Fázisérzékelős AF a Fujinál

0

Nem kimondottan Photokina újdonság, de eddig még nem próbáltuk a Fuji kompakt fényképezőgépbe szerelt fáziseltoláson alapuló AF rendszerét. A Fuji pavilon egyik folyosóján egy információs tábla és egy terepasztal elé volt kitéve két FinePix F300EXR. Úgy tűnik, hogy a fázis érzékeléshez mindössze néhány zöld pixelt kellett beáldozni. Ezek egy részének a felét kimaszkolták, és a rajtuk lévő mikrolencse a fényt két felé bontja. Ugyanúgy, ahogy a fázis eltolásos rendszereknél. A gépbe hibrid rendszer került, ami automatikusan dönt, hogy mikor melyik AF-et használja, de a rövid próba során jól látszott, hogy a rendszer nem próbálgatással állítja be az élességet, hanem tudja, hogy hova kell tekerni az objektívet. Pont úgy, mint a tükrösöknél. Ha tudunk, akkor szerzünk egy ilyet részletes tesztre is, mert egyelőre elég meggyőző. A Photokina 2010 tudósítás nem jöhetett volna létre az Artwork Photo, a Fujifilm Magyarország és a McGoat webáruház támogatása nélkül.