Új tükörreflexes: Olympus E-520

0

Az Olympus frissítette tavaly bejelentett E-510-es modelljét, s bejelentette az Olympus E-520-at.

A 10 Mpixeles felbontású digitális fényképezőgép megtartotta elődjének jó tulajdonságait, mint például az élőkép (LiveView) funkciót illetve a beépített szenzor stabilizálást, amely bármely objektívvel együttműködik, de emellett új lehetőségeket is hozott.
Újdonság az E-420-ban már bevezetett kontraszt érzékelésen alapuló autofókusz rendszer, amely az élőkép során a tükör lecsapása nélkül képes élességet állítani.

Komoly előrelépés, hogy a LiveView élességállítás során 11 fókuszpont közül választhatunk.
A beépített vakun kívül külső rendszervakut is képes fogadni az Olympus E-520, sőt ezek vezeték nélküli vezérlésére is van lehetőség.

A sorozatkészítés sebességét is sikerült kis mértékben javítani, a korábbi 3 kép/mp helyett az E-520 3,5 kép/mp-et ígér. Az egy sorozatban készíthető fotók száma RAW formátumnál akár 8 kép is lehet.

A kész képeket, valamint az élőképet HyperCrystal II típusú, 2,7″-os LCD-n tekinthetjük meg, amely a transzflektív felépítése (fényvisszaverő réteg a folyadékkristály mögött) erős napsütésben is kiválóan látható képet mutat.

Az Olympus E-520 ez év júniusában kerül piacra.

Sajtóközlemény:

Éljen a lehetőséggel, hozzon ki többet a lencsevégre kapott témákból

Az Olympus E-520 beépített képstabilizátorral a borotvaéles képekért

Hamburg, 2008. május 13. – A tökéletes pillanat nem vár. A fotózás iránt elhivatott fotósoknak fontos a komoly felszerelés, hiszen ezáltal lehetnek felkészültek a különböző helyzetekre. Professzionális funkcióinak és kiváló képminőségének köszönhetően az új Olympus E-520 digitális tükörreflexes fényképezőgép tökéletesen alkalmas erre a célra. Az EISA díjnyertes E-500 sorozat új tagjának beépített képstabilizátora, a csatlakoztatott kompatibilis objektívtől függetlenül, állvány használata nélkül is gondoskodik az éles képekről – legyen az akár nagylátószögű, akár teleobjektív. A Supersonic Wave Filter pormentesítő rendszernek és a továbbfejlesztett Élőkép funkciónak köszönhetően gyakorlatilag korlátlan szabadságot élvezhetünk a képek megkomponálásában és a kristálytiszta fotók készítésében. A jövőbe tekintő „digitális felhasználásra tervezett”, NégyHarmad szabványra épülő, 10 megapixeles, élőkép funkciós E-520 kompromisszumoktól mentes, digitális tükörreflexes minőséget garantál. A fényképezőgép 2008 júniusában kerül forgalomba.

A kulcsszó a rugalmasság
Az E-520 száműzi az életlen fotókat. Beépített képstabilizátora gondoskodik a képélességről – fényképezzünk akár egy motorkerékpár hátsó üléséről, vagy nehéz terepen, örökítsünk meg egy spontán „meglesett pillanatot” egy piaci forgatagban. Mivel a képstabilizátor a fényképezőgép vázában, és nem az egyes objektívekben került elhelyezésre, a fotósok kihasználhatják a képstabilizálás nyújtotta előnyöket, bármilyen kompatibilis objektív csatlakoztatásával. Magabiztosan fotózhatnak a nagylátószögű modellektől, mint amilyen a hamarosan megjelenő ZUIKO DIGITAL ED 9-18 mm 1:4.0-5.6 objektív, egészen a nagyteljesítményű zoom objektívekig, mint amilyen az új ZUIKO DIGITAL ED 70-300 mm 1:4.0-5.6 (35 mm-es fényképezőgépre vonatkoztatva 140-600 mm-nek felel meg).

A 3.5fps sebességű sorozatfelvétel üzemmódban akár nyolc kép is tárolható a RAW puffer memóriában, ami lehetővé teszi minden fontos pillanat megörökítését. A gyors feldolgozási sebesség és a kivételesen alacsony zajszint a TruePic III image processzornak köszönhető, magabiztosságot nyújt a gyorsan pergő események közben is. Sokoldalúságát tovább bővíti az ISO 100-1600 között állítható fényérzékenység, míg az automatikus sorozat funkciók segítségével különböző expozíció, élesség és fehéregyensúly beállításokkal készíthetőek sorozatképek, amelyek közül kiválasztható a legjobb kép.

Gyenge fényviszonyok mellett a fotósok használhatják a beépített vakut, vagy választhatnak opcionális külső vakut. Vezeték nélküli vakuk távvezérlése is lehetséges ezzel a modellel, amivel egyszerűen valósítható meg a testreszabott megvilágítás.

Az Olympus E-System kínálat többi tagjához hasonlóan az E-520 is Supersonic Wave Filter pormentesítő rendszert alkalmaz, ami eltávolítja az objektívcsere, illetve normál használat során a vázba kerülő port, így a fotósok mindig hibátlan fotókat készíthetnek.

Összetett funkciók – egyszerű használatra tervezve
Magas felszereltsége ellenére, a NégyHarmad szabványra épülő E-520, használata kellemes élményt nyújt. Az ergonomikus vázba zárt funkciók nem csak a képminőséget javítják, hanem gazdagítják a fotózás élményét. A továbbfejlesztett Élőkép funkció erősíti a készülék felhasználóbarát tulajdonságát. A mélységélesség előnézete mellett, az expozíció-kompenzáció és a fehéregyensúly vezérlését a kijelzőn, valós időben lehet megtekinteni, az Arcfelismerés és az Árnyékkompenzáló technológia hatásai a 6,9 cm/2,7” átmérőjű HyperCrystal II LCD kijelzőn ellenőrizhetők, hasonlóan az autófókusz beállításaihoz, ami szintén közvetlenül a kijelzőn követhetőek nyomon. Mindezt a kontraszt AF rendszer* alkalmazása teszi lehetővé a hagyományos fáziskülönbség-érzékelő AF rendszer mellett, ami azt jelenti, hogy a tükörnek nem kell leeresztett állapotban lennie az AF mérésekhez, ami élőképen végezhető el és jeleníthető meg előnézetben.

*A teljes kontraszt teljesítményű AF az új Olympus objektívekkel érhető el, beleértve a ZUIKO DIGITAL 14-42 mm 1:3.5-5.6, a ZUIKO DIGITAL 40-150 mm 1:4.0-5.6 és az új ZUIKO DIGITAL 25 mm 1:2.8 fix objektívet. Az Olympus honlapjáról ingyenesen letölthető firmware frissítés korábban vásárolt objektívekkel is elérhetővé teszi ezt a funkciót. Az összes többi objektívvel a kontraszt AF funkció a fázis AF funkcióval együtt használható.

Az LCD 176°-os látószöget biztosít, míg látómezeje a kép 100 %-át fedi le. Az Élőkép funkció ideálisan alkalmazható a makró fotózás igényeinek támogatására, ha a fotós vizuálisan kívánja beállítani az élességet, mint ahogyan a téma egyes részeinek 7x-es vagy 10x-es nagyítása a manuális élességállítást segíti.

Az E-520 összesen 32 felhasználóbarát programmotívum egyszerű felvételkészítést tesz lehetővé bármilyen helyzetben: legyen az gyertyafényes vacsora, portréfotó vagy búvárfotózás. Kezelése egyszerű: a képernyőn megjelenített menü 10 nyelven navigálható, és további nyelvek tölthetőek le interneten keresztül. A nagy kapacitású akkumulátor hosszabb felvételi időt biztosít. A CompactFlash és xD-Picture Card memóriakártya kompatibilitás rugalmas tárolási lehetőséget nyújt, míg a gyors adatátvitelről a nagysebességű USB 2.0 csatlakozófelület gondoskodik.

Teljes rendszer a kreatív fotózáshoz
Az Olympus E-System tagjakét az E-520 gyakorlatilag az összes rendszer-kiegészítővel kompatibilis. Ezek közé tartozik számos vaku, köztük a vezeték nélküli FL-36R és FL-50R, melyekkel kihasználhatóak a vaku távvezérlési funkciójának előnyei. Több mint 20 ZUIKO DIGITAL objektív, valamennyi közel telecentrikus felépítésű, áll rendelkezésre, melyek 14-600 mm-es (35 mm-es fényképezőgépre vonatkoztatva) gyújtótávolság-tartományt fednek le. Ide tartoznak az új E-System objektívek is, mint például a hamarosan piacra kerülő ZUIKO DIGITAL ED 9-18 mm 1:4.0-5.6 (18-36 mm), az ED 14-35 mm 1:2.0 SWD (28-70 mm),az ED 70-300 mm 1:4.0-5.6 (140-600 mm), valamint a 25 mm 1:2.8 (50 mm) fix objektív. A NégyHarmad szabványú rendszer egyedülálló kompatibilitásának jóvoltából fotósok a szabványt alkalmazó más gyártók objektívjeit is használhatják.

A fotózási lehetőségeket tovább szélesíti az E-520 modellhez a későbbiekben megjelenő speciális búvártok 40 méteres mélységig vízálló, így egy teljesen új dimenziót nyit meg a kreatív fotózás előtt.

A professzionális igényeket kielégítő, mégis meglepően kompakt Olympus E-520 fényképezőgéppel készített képek a beépített képstabilizátornak köszönhetően mindig borotvaélesek. A fényképezőgép 2008 júniusában kerül az üzletekbe.

Olympus E-520 digitális tükörreflexes fényképezőgép – fő jellemzők:

  • A beépített képstabilizátor a kompatibilis objektíveket is stabilizálja
  • Autófókuszos élőkép
  • Kiváló pormentesítő rendszer
  • 100 %-os digitális tükörreflexes minőség
  • Arcfelismerő technológia és Árnyékkompenzáló technológia
  • 6,9 cm/2,7″ átmérőjű HyperCrystal II LCD
  • 10 megapixeles Live MOS szenzor
  • 3.5fps sebességgel 8 sorozatkép tárolhatóa RAW puffer memóriában
  • Beépített vaku és vezeték nélküli vakuvezérlés
  • 32 expozíció-vezérlési program
  • Opcionális búvártok
  • NégyHarmad szabvány
  • Kompakt és ergonomikus felépítés
  • Automatikus sorozat funkciók
  • ISO 100-1600
  • AF/ AE rögzítés funkció
  • Mélységélesség előnézet
  • Rázkódás elleni (tükörrögzítés) funkció
  • Egyérintéses fehéregyensúly
  • „Tökéletes kép” előnézet
  • Tökéletes expozíció
  • 100 %-os látómező az LCD kijelzőn
  • TruePic III képfeldolgozó processzor
  • Részletes lejátszási információ kijelző és hisztogram
  • Nagysebességű USB 2.0 csatlakozófelület

Az Olympus E-520 a következő összeállításokban kapható:

  • Olympus E-520 Objektív Kit
    (E-520 váz, ZUIKO DIGITAL ED 14-42 mm 1:3.5-5.6 objektív)
  • Olympus E-520 Dupla Zoom Kit
    (E-520 váz, ZUIKO DIGITAL ED 14-42 mm 1:3.5-5.6 és ZUIKO DIGITAL ED 40-150 mm 1:4.0-5.6 objektív)
  • Olympus E-520 Dupla Zoom Teleobjektív Kit
    (E-520 váz, ZUIKO DIGITAL ED 14-42 mm 1:3.5-5.6 és ZUIKO DIGITAL ED 70-300 mm 1:4.0-5.6 objektív)
  • Olympus E-520 (csak váz)

Technológiai ismertető

Beépített képstabilizátor
Közvetlenül a fényképezőgép-vázba épített képstabilizátor, ami lehetővé teszi a képstabilizálás élességjavító hatásának alkalmazását, a stabilizáló egyben a csatlakoztatott, kompatibilis objektívet is stabilizálja. A beépített képstabilizátoros Olympus E-System fényképezőgépekben gyro szenzor érzékeli a bemozdulás pontos irányát. A beépített SWD rendszer a bemozdulási adatoknak megfelelően, a képérzékelő eltolásával kompenzálja a bemozdulást. Nagy fókusztávolság esetén a gyors válaszidőt a fényképezőgépekbe épített két dedikált mikroprocesszor biztosítja: Az egyik mikroprocesszor a két ultrahanghullámú motort vezérli, amelyek a szenzor vízszintes és függőleges irányú eltolását végzik, míg a másik mikroprocesszor a nagy pontosságú vezérlésről gondoskodik.

Arcfelismerő technológia
Az emberi arc felismerésére alkalmas technológia, amely főtémaként azonosítja az arcot a kompozíción. Az arcot automatikusan élesre állítja, és beállítja az optimális expozíciót, így a megfelelő területeken éles, ideálisan exponált kép az eredmény.

HyperCrystal
A kiváló minőségű, teljesen áteresztő technológiával készült, LCD kijelzők alsó részén elhelyezett plusz réteg visszaveri a külső fényforrásokból érkező fényt. Ez javítja az LCD fényerejét, így akár a közvetlen napfényben megjelenített képek is élesek, a hagyományos kijelzőkhöz képest jobb kontrasztot biztosít. Különösen nagy látószöget tesznek lehetővé, becsillanás és árnyék nélkül, így a képek több szögből is megkomponálhatóak és egyszerre több személlyel megoszthatóak.

Élőkép
A digitális tükörreflexes fényképezőgépek keresőjének használata mellett kínál alternatívát. Az objektíven keresztül a szenzorra érkező kép közvetlenül a fényképezőgép LCD kijelzőjén jeleníthető meg. Míg a kompakt digitális fényképezőgépek már évek óta alkalmazzák az élőkép funkciót, a digitális tükörreflexes fényképezőgépeknél az csak a közelmúltban vált lehetővé. A világon először az Olympus E-330 modell alkalmazta először a folyamatos élőkép funkció technológiáját.

Vezeték nélküli vakuk távvezérlése
A felhasználónak lehetősége van vezeték nélküli vakuk távvezérlésére –kábelek nélkül – a beépített vakut használva a rendszer főegységeként. A vezérlési lehetőségek között megtalálható a függetlenül szabályozható villantási üzemmód és kompenzációs beállítások akár három vakucsoportban, míg a négy csatorna beállítás több fényképezőgép egyidejű használata mellett, segít elkerülni a fényképezőgépek vakuvezérlésének zavarását. A fényerő széles tartományban állítható.

Árnyékkompenzáló technológia
A sötét részeket tartalmazó képek expozícióját javító technológia. Az emberi szemhez hasonlóan működő szenzor alkalmazásával a kompozíciók sötét részeit (pl. fa árnyéka) a fényképezőgép azonosítja, majd ennek függvényében állítja be az expozíciót. Az eredmény egy realisztikusabb és részletes kép.

Supersonic Wave Filter
A digitális tükörreflexes fényképezőgépekbe, pl. objektívcsere alkalmával kerülő por tönkreteheti a fotókat – ezért nagyon fontos a por rendszeres eltávolítása. A Supersonic Wave Filter pormentesítő rendszer alkalmazásával a por okozta probléma kiküszöbölhető. Az átlátszó szűrő a fényképezőgép-zár és a CCD között helyezkedik el. Biztosítja, hogy a por ne kerüljön a CCD felületére. A porszemcsék a szűrőn rakódnak le, amelyek a pormentesítő aktiválásával rázódnak le. Az Olympus alkalmazott először pormentesítő rendszert digitális tükörreflexes fényképezőgépekben.

TruePic III képfeldolgozó processzor
Az Olympus legújabb generációs képfeldolgozó rendszere. Automatikusan javítja a képminőséget: a színreprodukciót (árnyalat, színtelítettség és fényerő), a képélességet (kevesebb zaj, jobb élreprodukció) és a feldolgozási sebességet.