Tavaly 20 ezer digitális képkeret talált gazdára hazánkban

0

A digitális képkeretek forgalmának növekedése nem csak a lakosság érdeklődésének kiterjedése, de a cégek találékonyságának és az árak csökkenésének is köszönhető.

Sajtóközlemény:

Húszezer digitális képkeretet értékesítettek 2007-ben

Tavaly 20 ezer digitális képkeretet értékesítettek Magyarországon, ez többszörös növekedést jelent 2006-hoz képest. A kezdetben ajándéktárgyként árusított eszközök különböző funkciók integrálásával mára szórakoztató- és médiacenterekké váltak, és reklámhordozóként is megjelentek.

Magyarországon több mint 40 gyártó forgalmaz digitális képkeretet, az éves kiskereskedelmi értékesítés becslések szerint 15 ezer darab, amihez még hozzáadódik a nagy tételben, cégek által reklámhordozónak vásárolt eszközök száma.

A termékek 2007-ban még elsősorban ajándékként, főként karácsony környékén voltak kelendők, de az utóbbi néhány hónapban az évközi eladások is észrevehetően emelkedtek − nyilatkozta a digitális keretek egyik legnagyobb forgalmazója, a Hama magyarországi leányvállalatának vezetője. Prohászka Ottó hozzátette, most még elsősorban az olcsóbb, 20-30 ezer forint közötti egyszerűbb gyártmányokra van tömeges kereslet, de az árak várható csökkenésével az addicionális funkciókkal ellátott keretek kerülnek majd előtérbe.

A digitális képkereteket egyre szélesebb körben alkalmazzák reklámhordozóként is: leginkább gyógyszertárakban és ügyfélszolgálati irodákban használják a vevők tájékoztatására. A trendek szerint a közeljövőben kirakati installációként, akciós termékek megjelenítő eszközeiként is elterjednek – jósolta Prohászka.

A digitális képkeretek megjelenésükkor csupán fényképek megjelenítésére szolgáltak, az eszközök funkciói azonban ma már folyamatosan bővülnek. Növekednek a képernyő-méretek és felbontások, a keretek egyre nagyobb belső memóriával, távirányítóval rendelkeznek, gyakori bennük a naptár, mozgókép és hangfájl-lejátszási lehetőség. A legfejlettebbek már képesek mp3, wma, divx, xvid, mpeg, mpeg4, avi, stb. formátumok kezelésére is. Újdonság, hogy már lehet nyomtatóval vagy wifi rádióval, bluetooth-al felszereltet venni, sőt az idei CeBit-en bemutatták a világ első wlan vagy mobil hálózathoz csatlakoztatható képkeretét, így némi állítgatás után a fotók közvetlenül az internetről érhetők el. Ebben az esetben az eszköz saját IP-címmel is rendelkezik, összeköthető képmegosztó szolgáltatásokkal és RSS-hírcsatornákkal is. A jellemző képátmérő 7”, de kulcstartónyi (1,5”) és kisebb tévényi (15”) méretű digitális képkeretek is kaphatók.