Panasonic Lumix DMC-GF2

0

Bő egy éve, 2009 szeptemberében mutatta be legkisebb cserélhető objektíves rendszerkompaktját a Panasonic. A Lumix DMC-GF1 modell most utódot kapott DMC-GF2 néven, mely 19%-kal kisebb, és 7%-kal könnyebb lett a korábbi modellnél, ezzel a világ legapróbb ilyen gépe, amely még tartalmaz beépített vakut. A vaku egyébként új nyitómechanizmust kapott, hogy kiküszöböljék az objektívek beárnyékolását.

A gép a Mikro Négyharmad szériában elterjedt 17,3 x 13 mm-es Live MOS érzékelőt kapta, mely elődjéhez hasonlóan 13,06 megapixeles, tényleges felbontása pedig 12,1 millió képpont. A képfeldolgozást a legújabb generációs Venus Engine FHD rendszer végzi. Újdonsága a 3DNR és a CNR (kromatikus zajcsökkentés), mely az eddigieknél jobb zajszűrést ígér. Az érzékenységi tartományt egy egész lépésközzel sikerült emelni, így ISO6400-at is választhatunk. Ezt a gépet is felszerelték a Panasonic modellekben egyre terjedő Intelligens Felbontás technológiával.

Mozgókép felvételnél AVCHD Lite mód helyett AVCHD-t kapunk, 1280 x 720 pixeles maximált felbontás helyett pedig Full HD-t (1920 x 1080), mely PAL képnorma esetén 50i (25p) képfrissítési sebességet nyújt. Ezen kívül elérhető az össze korábbi videófelbontás is AVCHD és Motion-JPEG tömörítéssel, 25 (720p) és 30 kocka/mp-es sebességgel.

Kismértékben sikerült növelniük a sorozatok sebességét is, mely ezúttal max 3,2 kép/mp-et jelent, az eddigi 3 kép/mp helyett. Mindezt RAW-ban 7 képig, JPEG-ben pedig a kártya kapacitásáig. A memóriakártyák terén az extra kapacitású SDXC típusok is használhatók.

Megújult az LCD is, mely továbbra is 3” méretű és 460 000 képpontos, de érintésérzékeny felületet kapott. Ennek köszönhetően mind a fókuszpontok kiválasztása, mind a kezelés kényelmesebbé válhat. A megújult érintésérzékeny Q-menübe például magunk válogathatjuk össze a legfontosabb beállításokat.

A Panasonic néhány hónapja jelentette be új 3D objektívjét, melyet a GF2 is támogat majd, együtt az eddig elérhető Mikro 4/3-os optikákkal. A 3D fényképezéshez MPO képformátumot választhatunk.

A DMC-GF2 lítium-ion akkumulátorral együtt kapható, melynek egy feltöltésével kb. 300-320 fotó készíthető. A gép fekete, ezüst, fehér, piros és rózsaszín változatban lesz megvásárolható, várhatóan jövő januártól.

A fényképezőgép főbb tulajdonságai:

  • Masszív, az elődnél 19%-kal kisebb alumínium váz
  • 12,1 megapixeles Live MOS szenzor
  • Venus Engine FHD feldolgozóegység
  • Új zajszűrési algoritmusok
  • Intelligens felbontás mód
  • ISO100-6400 érzékenység
  • Kontraszt-alapú AF, 23 fókuszmezővel
  • 144 –zónás fénymérés
  • Full HD videó (AVCHD)
  • Videó témamódok
  • Sztereó hangfelvétel
  • HDMI kimenet
  • 3,2 kép/mp sorozat
  • Beépített vaku, új nyitómechanikával
  • Érintésérzékeny LCD képernyő (3”, 460ezer képpont)
  • Programozható Q-menü
  • SDXC memóriakártyák támogatása
  • Lítium-ion akkumulátor és töltő

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Panasonic Lumix DMC-GF2

A Világ legkisebb és legkönnyebb Digitális Kompakt Cserélhető Objektíves Fényképezőgépe

*A beépített vakuval rendelkező cserélhető objektíves digitális kompakt készülékek között 2010 November 4-ig.

A Panasonic örömmel jelenti be új cserélhető objektíves kompakt fényképezőgépét, a Négyharmados szabvány alapjain nyugvó, Lumix G Micro Rendszerhez tartozó DMC-GF2-t. A legújabb G-sorozatú fényképezőgép esetében a különösen kompakt kialakítás és egyszerű kezelhetőség mellé igen magas képminőség is társul.

A Panasonic büszke rá, hogy a legújabb technológiákkal láthatta el a világ legkisebb cserélhető objektíves kompakt fényképezőgépét. A DMC-GF2 kb. 19%-kal kisebb és 7%-kal könnyebb az előd GF1-hez képest. A nagyobb fokú ellenállás érdekében alumínium vázzal rendelkező készülék markolati részét úgy tervezték meg, hogy az a fényképezőgép keskeny és kompakt kialakítása ellenére kényelmes fogást biztosítson. A GF2-t újratervezett felugró, beépített vakuval is ellátták, mely megelőzi a beépített vaku és a cserélhető objektív közötti rövid távolság eredményezte vignettálást.

A 12,1 megapixeles nagy sebességű Live MOS érzékelőnek és a nagy teljesítményű Venus Engine FHD képfeldolgozó rendszernek köszönhetően a DMC-GF2 kimagasló képminőséggel büszkélkedhet, nemcsak állóképek, hanem a megnövelt felbontású Full HD 1920 x 1080 / 50i AVCHD** formátumú mozgóképek rögzítése esetében is. A könnyebb kezelhetőség érdekében a készülék érintőkijelzőt és új GUI (Graphic User Interface) kezelő felületet, valamint testre szabható gyorsmenüt, dedikált iA (Intelligens Automata) és videó indító gombokat kapott.

* A beépített vakuval rendelkező cserélhető objektíves digitális kompakt készülékek között 2010 November 4-ig
**Full-HD (1920 x 1080) mozgóképeknél a szenzor kimeneti képfrissítése 25p (PAL), a rögzített 50i (PAL). HD (1280 x 720) mozgóképeknél a szenzor kimeneti képfrissítése 25p (PAL), a rögzített 50p (PAL).

Kiváló képminőség egy apró vázban

A kompakt dizájn és a felhasználóbarát kezelhetőség terén elért áttörés mellett a DMC-GF2 kitűnő képminőséget nyújt mind fotó, mint pedig videó készítés terén, a képfeldolgozó processzor és az érzékelő tökéletes összhangjának köszönhetően. A készülék belsejében a Venus Engine FHD processzor felelős a kivételesen hatékony adatfeldolgozásért. A GF2 két új továbbfejlesztett zajcsökkentő rendszert is használ, a 3D NR és CNR (Chromatic Noise Reduction) biztosítja a tiszta, éles és kedvezőtlen fényviszonyok között is zajmentes felvételek készítését. Az Intelligens Felbontás technológia három, speciális tartalmú területet érzékel – ezek a körvonalak, a részletgazdag és homogén területek.

A körvonalakat hatékonyabban erősíti az karakteresebb vonalélesség érdekében, ugyanakkor finoman kihangsúlyozza a texturát tartalmazó képterületeket, hogy a felvételek élettel teliek és nagyobb részletgazdagságúak legyenek.

A GF2-ben található 4/3-típusú 12,1 megapixeles Live MOS érzékelő egyesíti a CCD szenzorok kitűnő képminőségét a CMOS képérzékelők alacsony energia felhasználásával. Ez a fejlett technológia teszi lehetővé a 4 csatornán egyszerre történő adatkiolvasást, a 60 kép/mp frissítési sebességű Állandó Élőképet (Live View) és a 12,1 megapixeles részletgazdag és nagy tónusterjedelmű felvételek készítését.

A korábbi Lumix G modellekhez hasonlóan, a GF2 is rendelkezik Dust Reduction System pormentesítő rendszerrel, mely másodpercenként 50,000 vibrálással rázza le a porszemeket az érzékelő előtt elhelyezkedő szűrőről, így tartva tisztán a Live MOS szenzort.

Érints meg és vezérelj

Az erőteljes méret- és súlycsökkenés ellenére a DMC-GF2 vezérlése gyorsabb és egyszerűbb, mint valaha. A 3” átmérőjű és 460,000 képpontos érintőképernyőnek köszönhetően a felhasználó nemcsak nagyfelbontású és kristálytiszta kijelzőt, hanem gyors állítási lehetőséget is kap a megújult kezelőfelületen.

A készülék szabadon választható 1 mérőmezős autofókuszt kínál intelligens Arcfelismeréssel, valamint többzónás automatikus élességállítást 23 AF ponttal, melyeket csoportosan is ki lehet jelölni, ha a téma úgy kívánja. Az egy érintésre elindítható követő AF segítségével a fotós mindig borotva élesen kaphatja lencsevégre fotóalanyát, még akkor is, ha az épp mozgásban van. Az Intelligens Automata (iA) módban megtalálható motívumprogram-választó segítségével a fényképezőgép automatikus átvált a témának leginkább megfelelő képmódra. Az Élesség Kontroll funkció, mely az iA és My Color módokban érhető el egyszerű és szemléletes megoldást nyújt az életlenség mértékének szabályozására, melyhez ráadásul csak a képernyőn kell végighúzni ujjunkat. A gyorsabb menübeállítások érdekében a GF2-ben is megtalálható a Touch Q gyorsmenü elérés, melyet a felhasználó az általa leggyakrabban használt menüpontok kiválasztásával testre szabhat. Az MF kézi élességállítási segédlet egy adott képrészlet 1x, 5x vagy akár 10x részletnagyítását is lehetővé teszi, visszanézéskor 16-szoros a maximális belenagyíthatóság mértéke.

Az érintőképernyő nemcsak felvételezéskor teljesít kiválóan, a felvételek visszanézésekor sosem látott vizuális élményt kínál. A felhasználó interaktívan böngészhet a bélyegképek között, a fényképek és videók egymás utáni lejátszáshoz pedig csak ujjbeggyel kell megérintenie és továbbhúznia őket.

A mi fényképezőgépünk, a te kreativitásod, a te filmed

A DMC-GF2 nemcsak egy kompakt vázba bújtatott, kimagasló képminőséget garantáló fényképezőgép, segítségével valóban szabadon szárnyalhat a fantáziád. Megtalálható benne az új My Color mód, mely a hagyományos Film módot is magában foglalja és 8 effektet kínál. Ezek az Expresszív, Retro, Tiszta, Elegáns, Mozi, Monokróm, Dinamikus művészi, Sziluett és egy Egyéni képmód, melyben a felhasználó maga állíthatja be a számára megfelelő szín, fényesség, szaturáció és kontraszt szinteket. A hatásos képi világú filmkészítés érdekében mind a 17 témaprogram használható videózás közben is.

A LUMIX DMC-GF2 amellett, hogy nagyszerű fényképek készítésére alkalmas készülék, csodálatos Full-HD videókat is forgathatunk vele. A dedikált videó indító gomb lenyomása után azonnal nagyfelbontású 1920 x 1080 Full-HD mozgóképeket rögzíthetünk 50i (PAL-25kép/mp) képfrissítéssel vagy normál 1280 x 720 HD felbontású filmeket 50p (PAL) képfrissítés mellett AVCHD (MPEG-4/H.264)* formátumban**

A GF2-ben is megtalálható a kiváló hangminőséget garantáló Dolby® Digital Stereo Creator és a Wind Cut szélzajszűrő funkció. Az iA mód természetesen alkalmazható videorögzítéskor is, így az O.I.S. optikai képstabilizátor, az Arcfelismerés, az Intelligens Dinamikatartomány kiterjesztés és az Intelligens motívumprogram-választó funkciók is elérhetőek. A D-range Control optimalizálja a különböző megvilágítottságú képrészeket, míg az Intelligent Scene Selector automatikusan választ a Portré, Tájkép, Makró és Alacsony megvilágítottság témaprogramok közül. Visszajátszáskor a DMC-GF2 képes a videókból állóképek kimentésére, a Video Divide funkció segítségével pedig a nem kívánt

részeket vághatjuk ki filmjeinkből.

•Némely funkciók elérhetősége függ a használt objektívtől.
*Az „AVCHD” egy nagyfelbontású (HD) digitális videófelvételi/ lejátszási formátum, melyet a Panasonic Corporation és Sony Corporation közösen alkotott meg
•SD memóriakártya esetén legalább 4-es vagy annál nagyobb sebesség osztályozásút használjon, ha AVCHD formátumú videót rögzít. Amennyiben Motion JPEG formátumban rögzíti mozgóképeit, ez esetben is legalább ”Class 6”-os besorolásút alkalmazzon.
**Full-HD (1920 x 1080) mozgóképek kimeneti képfrissítése 25p (PAL), felvételezési sebessége 50i (PAL). HD (1280 x 720) mozgóképek kimeneti képfrissítése 25p (PAL), felvételezési sebessége 50p (PAL).
•Mozgóképeket egy fájlba folyamatosan maximum 29 perc 59 másodperc hosszig lehet rögzíteni bizonyos országokban.
•Folyamatos rögzítés rendkívüli esetekben nem lehetséges Motion JPEG formátumban 2 GB-os memóriakártyára. Folyamatos felvételkor a hátralévő idő a képernyőn látható.
•A Dolby és dupla–D szimbólum a Dolby Laboratories bejegyzett védjegye.

Nézd vissza nagyobban, oszd meg gyorsabban

Az álló- és mozgóképek HDTV-n történő visszanézéshez a DMC-GF2-t HDMI (opcionális kábel segítségével) csatlakozással is ellátták, így felvételeink a VIERA Link-en keresztül minden Panasonic TV-n azonnal megtekinthetőek. A felhasználóknak lehetőségük van továbbá SD memória kártyájuk közvetlen beolvasására a Panasonic VIERA TV és DIGA Blu-ray Disc felvevő/ lejátszókon, így kiélvezhetik a dinamikus HD felbontást. Különösen, ha a fotók a 3D LUMIX G 12.5mm / F12 objektívvel készültek, így a 3D élmény a 3D Image Viewer képnézegető segítségével teljesedik csak ki igazán. A gyárilag mellékelt PHOTOfunSTUDIO 6.0 HD Edition szoftver felhasználóbarát kezelést, egyszerű képnézegetést és szerkesztést garantál. Választható akár közvetlen YouTube videó feltöltés, készítsen diavetítést különböző effektekkel és használja iTunes zenetárát a háttérmuzsika kiválasztásához, vagy csak egyszerűen írja ki felvételeit egy DVD-re. A RAW fájlok a szintén alaptartozék, SILKYPIX Developer Studio 3.1 SE szoftverrel dolgozhatóak ki.

* HDMI, a HDMI logó és a High-Definition Multimedia Interface elnevezés a HDMI Licensing LLC. bejegyzett védjegye.
* YouTube a Google Inc. bejegyzett védjegye.
* Az összes cégnév és terméknév az őket kezelő cég bejegyzett védjegyei.
* A termék az SD-/SDHC-/SDXC-memóriakártyákkal kompatibilis.

Kiegészítők széles tárháza

A LUMIX DMC-GF2 fényképezőgép, a Lumix G rendszer tagjaként megannyi kiegészítővel felvértezhető, hogy bármilyen szituációban megörökíthesse élményeit. A gép tetején található csatlakozósaruba helyezhető az opcionálisan megvásárolható, dönthető Live View Finder (DMW-LVF1) elektronikus kereső. Ez 1,04x (0,52x*) nagyítással és 202,000 pixeles felbontással rendelkezik, valamint 100% -os lefedettséget garantál. A LUMIX G Micro Rendszer objektívek széles palettáját, három különböző külső vakut, táskákat, ND és polarizációs szűrőket is kínál a fényképezőgéphez.

*35 mm-es formátum szerint
* A dizájn és a specifikációs adatok bejelentés nélkül módosíthatóak.