Négy évszak az Alcsúti arborétumban

0

Fotópályázatot hirdettek az Alcsúti Arborétumban készült fotók összegyűjtésére, melyek a hely életét mutatják be négy évszakon keresztül.
A pályaművek beérkezési határideje 2009. augusztus 22.
Nevezéseket 18×24 cm és 30×40 cm közötti papírképként kell leadni.

Sajtóközlemény:

Négy évszak az Alcsúti arborétumban

A Palocsa Egyesület – együttműködve a Palatinus Alapítvánnyal, a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségével – nyílt fotópályázatot hirdet, annak érdekében, hogy összegyűjtsük és bemutassuk az Alcsúti Arborétum területén napjainkban készült fotóművészeti alkotásokat.

A beküldött képekből helyi és vándor-kiállítást rendezünk és – ha lesz fedezete – fotóalbumot, naptárat adunk ki. A kiállításra kerülő képanyagokat szeretnénk felhasználni a honlapunkon, valamint tervezzük egy diaporáma elkészítését is.

A Négy évszak az Alcsúti arborétumban című kiállítás és diaporáma egy vallomás, amelyet a helyben élők és az oda látogatók közösen írnak a fénysugarak segítségével. Az arborétum természeti szépségeit, pusztulóban lévő kulturális örökségét, kívánjuk megörökíteni, népszerűsíteni és az utókorra hagyományozni.

Az arborétum első alkalommal a 2008-as évben tart egész évben nyitva, az előző téltől vált lehetővé a parkot téli pompájában is látogathatóvá tennünk.

A természet állandó változása, országunk fekvésének adottsága, hogy négy évszaknak örvendhetünk – úgy érezzük, tapasztaljuk – kevéssé tudatosul az emberekben a mai rohanó világban.

Pályázatunkkal nem titkolt célunk az évszakok váltakozásának csodájára is rányitni a pályázók szemét. Helyesebben azt várjuk a pályaművektől, hogy megnyissák a képet szemlélő szívét, tudatát és rávilágítsanak arra, hogy az átlagember feladata nem kevesebb, mint hozzájárulni ennek a természeti sokszínűségnek a fennmaradásához, védelméhez.

Arra kérjük az alkotókat, hogy a címet értelmezzék sokoldalúan. A kiemelt védettségű természeti terület állat és növényvilágáról készült makrofotók, az alcsúti kastélyparkról, korának legjelentősebb tájképi kertjéről készült jellegzetes vagy éppen kevésbé közismert tájképei, az épületállomány pusztulásának szomorúsága, vagy akár az ember helye a parkban egyaránt érdekes téma lehet.
Várjuk az idő múlását érzékeltető sorozatokat is.

A pályázatra beérkező képekből kiállítást rendezünk. A kiállítást 2009. szeptember 11-én nyitjuk meg és ezt követően egy évig térítésmentesen kölcsönözzük közművelődési és kiállítási intézmények részére. Ezt követően a kiállítás az arborétum kápolnájába kerül vissza állandó gyűjteményként.

A fotópályázaton részt vehet bárki, életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. Egy szerző maximum 12 egyedi papírképet küldhet be. Aki sorozattal pályázik, a nevezési lap minden sorába a sorozat egy felvételének címét írhatja be, de így elfogadja azt is, hogy a zsűri az egyes képeket bírálja el és szabadon választ azok közül. A papírképek mérete 18×24 cm és 30×40 cm közötti legyen. Elkészítésük technikája és technológiája nincs korlátozva, mint ahogyan az alkotói szabadság sem. A fotókat semmilyen hordozó anyagra nem kell felerősíteni. A fotók hátoldalán – a nevezési lappal egyezően – szerepeljen a szerző neve, postacíme, a kép sorszáma és címe.

Nevezési díj nincs, de a nevezési lap kitöltése kötelező, mely az arborétum portaépületében nyitvatartási időben, illetve az arboretuma@externet.hu e-mail címen igényelhető, vagy a www.alcsutiarboretum.hu honlapról letölthető. A pályázók figyelmébe ajánljuk éves bérletünket (3000,- Ft), mely korlátlan belépésre jogosít egy teljes éven át.

A kiállítás rendezője gondosan bánik a beérkező pályaművekkel, de a szállítás közben keletkező károkért nem tud felelősséget vállalni. Mivel a képekből rendezett kiállítások őrzése, felügyelete szinte sehol sem biztosított, ezért az onnan jogtalanul eltulajdonított képekért sem tudunk anyagi kártérítést fizetni, de a megismételt nagyítás (nyomtatás) költségét méltányosságból fedezzük.

Zsűrizés: a beküldött pályaműveket neves szakmai és közéleti szereplőkből álló zsűri bírálja el. A pályázat védnöke Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg úr, a zsűri elnöke Forrásy Csaba fotóművész úr.

Díjazás: a kiállításra beválogatott képek szerzői oklevelet kapnak, a várhatóan 500 e Ft díjazási összegkeretből három fődíjat, és több különdíjat adunk ki.

Pályázati naptár:

Fotóséta: 2008. október 11-én szombaton de. 10:00-tól és 2009. tavaszán (a pontos időpontot a honlapon közzétesszük) a pályázatra készülőket meghívjuk egy szakvezetéssel összekötött közös arborétumi sétára.

Beérkezési határidő: 2009. augusztus 22. szerda, 18 h (postai úton a 8087 Alcsútdoboz, Arborétum címre, vagy személyesen leadva az arborétum portáján)

Zsűrizés: 2009. augusztus 31-ig. Értesítés az eredményről: 2009. szeptember 7-ig.
Ünnepélyes eredményhirdetés és a kiállítás megnyitója:
2009. szeptember 11-én pénteken 17 h

Kiállítás helyszíne: az Alcsúti Arborétum kápolnája.

A ki nem állított képek a zsűrizés után – előzetes időpont egyeztetéssel 2009. december 31-ig elvihetők.

A kiállításon szereplő képek visszaadásának várható ideje: 2010. szeptember 30-ig.

A pályázattal kapcsolatos esetleges kérdéseiket megírhatják Halász Ferencnek az arboretuma@externet.hu e-mail címre.