el.
*** A forgalmazott modellek és színek értékesítési területenként eltérőek lehetnek.

1. 28 mm-es nagylátószögű* Leica DC objektív 10x optikai zoommal és 9,1 (TZ5) ill. 8,1 megapixeles (TZ4) CCD kompakt vázban
A 9,1 megapixeles DMC-TZ5 és a 8,1 megapixeles DMC-TZ4 kompakt váza LEICA DC VARIO-ELMAR objektívet rejt 1-szeres optikai zoommal. A 11 lencsetag 9 csoportban foglal helyet, köztük egy ED (extra alacsony fényszórású) lencsével és 3 aszférikus lencsével, mely utóbbiak kiemelkedően vékony és kompakt kialakítást tesznek lehetővé. Az objektív kivételes optikai teljesítményt nyújt, és megfelel a Leica szigorú szabványainak. 28 mm-es nagylátószögű objektívvel gyerekjáték egy egész csoportról felvételt készíteni zárt térben, és dinamikus, nagylátószögű felvételt készíteni a szemünk előtt kitárulkozó tájról vagy nagyméretű épületekről. A készülékek másik erőssége a méretüket meghazudtoló kivételesen magas 10-szeres optikai zoomtartomány. 3 megapixeles módban az Extra Optikai Zoom funkció ráadásul további nagyítást biztosít 16,9x-re (TZ5) ill. 15,9x-re (TZ4) növelve a zoom erejét, a CCD felületének középső részét alkalmazva. Ha ezt a funkciót a 4x digitális zoommal együtt alkalmazzuk, akkor a teljes nagyítási arány akár 67,5x-re (TZ5) vagy 63,8x-re (TZ4) is emelhető. Ez a nagyerejű zoom filmfelvételnél is alkalmazható.

A TZ5 mindhárom képarányban – 4:3, 3:2 és 16:9 – képes 28-280 mm-es gyújtótávolság alkalmazására (35 mm ekvivalens érték), így bármilyen képkivágás mellett készíthet dinamikus, nagy kifejezőerejű fotókat széles perspektívával. Az újonnan beépített Multi-Képarány üzemmód*** révén a gép képes a fényképet egyszerre mindhárom képarányban elkészíteni, így a felhasználó utólag kiválaszthatja a szituációnak leginkább megfelelő változatot.
*35 mm-es filmes megfelelője: 28-280 mm*
**Amikor a képméret 3 megapixelre vagy nagyobb értékre van beállítva, a fotót a gép automatikusan átméretezi 3 megapixelre. Amikor az objektív visszatér nagylátószögű állásba, a képméret is automatikusan visszaáll az eredeti beállításra. A 3 megapixelnél kisebb méretű képek esetében megmarad az eredeti méret.
***Csak normál tömörítési formátum esetén.

2. A nagyszerű fénykép többé nem a professzionális fotósok kiváltsága — Intelligens Automata üzemmód
A Panasonic új modelljeit ellátta az Intelligens Automata üzemmóddal, hogy a működtetés minden korábbinál egyszerűbb legyen, és még kevesebb legyen a rosszul sikerült felvétel. A hatékonyságot tovább növeli, hogy a TZ5 és TZ4 modelleket felszereltük az Intelligens Expozíció funkcióval is, sőt a TZ5 a digitális vörösszemhatás korrekció lehetőségét is felkínálja.

Minden Lumix fényképezőgép tartozéka az életlenség ellen ma alkalmazott két leghatásosabb eszköz, a Mega O.I.S. (Optikai Képstabilizátor), amely a kézremegést küszöböli ki, és az Intelligens ISO-vezérlés, amely a bemozdulást érzékeli, és az abból adódó életlenséget előzi meg. Mindkét képstabilizációs technológia további fejlesztésen ment keresztül, érzékelési pontosságuk és korrekciós hatásuk tovább erősödött az új képfeldolgozó LSI, a Venus Engine IV jóvoltából.

Az életlenség kiküszöbölésére szolgáló két kiemelkedő technológia mellett a Panasonic továbbra is arra törekszik, hogy technikai tudástól függetlenül bárki könnyedén készíthessen gyönyörű fényképeket, ezért fényképezőgépeit ellátja Intelligens Automata üzemmóddal. A választható felvételkészítési módok számának növelése egy dolog, hatékony kihasználásuk már más kérdés. Itt van szerepe az Intelligens Motívumprogramválasztónak. Ez a szituációnak megfelelően automatikusan kiválasztja a megfelelőt a leggyakrabban használt felvételkészítési módok, így a Portré, a Tájkép, a Makró, az Éjszakai tájkép és az Éjszakai Portré közül. Az Arcfelismerő rendszer segítségével a fényképezőgép érzékelni tudja, ha emberi arcok szerepelnek a képmezőben, és automatikusan rájuk állítja az élességet és az expozíciót. Egyszerre akár 15 arcot is képes felismerni.

A Folyamatos AF rendszer segítségével a fényképezőgép még az exponáló gomb félig történő lenyomása előtt elkezd a fotótémára fókuszálni, így minden adódó lehetőségből a legjobb eredmény hozható ki, hiszen az élességállításhoz szükséges idő minimálisra csökken. Ezenkívül a TZ5 esetében a vörösszem effektus digitális kiküszöbölése is automatikusan megtörténik.

Az újonnan kifejlesztett Intelligens Expozíció funkció csak a gyenge megvilágítású képrészleteket világosítja az expozíciós érték célzott növelésével azáltal, hogy a kép fényességét részleteiben tudja érzékelni. Ha a háttérben látható az égbolt, amely könnyen kiéghet, a fényképezőgép automatikusan átállítja a blendenyílást és a zársebességet, hogy a kép enyhe alulexponálásával megelőzze az ég kifehéredését, miközben a sötétebb képrészleteket világosabbá teszi az adott terület ISO-értékének megemelésével. Ha egy beltéri portré háttere nem kap megfelelő világítást a vakutól, és túl sötét lenne, az ISO-érzékenység a rosszul megvilágított részleteknél megemelkedik anélkül, hogy a fotóalany arcán erősebb lenne a szemcsézettség. Az eredmény: a kép kiegyensúlyozottan exponált.

Ezek a sokrétű funkciók mind automatikusan működnek, tehát nem kell a körülmények megváltozásakor minden alkalommal a beállításokkal bajlódni – a hatékony Intelligens Automata üzemmód mindenről gondoskodik helyettünk. Egyszerűen, problémamentesen fényképezhetünk minden szituációban, és örömünket lelhetjük az elkészült képek tisztaságában és szépségében.

3. Izgalmas lehetőségek, melyekkel tovább növelhető a fényképezés öröme a nagyfelbontás korában
Minden Lumix fényképezőgép képes 1920×1080 pixeles nagyfelbontású fotókat készíteni, amelyek ideálisak teljes képernyős megtekintéshez széles képernyős (16:9) HDTV-n. Az új DMC-TZ5 a WVGA (848 x 480) és a normál VGA (640 x 480) minőség mellett képes HD filmfelvétel készítésére is 1280 x 720p felbontással, másodpercenként 30 képkockával. Mindkét készülékkel lehetőség nyílik videofelvétel közben a zoom használatára, így a távoli tárgyakat közel hozhatjuk, a dinamikusabb, szemléletesebb felvételek érdekében.

Az újonnan beépített HD komponens kimenet révén bámulatos HD minőségben élvezheti a TZ5-tel és TZ4-gyel készített fényképeit és filmfelvételeit, ha a készüléket egyszerűen összeköti nagyfelbontású plazma- vagy LCD-televízióval a külön megvásárolható komponens kábel (DMW-HDC2)* segítségével.

Mindkét fényképezőgép az elkészített fotókból összeállított diavetítéshez zenei aláfestést is elérhetővé tesz. Csak össze kell állítani a bemutatandó fotókat, és kiválasztani a leginkább hozzájuk illő „hangulatot” – természetes, lassú, városi vagy swing – és máris készen áll az érzelemmel megtöltött diavetítés sokféle áttűnési effektussal és hozzáillő zenével. Ha 1920 x 1080 pixeles HD felvételeiből állít össze diavetítést, akkor impozáns HD diavetítést tekinthet meg zenei aláfestéssel nagyképernyős HDTV-n a külön megvásárolható komponens kábellel.
* A 720p HD (nagyfelbontású) filmfelvétel csak a DMC-TZ5 esetében.

4. 3”-os (7,6 cm), 460.000 képpontos, különösen nagy felbontású (TZ5) ill. 2,5”-os (6,4 cm), 230.000 képpontos (TZ4) Intelligens LCD
A DMC-TZ5 újonnan kifejlesztett, 7,6 cm-es, 460.000 képpontos, nagyfelbontású kijelzője (6,4 cm és 230.000 képpont a DMC-TZ4 esetében) kényelmes megtekintést biztosít a felvételek készítésekor és visszajátszásakor egyaránt, még a kisméretű, 30-indexképes megjelenés esetén is. Az Intelligens LCD funkció érzékeli a fényviszonyokat, és automatikusan képes max. 40%-kal megnövelni az LCD háttérmegvilágítását, amikor a szabadban, erős napsütésben használjuk a gépet, valamint éppen ellenkezőleg, gyenge megvilágítás esetén módosítja a képfrissítési rátát, miközben a kevert pixelkiolvasási módszer segítségével biztosítja a kép jó kivehetőségét. A fényviszonyok automatikus érzékelésével, és a képernyő fényerejének 11 finom lépcsőben történő beállításával ez a funkció minden szituációban a legoptimálisabb képminőséget biztosítja többletenergia felhasználása nélkül.

A High Angle (nagy rálátási szögű) mód alkalmazása esetén az LCD-n megjelenő kép rendkívül jól látható akkor is, ha a fényképezőgépet a magasba emeljük, például amikor tömeg felett szeretnénk felvételt készíteni.

5. A nagysebességű, kiemelkedő minőségű képfeldolgozó LSI újabb változata, a Venus Engine IV
Az új képfeldolgozó LSI a továbbfejlesztett jelfeldolgozási technológia révén még jobb minőségű képeket képes létrehozni.

A korábbi verzió, a Venus Engine III számára kifejlesztett párhuzamos zajcsökkentés folyamata – mind a luminencia, mind a kromatikus jelfeldolgozási rendszerekben – még kifinomultabb lett. Először a luminencia (fényesség) zajt kétdimenziósan magas és alacsony frekvenciájú zajokra választja szét a rendszer, és csak a feltűnőbb alacsony frekvenciájú zajt távolítja el anélkül, hogy a felbontást nagyban befolyásoló magas frekvenciájú zajt érintené. Azután a különböző színű területek érintkezésének képi információit nagy pontossággal tárolja, hogy a szélek jól elhatárolhatók legyenek, és így jelentősen csökkenteni lehessen a színelfolyást. Ez nem csupán tisztább képeket eredményez magas ISO-érzékenységű felvételeknél, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy alacsony ISO-szint esetén a sötét képrészeken is pontos legyen a részletek visszaadása.

A Venus Engine IV ezenkívül a kézremegésből eredő életlenséget kiküszöbölő Mega O.I.S., illetve a témamozgás okozta életlenséget megelőző Intelligens ISO-vezérlés érzékelési pontosságát és korrekciós hatását is növeli.

Az új „TZ” sorozatú gépek több feladat együttes végzésére alkalmas képfeldolgozó egysége, a Venus Engine IV rendkívül gyors válaszidőt biztosít. A kioldási időkülönbség csupán 0,008 mp, így könnyű megörökíteni a hirtelen adódó, és vissza nem térő pillanatokat. Sorozatfotózás módban a TZ5 másodpercenként 2,5, a TZ4 pedig 3 felvételt tud készíteni teljes felbontás mellett.* Gyors sorozatfotó** üzemmódban másodpercenkénti 6 (TZ5) ill. 7 (TZ4) felvétel készítő. A Korlátlan Sorozatfotózás*** révén addig fényképezhet, amíg be nem telik a memóriakártya.

A Venus Engine IV a Nagy Érzékenységű üzemmódot is támogatja akár ISO 6400 értékig, amely elég érzékeny ahhoz, hogy vaku használata nélkül készítsünk felvételt csaknem teljes sötétségben.****
*Max. 5 (TZ5)/ 7 (TZ4) kép normál módban, 3 (TZ5) / 4 (TZ4) kép finom módban.
** 2 megapixeles (4:3), 2,5 megapixeles (3:2), 2 megapixeles (16:9) felvételnél
***A sorozatfelvétel sebessége függ a memóriakártyától, a képmérettől és a kép tömörítésének módjától. A felvételek száma függ a memóriakártya méretétől, az akkumulátor élettartamától, a képmérettől és a kép tömörítésének módjától.
**** 3 megapixeles (4:3), 2,5 megapixeles (3:2), 2 megapixeles (16:9) felvételnél

6. Egyéb funkciók
Az új DMC-TZ5 és a DMC-TZ4 számos különböző funkciót kínál, amelyek fokozzák a kényelmet és a felhasználó örömét a fotózás minden fázisában.

Az energiatakarékos Venus Engine IV képfeldolgozó egység révén meghosszabbodott az akkumulátor üzemidő, így a nagyméretű fényes LCD ellenére egyetlen feltöltéssel akár 300 (TZ5) / 330 (TZ4) felvétel készíthető egyetlen feltöltéssel*. Az összesen 22 (TZ5) / 21 (TZ4) felvételkészítési mód révén könnyebben készíthet csodálatos felvételeket a legkülönbözőbb szituációkban. Az újonnan beépített Multi-Képarány üzemmóddal a TZ5 képes a fényképet egyszerre mindhárom képarányban elkészíteni, így a felhasználó utólag kiválaszthatja a szituációnak leginkább megfelelő változatot.**

A formatervezésben újdonságot jelent, hogy minden új Lumix fényképezőgépen megtalálható a REC/PLAYBACK módváltó gomb, mellyel a fotós könnyedén válthat a felvételkészítési és lejátszási mód között, miközben mindig pontosan tudja, melyik üzemmódban van éppen a készülék. A menü is átalakításon ment keresztül, ahol az új design és szín futurisztikusabb hatást kelt, miközben a karakterek továbbra is jól olvashatók.

Érdekes még a Feliratszerkesztő (Title Edit)* funkció, amellyel szöveges információt, például a gyerekek, háziállatok, vagy az utazás állomásainak nevét adhatja hozzá a képekhez. Ezt az információt, valamint a dátumot, amely hasznos lehet album készítésekor, a Szövegnyomtatási v. más néven Karakterbélyegző (Text Stamp) funkcióval a kinyomtatott képre is elhelyezheti, akár saját maga nyomtatja ki képeit otthonában, akár laborban dolgoztatja ki azokat. Az SDHC-/SD-memóriakártya kiegészítésére, felvétel és másolás céljára a készülék mintegy 50 MB beépített memóriával is rendelkezik.

Az itt említett főbb funkciók működtetése könnyen elsajátítható az újonnan beépített bemutatóprogram, a Demo üzemmód segítségével.

A DMC-TZ5 és a DMC-TZ4 modellekhez külön kapható vízalatti tok (DMW-MCTZ5), mellyel a felhasználók búvárkodás közben akár 40 méteres mélységben is fotózhatnak. A tok emellett vízparton is jó szolgálatot tesz, megakadályozva, hogy a készüléket véletlenül ráfröccsenő víz érje, de a légmentes záródás révén sivatagban vagy poros környezetben is javasolt alkalmazása. Az opcionális vízalatti tok tökéletesen illeszkedik a „TZ” sorozat utazáshoz kapcsolódó funkciókban bővelkedő világába.
*A CIPA szabvány alapján.
***Csak normál tömörítési formátum esetén.